Egyik olvasónk, Slash a múlt héten új telefont vásárolt, egy BlackBerry 9860-at, ám az öröm nem tartott túl sokáig: egy olyan készüléket kapott, amit nem elég, hogy nem erre a piacra lett szánva, de regisztrálni sem lehetett BIS-en, ami az egyik legfőbb jele annak, hogy a telefon vagy már közvetlenül a gyárból, vagy más úton-módon illetéktelen kezekből került az eladóhoz. Következzen a történet első kézből:

Nemrég új Blackberry telefon vàsàrlàsra szàntam el magam. Segitségül hivtam Google-t hol mennyibe fajna a telefon. Hamarosan megtaláltam azt a GSM boltot ahol elfogadhato árat találtam 2év gari bla bla bla.
Telón egyeztettem velük, ez volt szombaton, mondtam nekik, kedden mindenkepp kell a bleki. Okayy hétfőn futárnak adjuk, de a honlapon csináljam meg a rendelést. Annyit mondott a "kedves" eladó még, hogy a telefon doboza a másik üzletükben van, erre én, különösebben nem érdekel a doboz (majd elhozom ha pesten épp lesz egy kis idöm) dobjátok fel a telot a töltövel.

Szal kedden jön a futár, mondja mennyit kell fizetnem, 1500 Ft-al lett több mint a számla szerint a rendelési lapon. Ez volt az első meglepi, a következő akkor ért amikor kibontottam a csomagot. Egy olyan töltő vigyorgott rám amilyet életemben nem láttam. Háromágú villás tőltővel mèg nem randiztam. Na most már biztos lesz egy nem kellemes hangvételű telefon beszélgetésem a bolttal. Aztán BlackBerry kézbe , bekapcs......boot stb stb..... Ok.. Mondom átállitom magyar nyelvre, nini nincs magyar nyelv, hm semmigond, software update majd segit, aha, szerettem volna, bármit csináltam apploader, desktop manager, semmi. Na tegyük csak bele a sim kártyát, jajjajj , semmi nem történik, nem jön a reges sms, hjúzton baj van !!!!!!!!

Tárcsáztam a boltot, de ez mar este hét után volt, mondom sràcok ugy alakult holnap áruért kell mennem bemennék hozzátok van egy apró kis málör a BlackBerryvel. Jött a válasz, ok 10 kor nyitunk gyere és megcsináljuk a telót :)) Eljött a másnap, nem sokkal dél elött értem oda, elővettem a Torch-ot , na azonnal tudták mi a pálya, mondom szeretném ha zsir új fóliázott telót adnátok dobozostul mindenestül. Azonnal vették is elő szó nélkül, mondom uno momento, PlayBook elő , pin és imei number check, na akkor ez jónak tűnik... :) 

Slash kalandjai ezzel végül pozitív fordulatot vettek, reméljük sokáig fogja szolgálni a telefonja, és ha bármi baj lesz vele, az üzlet ezek után már korrektül intézni majd a jótállást. A fentieket röviden összefoglalva, ha nem mobilszolgáltatónál veszed a BlackBerrydet, a következőkre figyelj oda, és nem lehet nagy baj:

  • Soha ne vegyél át csomagolás/doboz nélküli telefont új áron! Ha lehet bontatlan csomagolást kérj, 
  • Még az üzletben ellenőrizd, hogy a telefonon, az akkumulátor fedele alatt lévő, vonalkódot tartalmazó matrica megvan-e, nincs-e részben feltépve, nem tűnik-e sérültnek, illetve a dobozon lévő IMEI és PIN egyezik-e a készüléken lévővel,
  • Az átvételkor ellenőrizd, hogy megvan-e minden tartozéka a telefonnak,
  • Töltesd ki a jótállási jegyet, és nézd meg, hogy annyi jótállást vállalnak-e a mobilra papíron, amennyit korábban személyesen vagy a telefonban, netán a weboldalon ígértek,
  • A legjobb, ha ott helyben bele tudsz tenni egy olyan SIM-et, amire van BlackBerry szolgáltatás aktiválva. Ha a telefon nem jelentkezik be a rendszerbe (nem jön meg a regisztrációs üzenet), az azt jelenti, hogy a  készülék ki van tiltva a hálózatról, úgyhogy semmiképpen ne vedd meg!

A fentiek az összes BlackBerry típusra egyaránt vonatkoznak, legyetek nagyon körültekintőek, egyes kereskedők sajnos előszeretettel élnek vissza azzal, hogy sokan anélkül vásárolnak BlackBerryket, hogy a fentieket ellenőriznék. Lehet, hogy ezeket a készülékeket csábító áron kapod, de gondolj arra, hogy ez soha nem véletlen, sok esetben nem azt a szolgáltatást, illetve nem azt a készüléket kapod (még ha ugyanaz is a típus), amit mások legális forrásból vesznek és használnak.

Címkék: bolt levél blackberry gsm olvasói

Az alábbi levelet egy lelkes olvasónk, Oliver küldte el nekünk, aki saját bevallása szerint többek közt a BerryBlogon leírtak alapján döntött úgy, hogy egy Bold 9900 vásárlására adja a fejét. Az elhatározást pár nappal ezelőtt tett követte, most pedig megosztotta velünk tapasztalatait az új szerzeményről:

Külsőre kicsit nagyobbnak tűnik, mint ez előző széria, viszont jóval vékonyabb. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy nőtt a kijelző mérete és a billentyűket még kényelmesebben el lehet találni.

A felhasznált anyagokat tekintve igazi prémium kategóriás telefonról beszélhetünk. Az iPhone 4-et idéző fém keret nagyon jól mutat rajta és a műanyagok minősége is rendben van.

A gyorsaságra nem lehet panasz, az 1.2 GHz-es proci minden helyzetben teszi a dolgát. Még egyszer sem éreztem, hogy megakadt volna bármelyik alkalmazás vagy folyamat. Egyedül – valami megmagyarázhatatlan okból – az App World-ből való letöltés lassul be.

A böngésző tényleg olyan gyors, mint ahogy ígérték. Wifi-vel néha gyorsabban tölt be oldalakat, mint a laptopom. Szépen és gyorsan megjeleníti az oldalakat és a szöveget is jól tördeli.

A menü szintén nem lassú. Szerintem nem túlzás ha azt mondom, hogy gyakorlatilag bármelyik menüpontba eljuthatunk 1 másodpercen belül. Azt hiszem ez inkább BB tulajdonság, de nekem kifejezetten tetszik, hogy minden ott van ahol keresem. Arról nem is beszélve, hogy az Universal Search segítségével még csak azt sem kell tudnunk, hogy hova akarunk menni, csak el kell kezdeni gépelni a főképernyőn azt amit keresünk és azonnal ki is választhatjuk a megfelelőt is az eredmények között. Akár az ujjunkkal is, mivel az új Bold már érintőképernyős. Hozzá teszem nagyon jól működik. Nagyon praktikus ha üzenet írás közben mondjuk csak egy smiley kellene és rá lehet bökni. Egy 2011-ben megjelenő telefonon ez már alapkövetelmény volt és a RIM jól oldotta meg, hozta a szintet.

A kamera maradt 5 megapixeles, de ennek a minőségére az előző modellnél sem lehetett panasz. A különbség itt annyi, hogy ebben egy fix fokuszú kamera kapott helyet. Az okát nem tudom, de a lényeg, hogy szép és kontrasztos képeket készít. A videó felvevő immáron 720p-ben, azaz HD-ben tud rögzíteni, amit egy képstabilizátor is segít (ez ugyancsak bekapcsolható fényképező módban is, így sokat segít ha gyenge fényviszonyok között fotózunk vagy remegne a kezünk).

Az üzemidőről még nem tudok érdemben nyilatkozni, mivel amióta megvan a telefon folyamatos használatnak van kitéve és bizony estére teljesen lemerül. Szerintem normál használatnál 2 napot bír. Ezt növelhetjük ha odafigyelünk, hogy ha pld. kikapcsoljuk a wifi-t ha nem kell, vagy időzítve elaltatjuk a telefont éjszakára.

Amennyiben további kérdésetek lenne, szívesen válaszolok a kommentekben.

Köszönjük szépen Olivernek a beszámolót, ne feledjétek, már hozzánk is megérkezett a Bold 9900, nemsokára elolvashatjátok a BerryBlog saját, részletes tesztjét a témában.


Vegyél részt Te is a BerryBlog első fotópályázatán! Részletek, nevezési határidők és nyeremények az alábbi blogposztban!

Címkék: teszt levél olvasói bold 9900

A BlackBerry 8900, a RIM eddigi talán legsikeresebb Curve-modellje ma már sajnos csak elvétve kapható, leginkább használtan, pedig ez a típus a jelenlegi középkategóriás szériához képest sokkal inkább megtestesítette a gyártó által képviselt minőséget. A poszt címében feltett kérdésre ezúttal egy olvasónk, Apostol Tamás adja meg a választ, aki leírta nekünk, miért választotta a BlackBerry 8900-at. A BerryBlog második olvasói levele következik:

Az első valamirevaló okostelefonom a Nokia 9210-es kommunikátora volt, utána 9300, Treo 650, Nokia e61, majd a Nokia e90 következett. Ahogy haladt el mellettem a technika úgy váltottam egyre okosabb mobilokra. (...)

A cégem adott egy alap androidos Sony Ericsson X8-at és emellé vásároltam meg a Javelint (a Curve 8900 kódneve - BerryBlog). Az X8-ban van a céges kártyám korlátlan telefonálással és 5 giga nettel, a saját magán telefonszámom pedig a BB-ben, BIS-sel. Azért döntöttem email telefonnak a BlackBerry mellett mert a 650-es Treómon nagyon élveztem a teljes QWERTY billentyűt és ezt az érzést jelenleg csak a BB tudja visszaadni, nem utolsó sorban a szolgáltatás profizmusa miatt.(...)

Vannak a Blackberrynek előnyei mint a fényes gyémánttá csiszolt arany standardet jelentő push email ami az sms szintjére egyszerűsíti a kommunikáció ezen formáját. Ezek mellett még gyors is , gyengén lefedett helyeken, autóval, vonattal közlekedve is hasonló gyorsaságot produkálva emailezésnél. (...)

Vannak sajnos hátrányok is ... Nagyon szerény az alkalmazás kínálat. Amik vannak BB-re azok nagyon jók (pl.: Facebook), de mégis örülök néha, hogy a zöld robot is az életem része.

Így is van, ez a levél többet mond, mint bármelyik reklámvideó, ráadásul Tamás mindezt a telefonjáról küldte el nekünk! Mit is tehetnénk ehhez hozzá, használd megelégedéssel a BlackBerrydet!

Az ehhez hasonló olvasói leveleket továbbra is várjuk, címünk info@berryblog.hu! Írjatok, nem fogjátok megbánni!

Címkék: levél blackberry olvasói 8900

A BerryBlog történetének első olvasói levele következik alant, amiben HGy ír nekünk arról, miért vásárolt BlackBerryt. A dolog pikantériája, hogy éppen egy iPhone-ról váltott, amiből nem kell messzemenő következtetéseket levonni - így döntött, mindenkinek szíve-joga ezeket a döntéseket meghozni (más kérdés, hogy nyilván egyetértünk a döntéssel).

Jó 1,5 éve használtam már iPhone-t, elöbb 3G-t majd váltottam 3GS-re. Mindig is tetszett az almások telója azt már nem is emlitve, hogy elfogult voltam mert mindkét személyi számitógépem az ő termékük és szépen elvoltam velük. Váltásom nem abban rejlik, hogy meguntam vagy ilyesmi, szó se róla.

Mindig is szerettem egy telefont igazi telefonként használni minden körülmény között. A probléma számomra az volt, ha igaziból kellett használom a készüléket korlátokba ütköztem, nagyon de nagyon zavart főleg az utóbbi időben, hogy állandóan fél szemmel arra kell figyelnem, az akksi vajon meddig birja mikor merül le (...) a másik, ugye eléggé kisporólták az anyagot a kasztniból és a hátlap rettenetesen karcolodott ami eladásnál bizony 15-20.000 Ft-ot tud számítani. A sok fölösleges adatforgalmat már nem is említem. (...)

Címkék: levél olvasói berryblog