Nagyon komoly tervei vannak a BlackBerrynek a cég saját fejlesztésű üzenetküldő platformjával, a BlackBerry Messengerrel, ez már egészen biztos. Az októberben, némi botladozást követően multiplatformossá vált alkalmazás egyre több androidos készüléken és iPhone-on van ott, ráadásul a kanadaiak láthatóan mindent megtesznek annak érdekében, hogy az appot még csak le se kelljen töltenie a felhasználónak.

Az androidos BBM születésekor hogy mást ne mondjak, ott bábáskodott a Samsung, mely az afrikai régióban eladott bizonyos készülékekre telepítette fel gyárilag a BlackBerry saját szolgáltatását -- mindezt úgy, hogy a koreai cégnek is megvan a maga saját multiplatformos üzenetküldő appja (a ChatOn). Aztán nemrég írtunk róla itt is, hogy hasonló megállapodást kötött a cég egy csomó ázsiai androidos gyártóval, akiknek a nevét errefelé még csak hírből sem hallottuk, ám Indonéziában vagy Kínában elég komolyan veszik őket a szó minden értelmében.

lg_gprolite.jpg

Idehaza egyáltalán nem ismeretlen azonban az LG neve, mely egy mai hír szerint szintén megállapodott a BlackBerryvel, így az LG G Pro Lite típusú okostelefonokon is ott lesz gyárilag a BBM, már ahol ezt a készüléket forgalmazzák. A BlackBerry illetékese szerint ez csak a kezdet, és később még több LG okostelefonra rákerülhet a chatalkalmazás.

Ez mindenképpen jó hír, már csak azért is, mivel eddig ezt a szintet elég kevés fejlesztőnek sikerült megugrania, így például a Whatsapp vagy a Viber meglehetősen kevés okostelefonon van ott gyárilag. Ráadásul a multiplatformos BBM jövője az új, Androidon és iOS-en még nem elérhető szolgáltatások (hanghívás, videochat, BBM Csatornák) miatt is rendkívül ígéretes, így ha a BlackBerry jól folytatja ezt az utat, rendkívül rövid idő alatt az egyik legnépszerűbb, legkomplexebb mobilos közösségi térré fejlődhet a BBM.

süti beállítások módosítása