Rövidesen újabb BB kerül a boltokba, a BlackBerry Q5-re már leadható előrendelés Nagy-Britanniában, a BlackBerry európai fellegvárában -- én is láttam hirdetést az utcán múlt héten Londonban. Az új középkategóriás készülék szerintem a fiatalok egyik nagy kedvence lesz, nem véletlenül szerepel az első reklámban több trendi fiatal is, akik a telefon különböző funkcióit (nem túl meglepő módon a multimédiás képességekre kihegyezve) méltatják.

Amint azt tudjátok, a Q5 lényegében a Q10 olcsóbb, kisebb testvére lesz, de nem a szó fizikai értelmében lesz kisebb, inkább teljesítményében, minőségében -- bár csak minimális mértékben. A telefon kijelzője ugyanakkora lesz, mint a Q10-é, a klaviatúra pedig a régi Curve-öket idézi. A készülék 1,2 GHz-es processzort kap, ami lassabb, mint a Q10-ben ketyegő 1,5 GHz-es példány, de ez csak kiélezett helyzetekben számíthat. Ja, és a Q5 akkumulátorát nem lehet cserélni.

Ahogy az egy fiataloknak szóló telefonnál illik, a készülék kezdetben legalább négy színben lesz kapható, de lehet, hogy később még tovább bővül majd a választék, a fekete, fehér, piros és pink mellett talán más színekben is feltűnik az újdonság.

Címkék: video reklám q5

A BlackBerry 10-et és az első rá épülő okostelefont, a BlackBerry Z10-et sokan sokféleképpen reklámozták már, ki kevesebb, ki több kreativitással (talán egyszer Alicia Keys ráveszi Thorsten Heinst egy bikinis klip leforgatására is a tengerparton), eddig azonban mindben közös volt, hogy többnyire vagy a gyártó, vagy amerikai vagy kanadai szolgáltatók reklámozták a készüléket. Most is érkezett egy ilyen reklám Amerika második legnagyobb mobilszolgáltatójától, a Verizon Wirelesstől, mely pusztán csak azért érdekes, mert egy olyan funkciót reklámoz, amiről eddig kevés szó esett.

Ez a BBM 10-es verziójának egyik új képessége, a videohívás, mely mondjuk nem egy kapitális méretű spanyol viasz, de azért van két jó tulajdonsága: egyrészt lehet vele képernyőt megosztani, ami néha jól jöhet, másrészt meg ingyenes a használata, és elméletileg nem csak Wi-Fi-n, hanem mobilhálózatokon keresztül is működik. Ezt egyébként a BBM Voice funkció is tudja az új BBM változatban.

A másik videó szintén a tengerentúlról, de némileg délebbről, konkrétan Chiléből érkezett, ahol a Movistar egy kissé beteg reklámmal népszerűsíti a telefont és a hozzá tartozó szolgáltatást, szolgáltatásokat. Ha valaki tud spanyolul, lekötelezne, ha elárulná, miről hablatyolnak a reklámban.

Ha a már szóba került a reklám, a BlackBerry 10 reklámkampánya itthon is megjelenik majd, úgy tudom, hogy még tévéreklámok is lesznek. Ha látjátok valahol a Z10-et a tévében, feltétlenül szóljatok!

A BlackBerry, illetve a RIM az utóbbi időben elég komoly változásokat élt meg, ami persze hatással volt a cég, illetve a márka rajongóira is. A januári BlackBerry 10 rajt, illetve az új termékek sokakba ismét lelket öntöttek, a korszakváltáson áteső gyártó számára pedig talán az a legjobb reklám, ha ezek a hűséges rajongók terjesztik a márka iránti szeretetüket.

Ennek az egyik megtestesítője például az a rajongók által készített reklámfilm, mely a BlackBerryk életútját követő végig az egészen régi modellektől kezdve a Z10-ig. A reklámban szerepel régi és új Curve, Torch és Bold is, vagyis mindenki, aki számít. A szpot kicsit hosszú, de hát a BlackBerryk története sem tegnapra nyúlik vissza -- rajongóknak kötelező végignézni.

Egyébként rajongói videók itthon is készültek szép számmal, az egyik meg is nyerte a BerryBlog rajongói pályázatát tavaly nyáron. Nézzétek meg ismét Horváth László munkáját!

Tegnap lement a Super Bowl döntő, amit Amerikában és a világon jócskán több mint százmillió néző követet figyelemmel. Ahogy a BlackBerry már korábban jelezte, a döntő egyik szünetében feltűnt a cég reklámszpotja, ami sok szempontból különbözött egy hagyományos termékbemutató reklámtól. Például abban, hogy nem azt mutatta meg, mit tud a telefon, hanem azt, hogy mit nem.

Merész, de frappáns megoldás, kicsit ki is szól a Super Bowl-ban hirdető cégeknek: srácok, 30 másodpercben úgysem lehet bemutatni, mi mindenre jó a terméketek! Nekem mindenesetre eladták a Z10-et, bár a célcsoport nyilván nem én voltam.

Bónuszként bemutatjuk nektek a werkfilmet, ami szintén beillik egy jó reklámnak, szóval alant a reklám reklámját látjátok. Ebből például kiderül, hogy színészként milyen érzés lehet az, amikor egy keresztbe álló kamion száguld feléd. Mindenképpen teljes képernyőn nézd meg!

A BlackBerry 10 korunk egyik legfejlettebb mobil operációs rendszere lesz, ehhez kétség sem fér. Az eddig látottak alapján a RIM megugrotta azt a lécet, hogy valami teljesen egyedi, megkülönböztetésre alkalmas mobil operációs rendszert tegyen le az asztalra a BB10-zel. Ez azonban még önmagában kevés, hiszen hiába jó a rendszer, ha nem tudnak róla a potenciális vevők, a kutyának sem fog kelleni. Szerencsére tudni fognak róla.

Na de miért is? A RIM tegnap bejelentette, hogy fennállása óta először reklámidőt vett az amerikai Super Bowl kupadöntő szünetében. Aki azt sem tudja, mi fán terem ez a kupa, meg úgy általában véve nem nagyon érdekli, mi zajlik Amerikában, annak kicsit hadd' világítsam meg ennek a jelentőségét.

superbowl.jpg

A Super Bowl döntő az amerikai tévétörténelem legmeghatározóbb tévés sprotközvetítése évek, évtizedek óta. A legfrissebb nézőkutatási statisztikák szerint nagyjából 111 millió amerikai nézi ilyenkor a tévét, ráadásul ezek képesek a reklámokat is megnézni, nem véletlenül kerül csillagászati összegekbe egy Super Bowl reklám.

Hogy mennyi az annyi? Fél percért nagyjából 3 millió dollárt kérnek, vagyis a reklám minden egyes másodperce 100 ezer dollárba kerül. Az másodpercenként annyi mint 22 millió forint. Huszonkétmillió. 22 és hat darab nulla. Másodpercenként. Mondjuk ha tényleg megnézik 111 millióan a közvetítést reklámostul-mindenestül, akkor azért nem is kerül olyan sokba egy néző elérése, egész pontosan 0,027 dollár, vagyis kábé 6 forint fejenként a tarifa. 

A Super Bowl reklámon kívül azért jó eséllyel látni fogunk majd mást is a következő hetekben, mindenesetre ez a reklámstratégia gyökeres elmozdulást mutat az eddigi gyakorlattól, ami jó jel, illetve azt mutatja, hogy a RIM-nél is felismerték, hogy a marketingen most nagyon sok múlik majd.

Egy olvasónk fedezte fel az alábbi, BlackBerry 9320-nak dedikált mikroszájtot a Vimeo videomegosztó oldalon, mely természetesen a T-Mobile éppen most futó kampányának része. A videóból elég sok mindent megtudunk a telefonról, egyébként ha jól rémlik, akkor mintha láttuk volna ugyanezt angol változatban is, aki megtalálja, kap egy grátisz BB-s badge holdert tőlünk ajándékba.

bbvimeo.jpg

Érdemes összehasonlítani ezt a videót mondjuk az eddigi vodás promóvideókkal (erdő népe, bringázó fiatalok, disco stb.), nektek melyik tetszik? Melyik hatására vennétek leginkább BlackBerryt?

Kösz a tippet Ferencnek!

süti beállítások módosítása