Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekünk tegnap elég gyakran került elő főleg estefelé a BlackBerry azzal a céllal, hogy megnézzük rajta a várható budapesti időjárást. Bár mi megrögzött BeWeather felhasználók vagyunk, vannak még szép számmal jól és kevésbé jól használható alternatívák.

 

A jobbak közé tartozik a kínai MMMOOO fejlesztőcsapat által gründolt Weather Plus, mely éppen a múlt héten ért el a 3.x-es verzióhoz. A program a szokásos, több városra kiterjedő előrejelzésen túl a főképernyőn is meg tudja jeleníteni az időjárás információkat, valamint a hőmérsékleti adatokat egyedi görbén is tudja ábrázolni.

A programból egy ingyenes és egy fizetős változat is létezik az App Worldben, mi nemigen tudjuk eldönteni, mi a különbség a kettő közt (korábban is ez volt a helyzet), az ingyenes változatnál azt írják, korlátozott idejű promócióról van szó, de ez a helyzet már vagy fél éve.

A Weather Plus letölthető az App World storefrontról, vagy az alábbi QR-kód beszkennelésével a mobilos App World klienssel.

Kösz a javaslatot Gábornak!

Eljött végre ez a pillanat is, az egyik legnépszerűbb azonnali üzenetküldő alkalmazás, a Skype-ra épülő IM+ immár VoIP-hívások lebonyolitására is alkalmas, ráadásul mind EDGE/3G, mind WLAN-hálózatokon keresztül. A kliens legújabb, 4.3-as verziójával egyelőre a Skype accounttal rendelkező ismerőseinket hívhatjuk fel ingyenesen, ezzel együtt a SkypeIn számunkra is fogadhatunk hívást, valamint bármilyen vezetékes vagy mobilszámot felhívhatunk SkypeOut tarifákkal.

A program azért érdemel különös figyelmet, mivel a Skype-nak jelenleg nincs BlackBerry telefonokon működő kliense (leszámítva egy a Verizon hálózatára korlátozott változatot), az IM+ ezért mindenképpen hiánypótló, más kérdés, hogy a program jövője megítélésünk szerint erősen függ a Skype jóindulatától, illetve attól, mikor határozzák el magukat arra, hogy elkészítsék saját megoldásukat a RIM készülékeire.

Addig is aki akarja, megvásárolhatja az IM+ licencjogot 30 dollárért, ezért a pénzért minden további frissítés ingyen jár. A program OS 4.3-tól felfelé mindegyik BlackBerry platformmal kompatibilis.

Címkék: voip skype im plus
süti beállítások módosítása