Júliusban beígérték, de azóta nagy csend honolt a BBM egyedi PIN funkciója körül -- aki régi motoros a platformon, az tudja, hogy a rendszer ez alapján a karaktersor alapján (is) azonosítja a felhasználót. Ennek akkor van igazán jelentősége, ha fel akarsz valakit venni ismerősnek BBM-en, hiszen többek között PIN alapján lehet meghívni valakit (emellett többek közt a jó öreg QR-kódos módszer is rendelkezésre áll). Vagy éppen te is megadhatod a saját PIN-edet valakinek, aki így fel tud venni ismerősnek. Erre egy időben egész iparág épült, a különböző PIN-cserélő szolgáltatások, felületek voltak az ősidők társkereső (vagy legalábbis ismerőskereső) oldalai.

De ki a fene tud megjegyezni egy olyan PIN-t, hogy 2FG612X?

Nem túl sokan: a kutatások szerint a felhasználók több mint 75%-a a saját PIN-jére sem emlékszik.

bbm_skirt.jpg

A BlackBerry már egy ideje elérhetővé tette a BBM platformon az egyedileg megváltoztatható PIN-ek intézményét, akkor még fizetős, havi díjas szolgáltatásként, mostantól azonban már bárki átírhatja a bonyolultnak tűnő azonosítót egy tetszőleges, minimum 6 karaktert, nagybetűket (kivéve ékezetesek) és számokat tartalmazó, könnyen megjegyezhető felhasználónévre. Már ha Androidon vagy iOS-en használod a BBM-et. Isten hozott 2017-ben!

Címkék: pin bbm

A mobilszolgáltatótól kapott SIM-ek mióta világ a világ, PIN-kóddal vannak ellátva, pont mint a bankkártyák zöme, ráadásul voltaképpen hasonló okból: hogy illetéktelenek ne húzhassanak ki pénzt az ember zsebéből. A SIM PIN-jét tehát ajánlatos bekapcsolva tartani mindig, és nem árt jól megjegyezni, hiszen ha elfejelted, három helytelen próbálkozás után letilt a kártya, és már csak a PUK-kód beírása segít (ha mázlid van, és megtalálod az eredeti plasztikot), vagy a szolgáltatód -- de addig is lesz egy használhatatlan SIM-ed.

De ki bír manapság ennyi PIN-t fejben tartani? Nekem például nem nagyon megy, még szerencse, hogy egy tetszőleges telefonnal -- jelen esetben egy BlackBerryvel -- tetszőleges négyjegyű számra változtathatod a szolgáltató által véletlenszerűen kiosztott kódot. Nem, egyáltalán nem javaslom, hogy ez a születési évszámod legyen.

sim_pin.jpg

BlackBerry 10-es készüléket használva a PIN-kód megváltoztatásához tedd a következőket:

  • Lépj be a BlackBerryd Rendszerbeállítások menüjébe
  • Navigálj a Biztonság és adatvédelem menüpontba
  • Válaszd a SIM-kártya opciót
  • Bökj a PIN1 megváltoztatása feliratra

Figyelem: ezen a ponton a meglévő PIN-kódodat és az újat egyaránt be kell pötyögni (utóbbit kétszer). Ha az eredeti PIN-t nem tudod, nem emlékszel rá, fordulj a szolgáltatódhoz, mert három sikertelen kísérlet után letilt a kártyád!

Ugyanitt akár ki is kapcsolhatod a PIN-kód bekérését, ám ezzel nagyobb kockázatot vállalsz a kelleténél, ráadásul itt is meg kell adni az eredeti PIN-t.

Egyre több részlet tudható arról, hogy a BlackBerry miként kívánja pénzzé tenni a multiplatformos BlackBerry Messengert, vagyis hogyan próbál bele reklámokat elhelyezni, illetve bizonyos szolgáltatásokat fizetőssé tenni. Mielőtt még lecsapna a kezetek az asztalra, hogy ebben a mai, rezsicsökkentésekkel teli világban hogyan merészel bárki ilyesmivel előhozakodni, gyorsan leszögezem, hogy a hagyományos chatfunkcióért és a VoIP-ért a tervek szerint továbbra sem kell fizetni (tudom-tudom, a Telekomnál kell a BBM-hez a BIS, de sokan elfelejtik, hogy ezzel nem csak BBM-et kapnak cserébe) és itt nem lesznek reklámok sem.

Volt szó ugye arról, hogy jöhetnek majd a reklámok, amikkel a csatornák tulajdonosai tudják majd népszerűsíteni a tartalmaikat (a magam részéről marha kíváncsi vagyok rá, hogy ez egy olyan izolált országban hogyan működik majd, mint Magyarország), és most itt van ez a legújabb őrület, hogy egyedi PIN-t is vásárolhatsz esetleg a BBM szolgáltatásba. Hangsúlyozom ez egyelőre tervszinten létezik, a BlackBerry pedig próbálja a közösségből kiszedni, mennyire nyitottak egy ilyen fizetős extrára.

startrek_bbm.jpg

Aki nem tudná, miről van szó: a BBM-ben minden felhasználót egy egyedi azonosító, más néven PIN azonosít, ami nem keverendő össze a SIM-kártya PIN-jével, egyrészt mert nem négyjegyű, másrészt mert nem csak számokból áll. Ez alapján az azonosító alapján aztán könnyen, vagy legalábbis könnyebben megtalálhatod az ismerősödet, meg a téged érdeklő csatornát (már persze ha a csatornáknál is bevezetnének ilyen funkciót).

Kicsit úgy képzelem én ezt el egyébként, mint az egyedi telefonszámokat, amiket még most is meg lehet vásárolni a mobilszolgáltatóknál, felár ellenében. Én például évekkel ezelőtt éltem ezzel a lehetőséggel, de nem vagyok biztos benne, hogy ma újra megtenném, annyira jelentőségét vesztette manapság a telefonszám (leszámítva persze a cégeknél, ahol fontos lehet az egyszerű hívószám).

Szóval egyelőre nem tudom, mennyire lehetne pénzt csinálni egy ilyen szolgáltatásból, bár végülis ha valaki komolyan veszi az ismerősök, csatornakövetők gyűjtögetését, az lehet, hogy hajlandó áldozni az egyedi PIN-re, bár hogy hányszor lehet lehúzni a bőrt az emberekről ezért (egyszeri díj vs. előfizetési díj), az méginkább nyitott kérdés. A CrackBerryn egyébként most is megy egy szavazás erről, a jelenlegi (vasárnap esti) állás szerint 40% mondja azt, hogy egyszeri díjat fizetne az egyedi PIN-ért, 22-22 százalék azt válaszolta, hogy használna egyedi PIN-t, de csak ingyen, illetve egyáltalán nem érdekli semmiféle PIN-kozmetika.

Te mit mondasz? Kéne az egyedi PIN?

A BlackBerry 10-zel sok minden megváltozik majd a jövőben, ahogy az eddigiekben láthattátok, gyökeresen átalakul majd a készülékek menürendszere, jön az intuitív Flow, az új üzenetközpont, meg egy rakás jobbnál-jobb alkalmazás. Ahogy az sejthető volt, a RIM a kulcsfontosságú platformexkluzív appokat is átalakítja kissé, ez alól a BlackBerry Messenger, vagyis a BBM sem képez kivételt.

A BBM azonosítási rendszere a Jam Americas-on elhangzott információk szerint szakít az eddigi módszerrel, a RIM eltörli a PIN-t, vagyis a felhasználó nem lesz többé a készüléke rabja. A chatprogram egyik legfőbb újdonsága, hogy mostantól kizárólag a BlackBerry ID alapján azonosítja majd a felhasználót a rendszer, ráadásul ez állítólag nem csak az új, hanem a régi készülékeken is így lesz, feltehetően a BBM-kliens frissítésével.

A program többi újdonságáról egyelőre nem esett szó, de várható, hogy az új BBM tudni fog videochatet és internetalapú hangátvitelt is (VoIP), erről azonban még nem hozott nyilvánosságra semmilyen információt a RIM. 

A BlackBerry ID ezzel tehát teljesíti azt az elképzelést, melyért eredetileg létrehozták, a single sign-on filozófia alapján a továbbiakban egyetlen felhasználói névvel és jelszóval lehet majd bejelentkezni az összes RIM szolgáltatásba, akárcsak más platformok esetében. Itt volt az ideje.

Címkék: pin bbm bb10