Lehet csinálni gyémántokkal kirakott, részben aranyból készült luxustelefonokat, golyóálló üveggel (ki tudja, egyszer még jól jöhet alapon), gyíkbőr bevonatú hátlappal, de egy biztos: olyan, a maga nemében gyönyörű, ipari dizájnt csak a Porsche Design mérnökei tudnak álmodni egy okostelefonnak, mint amilyen külalakra végül a BlackBerryvel közösen készített P'9983-at kifaragták.

p-9983.jpg

És a faragást itt most tulajdonképpen akár szó szerint is lehet érteni, hiszen a legújabb Porsche Design okostelefonon az elődökhöz hasonlóan egyetlen íves részlet sem látható. Ha nem tudnám, hogy osztrákok tervezték, akkor azt mondanám, hogy a főtervező egy őrült japán, a szerszáma pedig nem a tervezőprogram volt, hanem egy szamurájkard.

roland-heiler.jpg

A japán gyökerek márpedig kevéssé valószínűek, mivel Roland Heilernek hívják a tervezőt, aki az Inside BlackBerry blogon közölt interjúban többek közt kifejti, mi az elsőre (és másodikra) is meghökkentő dizájn mögötti indíttatás. Például az, hogy az okostelefon-piac szereplői - jobb lehetőségük nem lévén - sokszor a dizájnban próbálnak versenyezni egymással, éppen aktuális divatirányzatokat követve, a Porsche Design ezzel szemben időtálló dolgokat szeret tervezni, beleértve az okostelefonokat, az órákat vagy éppen a napszemüvegeket.

A mániákusan precíznek tűnő tervező többek közt mesél arról, hogy mennyire számítanak az apró részletek egy ilyen dizájntervnél, illetve magánál a kivitelezésnél, illetve hogy milyen kihívást jelent fémből készült burkolatot készíteni egy dizájn-okostelefonnak.

A Porsche Design P'9983 (mely belső felépítését tekintve egyébként egy Q10-nek felel meg, megnövelt háttértárral) ma jelenik meg Dubajban. Az árát meg nem illik firtatni.

Via Inside BlackBerry.

A szeptember úgy látszik most már végérvényesen a mobilos termékbejelentések hónapja lesz, az IFA-n egy rakás androidos újdonságot lepleztek le a ferde szeműek, tegnap meg az Apple eseményén őrjöngtek az emberek, mintha valamiféle jelenést láttak volna, amitől egycsapásra megvilágosodik az egész iparág. És hátra van még a BlackBerry, ami ebben a hónapban két termékbemutató rendezvényt is tart. MEGLEPETÉS!

Az egyikről már tudjuk (pontosabban sejtjük), hogy ott fog debütálni a BlackBestia, vagyis a Passport, konkrétan szeptember 24-én, méghozzá három helyen egyszerre (Dubaj, Toronto, London -- várj, és mi van Amerikával?). A másikra most kapott meghívót néhány olyan újságíró, akik a kőgazdag olajsekek közvetlen érdekkörnyezetében élnek, vagyis azon a helyen, amit szokás Egyesült Arab Emirátusként is nevezni. 

p9983_small.jpg

Bár ezt nem tudni még teljesen biztosan, de valószínűleg itt lesz (alighanem szintén Dubajban) a BlackBerry soron következő luxustelefonjának a Porsce Design által tervezett P'9983-nak a bemutatója, méghozzá szeptember 17-én, vagyis pontosan egy hét múlva. 

Ez a készülék lényegében egy limitált szériás Q10 lesz, amivel a porshés szokásjog alapján a prémium kialakítás mellett egyedi PIN is jár majd, illetve nagyon érdekes még, hogy minden eddigi infó szerint a P'9983-on is a BlackBerry 10 legújabb, 10.3-as verziója fut majd, ami azt jelenti, hogy előbb lesz a PorscheBerryn az új OS, mint a Passporton. Már ha így lesz. Szeptember 17-én megtudjuk.

Via Tbreak.

Ha imádod a fényűzést, a luxust és az egyediséget, akkor azért, ha pedig a szó puszta gondolatától előbújik belőled a harcos proletár, akkor meg azért érdemes megnézned a lenti videót, melyben egy Porsche Design-féle BlackBerryt csomagolnak ki nagy műértéssel. A telefon a P'9982 típusjelzést viselő készülék pár napja jelent csupán meg, de már korábban tudni lehetett, hogy igazi különlegességről van szó, ami egyébként még belül sem teljesen felel meg a Z10-nek.

Az új Porsche Design dobozát láthatóan minden földi jóval telepakolták, a márkázott akkumulátortól kezdve a márkázott törlőkendőig (!) bezárólag -- na meg persze ott van maga a telefon is, ami nem csak kívül tér el a Z10-től, hanem belül is, a tervezők ugyanis a menü kinézetét is átalakították hangyányit, valamint máshogy néz ki az óraalkalmazás is. A videóból nem derül ki, de a telefon a Z10 standard háttértárának a négyszeresét, 64 GB-nyi tárhelyet kapott, így a microSD-kártyára azt gondolom viszonylag kevés tulajnak lesz szüksége.

A P'9982-höz egyedi, exkluzív tartozékok is járnak, például olyan bőrtok, amin keresztül látszik az üzenetjelző LED villogása, vagy a színes egyéniségeknek ott a fekete mellett a pink, bézs és kék bőrbevonatú hátlap.

süti beállítások módosítása