A Samsung és a BlackBerry bármennyire is hihetetlenül hangzik, egyre komolyabb partneri viszonyt ápolnak, amolyan win-win alapon, hiszen míg a kanadai okostelefon-gyártó matuzsálemnek van mit tanulnia a koreai gyártótól termékfejlesztés tekintetében, addig a koreaiak a manapság egyre több területen kritikus (mobil)biztonság kapcsán tudják hasznát venni egyes BlackBerry-technológiáknak. Ami azt illeti, van már a két cégnek egy közös gyermeke is, ami nem más, mint egy szuperbiztonságos tablet, SecuTABLET néven.

A SecuTABLET-tel kapcsolatos tervek elég régóta ismertek, már a tavaly tavasszal tartott CeBiT-en is demózta a készüléket a Samsung és a BlackBerry, azzal a nem titkolt céllal, hogy lehetőség szerint minél masszívabb kormányzati flottákra kapjon megrendelést. A kormányügynökségekhez persze nem olyan egyszerű bekerülni, mindenféle előzetes vizsgálatoknak vetik alá az efféle eszközöket, mielőtt még élesben véletlenül kiderülne, hogy a szupertitkosnak hitt kommunikációhoz könnyebb hozzáférni, mint Hillary Clinton e-mailjeihez.

secutablet2.JPG

Az információbiztonságért felelős német kormányzati intézménynek, a BSI-nek (Bundesamt für Sicherheit in der Informationstechnik) eddig tartott, hogy elvégezze a szükséges vizsgálatokat a SecuTABLET-tel, melyet "irodai használatra" engedélyezett (VS-NfD biztonsági szint) minden, a szervezet védőernyője alá tartozó német kormányzati ügynökség számára. Ami már csak azért is jó hír, mivel a SecuTABLET-et elsősorban a német piacra szánta a BlackBerry és a Samsung (meg a fejlesztői körből idő közben rejtélyes módon kikerült IBM).

A SecuTABLET egyébként a BlackBerry által néhány évvel ezelőtt felvásárolt - mit tesz a véletlen, szintén német - SecuSMART kriptochipes technológiáját használja, csak immár értelemszerűen nem BB10-en, mint Angela Merkel telefonja, hanem egy androidos tableten. Konkrétan egy Samsung Galaxy Tab S2-n. 

A megoldás egyébiránt felvonultatja a két cég MDM-termékeinek és kommunikációs szoftvereinek sava-borsát, így a Samsung KNOX platformját használja a BlackBerry-féle BES12-vel menedzselve, illetve a levelezőrendszer nem más, mint a nemrég minden Android 6.0-s mobilkészülékhez és tablethez elérhetővé tett BlackBerry Hub(+).

A SecuTABLET természetesen azért nem csak a német kormányzati körök lieblingje lehet, elméletileg bárki megvásárolhatja, bár a közel 2300 eurós nettó listaárat nem biztos, hogy minden jöttment kormánynak megéri kifizetnie.

süti beállítások módosítása