Erre igazán nem kellett sokat várni: A RIM tegnap az előzetes várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy zenemegosztó szolgáltatással bővíti saját közösségi platformját, a BlackBerry Messengert.

A szolgáltatás neve BBM Music lesz, a lényege pedig nagyjából annyiból áll, hogy az 50 kedvenc zeneszámunkat megoszthatjuk a BBM-es ismerőseinkkel, akik szintén megoszthatják velünk a kedvenc zenéiket, ezzel végeredményben egy hatalmas közösségi zeneparadicsommá változtatva a BlackBerryket. Az ötlet - ha beválik - sokat hozhat a RIM konyhájára.

A BBM Music nagyjából 45 millió BlackBerry Messenger felhasználóra támaszkodhat, a szolgáltatás pedig alapos löketet adhat a platformnak, hiszen minél több BBM-es kapcsolata van valakinek, lényegében annál nagyobb zenetárat érhet el. Így tűnnek majd fel az érdekkapcsolatok, akik csak a zenéinket akarják, az intellektusunkra nem kíváncsiak.

Nem mintha nagyon fenyegetné a magyarokat, hogy a BBM Music révén zenék tömegeit érik majd el, hiszen a BBM felhasználók száma itthon eleve meglehetősen mérsékelt szintet mutat, másrészt a havi 5 dollárba kerülő szolgáltatás hazánkban nem lesz elérhető, és ki tudja, valaha fog-e ez változni.

Aki ettől függetlenül bízik a RIM, a kiadók és a jogvédők irgalmasságában, látogasson el erre az oldalra, és iratkozzon fel az értesítési listára.

A CNET tegnap több, hivatalosan meg nem erősített forrásból beszámolt róla, hogy a RIM előrehaladott tárgyalásokat folytat a világ négy legnagyobb zenekiadójával egy BlackBerry Messenger-alapú zenemegosztó, zeneletöltő szolgáltatás elindításáról.

A BBM Music, vagy Music Service (egyelőre nem tiszta, hogy fogják hívni) kapcsán jó hír, hogy a lap beszámolója szerint a Universal, a Sony, a Warner és az EMI négyesből egy céggel már sikerült is megállapodnia a kanadaiaknak, és jó esély van rá, hogy a maradék három is belecsap Lazaridisék kezébe.

Az alkalmazásról, illetve a platformról egyelőre nagyjából annyit lehet tudni, hogy vélhetően havi előfizetési díjat (állítólag nagyjából 5 dollárt, vagyis átszámítva úgy egy ezrest) fog kérni érte a RIM, és minden zeneszámot meg lehet osztani a BBM-kontaktlistán szereplő barátokkal, ismerősökkel (feltételezhetően nekik is elő kell fizetniük előtte a szolgáltatásra).

A RIM láthatóan igyekszik minél jobban építeni az egyszerű azonnali üzenetküldő alkalmazásból fejlett közösségi platformmá avanzsált BlackBerry Messengerre, a cég kezében most platformszinten jól láthatóan ez az app az adu-ász, a megkülönböztető erő, ráadásul sokan (nagyjából 45 millióan) is használják világszerte, szóval nyilvánvaló, hogy a nép is szereti.

Hogy ebből a 45 millióból hánynak fog járni eleinte a BBM Music, az egyelőre rejtély, mindenesetre ezúttal muszáj lesz Észak-Amerikán túl is tekintgetni, hiszen a BBM-et ma már Ázsiában szinte többen használják, mint az Egyesült Államokban és Kanadában együttvéve, emellett jelentős Európai bástyái (pl. Nagy-Britannia) is vannak a szolgáltatásnak.

A BBM Music zárt bétatesztje állítólag heteken belül megkezdődhet.

Címkék: music bbm

Újabb közösségre alapozott szolgáltatást kíván bevezetni a Research in Motion, amennyiben lehet hinni a BlackBerrySync által megszellőztetett pletykáknak. A várhatóan BBM Musicnak nevezett platform ahogy a neve is mutatja, lényegében nem más, mint egy, a BlackBerry Messengerre épülő zenemegosztó szolgáltatás.

A próbálkozás mindenesetre érdekesnek hangzik, állítólag az alapját az adja majd, hogy a barátaink, ismerőseink által hallgatott, illetve megosztott zenéket, lejátszási listákat mi is letölthetjük majd a telefonunkra. Mondjuk ezúttal sincs szó világújdonságról, láttunk már ilyent, de azért ne feledjük, hogy a csaknem 50 millió BBM user azért elég szép felhasználói bázist képez, ráadásul nagy is az aktivitás a körükben.

Hogy mindehhez mit fognak szólni a zenekiadók, jogvédők, az már egy másik történet, mindenesetre van egy olyan érzésünk, hogy a szolgáltatás eleinte kizárólag a tengerentúlon lesz majd elérhető.

Ne legyen igazunk.

Via BlackBerrySync.

Címkék: zene music share bbm
süti beállítások módosítása