A szeptember 24-én érkező BlackBerry Passportról már korábban kiderült, hogy a készülék két színváltozatban lesz elérhető a megjelenéskor: a komor de elegáns fekete mellett a manapság egyre divatosabb fehér változat is kapható lesz majd belőle. A felsőkategóriás telefonnak azonban a híresztelések szerint lesz egy, vagy két, még felsőkategóriásabb változata.

Ezúttal nem az osztrák Porsche Design által tervezett Passport-variációról van szó, hanem állítólag limitált szériás, részben bőr bevonatú, illetve aranyból készülő, illetve aranyozott BlackBerrykről. Az aranyból készült változatot félretéve azért itt érdemes elmorzsolni egy könnycseppet a bőr hátlapokra gondolva - én legalábbis emlékszem még azokra az időkre, amikor ez számos felsőkategóriás BlackBerrynél alapfelszereltség volt.

passport_white_black_gold.jpgA kép csak illusztráció! (De annak nem rossz, mi?)

Az N4BB szerint az arany és a bőr nem feltétlenül jár majd együtt a prémium változatoknál, és egyelőre azt sem tudni, hogy mely színekből lesz elérhető a csúcsok csúcsa, de szerencsére ismét lesz a kínálatban olyan modell, amivel az arab sejkek, vagy a szingapúri milliárdosok gyerkőcei kitűnhetnek a tömegből. Már ha egy kutyaközönséges BlackBerry Passport alapesetben nem lenne elég ehhez.

Via N4BB.

Címkék: prémium passport
süti beállítások módosítása