Mielőtt valaki azzal jönne, hogy vegyünk a kezünkbe egy gimnazista történelemkönyvet, nem, nem a szövetséges csapatok normandiai partraszállásáról van szó jelen esetben. D, mint droid, vagyis android-nap van itthon, illetve volt tegnap, ezért is van tele a feedreaderünk csupa olyan poszttal, ami örömmel hirdeti, végre elérhetővé vált a fizetős Android Market Magyarországon is. Pontosabban elérhetővé válik majd valamikor legkésőbb a jövő héten.

Nagy nap ez a mai tehát, ha úgy tetszik egy újabb lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy helyre álljon a világ rendje, az androidos készülékek tulajdonosai fellélegezhetnek, hiszen a korábbi teljes bizonytalan lét után egy csapásra több tízezer új app vált számukra elérhetővé. Hogy ebből mennyit akarnak majd megvenni, az más kérdés, de bővült a választék, ami mindenképpen kedvező tendencia.

Egyébként ha valaki fél évvel ezelőtt megkérdez, melyik lesz előbb itthon, BlackBerry App World, vagy fizetős Android Market, nem vagyok biztos benne, hogy az előbbi lett volna a tuti tippem, dehát végül a sors keze (vagy a RIM) közbeavatkozott.

Ezennel tehát önfeledt böngészést és app-vásárolgatást kívánunk minden kedves androidos, vagy Android-párti olvasónknak - BerryBlog loves Android!

Már megint az van, hogy két napra lelépünk külföldre, erre jönnek mindenféle breaking hírek a RIM-től - pedig becsszó, hogy nem egyeztetünk velük naptárt! A tegnapi nap egyik legnagyobb durranása (más kérdés, hogy itthon érthető módon alig figyelt fel erre valaki), hogy a RIM bejelentette: jön az Android futtatókörnyezet a PlayBookra, vagyis a QNX-re, vagyis - bár erről egyelőre konkrétan nem volt szó - előbb-utóbb a BlackBerrykre is.

A kanadaiak tegnap kiadott sajtóközleményükben leszögezték, az androidos fejlesztőknek ezentúl meg kívánják adni a lehetőséget arra, hogy alkalmazásaikat a PlayBook tabletekre is elérhetővé tegyék a BlackBerry App Worldön keresztül. Mindez kitűnő lehetőség a fejlesztőknek az ügyfélkör bővítésére, a RIM pedig több tízezer alkalmazással bővítheti az egyelőre meglehetősen szegényes felhozatallal bíró App Worldöt.

A RIM a PlayBookokhoz nem csak androidos (konkrétan Android 2.3-as) futtatókörnyezetet ad ki, hanem a BlackBerrykhez készült Java-alapú appokhoz is elérhetővé tált egy runtime, bár ennek nyilván jóval kisebb hírértéke van, plusz jön egy C/C++ SDK is, ami jó hír az ezt a programnyelvet használó és jól ismerő programozóknak.

A magunk részéről nagyon örülünk neki, hogy a RIM továbbra sem vállalja fel azt a rizikót, hogy egy az egyben beáll az Android platform zászlóvivői közé: ezzel a stratégiai döntéssel a kanadaiak lesznek ugyanis az egyetlen gyártó az iparágban, mely nem dobja kukába a tízmilliók által ismert és kedvelt platformot, ám mégis tud nyitni az alkalmazások által biztosított populárisabb irányok felé.

süti beállítások módosítása