Nem kell százával telepítenie az appokat ahhoz az embernek, hogy rájöjjön, az Android értesítési felülete kissé kaotikus, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy túl sok mindenről igyekszik tájékoztatni a rendszer, aminek a végén az aki sokat markol keveset fog elven aztán pont a lényeg vész el. A BlackBerry saját fejlesztésű androidos launchere most ezen próbál tekerni egy kicsit, felajánlva azt a lehetőséget, hogy mostantól a kezdőképernyőn lévő ikonra bökve is láthatóvá válnak az értesítések. Valahogy így:

notification-press-and-hold.jpg

Egész pontosan annak az appnak az értesítései, melynek az ikonjára rábök az ember. Az aktív értesítéseket ugye eddig is jelezte a kis "BB-csillag" szimbólum, ez a mostani frissítéssel annyit változik, hogy több infót is szerezhetünk arról, ki írt ránk Messengeren, vagy kitől kaptunk e-mailt, mindezt anélkül, hogy megnyitnánk az appot, vagy lehúznánk az értesítési sávot.

Mondjuk én elég jól elvagyok az androidos értesítési rendszerrel, mely kis finomhangolás után azért elég jól az ember keze alá dolgozik, de az új launcherrel debütáló újszerű értesítési nézet azért elég jópofa, már ha az ember hozzászokik, és készségszinten használni kezdi.

Az új BlackBerry Launcher több más app-frissítéssel (DTEK, BlackBerry billentyűzet stb) együtt letölthető a Google Play Áruházból.

Fotó via CrackBerry.

A BlackBerry telefonokat ugyan már nem a BlackBerry tervezi és gyártja, de fontos leszögezni, hogy a készüléken futó szoftverkörnyezethez továbbra is elég sok köze van a Kanadában dolgozó szoftvercsapatnak. Amellett, hogy az Androidot is átgyúrják a megfelelő keretek közt, ők fejlesztik a Hub+ csomag komponenseit, vagyis azokat a szoftvereket, melyek minden androidos BlackBerryn megtalálhatók, valamint fizetős formában más androidos készülékekre is letölthetők. A programcsomag múlt hétvégén megjelent frissítésébe ezúttal elképesztő mennyiségű újdonság került.

hub_keyone.png

A változásokat már felsorolni sem könnyű, mindenesetre ahogy lenni szokott, ezúttal is minden komponens lefrissült, igyekszem fontossági sorrendben összeszedni, milyen újdonságokkal szolgáltak ezúttal a fejlesztők (a teljesség igénye nélkül):

BlackBerry Hub

  • További kliensek integrálása a Hub-ba (Skype Lite, Zalo, KakaoTalk)
  • Továbbfejlesztett keresés (küldőre és tárgyra)
  • Gyorsabb e-mail fogadás a Hub+ komponensek háttérben futásának engedélyezésével (nagyon cseles!)
  • További, e-mailek olvashatóságát és adminisztrációját, valamint az értesítések kezelését segítő fejlesztések

BlackBerry Billentyűzet

  • Megjelentek a Quick Modes (gyorsmódok) eszköztár a klaviatúra felett. Ezekkel az alábbi gyorsfunkciókat érheted el:
    • Diktálás mód
    • Emoji mód
    • Szövegkijelölő mód
    • Vágólap mód
  • A billentyűzet Password Keeper integrációt kapott

Launcher (alkalmazásindító felület)

  • Ikonkiosztás-módosítás: az új BlackBerry Launcherben megváltoztatható, hogy a kezdőképernyőn (kezdőképernyőkön) hogyan jelenjenek meg az alkalmazásindító ikonok. Így például megváltoztatható az ikonméret, valamint hogy hány sor és oszlop jelenjen meg a panelen.
  • Kiválasztható BB10 és BB OS 7 ikoncsomagok

Naptár és Névjegyek

  • Új, "Munkahét" nézet, aminél kiválasztható, hogy milyen nappal kezdődjön és záródjon a hét
  • A bejegyzések könnyebben létrehozhatók és szerkeszthetők tájképállásban
  • A Névjegyeknél megújultak az ikonok

Productivity Tab (inkább nem írom le magyarul)

  • Minden nézetben megjelent egy "továbbiak hozzáadása" opció, valamint a naptárnézetben jobban elkülönítve jelöli a rendszer a szabad periódust.

A fentieken túl frissült még a Notable és a Privacy Shade alkalmazás is, főleg utóbbiba kerültek kisebb-nagyobb érdekességek, emellett a DTEK és a BlackBerry Power Centre alkalmazásból is érkezett új verzió.

Ha még nem töltötted le a frissítéseket (vagy nem töltötte le őket automatikusan a telefon), irány a Google Play Áruház!

Via Inside BlackBerry blog.

Most már végképp nyilvánvaló, hogy a BlackBerry a havi biztonsági frissítések mellett havi rendszerességgel frissítgeti azokat a saját fejlesztésű androidos alkalmazásokat, melyek jelentős része a Hub+ csomagban már minden, legalább Android 5.1-et (Lollipop) futtató mobilon használható.

hub_priv2.jpg

Az októberi frissítések tegnap futottak be, és a szokásos hibajavítások mellett egy sor újdonságot is tartalmaznak, ezek részletesen, komponensenként lebontva a következők:

BlackBerry Hub+

A komponens legfontosabb újításáról tegnap már írtam: a frissítés után bekerülnek a Facebook Messenger értesítések is a Hub-ba, így ha a chatplatformot használod, akkor az üzeneteket közvetlenül a Hub-ból is megnyithatod, áttekintheted. 

A Hub levelezőkliensét érinti két további újdonság. Így mostantól bármilyen, az e-mail törzsébe ágyazott képet könnyűszerrel elmenthetsz, ha hosszan taperolod a képet az érintőkijelzőn, illetve mostantól a vállalati rendszergazda is beállíthat neked e-mail aláírást abban az esetben, ha Android for Work platformot használ a cég.

BlackBerry billentyűzet

Na ez egy olyan szoftverkomponens, melyet a BlackBerry (egyelőre) nem rakott bele a Hub+ csomagba, vagyis csak azok használhatják a cég saját fejlesztésű virtuális billentyűzetét, akik androidos BlackBerryvel rendelkeznek. Ők mostantól könnyebben válthatnak a beállított nyelvek között a saját maguk által definiált billentyűparancs révén, a simításos gépelési mód (amikor nem veszed le az ujjad a kijelzőről gépelés közben) is támogatja a törlés gesztust (visszafelé söprés), illetve a vállalati készülékeknél elkülönül a privát fiók szótára és a munkahelyi fiók szótára.

BlackBerry Launcher

Talán az ős BlackBerry-felhasználók által egyik legrégebben várt fejlesztés került bele végre-valahára a BlackBerry Launcherbe azzal, hogy a frissítést követően a BlackBerry naptáralkalmazás ikonja dinamikusan megjeleníti a dátumot, pontosabban azt, hogy melyik nap van a hónapban (eddig statikusan mindig 31-ét mutatott). 

BlackBerry Password Keeper

Itt talán az egyetlen lényeges változás az, hogy az új verzióval immár az ujjlenyomat-azonosítót is lehet használni a bejelentkezéshez.

A fentieken túl gyakorlatilag az összes komponens frissült, ha más nem, pontosan meg nem határozott hibajavításokkal, illetve teljesítmény-optimalizálásokkal. Érdemes tehát az egész csomagot frissíteni, hiszen a BlackBerry androidos alkalmazásai hónapról hónapra jobbak és gazdagabb funkciókínálatot adnak.

A BlackBerry saját produktív alkalmazásai a Hub+ csomag részeként előfizetéses, vagy reklámtámogatott modellben (csak a Hub-nál) elérhetők a Play Áruházból, az androidos BlackBerryvel rendelkező felhasználóknak pedig már eleve ott van a telefonjukon, ők szintén a Google alkalmazásboltjában találják a frissítéseket. 

Még az Android legújabb, 6.0-s kiadásának megjelenése előtt, illetve már arra készülve frissített jó néhány kritikus rendszeralkalmazást a BlackBerry az első androidos okostelefonján, a PRIV-en. Ezek az appok a Google Play Áruházon keresztül frissülnek időről-időre, ami gyökeresen más megközelítés a BB10-es rendszerhez (vagy akár az iOS-hez) képest, ahol a rendszeralkalmazások frissítéséhez többnyire a teljes operációs rendszer frissítése szükséges. A frissítések a megszokott hibajavításokon túl fontos új funkciókat is tartalmaznak.

Az egyik, napokban frissített komponens a BlackBerry szolgáltatásháttérért felelős BlackBerry Services, mely a hibajavítások és a Marshmallow-kompatibilitás mellett a Hub-ba is integrál új funkciót. Az új verzió telepítése után a visszajelzések alapján megjelennek a Hub-ban a Skype, Instagram és Slack értesítések is - ehhez azért nem kell magát a Hub-ot is frissíteni, mert az értesítési központot (ahonnan a Hub is kapja az üzenetértesítéseket) a BlackBerry Services komponens felügyeli.

Szintén hibajavításokkal és Marshmallow-kompatibilitással frissült a BlackBerry Device Search (vagyis a keresőmotor), illetve a BlackBerry Launcher. Ez utóbbinak köszönhető, hogy a frissítés után egyes rendszerfolyamatok jelentősen gyorsultak, illetve javult a készülék általános reakcióideje.

priv_pkb.jpg

Végül, de nem utolsósorban a BlackBerry gyári billentyűzetalkalmazása is frissítést kapott, talán itt jelent meg a legtöbb, kézzelfoghatóan (szó szerint) újdonság, sorjában:

  • Type by swiping. Ez az opció lehetővé teszi, hogy úgy gépelj a telefonoddal, hogy nem emeled fel az ujjad a kijelzőről, vagy a fizikai billentyűzetről. A billentyűzet beállításainál tudod aktiválni, külön-külön a fizikai és a virtuális gombsorra, de nem árt tudni, hogy utóbbinál elveszted a "felpöckölős" prediktív bevitelt, illetve a visszafelé söpréssel végezhető szótörlési funkciót. Egykezes gépeléshez viszont kiváló módszer lehet, bár kétségtelenül megszokás kérdése, különösen az érintésérzékeny fizikai gombok esetén.
  • 200 új emotikon. Ez gondolom magáért beszél. Az amúgy megvan, hogy az előző billentyűzet-verzió óta van prediktív emotikon-bevitel is?
  • Szövegkijelölés új módszerrel. Tartsd lenyomva a shift billentyűt a fizikai billentyűzeten, és a nyilakkal jelöld ki a szöveget.
  • Szövegmozgatás. Az így kijelölt szöveget drag and drop módszerrel a kijelző (szövegbeviteli mező) tetszőleges pontjára mozgathatod.
  • Pontosságot növelő fejlesztések.
  • Prediktív bevitel javítása (az app mostantól a névjegyzékből is megtanulja a kapcsolataid nevét).

Van néhány alkalmazás (pl. a Camera), ami ezúttal nem kapott frissítést, illetve ezek a komponensek (plusz még egyéb más is, többek közt a DTEK) is a teljes rendszer részeként frissülnek majd, amikor az Android 6.0 elérhetővé válik a PRIV-re - vagyis előreláthatóan néhány héten belül. 

A most frissült appokat a következő hivatkozásokon éred el a Play Áruházban:

Az Androidnak kétségtelenül megvan az az előnye, hogy az okostelefon funkciói a rendszer moduláris felépítése révén akár egyenként is frissíthetők, a Google Play Store-on keresztül. Vagyis ha egy gyártó mondjuk fejleszti a kameraalkalmazást, elég csak azt az egy komponenst frissítenie a felhasználónak, nem kell várnia arra, hogy az egész operációs rendszer frissüljön.

A BlackBerry tegnap három ilyen gyári alkalmazást is frissített, a kamera, a billentyűzet és a launcher mind új funkciókat kapott, ezzel teljesebbé téve az androidos BlackBerryk (vagyis egyelőre csak a PRIV) képességeit.

priv_camera.png

Így a kamera alkalmazás frissítése után immár a PRIV 18 megapixeles érzékelővel és Schneider-Kreuznach optikával ellátott kamerája is kapott lassított felvétel opciót, amit úgy ér el a rendszer, hogy másodpercenként 120 képkockát rögzít, amit 30 másodperc/képkocka sebességgel játszik le. Ilyenkor a kamera a hagyományos videofelvétellel ellentétben nem rögzít hangot. A lassított felvételt a kameraalkalmazás bekapcsolását követően a "Mode" ikonra bökve lehet aktiválni. A kamera app javítása emellett kisebb hibajavításokat is tartalmaz, melyeket nem részletezett a BlackBerry.

android_hub_keyboard_cursos.png

Szintén frissült a BlackBerry billentyűzet app, mely elsősorban jobb szójavaslatokat és megnövelt pontosságot ígér. Előbbit az alapján, hogy a rendszer mostantól az általunk küldött e-mailek és egyéb üzenetek szövegeit analizálva már az első használatba vétel során pontosabban próbálja megtippelni a felhasználó szóhasználatát. Mostantól a prediktív tanulási funkció számokat tartalmazó szavakat is képes megtanulni, e-mail írásakor szójavaslatként tünteti fel a lehetséges kontaktokat, valamint a fizikai billentyűzeten pontosabbá vált a kurzorelhelyezés, és könnyebben, szavanként lehet törölni a beírt szöveget, a törlés gomb 2 másodpercig tartó lenyomásával.

blackberry_launcher_new.png

Gyakorlatilag a PRIV megjelenése óta meglévő egyik legrégebbi, a felhasználói felülethez kötődő adósságát törleszti a BlackBerry azzal, hogy az új BlackBerry Launchernek köszönhetően mostantól tetszőlegesen törölhető bármelyik ikon/widget panel, valamint ugyanígy bármelyik panelt ki lehet nevezni kezdőképernyőnek. A Launcher emellett néhány kisebb kiegészítéssel bővült, ezek nagy része néhány apróbb kozmetikai változás, de változott például az alkalmazásindító ikonok felsorolása is alapnézetben.

Update!: A Launcher frissítésébe úgy fest egy elég csúnya hiba csúszott, bizonyos esetekben a program összeomolhat, elég komoly kalamajkát okozva. A BlackBerry dolgozik a javításon, egyelőre várjatok pár napot a telepítéssel. A problémás verzió számozása 1.0.0.4490.

A három frissített appról automatikusan letöltési értesítőt küld a Google Play, de aki ezt nem akarja megvárni, frissítheti az appokat külön-külön is ezekről a linkekről:

BlackBerry Camera

BlackBerry Keyboard

Via Inside BlackBerry blog.