Év Internetes Kereskedője Díj 2017

A BlackBerry a multiplatformos BBM megjelenése óta elég aktívan igyekszik mindenkinek felhívni a figyelmét a cég üzenetküldő kliensében rejlő lehetőségére, mely természetesen ma már jóval több, mint egyszerű üzenetküldő kliens, hiszen lehet vele például hanghívásokat is kezdeményezni, van saját, integrált közösségi szolgáltatása (BBM csatornák), és van néhány olyan extra funkciója is (például olvasás-visszaigazolás), mely több rivális platformról hiányzik.

A kanadaiaknak ráadásul sikerült jó partnereket is találniuk a BBM, illetve a BBM-csatornák népszerűsítésére, utóbbira kitűnő példa a Mercedes AMG Petronas csapat BBM-csatornája, mely 121 ezer feliratkozóval az egyik legaktívabb csatorna, előbbire pedig jó példa az angol Virgin Atlantic légitársaság új promóciója, mely a BBM-szolgáltatásokat reklámozza a fenti, fedélzeti reklámspotban. A Virgin Atlantic emellett a VIP váróiban lévő mobiltöltő-állomásokat is átbrandelte BBM-re és persze nekik is van BBM-csatornájuk, melynek csatornatagjai szintén egyfajta elit klubot alkothatnak, de legalábbis jár nekik néhány extra kedvezmény, amellett, hogy egyfajta ügyfélszolgálati csatornaként használhatják a Virgin Atlantic BBM-csatornáját (merthogy a BBM erre is jó).

A fenti videóban pedig a Formula 1-es világbajnokság jelenlegi második helyezettje, Nico Rosberg mesél arról, mennyire jól tudja használni a BBM-et a csapattal és a rajongókkal való kapcsolattartásra, és bár az efféle kampányok során folytonosan emlékeztetni kell magamat arra, hogy ezek a csávók csupán jól bejáratott arcok, akik mögött iszonyú stáb dolgozik (többek közt azért, hogy a közösségi jelenlétet koordinálják), továbbra is állítom, hogy a BlackBerry jelen állás szerint nagyon jó lóra tette az F1-es szponzormegjelenéssel.

Szombaton beköszöntött a szeptember, ami nem csak azt jelenti, hogy itt az ősz lassan, meg a T-Mobile-nál megjelent az új BIS (lásd előző poszt), hanem ezzel párhuzamosan új, közös kampányt is indít a RIM és a szolgáltató. Ennek első jeleit sikerült felfedezni a hétvégén a budapesti metróban, ahol több kocsiban is az alábbi hirdetés fogadott.

tmo_kampany.jpg

A kampánynak külön oldala is van a T-Mobile-nál, bár az nem teljesen egyértelmű, hogy a két Curve esetében, ami szerepel a kampányban (9320 és 9360) változtak-e az árak egyáltalán. Talán ez nem is annyira lényeges, ami sokkal lényegesebb, hogy végre megint szem előtt vannak itthon a BlackBerryk, mint ahogy voltak anno a Vodafone kampányakor is a tavasszal, illetve a nyár elején. 

Ha te is elcsípsz valahol T-Mobile BlackBerry-kampányt (tévé, óriásplakát stb.), fotózd le, oszd meg velünk!

Angliában nagy hagyománya van a BlackBerryknek, aki már járt ott, vagy netán ott él, tapasztalhatta, hogy a tinédzserektől kezdve a managerekig úton-útfélen jóformán mindenkinek a kezében BlackBerry van. A gyártó most egy tőle egészen szokatlan, figyelemfelkeltő kampányt indított a szigetországban, ami párhuzamosan megy több csatornán: újságban, mozikban, tévében. 

Mindez csaknem két hete kezdődött a a "BlackBerry People Who Do" reklámfilmmel, melyet mi is megmutattunk nektek a Facebook-oldalunkon (ezt láthatjátok most itt is fent), most pedig három új, ezúttal már a BlackBerryk egyedi képességeire fókuszáló szpottal folytatja a sort a RIM.

Ezek közül az első a BlackBerry okostelefonok NFC-képességére hívja fel a figyelmet, éppen jókor, a nagy NFC-hype kezdetén. Bár ma már elég sok telefonba építenek Near Field Communications rádiót, ne feledjük, hogy a BlackBerryk úttörőszerepet vállaltak a technológia rajtjánál és elsőként lehetett a RIM készülékeit használni mobilos fizetésre egyes országokban.

A következő rövid reklám a közösségi zenehallgatás élményére fókuszál, jól időzítve éppen a most megjelent BlackBerry 9320-re építve. A zenehallgatás jó dolog, ennél már csak az jobb, ha egyszerre többen hallgatnak zenét, erre jó például a reklámban bemutatott Nobex Radio BBM sharing funkciója.

Végül, de nem utolsósorban egy olyan funkció jön, aminek kiemelését értjük, de a végkövetkeztetést azért még mi is kissé túlzásnak tartjuk. Ez a böngészés, ami a BlackBerry 9900-zal tényleg jó gyors, de azért el tudunk képzelni erre a célra jobb céleszközt is. Mondjuk egy PlayBookot.

A RIM a funkciók összehasonlítása során egyébként feltűnő módon pont arról nem készített szpotot, amiben a legjobb: Ez az üzenetkezelés, ami lehet, hogy mindenki számára nyilvánvaló előny, ezért nem kell külön beszélni róla, de az is lehet, hogy hamarosan jön majd egy olyan reklám, ami erre lesz kihegyezve.

Ha tetszik a kampány, ajánld a posztot másoknak!

A Vodafone nemrég lelkesen felkarolta a BlackBerryket, új díjcsomaggal és új promócióval, főleg a fiatalokat célozva meg. Mutattunk már nektek szórólapot, meg újságban megjelenő kreatívot, a múlt hétvégén pedig a budapesti metró több állomásán fedeztük fel az ismerős plakátot.

A szolgáltató tehát tényleg komolyan veszi a BlackBerry-promóciót, aminek remélhetőleg meg is lesz az eredménye, sok elégedett tulajdonos képében, akik a mai érintőkijelzős dömping mellett tényleg valami másra vágynak. 

Ha láttok valahol ilyen plakátokat, jusson eszetekbe, hogy milyen jó, hogy ti már ebbe a klubba tartoztok!

Tudom, elég sokat foglalkozunk mostanában a vörösökkel, de szeretnénk végigkövetni, ezúttal mennyire gondolják komolyan a Vodafone-nál a BlackBerry-marketinget. A jelek szerint meglehetősen komolyan veszik a brand pusholását, már van szórólap is, amit egy olvasónk küldött be nekünk.

Pontosabban szórólapok, hiszen annak a kreatívnak, amit már megmutattunk nektek, van női (pontosabban csajos) változata is, fehér 9300-zal, és csajos(abb) szöveggel. Nincs más hátra, már csak be kell állítani minden egyetem elé egy embert, és mindenkinek a kezébe nyomni egyet a flyerből. 

A hatás garantáltan nem fog elmaradni. 

Kösz a képekért Slashnek!

A minap sikerült felfedezni egy egész jól összerakott mikroszájtot a Vodafone Magyarország oldalán, ahol tök érthetően és világosan taglalják, hogy mi is az az okostelefon, mi mindenre lehet használni egy ilyen készülékeket. Az oldal létrejöttének célja persze elsősorban az eladások ösztönzése, amivel tulajdonképpen semmi baj nincs, más kérdés, hogy a Vodafone a BlackBerry-eladásokat láthatóan nem annyira akarja ösztönözni.

Az "Okostelefont mindenkinek!" oldalon szereplő, úgynevezett kiemelt okostelefonok közt egyáltalán nem szerepel BlackBerry, pedig a Vodánál jelenleg legalább három modell is kapható. Ennél sokkal furcsább, hogy a teljes kínálatra kattintva szintén nem látunk egy darabot sem a RIM készülékeiből.


BlackBerry, a Vodafone szerint

Pedig a platformokat és az alkalmazás-piactereket bemutató részen szentelnek helyet a BlackBerryknek is, egész jól összefoglalva a rendszer eszenciáját, érthetetlen tehát, hogyan fordulhatott elő, hogy az oldalon szereplő terméklistában ez a márka egyáltalán nem képviselteti magát.

Azért a teljesség kedvéért muszáj megjegyezni, hogy a T-Mobile okostelefon-aloldala sem tökéletes - itt ugyan szerepelnek BlackBerryk, csak éppen az új, lassan két hete kapható csúcsmodellt, a Torchot nem lehet megtalálni.