Sokan közületek bizonyára emlékeznek még arra az időre, amikor először felmerült komolyabban, hogy a BlackBerry androidos készüléket dobna piacra. Tavaly év közepe tájt még olyan, nem hivatalos fotókat, sőt egy-két videót is lehetett látni, melyeken Androidot futtató Passport, illetve Passport Silver Edition látszott. Azóta is megoszlanak a vélemények arról, hogy ezek a fotók és videók mennyire valósághűek, illetve voltak olyan hangok is, melyek szerint a Silver Edition változatot eleve androidos modellnek szánta a BlackBerry, csak valami hiba csúszott a számításba, és így lehetett végül a PRIV az első androidos készüléke a cégnek.

Valószínűleg valahol ezen a környéken kell keresni az igazságot, legalábbis erre utal egy tegnap árverésre bocsátott speciális BlackBerry Passport Silver Edition, melyen (állítólag) egy pontosan meg nem határozott verziójú android-kiadás fut. A tulajdonos szerint az egyébként gyári, új állapotú készüléket egy BlackBerry-alkalmazottól kapta, ám nincs rá szüksége, ezért válna meg tőle. Ezt egyébként alátámasztja az egyik képen a billentyűzet alatt látható gravírozás is, mellyel a BlackBerry a belső célú tesztkészülékeket szokta ellátni pontosan azért, hogy később jól beazonosíthatóak legyenek, illetve ne lehessen őket gyári újként értékesíteni.

A készülék felbukkanása kapcsán persze ismét szárnyra kaptak mindenféle spekulációk arról, miért is kellett a BlackBerrynek egy ilyen okostelefon, már ha tényleg létezik/létezett. A leghihetőbb teória mind közül, hogy a cég valójában soha nem akart androidos Passportot forgalomba hozni, ám még a PRIV megjelenése előtt szüksége volt egy olyan tesztplatformra, melyre a BlackBerry által átalakított, biztonsági szempontból megerősített Androidot lehetett tesztelgetni.

Ezek alapján erősen kérdéses, hogy a licitre bocsátott Passport SE - még ha teljesen valódi és működőképes darab - valójában mennyire használható napi feladatokra, illetve lehet-e rá valaha bármilyen, akár biztonsági, akár egyéb szoftverfrissítést beszerezni. Szóval valószínűleg az a pár közkézen kallódó példány inkább az igazi műgyűjtők kezébe köthet majd ki, akik szeretnének egy darabka történelmet a tulajdonukban látni.

Via CrackBerry.

A BlackBerry Passport a maga már-már szürreálisnak mondható, 4,5 hüvelykes képátlójú, négyzetes alakú kijelzőjével mindig is az egyik, ha nem a legkülönlegesebb okostelefonnak számított (illetve számít most is), de valahogy a BlackBerry nem igazán tudta demonstrálni a nagyobb tömegeknek, hogy ez a kijelző valójában mennyivel hatékonyabb tud lenni munkára, mint a hagyományos, 16:9-es, elsősorban multimédiára kihegyezett megjelenítők.

Például olyan alkalmazásokkal, mint, a Work Wide, aminek a zsenialitása éppen abban rejlik, hogy kihasználja ezt a kijelzőt, valamint a BB10 páratlan multitasking, azaz többfeladatos üzemmódját.

workwide_2.png

A külső fejlesztőcsapat (pontosabban egy szem fejlesztő) által készített app tulajdonképpen annyit csinál, hogy felosztja a kijelzőt két részre amolyan Norton Commander módjára, csak itt nem (csak) fájlpanelek lehetnek a két oldalon, hanem például böngésző, képnézegető, SMS-kliens vagy éppen számológép. Az app már egy ideje nem frissült a BlackBerry Worldben, ám most újra feltámadt a remény, hiszen tegnap új frissítés jelent meg hozzá, a fejlesztő pedig egy későbbi, nagyobb csomagot is ígér.

A Work Wide (ami egyébként nem csak Passporton működik) új verziója a Jegyzettömb és SMS-alkalmazást illetően, valamint a szokásos módon jöttek hibajavítások az alkalmazáshoz. 

Szerintem ez az egyik legjobb natív alkalmazás BB10-re, szóval ha tényleg hatékonya munkavégzést akarsz, netán Passport-tulaj is vagy egyszerre, 3,59 euróért valódi ajándék lehet ez az alkalmazás.

A Work Wide-ot itt tudod letölteni a BlackBerry Worldből.

Páran talán emlékeztek még azokra a tavalyi, még a PRIV megjelenése előtt napvilágot látott képekre (az egyiket lásd lent), illetve talán még egy olyan videó is volt, melyeken egy Androidot futtató Passportot lehetett látni - nos egyes híresztelések szerint nem kizárt, hogy ebből a koncepcióból a végén még lesz valami. A BlackBerry eddigi talán legkülönösebb formájú okostelefonja most visszatérhet, immár Androiddal a fedélzetén.

Legalábbis ezt állítja az Nseavoice nevű blog, mely úgy tudja, hogy a Passport 2 (kétlem, hogy ha piacra is kerül, ezzel a névvel jönne) megjelenése a negyedik negyedévben várható, Android 6.0 fut majd rajta, és leginkább a Galaxy Note 6 versenytársa lehet. Már ha a pletykák egyáltalán igazak, és csakugyan készül hasonló mobil a BlackBerry boszorkánykonyhájában.

pp_android.jpg

A BlackBerry idei újdonságairól egyelőre kevés hivatalos információ áll rendelkezésre, új Passport verzióról pedig még csak elszólás szintjén sem lehetett hallani semmit. A Hamburg és Rome kódnevű készülékek közül egyik sem a Passport négyzetes formáját követi, bár a QWERTY-érintőkijelzős hibrid, a Rome valamelyest hasonlít majd a BB10-es csúcsmodellre.

Az sem teljesen kizárt, hogy a hivatkozott blog a Rome-ot tekinti Passport 2-nek, legalábbis az utolsó negyedévre datált megjelenési dátum gyanúsan közel van a Rome vélt megjelenéséhez. Jó nagy tehát a kavarodás, mindenesetre ezt az infót addig se vegye senki sem készpénznek. Ja, hogy meddig? Nem kizárt, hogy a BlackBerry 2017-es első negyedéves üzleti jelentésének jövő heti közzétételével egyetemben lesz egy-két új bejelentése is a cégnek. Meglátjuk, addig is szavazz!

Via Nseavoice.

Vásárolj most BlackBerry Passportot vagy PRIV-et 40000 Ft kedvezménnyel a BerryBoltból!

A BlackBerry két felsőkategóriás készüléke, az androidos PRIV és a BB10-es Passport az okostelefon-piac igazi különcei. Bár sok szempontból különböznek, mégis számos ponton hasonlítanak egymásra:

passport_black_front.jpg

Így mindkét készülék a BlackBerry legendásan jó billentyűzetével van felszerelve, melyek ráadásul érintésérzékenyek is, azaz nagyjából úgy működnek, mint egy notebook érintőpadja. 

priv_front_open.jpg

Mindkét modell a BlackBerry piaci átlagot jóval meghaladó, iparág első biztonsági normáit nyújtja a vásárlóknak, legyen szó kormányzati, (nagy)vállalati vagy privát/kkv-felhasználásról. 

Mindegyik készülék briliáns képet biztosító, nagyfelbontású érintőkijelzővel rendelkezik (a Passport kijelzője 1:1, a PRIV-é 16:9-es képarányú).

Mind a PRIV, mind a Passport hatalmas (3410 és 3450 mAh) kapacitású akkumulátorral rendelkezik, hogy nap közben sose kelljen konnektor után vadásznod.

És most mindkét típust egyaránt

40000 Ft kedvezménnyel* vásárolhatod meg a BerryBoltban!

Ne feledd, hogy a BerryBoltban kapható összes BlackBerry gyárilag szolgáltatófüggetlen, tehát nem utólag függetlenített, illetve ha nálunk vásárolsz, megillet a két év hivatalos gyártói jótállás is, melyet garanciafutár-szolgáltatásunkon keresztül vehetsz igénybe. Ráadásul a készülékeket az egész országban ingyen kiszállítjuk!

Keresd a BlackBerry Passport és PRIV típusokat a BerryBoltban!

*A kedvezmény az induló ár figyelembe vételével lett feltüntetve. Az akció 2016. 06. 06-ig, vagy a készlet erejéig érvényes.


A BerryBolt Magyarország első és legnagyobb, kifejezetten BlackBerry termékekre szakosodott webáruháza 2011 óta. A BerryBolt és a BerryBlog közös tulajdonosi háttérrel rendelkezik.

A BlackBerryk tradicionálisan a legjobb külső hangszórókkal rendelkeznek a mobilok közül, de legalábbis mindig is ott voltak az élbolyban, aminek roppant egyszerű, prózai magyarázata van: Nem, az üzletemberek viszonylag ritkán bömböltetik a dubstepet a metrón vagy a buszon, ám annál többet használják a telefonjukat kihangosítva, egy jó hangszóró (és mikrofon) márpedig mindig elkél ilyenkor. Ezt a jó szokását (mármint a bika hangszórók integrálását) a BlackBerry a BB10-es időkben, sőt, az androidos időkben is megtartotta, és most itt van egy kis platformok közti összehasonlítás:

A fenti videón JC a Z30, a Passport és a PRIV külső hangszóróját hasonlítja össze egész sajátos módon, mindenki döntse el ezek alapján, hogy melyik mobil hangszórója szól jobban (lásd lenti szavazás). A fair összehasonlításhoz hozzátartozik, hogy a Z30 és a Passport sztereó, míg a PRIV monó hangszóróval érkezik, illetve a három modell közül egyedül a PRIV hangszórói sugározzák a hangot premier plánban a felhasználó felé.

Kösz a tippet Gábornak!

Jelenet egy repülőtéri váróban tegnap magyar idő szerint az esti órákban (megtörtént eset alapján):

-Az Apple rendezvényt nézi?

-Nem.

-(zavartan) De ööö - az meg micsoda?

-Egy BlackBerry Passport.

-De hát..., én..., az meg hogy lehet?

By Marty Beard.