Mióta a TCL átvette a BlackBerry márkájú készülékek tervezését és gyártását, tulajdonképpen a csapból is a nem teljesen alaptalanul sikermodellnek kikiáltott KEYone folyik, amihez mostanában csatlakozik a full touch formátumú tesó, a Motion. A régi BlackBerry-jellegzetességekhez hű, billentyűzetes KEYone-t először idén év elején mutogatták szűk körnek a Las Vegas-i CES-en, amit a nagy plénum előtti bemutató követett Barcelonában februárban -- szóval közmegegyezés szerint lassan ideje lenne megvillantani valamiféle utódmodellt, még akkor is, ha a KEYone végülis csak a nyáron kerülhetett a boltokba.

bbf100-1-tcl.png

Egészen mostanáig kellett várni a legújabb pletyka-morzsára a KEYone utódjával kapcsolatban, egy holland oldal szúrta ki a TCL egyik konfigurációs állományában. Sok minden nem derül ki azért az újdonságról, azt viszont sejteni lehet, hogy BBF100-x típusszámozást kapott a sorban (emlékeztetőül a KEYone a BBB100-x, a Motion pedig a BBD100-x - de akkor mi lesz vajon a BBE100-x?), QWERTY billentyűzete lesz, a kijelző felbontása pedig pont ugyanakkora, mint a KEYone-nál, azaz 1620x1080 pixel. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kijelző képaránya is egyezik a két modellnél, ami méginkább arra utalhat, hogy ez bizony nem lehet más, mint a KEYone 2, vagy KEYtwo.

Még egy fontos részlet szerepel a dokumentumban, mégpedig a készülékben lévő rendszerchip típusa, az SDM660, ami minden bizonnyal a Snapdragon 660 lapkát takarja. Ez a chip az első KEYone-ban lévő Snapdragon 625-höz képest lényegesen modernebb, új architektúrára épül és a memóriakezelése, valamint a grafikus teljesítménye is ráver a 625-re, miközben a fogyasztása kvázi ugyanakkora. Egyéb műszaki paraméterekről egyelőre nem szól a fáma.

Hogy a KEYone-utódból mikor lesz ténylegesen megvásárolható termék, az persze mindebből nem derül ki, de ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy valahol ugyanarra a menetrendre lehet számítani, mint az első KEYone esetében, vagyis ha valóban létező, fejlesztés alatt álló termékről van szó, akkor valamikor a jövő év elején meglehet a bemutató, jó esetben tavasszal pedig felkerülhet a boltok polcaira az új QWERTY-s BlackBerry.

Via GSMarena via Mobielkopen.net.

Már csak napok kérdése, és hivatalosan is bemutatkozhat a BlackBerry Mobile legújabb okostelefonja, mely a félhivatalos infók szerint szakítani fog a KEYone-nál továbbvitt hagyománnyal, azaz nem billentyűzetes mobil lesz, hanem egy hagyományos kialakítású, üveglap-teló. Ahogy közeledünk a hivatalos bemutatóhoz, úgy szivárognak ki az internetre a legfrissebb infók az újdonságról, most éppen a jó öreg twitteres kiszivárogtató, Evan Blass dobott be egy jó nagy kavicsot a tóba azzal, hogy közzétett egy fotót az új BlackBerryről, amit állítólag 

Motion-nek hívnak majd.

És állítólag így fog kinézni:

motion_leak.jpeg

Nem tudom, a névválasztás mennyire merít a BlackBerry előző cégnevéből, a Research in Motion-ből, de szerintem jól eltalált név, nekem még a KEYone-nál is jobban tetszik (az interneten ettől függetlenül ezt a típust máris KEYnone-ként emlegetik egyesek, muhaha). 

És akkor mit is látunk a képen:

Egy szokásos full touch okostelefon, némi iPhone-beütéssel, illetve ha már itt tartunk, meglehetősen klasszikus elemekkel, hiszen nyoma sincs kávanélküli kijelzőnek, plusz van egy jó nagy "home" gomb BlackBerry-logóval és ujjlenyomat-azonosítóval (ezt ugye éppen mostanában szünteti meg a legtöbb gyártó), és persze ott a jack-aljzat is a telefonon.

A Motion (már ha ez lesz a neve egyáltalán) fém keretbe ágyazódik, ami láthatóan nem fut körbe a mobilon, és ami azt illeti jó vastag fém keretről van szó. De hát kell a hely az állítólag 4000 mAh-s akkunak, amivel bizonyára még a KEYone-nál is jobb rendelkezésre állás préselhető majd ki. Már csak azért is, mert a Motion a pletykák szerint belül ugyanazokkal a komponensekkel (leszámítva az akksit) rendelkezik majd, mint a KEYone.

Aztán lesz még itt USB-C csati (valószínűleg gyorstöltéssel), funkciógomb, bekapcsológomb (végre jobb oldalt - bocs, balkezesek!) a SIM-foglalat pedig alighanem a készülék másik oldalára kerül.

A bejelentésig állítólag már tényleg csak párat kell aludni, a Motion pedig várhatóan novemberben megjelenhet majd a boltok kínálatában. Addig is lássuk, Te megvennéd-e:

Via Twitter.

 

Valószínűleg már csak pár hét, és bemutatkozik a BlackBerry Mobile első saját tervezésű készüléke, amiről annyi pletykát hallhattunk mostanában, például azt, hogy Krypton kódnéven jön (hogy a végleges neve mi lesz, az egyelőre rejtély), illetve valójában egy billentyűzet nélküli KEYone lesz, legalábbis ami a belsőt illeti. Ahogy az lenni szokott, néhány kiváltságos már kipróbálhatta, kipróbálhatja az újdonságot, és ahogy mondhatni természetes, előbb-utóbb elsül valakinek a kezei között a kamera.

krypton_keyone_leak.jpg

A fenti fotó az első olyan kiszivárgott kép, mely állítólag egy Kryptont ábrázol, vagy legalábbis annak egy részét (a maradékot egy fekete KEYone kitakarja), amiből a következő látszik:

  • A ház, illetve előlap egy része fém (elsőre valamilyen szálcsiszolt alumíniumnak tűnik, a jobbik fajtából), a hátlap pedig karbonmintás felületet kapott, ami a 9900-as Bold óta mondhatni BlackBerry-jellegzetesség,
  • Valamint lesz a hátlapon egy fekete berakású BlackBerry logó is. 

Van még a fém felületen egy kamera is, ami gyanúsan hasonló formájú, mint a KEYone esetében, azaz könnyen lehet, hogy tök ugyanaz a kameraegység lesz a két mobilban. Villanófényből (LED) viszont csak egy van a kamera mellett, nem mintha ez bármit is komolyan számítana.

Az persze nem teljesen egyértelmű, hogy ez egy korai prototípus, vagy a végleges példány is így fog-e kinézni, szóval csak óvatosan bárminemű ítélkezéssel.

UPDATE: Máris itt van egy másik fotó, amin kicsit máshogy fest ugyanaz a készülék (ugyanúgy csak részletében):

krypton_leak_2.jpg

Remélhetőleg azért lassan a teljes mobilról is látható lesz majd valamiféle lesifotó, amin látszik majd többek közt az előlapi ujjlenyomat-olvasó is, meg az is, hogy a brutális akkut tartalmazó mobil mennyire lesz valójában masszív.

Via BlackBerrys.ru

Címkék: fotó leak krypton

Krypton eddig csak egy szomorú sorsra jutott planéta volt az univerzumban (meg a periódusos rendszer egyik eleme), melynek leghíresebb szülötte kétségtelenül Superman, mostantól viszont már biztos, hogy egy BlackBerryt is takar ez a kódnév. Az nagyjából eddig is nyílt titok volt, hogy a BlackBerry Mobile két új készüléket is piacra kíván dobni a közeli jövőben (értsd pár hónapon - fél éven belül), az egyiket Krypton néven emlegetik, a másikat pedig csak Junóként. Előbbire most már az amerikai hírközlési hatóság, az FCC is áldását adta.

krypton-logo.jpg

A szervezet honlapján szereplő dokumentumokban tűnik egyébként fel először a Krypton név, ami nem az új BlackBerry végleges neve lesz, hiszen azt valószínűleg csak a megjelenés előtt közvetlenül, valamikor októberben fogja az orrunkra kötni a gyártó. Addig is kábé annyit tudni róla, hogy BBD100-x típusszámozással lesz ellátva, és nagyjából ezeket fogja tudni: 

  • Teljes érintőkijelzős megoldás, 1920x1080 pixeles felbontású panellel
  • Snapdragon 625 (vagy 626) rendszerchip
  • 4 GB memória
  • 4000 mAh-s akkumulátor
  • Csepp- és porálló kialakítás
  • Home gombba épített ujjlenyomat-azonosító

Vagyis egy full touch KEYone-ról beszélünk, gyaníthatóan kicsit a KEYone-hoz is hasonlító formavilággal. Az FCC oldalára felkerült, kimaszkolt fotó mindenesetre sok mindent nem árul el a dizájnról, de azért megmutatom nektek, aztán lehet spekulálgatni, hogy vajon mi van a fehérség alatt:

krypton_fcc_maszk.jpg

Via CrackBerry.

Van valami a levegőben, már ami a BlackBerry termékportfólió bővítését illeti: egyre több a bizonyíték rá, hogy a TCL újabb BlackBerryvel lepi meg a nagyérdeműt még az ősszel. Ez egyébként mostanra már nem is titok, a cég vezetői éppen múlt héten számoltak be a sajtónak arról, hogy jön a KEYone után egy újdonság, ami NAGYON hasonló lesz a nyomógombos modellhez, leszámítva azt, hogy nem lesznek rajta nyomógombok.

Az állítólagosan "Krypton" kódnéven futó újdonság nemrég a Bluetooth szabvány felett diszponáló Bluetooth Special Interest Group vette lajstromba, a típus nem sokkal később, augusztus 30-án pedig megkapta a Wi-Fi Alliance jóváhagyását is. Ez az a szervezet, aki a különböző Wi-Fi szabványok megfelelőségi tanúsítványát bocsátja ki egy termék esetén, ami megint csak a legbiztosabb előjele annak, hogy a modell nemsokára piacra kerül.

wifi-certified.jpg

A Wi-Fi Alliance által kibocsátott certifikációból sem derül ki sok minden, a már ismert BBD100-x típusjelzésen, illetve azon túl, hogy a mobil Android 7.0-t (vagyis 7.1-et) futtat majd és 2,4 valamint 5 GHz-es frekvenciasávban egyaránt képes lesz Wi-Fi kommunikációra. Vagyis ezzel nem nagyon kerültünk beljebb, de legalább lehet spekulálgatni kicsit, ami mindig poén. Amúgy a pletykák szerint ezt fogja tudni a Krypton:

  • Teljes érintőkijelzős megoldás, 1920x1080 pixeles felbontású panellel
  • Snapdragon 625 (vagy 626) rendszerchip
  • 4 GB memória
  • 4000 mAh-s akkumulátor
  • Csepp- és porálló kialakítás
  • Home gombba épített ujjlenyomat-azonosító

Plusz ezt a készüléket már teljes egészében a TCL tervezi, ellentétben a KEYone-nal, ami félig-meddig még a kanadai brigádhoz kötődik. Fontos szempont, hogy ezúttal nem egy, a DTEK50/60-hoz hasonló referencia dizájnról lesz szó, hanem egy teljesen egyedi kialakításról, már amennyiben ebben a formátumban beszélhetünk egyediségről.

Via MobileKopen.net

A BlackBerry korábban már többször is bebizonyította, hogy képes tök egyedi okostelefonokat letenni az asztalra, más kérdés, hogy az eladásukban már kevésbé jeleskedett a cég, na de ez most majd talán máshogy alakul a legújabb stratégiai szövetséges, a karmait fenyegetően a nyugati világ felé meresztgető kínai tigris, a TCL segítségével. Arról a TCL-ről van szó, mely legfrissebb pletykák szerint a BlackBerry soron következő nyomógombos mobilját, az egyelőre csak Mercury kódnéven ismert modellt gyártja majd. A típusról alighanem a jövő héten kezdődő Las Vegas-i CES alkalmával hullhat le a lepel, de addig is itt a legfrissebb infó a pletykagyárból.

mercury_homescreen.jpg

Történt, hogy karácsony után kikerült az internetre egy képernyőmentés a Mercury-ról, ami persze közel sem tekinthető hitelesnek, de érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi van, ha mégis. Roland Quandt, a WinFuture.de (!) egyik szerzője szerint a lenti kép egy Android 7.0-t futtató BlackBerry (ez lenne a Mercury) nyitóképernyőjét ábrázolja, az alábbi arányokkal és adottságokkal:

  • Felbontás: 1620x1080 pixel
  • Képarány: 3:2 
  • Pixelsűrűség: 420 ppi

Sok újdonságot mondjuk ezek az adatok nem mondanak azok számára, akik követték a Mercury-val kapcsolatos eddigi híreket, mindenesetre egyre jobban körvonalazódni látszik, hogy az újdonság finoman szólva nem lesz szokványos mobil. Na azért annyira nem lesz különc sem, mint mondjuk a Q10-Classic-Passport vonal az 1:1-es képarányú kijelzőjével.

Egyébként a fentiekből kiszámolható, de legalábbis kikövetkeztethető a kijelző képátlója is, ez valószínűleg 4,5-4,6 hüvelyk lehet, azaz máris lehet kiváló képméret/arány összehasonlító ábrákat gyártani, lásd őket a fenti galériában (forrás: CrackBerry fórum).

A Mercury (vagy hívják bármi másnak) kijelzőjével kapcsolatban még persze sok a kérdőjel, például hová tűntek a képernyőmentésről a navigációs gombok, milyen technológiát használ majd a kijelző és még sorolhatnám, még szerencse, hogy már nem kell sokáig spekulálgatni, hiszen csak egy párat kell aludni a CES-ig, ahol minden lényeges és kevésbé lényeges részletre fény derülhet.

süti beállítások módosítása