A BlackBerry által idestova hat éve felvásárolt QNX bizonyos szempontból valódi főnyeremény a kanadai okostelefon-gyártó számára. Bár a QNX-alapokra épülő BlackBerry 10 platform az eleinte meglehetősen komoly várakozások és az ígéretes képességek ellenére nem hozott áttörést, a QNX bizonyos formában ma is ott van több tízmillió autó fedélzeti számítógépén, a funkciókat pedig folyamatosan bővítik, hogy az autók egyre bonyolultabb vezérlését megfelelő színvonalon, 100% biztonsággal ellása a rendszer. Ez például az egyik legvadabb koncepció, ami már réginek is számít, hiszen 2014-ben mutatták be a CES-en.

Bár a fedélzeti számítógépek esetében maga a megjelenítés (vagyis a digitális műszerfal, vagy a középkonzol kijelzője) csak az egyik, még csak nem is feltétlenül a leglényegesebb részeleme a teljes rendszernek, mivel a vezető és az utasok jobbára csak ezzel találkoznak, ennek a frontendnek a továbbfejlesztésére is kell energiát szánni. A QNX erre hozta létre legújabb kezdeményezését, a Platform for Instrument Clustert, mely több framewörkön keresztül igyekszik megkönnyíteni az autógyártók dolgát annak érdekében, hogy ne csak mutatós, hanem megbízható is legyen a jövő műszerfala.

Előbbiről az OpenGL-alapú 2D és 3D ábrázolásra egyaránt alkalmas grafikus framework gondoskodik, míg a szoftveres framework többek közt képes különbséget tenni a (vezetés szempontjából) kritikus, és kevésbé kritikus műszerfaljelzések között. Így semmilyen körülmények között nem fordulhat például elő, hogy a fedélzeti számítógépen futó navigációs rendszer szoftvere összeakadjon mondjuk egy kilométeróra, vagy a fordulatszám kijelzést vezérlő komponenssel.

A QNX egyébként számos más platformmal ellentétben nem napjainkban szagolt bele az autóipar benzingőzös levegőjébe: a szoftvercég 2009 óta fejleszt fedcomp-rendszereket, többek közt olyan gyártóknak, mint az Audi, a Corvette, az Alfa Romeo vagy éppen a Jaguar. Jelenleg mintegy 60 millió autó fedélzeti számítógépét vezérli QNX, az új platform révén pedig ez a szám a jövőben alighanem tovább nő majd.

süti beállítások módosítása