SDHC, SDXC, Class2-10, UHS-I-III, U1, U3, V6-V90 - eddig is elég változatos jelölésekkel kellett tisztában lenni, ha valaki SD-memóriakártyát akart vásárolni mondjuk a digitális fényképezőgépébe, vagy az okostelefonjába, ám ha ez nem lenne elég, a szabványt gondozó iparági tömörülés most kitalált egy újabb jelölést a kártyáknak. Az SD szabvány 5.1-es verziójával jön a sokat sejtető nevű Application Performance Class, aminek hál' istennek egyelőre csak egy fokozata lesz, az A1.

A szabványalkotók szerint egy ilyen újfajta jelölés különösen azóta kellett már úgy, mint egy falat kenyér, hogy egyre több okostelefonba vásárolnak memóriakártyát, melyet az Android legújabb verziójával már a belső tárhely részeként is lehet használni (hogy pontosan miként, arról itt írtam nemrég). Ez pedig megkövetel bizonyos képességeket a kártya részéről, ellenkező esetben a lassú kártya kihatással lehet az okostelefon teljesítményére, különösen ha valamilyen csúcsmodellről van szó.

A szabvány szerint a jövőben azokra a kártyákra kerülhet fel az A1 jelölés, melyek másodpercenként legalább 1500 véletlenszerű olvasási és 500 véletlenszerű írási műveletre képesek, valamint stabilan tudják tartani a 10 Megabájt per másodperces írási tempót. Utóbbi egyébként egy Class10-es, UHS-I U1-es és V10-es kártyánál is alapkövetelmény, vagyis jó eséllyel azok a korábbi kártyák, melyeken ezen feliratok valamelyike díszeleg, szintén megfelelnek az előírásoknak.

Új szabvány ide, új szabvány oda, ettől függetlenül továbbra is erősen javasolt (főleg egy csúcsmobil esetén) a lehető leggyorsabb elérhető kártyatípus használata, ami a mai okostelefonok számára egyet jelent az UHS-I U3 szintnél. Ezekre a kártyákra gond nélkül rögzíthetők a 4k felbontású videók, illetve a véletlenszerű műveletvégzési tempójuk is elég gyors, bár nyilván a mobil beépített memóriájához így sem ér fel fürgeségben.

Az Android operációs rendszer a 6.0-s (Marshmallow) kiadás után képes a telefonba helyezett memóriakártyát merőben másként kezelni, mint korábban: az angolul adoptable storage-nek nevezett funkció révén a microSD-kártya (virtuálisan) a beépített tárhely részévé válik, megnövelve a teljes rendelkezésre álló tárkapacitást a kártya kapacitásával. A technológiának megvannak a maga előnyei és hátrányai is, melyeket minden, bővíthető memóriás androidos készülékkel (köztük természetesen BlackBerryvel) rendelkező felhasználónak érdemes mérlegelnie, lehetőség szerint még mielőtt használatba venné az újonnan vásárolt kártyát a telefonnal. Sőt, még mielőtt egyáltalán megvásárolná a kártyát.

Egy új microSD-kártya behelyezésekor (amennyiben még nem formázott adathordozóról van szó) az Android felkínálja a lehetőséget az első formázásra, egyébként pedig a Beállítások menü "Tárhely és USB" menüpontjában lehet kezelni, és a belső tárhely részévé tenni a behelyezett kártyát. Az adoptable storage funkciót amúgy nem minden gyártó támogatja (ennek magyarázatát lásd később), a BlackBerrynél viszont az összes androidos modellnél adott ez a funkció (és ennek is megvan a maga oka).

Mire is jó a belső tárhelyként kezelt memóriakártya?

A válasz kézenfekvő és egyszerű: a belső tárhely kapacitásának a növelésére. Ennek persze - látszólag - csak akkor van igazán értelme, ha a belső tárhely kapacitása szűkössé válik, ami jellemzően a 32 GB beépített tárhelynél kevesebb háttértárral rendelkező eszközöket érinti. A Samsungnak például éppen az az egyik indoka a funkció kikapcsolása mellett az S7-sorozat okostelefonjainál, hogy a készüléknek éppen elég belső tárhelye van, nincs szükség extra kiegészítésre.

microsd-group-630.jpg

Az alkalmazások és felhasználói adatok tárolására egyaránt használható kibővített belső tárhely további előnye egyben az egyik hátránya is: A "beolvasztott" memóriakártya a rendszer részévé válik, az adatokat titkosítva tárolja rajtuk az Android, így más eszközökben nem lehet többé olvasni a kártyát. Ami egyben azt is jelenti, hogy ha valamilyen okból tönkremegy a telefon, a kártyán lévő minden adat elvész. Ez egy rendkívül kényes adatvédelmi/biztonsági dilemmát képezhet sokak számára, de akik rendszeres mentést készítenek a telefonjukról, illetve nem tervezik cserélgetni a memóriakártyát a telefon életciklusa alatt, azoknak érdemes lehet belevágni a folyamatba. Fontos, hogy a kártya beolvasztása formázással jár, azaz minden korábbi adat törlődik róla!

Milyen kártyát érdemes belső tárhelyként használni?

Erre is viszonylag egyszerű a válasz: a lehető leggyorsabbat. Az SD-kártyák működését leíró szabvány különböző sebességkategóriákat határoz meg, belső tárhelyként való felhasználáshoz érdemes legalább UHS-I Class 1, de inkább UHS-I Class 3-as kártyát használni. Léteznek ugyan ennél is gyorsabb memóriakártyák, de ezeket a mai okostelefonok nem tudják kihajtani, illetve meglehetősen borsos áron is kínálják őket.

Az Androiod amúgy igyekszik vigyázni arra, hogy túl lassú kártyát ne használj beépített tárolóként, így a formázás előtt és után is végez néhány gyors sebességtesztet, és szól, ha az adott kártyát nem ajánlott ebben az üzemmódban használni.

Lassabb lesz a telefon, ha a memóriakártyát belső tárhelyként használom?

Nem árt, ha tudod, hogy a telefonodba fixen beépített tárhely jó eséllyel minden memóriakártyánál gyorsabb, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezt észre is fogod venni a használat során. Ennek az az egyik oka, hogy a fontosabb rendszerkomponensek továbbra is a fix háttértáron maradnak (így többek között nem kell attól tartanod, hogy a kártya sérülését követően a készülék teljesen használhatatlanná válik), illetve az alkalmazások közül is csak az kerül át az SD-kártyára, melyeknél a fejlesztő ezt az üzemmódot engedélyezte.

Mi történik, ha nagyobbra akarom cserélni a kártyát, vagy meggondoltam magam?

Ahogy fentebb említettem, a beolvasztott memóriakártya tartalmát nem lehet más eszközben olvasni, azaz ha kiveszed a telefonból, a rajta lévő adatokat nem fogod elérni többé. De ez nem jelenti azt, hogy az egész műveletet ne lehetne visszacsinálni. Ehhez az "Adatok áttelepítése" opciót kell választani a Belső tárhely nézetben (a jobb felső sarokban lévő három pöttyre bökve). Ez a művelet persze csak akkor vezet eredményre, ha a memóriakártyán kevesebb adatot tárolsz, mint amennyi szabad tárhely a készülék beépített memóriájában van.

A fentiek alapján azt hiszem elég jól körvonalazódik, hogy a beolvasztott memóriakártya üzemmódot elsősorban titkosítás miatt érdemes megfontolnia mindenkinek, aki a legnagyobb biztonságban akarja tudni az okostelefonján lévő állományokat. Egy megfelelően (jelszózár használata kötelező!) levédett készülékből így elég izzasztó feladat bármilyen adatot kinyerni, az adoptable storage esetleges buktatóit pedig a jól kiválasztott memóriakártya, illetve a megfelelően kialakított mentési stratégia alkalmazásával elég jól ki lehet küszöbölni.

Fotó: The Wirecutter

A készülék típusától és a felhasználói szokásoktól függően a BlackBerrykbe épített háttértár előbb-utóbb megtelhet (hiszen ez minden jóravaló háttértár dolga), a kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében viszont nem árt tisztában lenni vele, hogy mennyi szabad hely áll a rendelkezésünkre a különböző állományok tárolására.

A BlackBerryken viszonylag egyszerű módszerrel utánanézhetünk a beépített memória és a memóriakártya foglaltsági adatainak - ehhez a Média menüpontot/könyvtárat kell meghívni, illetve a Média panelre/könyvtárba kell lépnünk (OS6, vagy újabb készülékek), és a menüből rábökni a "Memóriahasználat", vagy angolul "Memory Use" pontra.

Az ez után megjelenő lapon láthatjuk, hogy mennyi a médiakártya és a beépített memória mérete, valamint mekkora a foglaltsági arány.

A "Részletek", vagy "Details" gombra bökve a rendszer még részletesebben tájékoztat minket arról, hogy a különböző médiaállományok (fotók, zenék, videók stb.) pontosan mekkora helyet foglalnak el a beépített memóriában, vagy a memóriakártyán.

Aki szeretné tudni, milyen médiafájlokból adatszinten mennyit tárol a BlackBerryjén, a fenti módszerrel külön program letöltése nélkül tájékozódhat.

süti beállítások módosítása