Mára szerencsére a "bankolás" már nem feltétlenül azt jelenti, hogy ügyfélként beballagunk egy bankfiókba, számot húzunk, majd türelmesen kivárjuk, amíg sorra kerülünk és elintézhetjük ügyeinket. Az okostelefonok egyre nagyobb segítséget jelenthetnek ebben a folyamatban, különösen a különféle (virtuális kártyaalapú) tranzakcióknál. A BlackBerry most egy lépést tette előre annak érdekében, hogy ebben a szegmensben komoly tényezővé váljon -- legalábbis egyelőre Kanadában.

mobile_banking.jpg

A cég ugyanis aláírt egy három évre szóló megállapodást az Enstream LP nevű, mobilfizetésre szakosodott vegyesvállalattal, melyben az összes kanadai mobilszolgáltató (Bell, Rogers, Telus) tulajdonos. A BlackBerry szerepe a mobilos pénzügyi tranzakciókhoz használt biztonságos háttérinfrastruktúra biztosítása lesz, márpedig ebben a gyártónak évtizedes gyakorlata van, csak ezúttal az infrastruktúrán nem üzenetek (BBM, e-mail stb) közlekednek majd, hanem pénzügyi tranzakciós információk.

Hogy az összeborulás az Enstream-mel egyet jelent-e egy a BBM-re épülő pénzügyi szolgáltatás megjelenésével, azt egyelőre nem tudni, de többen úgy vélik, a BlackBerry régóta tervezi, hogy a mára már multipatformossá vált szolgáltatást pénzküldési funkcióval is kiegészíti, így az sem lehet teljesen ördögtől való gondolat, hogy egy webshopban BBM-en keresztül fizessünk majd.

Címkék: mobile pénzügy bbm tranzakció bankink

A HWSW kiadó App! rendezvény- és képzéssorozatának részeként már harmadszor megrendezésre kerülő App!mobile mobiltermék-fejlesztői konferencia a hazai szakma legnagyobb fóruma, melyre a tavalyi 500 résztvevő után idén már 750 vendéget várnak a szervezők. Az idei évben először lesz kétnapos a rendezvény, az első klasszikus konferencianapot egy szűkebb, fókuszáltabb, mély szakmai tartalmakat adó workshop-nap követi majd. Az App!mobile 2013 konferencián közel 50 előadó fog fellépni, és vendég lesz Tom Loosemore, az angol digitális kormányzati szolgáltatásokért felelős vezető is.

Az elmúlt évben nem követte a tabletet új termékkategória, nem lett forradalom a hardverek terén, még mindig nem terjedt el az NFC, de még csak az okosórák sem lepték el a Földet. A figyelmetlen vizsgálódó azt gondolhatná, hogy megrekedt az innováció, de valójában az eddigieknél sokkal fontosabb változások érkeznek folyamatosan. A technológiai ugrások jelentőségét nem érdemes kisebbíteni, hiszen a jobb felbontás, a fényesebb kijelző, a nagyobb számítási kapacitás mind előfeltétele annak, ami ezekben az években a szakma legnagyobb kihívása. Mégpedig az a képesség, hogy a felhasználó számára a bájtok, megahertzek és pixelek helyett értelmezhető megoldásokat adjanak mindennapi élethelyzetekre.

Az okostelefon immár nem önmagában értékelendő, hanem a teljes webbel, a cloud-szolgáltatásokkal és a különböző készülékekkel együtt, ahogy a ma sikeres vállalatok sem szűk értelemben vett okostelefonos programokban gondolkodnak, inkább azt vizsgálják, mi a célcsoport problémája, milyen eszközökkel és milyen élethelyzetekben tudják kiszolgálni ügyfeleiket. A felhasználó természetes módon szeretne interakcióba lépni a szolgáltatással, anélkül, hogy alkalmazkodnia kellene: a következő évek fejlődése, így az App!mobile 2013 konferencia is a kényelemről, a használhatóságról, természetességről, a valódi élethelyzetek felismeréséről szól.

Az App!mobile 2013 programjának gerincét továbbra is a fejlesztői, az üzleti és a UX-szekciók adják, ahol a legfrissebb trendek kerülnek bemutatásra, az idei év kiegészítő témaköre pedig az e-kereskedelem és a médiafelületek lesznek. Előadást tart majd a Prezi, a Mito, a Karma Platform, a Nemesys Games, az NNG, a Ustream és a Google képviselője is, a konferencia kiemelt előadója pedig Tom Loosemore, a brit digitális kormányzati szolgáltatásokért (GDS) felelős vezető lesz.

Tom Loosemore a GDS mobilstratégiáját mutatja be, amelynek meghatározó eleme, hogy elsősorban a webre fókuszál. Ugyan a GDS nem zárja ki a natív alkalmazások fejlesztését, a legtöbb esetben felesleges pénzkidobásnak és tehernek tartja az appok létrehozását, üzemeltetését és karbantartását, ehelyett a platformfüggetlen web élvez elsőbbséget, így a fejlesztések eszköztől függetlenül minden adófizető számára azonnal élvezhetőek.

Az App!mobile 2013 második, fókuszáltabb tartalmat kínáló napján kétórás workshopok lesznek: először az iOS 7 és az Android legfrissebb verzióinak fejlesztői újdonságaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, majd a multiplatformos Windows, illetve a Firefox OS programozása  kerül fókuszba. Abe Han, a Works.IO munkatársa átfogó felülettervezési workshopot tart, majd az ideális vállalati mobilstratégia kialakítását mutatják be az alapoktól.

Az App!mobile 2013 programjáról a konferencia weboldalán lehet részletesebben olvasni, ugyanitt lehet regisztrálni is.

(x)

Címkék: mobile app hwsw

Bár nem hiszem, hogy a Windows pozícióját rövid távon bármi is veszélyeztetné az asztali operációs rendszerek piacán, némelyik mobilgyártó már most elképzeli magának azt a jövőt, melyben a PC helyett egy mobileszközt használnak az emberek, különböző méretű kijelzőkkel. Lényegében erre rímel a BlackBerry mobile computing koncepciója is, melyet a BB10 megjelenése óta folyamatosan lebegtetnek a kanadaiak, meglehetősen kevés konkrétum nélkül.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a jelenlegi BlackBerryket ne lehetne nagy kijelzőre kötni és ott dolgozni vele. Itt van például a Z30, amihez simán lehet csatlakoztatni monitort, tévét, illetve vezeték nélküli billentyűzetet és egeret, amivel aztán pont úgy lehet tenni, mintha egy PC előtt ülnénk.

A fenti, egyébként nem hivatalos videó ékes példája ennek a felhasználási módnak, bár azért egyelőre látszik, hogy a felület még nem itt érzi jól magát, de ettől függetlenül meglepően sok mindent meg lehet csinálni a napi munkafeladatokból egy BB10-es telefonnal. Ráadásul mivel a rendszer többfeladatos képességei a maga nemében párját ritkítók, a BlackBerry új operációs rendszerében tényleg ott van a lehetőség arra, hogy egy hatékony mobil computing platformmá váljon.

Via N4BB.

Címkék: mobile platform computing bb10

Aki itt volt velünk tavaly november végén, talán emlékszik rá, hogy a RIM egy kit kevésbé, kit jobban meglepő fordulattal bejelentette, hogy egy keresztplatformos, vagyis iOS és androidos készülékekkel is kompatibilis menedzsment-rendszeren dolgozik, Mobile Fusion néven. A megoldás mostanra készült el, beleértve a webes vezérlőfelületet, valamint az iOS és androidos appokat, melyek az üzemeltetéshez szükségesek.

A Mobile Fusion kis túlzással olyan menedzselési lehetőségeket kínál a két említett rivális platformra, melyeket eddig csak BlackBerry Enterprise környezetben lehetett megvalósítani. Vagyis lényegében a dolgozók telefonját lehet távolról vezérelni, alkalmazások futtatását letiltani, vagy éppen kötelezővé tenni, nyomon követni a flottát, valamint mindenféle biztonsági óvintézkedéseket lehet ki-be kapcsolgatni vele.

Aki számára első hallásra nem tűnik jó ötletnek a dolog, az jó ha tudja, hogy a RIM a Mobile Fusion licencért telefononként 99 dollárt kér, vagyis egész jó kis bevételkiegészítésre tehet szert a cég a rendszer által. A hír egyébként bizonyára kéjes érzéssel tölti el azokat a rendszergazdákat, akik már sikítófrászt kapnak a "bring your own device" jelenségtől, a dolgozók pedig éppen ellenkezőleg, aligha fogják jól fogadni, hogy a nagy testvér már a mobiljukon sem hagyja békén őket.

Kép forrás: BerryReview

Címkék: mobile blackberry fusion

A héten egyrészt sikerült jól lebetegednem, úgyhogy bőven volt időm ágynak dőlve nyomogatni a PlayBookomat, másrészt tegnap délután végre lefrissítettem a 9900-at a legújabb, 7.1.0.190-es szoftverre, ami végre-valahára tartalmazza a mobil hotspot üzemmódot, azt a funkciót, melyet más platformokon kis túlzással már évek óta lehet használni.

hotspot1.jpg

A funkció használata nem különösebben bonyolult, ha az ember bekapcsolja, a telefonja tulajdonképpen egy hordozható routerré avanzsál, vagyis a közvetlen közelben lévő Wi-Fi eszközökkel rá lehet csatlakozni. Ez egyébként legfeljebb öt eszközt jelent, tehát egy kisebb konferenciatermet, vagy osztálytermet nem lehet kiszolgálni egyetlen BlackBerryvel.

A hotspot bekapcsolásához SSID-t és titkosítási kulcsot kell társítani a mobil hotspothoz, előbbit automatikusan generálja a rendszer, méghozzá alapesetben minden bekapcsolás után újra, utóbbit a felhasználónak kell bepötyögni. A hotspot 802.11bg szabványokkal kompatibilis, a titkosítás a kommersz rendszereknél előforduló legdurvább WEP2 szabványra épül.

hotspot2.jpg

A mobil hotspot funkció ezen kívül rendelkezik néhány hasznos, kézenfekvő lehetőséggel, így van integrált forgalomfigyelés, be lehet állítani, hogy mennyi idő múlva kapcsoljon ki automatikusan a hotspot, ha nincs csatlakozó kliens, végül pedig meg lehet szabni, hogy az addig csatlakozott telefonok, tabletek, számítógépek vagy más, Wi-Fi hálózatot használó eszközökön túl ne engedjen be mást a rendszer (egyfajta korlátozott MAC-szűrés).

Egyelőre nincs róla infó, hogy a 7.1-es rendszerszoftver végleges verziója mikor kerülhet be a honi szolgáltatókhoz, aki azonban kellő bátorságot érez magában egy kiszivárgott rendszerfrissítés telepítéséhez, tegyen próbát a 7.1.0.190-es verzióval, elég stabilnak tűnik minden funkcióját tekintve, és a mobil hotspot mellett többek közt tartalmazz a device analyzer nevű diagnosztikai alkalmazást.

De erről majd egy későbbi posztban értekezünk inkább, most jöhet az újabb adag hársfatea (pfejj).

Címkék: hotspot mobile 9900

A héten már a a BlackBerry 9810-hez is kiszivárgott az első OS7.1-es frissítés, konkrétan ugyanaz a 7.1.0.74-es kiadás, ami pár héttel ezelőtt a 9900-as Boldhoz is hozzáférhetővé vált. Ennek az OS-verziónak az egyik legnagyobb újdonsága, hogy az OS-7es készülékeknél elérhetővé teszi az úgynevezett "Mobile Hotspot" üzemmódot, mihez hasonlóval egyébként más platformokon már régóta találkozni, ráadásul azt tetézi, hogy a RIM eredetileg OS7 alapfunkciónak reklámozta eleinte ezt a rendszert. De mit is tud ez a Mobile Hotspot és miért is lesz jó, ha be lehet kapcsolni minden telefonban?

mobile_hotspot2.jpg

Az új OS-verziókban a hálózatkezelési menüpont alatt feltűnő opció bekapcsolásával a telefon tulajdonképpen egy kis hatósugarú Wi-Fi routerré alakul át, megosztva több csatlakozó egység (ez lehet másik mobiltelefon, tablet vagy notebook) közt a saját internethozzáférését. A felsőkategóriás OS7-e készülékeknél ennek még van is kellő alapja, hiszen a BlackBerry 9810/9860/9900-ba egy gyors, legfeljebb 14,4 Mbps elméleti sávszélességű modemet építettek, ami sokkal gyorsabb minden eddigi BlackBerryben lévő rádiós egységnél, ez adja tehát az alapkapacitást a rögtönzött Wi-Fi hálóhoz.

A Moible Hotspot üzemmóddal egycsapásra átértékelődik a telefon és a PlayBook közti BlackBerry Bridge kommunikáció, így a végtelenül lassú Bluetooth-kommunikáció helyett egy jóval gyorsabb adatcsatornán keresztül kommunikálhatnak egymással az egységek. Mindez egészen eddig baromi jól hangzik, a dolognak ugyanakkor van egy igen fájó szépséghibája. Pontosan kettő.

A Mobile Hotspot üzemmód használatát elvileg a mobilszolgáltatónak is támogatnia kell, egyes, a kiszivárgott OS-t használó userektől érkező visszajelzések szerint ez korántsem triviális, hol működik az internetmegosztás, hol nem. Másrészt egy mobil adatforgalmazás közben zabálja az akkumulátort, pláne, ha egyszerre forgalmaz ugyanannyi adatot mobilhálózaton és WLAN-on.

Ettől függetlenül ha valamit gyorsan meg kell nézni a noteszgépen, vagy a tableten, és nincs a közelben nyilvános Wi-Fi, vagy nincs kéznél mobilnet-modem, a Mobile Hotspot funkcióval felvértezett BlackBerry életmentő lehet.

Ti várjátok már, hogy legyen ilyen a telefonotokban? 

Címkék: wlan hotspot mobile wi-fi