A BlackBerryk a nevükre némileg rácáfolva régóta nem csak fekete színben készülnek, hogy mást ne mondjak, a kurrens Curve generáció egészen bőséges színválasztékot vonultat fel, amiből minden fiatal ki tudja választani a saját ízlésének megfelelőt. Az elegánsabb, drágább modellek egy ideje fehérben is elérhetők és igaz ez a még meg sem jelent BlackBerry 10-es telefonokra is.

Az alant látható képek éppen azt mutatják meg, mennyire fantasztikusan jól fog kinézni az L-sorozat (amit egyébként biztosan nem Z10-nek fognak hívni)  fehér színben. A lélegzetelállító fotókkal csak egy baj van: nem fotók, hanem számítógépes grafikák, Londonostul, iPhone-ostul, mindenestül (nem tudom, feltűnt-e de szinte minden BB10-es fotón ott egy iPhone). Ettől függetlenül iszonyú jól néz ki, és a valóságban nem kevésbé fog jól festeni. 

z10_white_vs_iphone5.jpg

z10_white_vs_iphone5_2.jpg

Címkék: london bb10

A BlackBerry 10-es készülékek bemutatójáig ugyan még több mint három hét hátravan, de aki nagyon akarja, már most vásárolhat magának egy kis darabot a teljes érintőkijelzős L-sorozatú BlackBerryből, vagy ahogy állítólag hívni fogják, a Z10-ből. A kínai és hongkongi gyökerekkel rendelkező ETrade supplytól legalábbis már be lehet vásárolni a telefon egyes alkotóelemeit, mi több, a QWERTY-s modellhez is kapható már pótalkatrész, pedig ennek a telefonnak a megjelenése még később várható.

etrade_londonpart.jpg

Szóval aki nagyon eltökélt, rendelhet külső-hátsó burkolatot, komplett kijelzőt vagy érintőpanelt az ETrade-től, aztán összelegózhat magának belőlük valamit, ha nagyon eltökélt -- talán még csavarhúzó meg csavarok sem kellenek hozzá. A komplett telefonhoz már csak egy előlap és egy hátlap hiányzik, na meg nem utolsósorban a lényeg, az alaplap, amitől az egész alkatrészhalmaz működni kezd, ez utóbbit azonban biztosan nem fogja árulni az ázsiai cég.

Aki nem alkatrészenként akarja megvenni a következő BlackBerryjét, és/vagy nem üzemeltet szakszervizt, annak persze továbbra is hosszú heteket, illetve Magyarországon feltehetően hónapokat kell várnia arra, hogy megkaparintsa az első BB10-es telefont. De most már ezt féllábon állva is kibírjátok, nem?

Tiszaújváros és London elég kevés tekintetben hasonlít egymásra, az egymástól uszkve 1600 kilométerre fekvő két várost most mégis összeköti valami számunkra állati fontos kapocs. Ez a borsodi város egyik turisztikai szempontból kevésbé fontos, munkaadói és munkavállalói oldalról viszont kétségtelenül lényeges nevezetességéhez, az amerikai Jabil circuits helyi gyártóüzeméhez köthető. 

jabil.jpg

A gyár kapuján belül dolgozó kémeink a minap jelentették, hogy a két ünnep közt befejeződött a London kódnevű új generációs BlackBerry próbagyártása a tiszaújvárosi üzemben, ami két dolgot jelent egyszerre. Egyrészt a korábbi infókkal ellentétben mégis gyártanak Magyarországon BB10-es BlackBerryket, ami remek hír. Másrészt pedig napokon belül kezdődik a tömeggyártás, amit egyelőre az infók alapján 2-3 cellában végeznek majd párhuzamosan (bármit is jelentsen ez). Ez szintén remek hír.

Különösen annak fényében, hogy a legutóbbi hírek még arról számoltak be, hogy egy másik, zalaegerszegi összeszerelő-üzemben a RIM kapacitáscsökkentése miatt el kellett küldeni elég sok embert, ezzel párhuzamosan egy másik okostelefon-gyártó is felszámolta a hazai gyártást (ez a Nokia, igaz, nekik saját gyáruk volt, nem bérgyártást végeztek).

Ezzel gyakorlatilag a BlackBerry marad az egyetlen olyan okostelefon, melyet továbbra is hazánkban gyártanak, legalábbis részben, idén pedig remélhetőleg a BlackBerry 10 sikerével nem győzik majd bővíteni a gyártókapacitást a hazai üzemekben, ami nem kell ecsetelnünk, miért jó a környéken lakóknak.

A poszt megjelenésekor még 42 nap van hátra a BlackBerry 10 és a rá épülő okostelefonok startjáig, de a RIM már most javában készül az eseményre, mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a kanadaiak kiküldték az első adag meghívókat a sajtó prominens képviselőinek. Azt, hogy nem kispályás rajt lesz, pedig jól szemlélteti, hogy a gyártó egyszerre hat városban indítja útnak a platformot -- már csak az a kérdés, hogy Thorsten Heins ezek közül hol lép élőben színpadra.

bb10_launchevent.jpg

A kiküldött meghívók alapján a hat helyszín sorrendben New York, Toronto, London, Párizs, Johannesburg és Dubaj, vagyis gyakorlatilag szinte mindegyik kontinensen lesz nyitóesemény és minden bizonnyal elég tisztességes show is az új platform rajtjára. Természetesen mi is igyekszünk ott lenni valamelyiken (kizárásos alapon Párizsban vagy Londonban), hogy élőben tudósítsunk nektek a RIM fennállásának legfontosabb termékbejelentéséről.

bb10_lseries_hires.jpg

Kedvcsinálónak itt egy tegnapi fotó, vagy reklámgrafika az L-sorozatú BlackBerryről. Lassan lehet találgatni, hogy mi lesz a neve a telefonnak.

Címkék: london launch bb10

Most már aztán kezd elegünk lenni! Hogy miből is? A mindenféle kiszivárgott, kiszivárogtatott videókból és fotókból, melyek a BlackBerry 10-alapú készülékeket, illetve azok közül elsősorban az L-sorozatot (aka London) ábrázolják. Pláne azért, mert még január 30-ig kell várni rá, hogy hivatalosan is fellebbenjen a fátyol, addig meg még 48 nap hátra van, ha pontosan jár az a visszaszámláló, ami a poszt jobb oldalán található. Márpedig miért ne járna pontosan.

london_back.jpg

Szóval most éppen a London hátlapjáról (érted, a telefon hátuljáról) került ki egy kép az internetre, ami ugyan kétségtelenül fontos része egy okostelefonnak, de azért ez már tényleg kicsit túlzás. Egyébiránt a kép alapján megkönnyebbülhetnek azok, akik a centrális elrendezés hívei, a logó ugyanis a jelek szerint középen lesz, emellett a hátlap is várhatóan valamiféle prémium műanyagból készül majd (ne felejtsétek, hogy levehető hátlapja lesz a telefonnak, ami az NFC miatt nem lehet fémből). Ennyi, köszönjük szépen, a következő lesifotóig lehet nyált csorgatni.

Ha ez nem lenne elég, itt van még egy videó is, ami feltételezhetően valamelyik szolgáltatói tesztkészülék memóriájából lett kilopva és mit tesz a véletlen ugyanazt a gesztust ábrázolja, amit egy korábban kiszivárgott videón is láthattunk. 

Nem állítom, hogy direkt csinálja ezt a RIM, de ha mégis, iszonyúan profik a marketingesek. Vagy legalábbis értenek hozzá, hogyan lehet felcsigázni a rajongóközönséget. De most már tényleg elég ebből, különben komolyan dühbe jövünk!...

...vagy legalább lássunk valamit most már az N-szériáról is.

Bréking nyúz: közben megjelent pár lélegzetelállító fotó egy kikapcsolt Londonról is. Csemegézzetek kedvetekre:

lseries1.jpg

Címkék: london leak bb10

Őszintén szólva nem tudom eldönteni, hogy az új BlackBerry 10-es készülékek, illetve konkrétan az L-sorozatú telefonról az internetre kiszivárgot képek láttán sírjak-e vagy nevessek. Úgy értem sírjak, mert még mindig nincs a kezemben egy ilyen cucc, vagy nevessek, mert egyre többet látok abból, mi lesz a kezemben nemsokára és amit látok, egyre jobban tetszik.

note2-lumia820-iphone5-lseries.jpg

A BBin jóvoltából most ismét megnézhetitek, hogy hogyan is fest majd az L-széria, bármi is legyen majd a kereskedelmi neve. Plusz jópont, hogy a telefont több potenciális versenytárs, illetve piaci szereplő mellett fotózták le, így a képen ott van egy iPhone 5, egy Nokia Lumia 820 meg egy Samsung Galaxy Note 2. Nem kérdés, hogy melyik néz ki a legjobban a négy mobil közül, nem igaz?

Egyébként majdnem mindegy a külső, hiszen nem tetszhet mindenkinek ugyanaz -- még jó --, különben szegény Nokia nem sokáig maradna egyedi a sárga telefonjával. A lényeg, az operációs rendszer működésében tapasztalható különbségek ezen a képen nem jönnek át, a BlackBerry 10 látszólag egy ugyanolyan unalmas ikonvezérelt rendszernek tűnik, mint az iOS vagy az Android. De a látszat csal, a BB10 a Flow, a Hub és a Peak segítségével jóval több színt visz az okostelefon-interfészek sivár és tökugyanúgy felépülő világába, mint bárki eddig, beleértve a Windows Phone-t.

Via BBin.

Címkék: london leak bb10
süti beállítások módosítása