Miközben mi itthon élveztük a korai tavaszt, néhány (ex) BlackBerry-alkalmazottnak valószínűleg elég pocsék hétvégéje volt: a kanadai cég pénteken jelentette be, hogy újabb leépítést hajt végre az észak-amerikai divíziókat illetően. A cég ezúttal mintegy kétszáz munkavállalójától vált meg, akik vagy a BlackBerry waterloo-i főhadiszállásán, vagy a floridai Sunrise-ban dolgoztak.

A vállalat által kiadott szűk szavú közlemény nem részletezi, hogy mely részlegeket érintett az elbocsátási hullám, egyes források ugyanakkor tudni vélik, hogy a BlackBerry 10 fejlesztői csapata, illetve úgy általában véve a készülékdivízió kapta a legjobban az ívet. A cég szerint amúgy nincs itt semmi látnivaló, mindez része annak a lassan két éve tartó folyamatnak, melynek révén a BlackBerry igyekszik teljesen újrastrukturálni magát.

bbry_hq2.jpg

A BB10-et fejlesztő csapatot érintő leépítés egyébként ebből a szempontból teljesen profilba vág, hiszen a BlackBerry nemrég dobta piacra első androidos okostelefonját, és a jövőben minden jel szerint ezt a platformot fogja preferálni amellett, hogy a BB10-hez is érkeznek majd hibajavításokat tartalmazó frissítések. Az új platformra történő fejlesztéssel komoly erőforrásokat szabadíthat fel a cég, hiszen az Android nem házon belül fejlesztett rendszer, noha bizonyos keretek közt módosított az alap OS-t a vállalat elsősorban annak érdekében, hogy az androidos BlackBerryk az áltagonsál biztonságosabb készülékek legyenek.

A BlackBerry által kiadott közleményben egyébként az is szerepel, hogy miközben zajlik a mostani leépítés, a cég folyamatosan toboroz is újabb munkaerőt, azokra a fókuszterületekre, melyektől növekedést vár a következő időszakban. 

süti beállítások módosítása