Már csak alig több, mint két hét, és kezdődik az idei sportszezon egyik legfontosabb eseménye, a 2014-es téli olimpia Szocsiban. A Kaukázus lábánál elterülő -- egyébként szubtrópusi éghajlatú -- városban február 6-tól zajlik majd az olimpia, ami téli sportok szerelmeseit egészen február 27-ig látja el nézni valóval. Aki meg utálja a telet, annak egyúttal jó hír, hogy az olimpia után már csak kettőt kell aludni, és itt a tavasz.

szocsi.jpg

Ha te is jobban szereted a tévében (netán a helyszínen) nézni, amint néhány őrült egy pár csúszós lécet rakva a lábára több mint száz méterre ugrik, vagy éppen 130-cal repeszt lefelé a lejtőn, netán éppenséggel a filmzenére korcsolyázó párokért rajongsz, ne feledd el letölteni a XXII. Téli Olimpiai Játékok hivatalos alkalmazását, ahol az eseményektől kezdve a nevezett sportolókon keresztül az eredménytábláig bezárólag részletes információkhoz juthatsz a játékok minden mozzanatáról.

Az egyszerűen csak Sochi 2014 névre keresztelt app ingyenesen elérhető a BlackBerry Worldből, kizárólag BB10-es okostelefonokra (azok közül azonban mindegyikre).

Minket, BlackBerry-tulajdonosokat sajnos nem érint, de a hagyományos, tévés olimpiai közvetítések mellett az MTVA saját mobil alkalmazáson keresztül is eljuttatja az adásokat a kompatibilis készülékekre. Ehhez készült két reklám is, a másodikat a hét eleje óta lehet látni az m1 és m2 csatornákon, és amiért számunkra mégis érdemes beszélni az egész sztoriról, az nem más, mint maga a főszereplő...

olimpia_tv.jpg

...ami jól felismerhetően egy PlayBook tablet, amin a reklám végén nézi az adást a reklám egyik szereplője. Nyilván oda van montírozva a kép, hiszen a RIM tabletjéhez sajnos nincs alkalmazás, az online közvetítést pedig böngészőn keresztül sem lehet követni, mivel bármennyire is jó a PlayBook böngészője, nem kompatibilis a közvetítés követéséhez elengedhetetlen Silverlight rendszerrel.

Minket azonban most mégis az érdekel, hogy mindennek ellenére hogy kerülhetett a reklámba a PlayBook. Valamelyik szereplő saját tulajdona? Netán a rendezőé tán? Vagy ezt hozta a kellékes? Ti mit tippeltek?


Mutasd meg, mekkora rajongó vagy, küldj be pályaművet a BerryBlog rajongói pályázatára! Főnyeremény egy BlackBerry 9900, részletek az alábbi posztban.

süti beállítások módosítása