Év Internetes Kereskedője Díj 2017

A BlackBerry gyári bőrtokjai szinte a kezdetek óta rendelkeztek bizonyos "okos" funkciókkal, melyek eleinte leginkább a telefonokba épített mágneses szenzorra épültek, és amelyeket időközben az iparág széles körben előszeretettel alkalmaz. Nekem legalábbis az elejétől kezdve a kedvencem volt, hogy a BlackBerryjeim a bőrtokba helyezve azonnal alvó módba váltottak, hogy be lehetett állítani a rendszerben, hogy mi történjen, ha bejövő hívásnál kiveszem a készüléket a tokból - mindezt már akkor, amikor Android és iOS még hírből sem létezett. Az androidos termékvonalnál ezeknek a funkcióknak egy része lecserélődött, megjelentek az új generációs okos tokok, melyekből összesen három változat érhető el a PRIV-hez és a DTEK50-hez.

Ezeknek a tokoknak a közös jellemzőjük, hogy egy nagy ablak van vágva az előlapra, melyen keresztül a kijelző egy része mindig szabadon van. Mégpedig jó okkal: Az ablakon keresztül bekapcsolt telefon esetén alapesetben nem látszik semmi, ám ha kétszer koppintasz a csupasz részre, vagy megnyomod a bekapcsológombot, azonnal megjelenik a pontos idő, a különböző státuszértesítések (térerő, Wi-Fi stb), illetve az operációs rendszer értesítései. 

Az egészben az a legjobb, hogy ez nem egy passzív felület, hanem például arra is jó, hogy az értesítéseket gyorsan áttekintsd, ehhez alulról felfelé kell simítani az ablakban. Ha valamelyik értesítés nem érdekes többé, egy jobbra vagy balra söprő mozdulattal el lehet tüntetni, ha pedig "nagyban" is meg akarsz nézni egy adott üzenetet, elég csak kinyitni a flip tokot (vagy a DTEK50 Smart Pocketből kivenni a telefont), és máris megnyílik a Hub, a BBM vagy éppen a Messenger.

Az okos tokok az értesítések böngészése mellett a telefonbeszélgetések kezelésére, vagyis a hívások fogadására és bontására is alkalmasak, azaz ki sem kell nyitni a tokot ahhoz, hogy fogadj egy hívást a telefonon. A hívás időtartama és a hívó fél neve mindeközben végig megjelenik a kis ablakban. Ez a típusú tok emellett alkalmas az ébresztők kikapcsolására vagy a "szundiztatásra" is, a hívások kezelésénél látott gesztusokhoz hasonló módon.

Végül, de nem utolsósorban a zenekedvelők vehetik a hasznát a zeneszám megállítás és léptetés funkciónak, mely szintén elérhető a legtöbb népszerű zenelejátszó esetén az okos tokokon keresztül. 

A BlackBerry eredeti, gyári okos tokjai a következő termékekből állnak:

BlackBerry DTEK50 flip bőrtok - fekete

BlackBerry DTEK50 Smart Pocket - barna/szürke

BlackBerry DTEK50 Smart Pocket - fekete/szürke

BlackBerry PRIV flip bőrtok - barna

BlackBerry PRIV flip bőrtok - fekete

Az Androidos BlackBerrykhez, így a PRIV-hez és a DTEK50-hez a korábbi szériákkal ellentétben nem készült semmilyen gyári alkalmazás, mellyel a készüléken tárolt adatokat, vagy éppen a médiakártyák tartalmát le lehetne menteni. Éppen ezért időről-időre visszatérő kérdés, hogy mivel lehet pótolni a BlackBerry Desktop Software-t (BBOS-idők) vagy éppen a Linket (BB10-es korszak) ezeknél a telefonoknál.

Az androidos BlackBerryk esetén az adatmentésre számos alkalmazás érhető el, a Google beépített rendszermentő szolgáltatása mellett, ezekről majd egy későbbi posztban írok részletesebben, most a fájlok átvitelének módját mutatnám meg nektek.

priv_usb.jpg

Fontos, hogy az Android 6.0-s verziójával az USB-s fájlátvitel megváltozott a PRIV-en (a DTEK50 pedig már eleve Android 6.0-val érkezik), szóval az alábbi leírás csak a 6.0-s verziót futtató készülékekre érvényes!

  • Először is töltsd le a BlackBerry USB and Tethering nevű eszközillesztőt erről a hivatkozásról.
  • Telepítsd a csomagot, majd indítsd újra a számítógéped.
  • Csatlakoztasd a telefont USB-kábellel a számítógéphez.
  • Az eszközön a képernyő felső részétől indulva húzd lefelé ujjad a képernyőn, és érintsd meg a Csatlakoztatva töltés módban lehetőséget.
  • Érintsd meg a Fájlátvitelek vagy a Fényképátvitel (PTP) elemet.
  • Ha szükséges, a számítógépen add meg az eszköz jelszavát. Az eszköz és a médiakártya meghajtóként jelenik meg a számítógépen (hacsak nincs bekapcsolva az adaptív tárolás).
  • Keresd meg a másolni kívánt fájlokat vagy mappákat.
  • Húzd át a kívánt helyre a fájlokat vagy mappákat.
  • Szükség esetén az eszköz kapcsolatának bontása előtt a számítógépen kattints jobb gombbal az eszköz meghajtójára. Kattints a Kiadás elemre.

Lényeges szempont, hogy mivel a PC-hez csatlakoztatott telefon alapesetben csak töltés üzemmódban csatlakozik (és ezt az alapbeállítást nem is lehet felülbírálni), ezért amíg a negyedik pontban nem változtatod ezt meg, nem fognak látszani a meghajtók a számítógépeden!

A BlackBerry mondhatni köztudottan egyike azon kevés okostelefon márkáknak, melyek kiemelt figyelmet fordítanak egyes szolgáltatások, vagy akár komplett operációs rendszerek kiadás előtti tesztelésére. Ezekhez a tesztekhez a szerencsésebb végfelhasználók, vagy éppen a fejlesztők is csatlakozhatnak (illetve azok a kevésbé szerencsés végfelhasználók, akik fejlesztői verziókat töltenek le a telefonjukra, lásd BB10 v10.3.3 béta), többnyire az itthon egyébként hivatalosan továbbra sem elérhető Beta Zone-on keresztül.

A tesztelés célja elsősorban az, hogy a végleges kiadásban utolsó pillanatban talált hibákat még a kiadás előtt javítani lehessen, vagy ne menjen ki a felhasználókhoz olyan verzió, melyben valami kritikus bug maradt (persze azért egyes esetekben a sok figyelmes tekintetet is kijátsszák ezek a rohadék hibák). 

priv-beta-8.jpg

Talán a rendszer jellegéből adódóan, talán azért, mert a BlackBerry még újoncnak számít az androidos vizeken, mindenesetre a tavaly október végén megjelent PRIV-hez -- vagyis annak egyes típusaihoz -- a múlt héten immár a kliencedik béta operációs rendszer jelent meg, AAG202 és AAG191-es verziószámmal. Előbbit az AT&T-s PRIV-ek kapják meg (STV100-1), utóbbit a kanadai szolgáltatóknál működő, STV100-3 -as típusok. Nálunk Európában egyébként hivatalosan az STV100-4 -es jelzésű PRIV van forgalomban, ahhoz utoljára július végén jött ki béta, melyet augusztus elején véglegesítettek (a mostani bétát ez alapján valószínűleg jövő hét elején adják ki mindenkinek véglegesben).

A Beta Zone szintén múlt heti bejelentése szerint rövidesen indul a DTEK50-re is egy hasonló tesztprogram, mely alighanem ugyanígy az operációs rendszerben lévő, a BlackBerry és partnerei által javítható hibák hatékony és gyors felderítését szolgálja. 

A két androidos készülék mellett, de továbbra is Android platformon maradva a BlackBerry rövidesen elindítja a fizetős, illetve adware jelleggel elérhető Hub+ alkalmazáscsomag bétatesztjét is, melynek az a legnagyobb érdekessége, hogy első ízben érhető majd el BlackBerry bétaprogram nem BlackBerry készülékkel rendelkező felhasználók számára.

Lehet rajta szomorkodni, sírni, hisztizni, anyázni, örülni, röhögni, ünnepelni, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a Google mobilos operációs rendszere, az Android lassan TÉNYLEG minden mást kiszorít a piacról. Ezzel gondolom senkinek nem mondtam túl nagy újdonságot, a Gartner frissen kiadott statisztikái alapján az Origo által készített szemléltető ábra azonban hihetetlenül jól illusztrálja a folyamatot.


Create pie charts

Az ábrában az a jó, hogy kitűnően összehasonlítható az egy évvel korábbi helyzettel a mostani, és jól látszik az "alternatív platformok", köztük a BlackBerry (10) és a Windows Phone drámai visszaszorulása. Amiért ugye megint csak kár, de hát így működik a piac, ami platform felosztást tekintve kísértetiesen kezd hasonlítani a PC-k piacára, ahol a Windows van hasonló helyzetben, mint a mobiloknál az Android.

dtek_dtek50.jpg

Nem különösebben meglepő ennek fényében az sem, hogy a BlackBerry tavaly úgy döntött, hogy a BlackBerry 10-es készülékvonal megtartása mellett előrukkol androidos készülékekkel is, melyekből most kezdték szállítani a második variánst, a PRIV-nél lényegesen olcsóbb DTEK50-et. A telefon a PRIV-hez hasonlóan az Android egy a BlackBerry által több ezer ponton módosított, extra alkalmazásokkal ellátott verzióját futtatja, mellyel ez a két készülék jelenleg olyan mobilbiztonságot kínál a dobozból kivéve azonnal, melyet más gyártó nem.

Az óriási androidos bázis rendkívül szegmentált, a megkülönböztetés pedig meglehetősen kínkeserves feladat a gyártóknak, az azonban már a média számára is egyre világosabb, hogy a BlackBerry jó lóra tehet a biztonságos és produktív szolgáltatások erősítésére, kiemelésére. Nem beszélve arról, hogy az Androiddal végre teljesen alaptalanná teszi azokat a vádakat, hogy a BlackBerrykre szinte egyáltalán nem érhetők el alkalmazások.

Via Origo.

Múlt hét elején lázban tartotta a fél világot, hogy az Android operációs rendszerben újabb, súlyos sebezhetőséget, sebezhetőségeket fedeztek fel, melyet QuadRooternek nevezett el a felfedező CheckPoint biztonságtechnikai cég. A múlt hétfői BerryBlog-posztban részletesen taglaltam, hogy mi a sebezhetőség jelentősége BlackBerry-szempontból (azt a link lekattintása nélkül is elárulom, hogy kb. zéró). Ettől függetlenül a BlackBerry ahogy korábban arról többször is tanúbizonyságot tett, derekasan foltozgatja a sebezhetőségeket, így tett most az utolsó, még nyitva lévő QuadRooter-sérülékenységgel a cég.

quadrooter-1200.png

A független forrásból származó androidos BlackBerryk (eddig csak a PRIV, de mostantól a DTEK50 is) havonta megkapják a Google által kiadott biztonsági frissítéseket, olykor még a Nexus készülékeknél is gyorsabban, ám ha úgy hozza a sors, hóközi frissítések is megjelenhetnek a készülékekhez. A QuadRooter esetén márpedig úgy hozta a sors, tegnap megjött az utolsó patch a négyből, melyet ezen a héten minden független PRIV és DTEK50 megkap.

Ezt a BlackBerry egy a céges blogra tegnap kirakott blogbejegyzésben jelentette be, ahol egyszersmind leírta, hogy patch ide- patch oda, nincs dokumentált eset arról, hogy BlackBerry-felhasználókat támadott volna a QuadRooter, annál is inkább, mivel mire az egész ügy kirobban, a négy sérülékenységtől három eleve be lett foltozva a havi biztonsági patchekkel, illetve a BlackBerryket amúgy sem lehet rootolni, és egyébként is, a Google Verify Apps nevű biztonsági ellenőrző rutinja (mely a 4.2-es verziótól jelen van az Androidban) amúgy is szűri a QuadRootert.

Ettől függetlenül a patchek időbeni kiadása fontos, az ördög sosem alszik, és ezt a jelek szerint ismét a BlackBerry veszi a lehető legkomolyabban.

Via Inside BlackBerry blog.

Azt hiszem manapság már (vagy még) nem különösebben kapják fel az átlag okostelefon-felhasználók a fejüket arra a hírre, hogy egy olyan biztonsági rést találtak valamelyik mobilos operációs rendszerben, amellyel több százmillió készülék támadható. Jellegéből és népszerűségéből fakadóan rendszerint az Androiodhoz kötődnek ezek a hírek, mint ahogy a mostani is, mely az indexen is megjelent, az alábbi, elég baljóslatú címmel:

Nagyon durva hibákat találtak az Androidban

A cikk ezután szépen részletezi is, hogy a CheckPoint nevű informatikai biztonsági cég csak Quadrooternek nevezi azt a sérülékenységet, mely az Androidban, pontosabban a Qualcomm által biztosított egyes szoftverkomponensekben felfedezett, és azóta részben javított összesen négy sérülékenységet használja ki arra, hogy átvegye a kontrollt a készülék felett.

priv_boot.jpg

A cikk a mi szempontunkból természetesen azért érdekes, mert külön kiemeli (akárcsak a CheckPoint közleménye), hogy a Quadrooterrel a DTEK50 is támadható, ami hát ugye milyen ciki már, hiszen a BlackBerry a világ legbiztonságosabb okostelefonjának nevezi. /Ami már csak azért sem igaz, mert van mégegy telefon, ami legalább ennyire biztonságos, mégpedig a PRIV./

A Quadrooter egyébként teljesen klasszikus támadási modellre épít, vagyis először ráveszi a felhasználót, hogy telepítse az álcázott kártékony kódot a készülékére, majd eszkalált jogosultságot (root jogot) szerez a rendszerben, és innentől kezdve a támadó gyakorlatilag azt csinál a készülékkel, amit csak akar.

Bár a PRIV és a DTEK50 valóban Qualcomm rendszerchipet használ, ebből kifolyólag elméletileg érinti a sérülékenység, az androidos BlackBerryk tulajdonosai mégis kevéssé kell, hogy tartsanak a Quadrootertől. Ennek az egyik legkézenfekvőbb oka az, hogy az androidos BlackBerryk

Sehogy nem rootolhatók. Pont.

A BlackBerry egyébként ebben az év eleji blogbejegyzésben részletezi, hogy mi ennek az oka és a technikai háttere, illetve mi is történik akkor, ha egy kártékony kód megpróbálja átvenni az uralmat a készülék felett.

secure_boot.png

Vagyis ha egy Quadrooterhez hasonló támadással megpróbálják feltörni a telefont, vagy semmi nem történik, vagy legrosszabb esetben a készülék a következő bootoláskor nem engedi betöltődni az operációs rendszert arra hivatkozva, hogy valami belepiszkált a kódba, és a rendszer többé nem biztonságos (a teljes bootolási folyamat ábráját lásd fent). Ez persze elég nagy szívás a felhasználónak, de azért van rá gyógyír, ilyenkor egy autoloaderrel pár perc alatt teljesen nullára írható a rendszer, ami után már csak a felhasználói adatokat kell helyreállítani, és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna.

Ettől függetlenül nem árthat azért odafigyelni arra, hogy csak a Google Play Áruházból letöltött alkalmazásokat telepítsd a telefonodra, illetve mindig installáld a készülékre rendszeresen érkező biztonsági frissítéseket (ha független BlackBerryd van, havonta megkapod a legújabb patcheket), valamint rendszeresen ellenőrizd a készülék biztonsági státuszát a telefonra gyárilag telepített DTEK alkalmazással.

Akit esetleg mélyebben is érdekel, mit művelt a BlackBerry az Androiddal, amitől annyira biztonságossá vált, ebben a dokumentumban olvashat részleteket (angolul).