Akinek már az előző évtizedben is BlackBerryje volt, talán emlékszik rá, hogy akkoriban szinte kizárólag mobilszolgáltatókon keresztül, netán a használtpiacon lehetett hozzájutni az aktuális BlackBerry-modellekhez. Ez akkor volt, amikor a cég még virágkorát élte, és az összes BlackBerry-felhasználó prémium ügyfélnek számított, mert rendszerint sokkal aktívabban használta a készülékét, mint bármelyik másik előfizető -- már akkor, amikor más gyártóknál legfeljebb a színes kijelző számított értéknövelő tényezőnek. A BlackBerrykhez ráadásul speciális előfizetést is kellett kötni, szintén a szolgáltatókon keresztül, az üzlettel pedig végül mindenki jól járt, így jött létre az operátorok és a kanadai gyártó példátlanul boldog és harmonikus frigye. Aztán történt valami...

divorce.jpg

Ez a valami az okostelefon-piac drámai átalakulása volt, ami gyakorlatilag az összes korábbi nagy szereplőt (a BlackBerry mellett ilyen pl. a Nokia, vagy a Motorola is) válságos helyzetbe taszította. Nem mondom, hogy részben nem a cégek saját hibájából, de mostanra tulajdonképpen mindegy is ez, a lényeg, hogy a házasság felbomlott, a szolgáltatók számára a BlackBerry mostanra gyakorlatilag irreleváns szereplővé vált. Ez pedig nem annyira jó hír az új csúcsmodell, a Passport rajtja kapcsán sem.

A készülék szerdai rajtjakkor a BlackBerry összesen két partnerszolgáltatót jelentett be, az egyik az amerikai AT&T, a másik a kanadai Telus. Igaz, hogy a legtöbb gyártó egy-egy csúcsmodell rajtja során exkluzív forgalmazási szerződéseket köt bizonyos szolgáltatókkal, de azért én semmiképpen nem tartom jó jelnek, hogy szó sem volt például CDMA-hálózatokhoz készült típusról, ami néhány százmillió előfizetőt egyből kizár a potenciális vásárlói körből. Vagy például egyetlen európai szolgáltatópartnert sem említett a BlackBerry a rajt után. Európában ezért - legalábbis a legelején - a legtöbb országban marad a nyílt piaci beszerzés, vagyis ahogy a napokban több helyen feltűnt már, a Media Markt, meg az Amazon és társai - előbbit  egyébként kifejezetten méltatlannak tartom egy ilyen stílű termékhez (nekem legalábbis nehezen fér meg egy fedél alatt a csúcstelefon meg a porszívó, de lehet csak én vagyok túl sznob).

Ma már ha kiemelt figyelmet akarsz egy operátortól, érts kirakatba, netán színes-szagos prospektusba akarsz kerülni, keményen perkálnod kell...

Emlékszem, amikor 2011 őszén Amszterdamban jártam, akkortájt jelent meg éppen a BlackBerry 9900 a boltokban -a város teli volt plakátolva a telefonnal, a mobilszolgáltatók kirakatában pedig mindenhol kiemelt fókuszt kapott a készülék. Ilyesmiről most valószínűleg szó sem lesz, hiszen ma már ha kiemelt figyelmet akarsz egy operátortól, érts kirakatba, netán színes-szagos prospektusba akarsz kerülni, keményen perkálnod kell, kicsit úgy, mint amikor polcpénzt fizetsz a TESCO-nak. A BlackBerry pedig most nincs feltétlenül abban a helyzetben, hogy ezen a téren versenyezzen például a Samsunggal, amely képes gyakorlatilag a fél üzletet reklámfelületként megvenni a szolgáltatótól.

Az itthoni helyzet egyébként ha lehet mindennél csüggesztőbb. A szolgáltatóknál gyakorlatilag már nem létezik a BlackBerry, bár hozzáteszem, a cég ereje teljében sem voltak különösebben motiváltak az operátorok abban, hogy raklapszámra szórják ki a drága BlackBerryket az ügyfeleknek. De nem igaz, hogy nem próbálták, a Vodafone korábban a Stormmal és a Curve-ökkel egyaránt próbálkozott (hatalmas bukta volt mindkét termékvonal itthon), a Telekom pedig gyakorlatilag minden prémium üzleti ügyfélnek BlackBerryt nyomott a kezébe.

És hogy mit terveznek a Passporttal a hazai szolgáltatók? Azt kitűnően jellemzi a Mobilaréna egyik topikjából kiragadott hozzászólás, amiben a szolgáltatóknak Facebookon elküldött kérdésre adott válaszait szedte össze egy fórumozó, kovike:

Telekom HU: Kedves Gábor! Ennek a típusnak a forgalmazása nem várható kínálatunkban. Reméljük, hogy találsz másik, igényeidnek megfelelő modellt a termékeink között.

Vodafone Hungary: Szia Gábor! Erről jelenleg nincs információnk, honlapunkon jelezzük a kínálatunkba érkező új készülékeket, azt érdemes tudni, hogy jelenleg üzleti ügyfeleink számára érhetőek el a BlackBerry típusú telefonok. --- azt érdemes tudni, hogy jelenleg üzleti ügyfeleink számára érhetőek el a BlackBerry típusú telefonok 

Telenor Hungary: Szia Gábor, arról, hogy a jövőben milyen készülékek fogják színesíteni a kínálatunkat, illetve mikor válnak elérhetővé, előre sajnos nem tudunk tájékoztatást adni. Érdemes továbbra is követned minket itt, Facebookon, valamint figyelemmel kísérned honlapunkat, így biztosan nem maradsz le az újdonságokról, alkalomadtán pedig #OnlineRendelés-re is lehetőséged nyílik, ingyenes kiszállítással: http://www.telenor.hu/mobiltelefonok/kereso

Ez tehát a nagy büdös helyzet itthon, bár hallottam már olyan hírt is, hogy a szolgáltatók részéről van érdeklődés a típus iránt, illetve konkrétan tudok róla, hogy a BlackBerrynek még mindig akadnak rajongói az operátoroknál. Csak sajnos nem feltétlenül ők a döntéshozók, és amíg egy mobilszolgáltató vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese fontosabbnak tartja, hogy hatékony kommunikációs eszköz helyett menő divattelefonnal feszítsen, ez a helyzet nehezen is fog változni. 

Egy mobilszolgáltató vezérigazgatója, vezérigazgató-helyettese fontosabbnak tartja, hogy hatékony kommunikációs eszköz helyett menő divattelefonnal feszítsen...

Azért némileg reménykeltő, hogy ha a Passport kvázi önerőből képes lesz sikereket elérni, amire az első pár nap eladásai alapján van esélye, talán az operátorok is más szemmel tekintenek majd (ismét) a BlackBerryre, bár a magyar helyzet kapcsán túl sok jóra nem számítok rövid távon.

Tudom, hogy ez most így nem lett egy túl lelkesítő poszt, pláne nem hétvégén, de azért annyit a magunk részéről biztosan ígérhetünk, hogy ha rajtunk múlik, nem maradtok Passport nélkül, a BerryBolt ugyanis biztosan árulni fogja a telefont. A mikor és a mennyiért még nekünk is kérdéses, de ha minden jól megy, egy-két hónapon belül bekerül a kínálatba a készülék, szóval karácsonyra jó eséllyel odakerülhet a (céges) fenyőfa alá. Kitartás, tezsvérek!

Címkék: szolgáltató elemzés operátor passport mobilszolgáltató

A BlackBerry Z10-et és a QWERTY-billentyűzetes Q10-et ugyan egyszerre mutatták be január 30-án, de már akkor tudni lehetett, hogy a billentyűzetes modell kicsit később kerül csak forgalomba, egy-két hónappal a teljes érintőkijelzős testvér után. A BlackBerry 10 kapcsán most ezért egyelőre mindenki a Z10-et emlegeti, de a gombmániásoknak sem kell aggódni, a Q10 is megjön hamarosan, a szolgáltatók pedig már tervezgetik a piacra lépést.

A héten két tengerentúli mobilszolgáltató is közzétett új információkat a Q10-ről, vagy éppen megkezdte a marketingkampány előkészítő fázisát. Az egyik a Z10-et egyébként egyáltalán nem forgalmazó Sprint, ahol állítólag április végén, május elején kerülhet az üzletekbe az első BB10-es QWERTY-s telefon. Ami ennél talán még lényegesebb információ: a Q10 a hírek szerint szolgáltatófüggetlen lesz ami elsősorban azoknak az amerikai vásárlóknak jó, akik sokat utaznak külföldre (a Sprint egyébként CDMA-szolgáltató, de ez nem zárja ki, hogy GSM SIM kerüljön a telefonba).

A Q10-ből egyébként jóval kevesebb változat lesz, mint a Z10-ből, így például mindegyik modell tudja majd az LTE-hálózatokat kezelni, nem lesz olyan variánsa a Q10-nek, mint a London kódnevű Z10-es típus.

bell_q10preregister.jpg

A másik hírmorzsa a kanadai Bell háza tájáról érkezett tegnap -- a cég megnyitotta az előregisztrációt a Q10-re, mindenféle, a forgalmazás megkezdésével és árral kapcsolatos részletes infó nélkül. Ez egyébként bevett szokás a mobilszolgáltatóknál, nálunk is lehetett korábban több prémium okostelefonra előregisztrálni, és nem kizárt, hogy a Z10/Q10 esetében is lesz ilyen lehetőség egynémely szolgáltatónál.

További részletek a Q10 premierjéről hamarosan...

Címkék: bell q10 sprint mobilszolgáltató bb10

A hét elején két fontos hír is napvilágot látott az interneten egyszerre: egyrészt a nagy angol mobilszolgáltatók bejelentették, hogy egyöntetűen felsorakoztak a BlackBerry 10 platform mögött, vagyis mindegyik helyi mobilszolgáltató árulni fogja a készülékeket, másrészt a Nokia vezére, Stephen Elop közölte, hogy a cég exkluzív stratégiai partnereket keres a Egyesült Államokban ahelyett, hogy mindenhol árulná a Lumiákat. A két stratégia közt alapvető különbségek rejlenek, de mindkettő működhet.

A Nokia láthatóan az Apple nyomdokaiba kíván lépni, azt gondolva, hogy el lehet játszani mégegyszer az amerikai piacon azt, hogy egyes csúcsmodellekkel csak egy szolgáltatónál van bent egy gyártó. Ezt még úgy is tartják a finnek, hogy a Lumia 900 esetében ez a stratégia nem vezetett bombasikerhez, de végülis tény, hogy ennek ellenére működhet a dolog a tengerentúlon.

super_excited.jpg

De hagyjuk is most a Nokiát, mert nagyon úgy tűnik, hogy a BB10 esetében a szolgáltatók kis túlzással sorban állnak azért, hogy árulhassák a telefont. Angliában a T-Mobile és Orange vegyesvállalatánál, az EE-nél, a Vodafone UK-nál, az O2-nél és a Three-nél egyaránt kaphatók lesznek az első BB10-es telefonok (amik közül az egyiket történetesen éppen London után keresztelték el, már ami a kódnevet illeti). Az exkluzív szolgáltatói partnerség valószínűleg az Egyesült Államokban sem lesz jellemző, Kanadában meg aztán pláne nem -- ott a Rogers már egyébként vesz is fel előrendelést a telefonokra, lásd egy tegnapelőtti posztunkat.

A szolgáltatók érdeklődése nem véletlenül élénkült fel annyira: a BlackBerryk értékesítéséből egyszerűen hülyeség kimaradni, a RIM készülékei ugyanis továbbra is valóságos pénztermelő gépek az operátor számára (is), egy BB ügyfél átlagosan jóval többet költ mindenkinél telefonálásra meg úgy általában véve kommunikációra. Az új BlackBerry készülékek ráadásul egy értékesítési szempontból alapvetően langyos időszakot élénkíthetnek fel, feltéve, hogy a launch jól sikerül, márpedig a RIM bizonyára fog tenni arról, hogy jól sikerüljön, és ezért hajlandó lesz alaposan a zsebébe nyúlni, ami kapóra jön a szolgáltatóknak az év első negyedében.

Az itthoni helyzet elég faramuci, az alacsony BlackBerry-penetráció miatt komoly hátrányból indul a gyártó, ettől függetlenül szerintünk előbb-utóbb mindenhol ott lesznek a BB10-es BlackBerryk. Ha tippelnünk kell, azt mondanánk, hogy először a T-Mobile, majd nem sokkal később a Vodafone indítja az értékesítés, végül a Telenor is csatlakozik majd, várhatóan a márciustól április végéig tartó időszakban.

Címkék: launch mobilszolgáltató bb10

A hét egyik legnagyobb híre volt BlackBerry-fronton Thorsten Heins elnök-vezérigazgató bejelentése, miszerint a rövidesen érkező BlackBerry 10-alapú okostelefonokat, pontosabban a BlackBerry 10 platformot már 50 operátor teszteli világszerte. Hogy mit is jelent ez pontosan? Elsősorban azt, hogy az új készülékek időben piacra kerülnek, ezt egyébként a RIM vezetője is hangsúlyozza nyilatkozatában.

Ami az időpontot illeti, a kanadaiak továbbra is kitartanak amellett, hogy a vásárlók a jövő év első negyedévében hozzájuthatnak álmaik BB10-es készülékéhez. De ahogy a mostani közleményből is kiderül, addig is kemény munka zajlik a háttérben mind a gyártói, mind a szolgáltatói oldalon. 

london_twosides.jpg

Kevesen vannak tisztában vele, de egy új okostelefon nem csak úgy hipp-hopp megjelenik egy mobilszolgáltató választékában, a bevezetést gondos tesztelés, bevizsgálás előzi meg, talán egyetlen készüléket leszámítva (iPhone). Ez azért szükséges, hogy a szolgáltató ellenőrizhesse, hogy a telefon minden kulcsfontosságú funkciója jól működik a hálózatán, az alapszolgáltatások minősége megfelelő-e. Ha pedig kell, az operátor saját kereskedelmi és műszaki igényei szerint átszabhatja a szoftvert.

Ezek a validációs folyamatok mindig igénybe vesznek több-kevesebb időt, a 9900 Boldból például az első tesztpéldányok már jó fél évvel a készülékek megjelenése előtt ott voltak az operátoroknál, a BB10-nél erre most talán valamivel kevesebb idő jut, de cserébe egy vadonatúj mobilplatformot ad a RIM.

Szóval 50 mobilszolgáltatónál már ott van a BlackBerry 10 (érdekes, hogy Heins nyilatkozatában következetesen a platform tesztjéről beszél, nem pedig egyes készülékekről), ezek közt legjobb tudomásunk szerint a magyarországi operátorok még nem szerepelnek, de ami késik, nem múlik, hetek kérdése, és hozzánk is eljutnak az első tesztpéldányok.

Mindenesetre akárhogy is nézzük, ez jó hír, hiszen azt feltételezi, hogy a tömeggyártás elkezdődött, a BB10 fejlesztése pedig a finisbe ért. Nem csoda, hogy a tőzsde kedvezően fogadta a hírt, a RIM részvényeinek árfolyama háromhavi csúcsra emelkedett.

Címkék: teszt mobilszolgáltató bb10

A mostani poszt annak apropóján született, hogy a RIM a héten bejelentette, a Virgin Mobile UK csatlakozásával immár világszerte 42 mobilszolgáltató ügyfelei használhatják a szolgáltatói számlázást az App Worldben történő vásárlások után. Jó nekik, vágjuk rá szinte azonnal, de vajon mi magyarok jól járnánk-e, ha a T-Mobile-nak vagy a Vodafone-nak, netán a Telenornak fizetnénk be az adott hónapban megvásárolt alkalmazás díját? Röviden igen is, meg nem is, de az ügy ennél azért kicsit bonyolultabb.

Ma az App Worldben háromféleképpen lehet fizetni, létezik bankkártyás tranzakció, a PayPal-t is be lehet vonni meg van az említett 42 szolgáltatónál egy olyan számlázási mód, mely kicsit hasonlít a parkolásidíj-fizetéshez, tehát igénybe veszünk egy szolgáltatást, vásárolunk valamit, aminek az árát a mobilszolgáltatónk egyszerűen hozzácsapja a havi számlánk összegéhez.

carrier_ billing_verizon.jpg

Persze mindez nem ilyen egyszerű, hiszen ahhoz, hogy ez létrejöhessen szigorú számviteli szabályoknak kell megfelelni, ráadásul nem árt, ha az alkalmazásboltot üzemeltető cég és a mobilszolgáltató rendszerei megfelelő módon össze vannak kötve. Így nem fordulhat elő az a kellemetlen eset, hogy fizetünk egy alkalmazásért a szolgáltatónknak, csak éppen erről az App World adminisztrációs rendszere nem tud. Rosszmájú vélemények szerint márpedig az operátorok számlázási rendszereiben olykor eluralkodó káoszt ismerve erre komoly esély van.

Ezeket a rendszereket összelőni embert próbáló feladat, a hazai mobilcégeknek jelenleg bizonyára kisebb gondjuk is nagyobb ennél, hiába részesednének a vásárlás után, egyszerűen nincs akkora forgalom, ami indokolná a rendszer kiépítését. Még az sem elég indok, hogy bátrabban költünk akkor, ha nem vonják le azonnal a számlánkról az összeget, mivel ebben az esetben lényegében meghitelezik nekünk a mobilcégek az alkalmazás árát a havi számlafizetési határidőig.

A legnyomósabb érv azonban alighanem mégis az számunkra, hogy az App Worldből sokkal olcsóbban kapunk alkalmazást bankkártyával, vagy PayPal-lel fizetve, mintha egy mobilszolgáltató számlázná ki nekünk az összeget. Nem azért, mert a mobilszolgáltató direkt meg akar sarcolni, ennél sokkal prózaibb oka van: Aki vásárolt már tartalmat az App Worldben, láthatta, hogy az elektronikus számlát egy bizonyos Digital River S.á.r.l nevű cég állítja ki. Mit tesz a véletlen, nevezett cég Luxemburgban lett bejegyezve, ami azt jelenti, hogy jogosan terheli helyi forgalmi adóval a végösszeget.

Luxemburgban jelenleg 15 százalék áfát kell fizetni, míg itthon ugyanezt az áfakulcsot nyilvánvalóan nem alkalmazhatják a mobilszolgáltatók, helyette az EU-n belül jelenleg a legmagasabbnak számító 27 százalékos áfát kéne megfizetni. Nem hangzik bomba üzletnek, igaz?

A fentiek alapján szinte biztos, hogy a szolgáltatók itthon jó darabig kimaradnak az egész alkalmazásbolt-buliból, legfeljebb annyit tehetnek, hogy saját appjaikat betolják a piactérre. Ahogy erre van is néhány példa, igaz, BlackBerry-platformon mindmáig az egyetlen ilyen alkalmazás a T-Home Műsorújság.

Címkék: world szolgáltató app mobilszolgáltató

Múlt pénteken megtartotta megalakulása utáni első sajtótájékoztatóját a negyedik, állami cégek vegyesvállalataként üzemelő mobilszolgáltató, az MPVI Mobil Zrt. A cég elméletileg még idén megkezdi a mobilszolgáltatást, főként a forgalmasabb csomópontokat lefedve. A sajtótájékoztatón ugyan nem derült fény sok részletre, de az azért kiderült többek közt, hogy hang- SMS- és mobilnet-szolgáltatás egyaránt lesz a cégnél. És hogy mindez miért érdekes a BerryBlognak? Mert minden bizonnyal lesz BlackBerry-szolgáltatás is.

Röviden válaszolva a címben feltett kérdésre, a negyedik mobilszolgáltató egy újabb BlackBerry-forgalmazót adhat nekünk, mely mind a szolgáltatások, mind pedig a készülékértékesítés terén beszállhat a versenybe a Telenor, a Magyar Telekom (T-Mobile) és a Vodafone mellé. Szóval bővül a választási lehetőség, ami nekünk, előfizetőknek biztosan csak jó lesz, hiszen szakértők szerint az új cég megjelenése mindenképpen árversenyt fog generálni a piacon.

Ami azt illeti, az MPVI - bár erről a sajtótájékoztatón nem beszéltek az illetékesek - valószínűleg számos flottaszerződést fog elhappolni a már meglévő triumvirátustól, köztük a kormányzati flottával, erre a területre pedig tudvalevőleg nagyon hatékony megoldást képesek kínálni a BlackBerryk. Lehet korai még erről beszélni, de meggyőződésem, hogy a negyedik mobilszolgáltató megjelenése ilyen szempontból egy kitűnő piacbővítési lehetőség a RIM-nek, hiszen nincs még egy olyan gyártó, melynek készülékei ilyen magas fokú menedzselhetőséget, biztonságot és integrációt kínálnak. Persze erről valahogy meg is kell győzni a potenciális ügyfeleket.

Az MPVI számára a BlackBerryk lakossági oldalon is jelenthetnek egyfajta megkülönböztető lehetőséget, hiszen a cég sajtótájékoztatóján azt is kifejtette, hogy természetesen egyéni ügyfeleknek is kívánnak teljes körű szolgáltatást nyújtani. Ha az új operátor szogláltatásszinten és készülékszinten is vérfrissítést kíván vinni a hazai mezőnybe, a BlackBerryk az egyik legjobb alternatívát kínálják mindehhez.

Végül, de nem utolsósorban műszaki szempontból is megérné az új szolgáltatónak, ha a másik háromnál erősebben támaszkodna a BlackBerrykre, hiszen a RIM okostelefonjai jóval kisebb terhet rónak a hálózatra, mint más készülékek. Ez különösen egy épülőfélben lévő hálózatnál lehet kritikus szempont, hiszen a szűkös adatforgalmi kapacitás ilyenkor hatványozottan jelentkezik.

Szóval legyen bármennyire is megosztó a negyedik mobilszolgáltató, megjelenése itthon fontos mérföldkő lehet a RIM számára. Ha a cégek ügyesen kooperálnak, azzal mindkét fél jól járhat. Most már csak abban kell reménykedni, hogy beigazolódik az, amit a sajtótájékoztatón mondtak a vezetők, és az MPVI tényleg piaci alapokon akar megmérettetni...

Különben nem ad majd, hanem elvesz az állami mobilcég. És nem csak tőlünk, BlackBerry-felhasználóktól.

Címkék: negyedik mobilszolgáltató mpvi