Na ez nem tartott sokáig, olyannyira nem, hogy az androidos világban számos gyártónak fél, vagy egy év kell ahhoz, amit a BlackBerry most megcsinált: a megjelenést követően nem egészen egy hónappal frissítette első androidos mobiljának, a PRIV-nek a rendszerszoftverét. Persze tudom, a BlackBerry nem engedheti meg magának azt a luxust, amit egyes versenytársak, a PRIV jóval nagyobb támadási felületet nyújt, és nem csak azért, mert szétcsúsztatva meglehetősen nagy telefon.

Mindenesetre most a cég megtette az első lépést abba az irányba, hogy ezeket a támadásokat sikeresen hárítsa, már csak azoknak a fejében kéne valahogy átbillenteni valamit, akik csúcs hardvert várnak el fillérekért, vagy könnyű telefont akarnak gránit keménységű külső borítással.

priv_os.png

Tehát egész konkrétan tegnap indult útjára az első MR, tehát angolul maintenance release a PRIV-hez, vagyis egyelőre nincs Marshmallow, vannak viszont javítgatások szép számmal a körülbelül 475 MB-os csomagban. Többek között:

  • Sokat javult a kamera. Talán nem tűnik egy üzleti telefonnál annyira lényeges funkciónak, de közben meg mégis, a PRIV kameráját az első tesztek során is érték kritikák, így most a programozók javítottak a kamera általános sebességén és gyenge fényviszonyok mellett is jobb képet tud mostantól készíteni a PRIV.
  • Javult az általános teljesítmény is. Az Androidnál ezt sosem lehet tutira belőni, sőt, vannak, akik szerint nincs androidos telefon laggolás, vagyis akadozó, időnként belassuló felhasználói interfész nélkül (amit megjegyzem több esetben okoz user error, mint amennyiszer nem). A PRIV-re is érkeztek ilyen panaszok, gyaníthatóan ez az optimalizáció ezt hivatott javítani.
  • Stabilabb is lett a rendszer. Nagyjából a fentiek analógiájára sikerült a stabilitáson is csiszolgatni, ami egy üzleti telefon esetében különösen kritikus szempont, de legalábbis fontosabb, mint a kamera sebessége.
  • Biztonságosabb is lett a PRIV. Végül, de nem utolsó sorban a BlackBerry korábbi ígéretéhez híven beillesztette a Google havi rendszerességgel kiadott Android-tapaszait, vagyis biztonsági hibajavításait is a kódba. Ilyen frissítések minden hónapban várhatók a későbbiekben, meglátjuk, tartja-e magát a cég ehhez az ütemhez.

A BlackBerry a BB10-zel ellentétben gyökeresen más frissítési gyakorlatot követ Androidon, már csak a rendszer felépítéséből adódóan is. Így néhány alap rendszerkomponens külön alkalmazásként töltődik le (és frissül) a PRIV-re, szemben a BB10-zel, ahol ha mondjuk javítani akartak néhány hibát a Hub működésében, akkor egy komplett rendszerfrissítést kellett kiadni.

Ehhez képest december 14-én ígéri a BlackBerry a Google Play Store-ból elérhető Hub, Kamera, és Billentyűzet alkalmazások frissítését, melyek tovább javítják majd a PRIV funkcióit:

  • A kamera például ettől kezdődően már 16:9-es fotókat is tud majd csinálni.
  • A billentyűzetnél javul a nyelvi támogatás, remélhetőleg a magyar nyelvet is érintően.
  • A Hub-ba már a Whatsapp is integrálva lesz.
  • Új riasztási funkciók kerülnek a DTEK biztonsági alkalmazásba.

A PRIV tehát napról-napra jobb telefon lesz, mondhatni beérik, mint valami jó bor, ami mindenképpen jó hír annak fényében, amit fentebb is írtam: Sok androidos gyártó példát vehetne after sales tekintetében a kanadaiakról, akiknek a PRIV csak az első szárnypróbálgatásuk egy tök ismeretlen légtérben.

Via Inside BlackBerry blog.

És akkor ezennel véget ért a várakozás, az eredetileg beharangozott időpontban a BlackBerry megkezdte a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3.1-es verziójának frissítését az összes, eddig megjelent BB10-es készülékre. Ez azt jelenti, hogy a következő órákban, illetve napokban a legtöbb Z10/Z30/Z3/Q10/Q5 és Passport tulaj megkapja a szokásos értesítést a Hub-ba az új szoftververzió elérhetőségéről, és már indulhat is a típustól és jelenlegi rendszerverziótól függően akárt több mint 1 GB-os csomag letöltése (amihez éppen ezért a Wi-Fi használata erősen javallott).

os1031.jpg

Nem túlzás kijelenteni, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszer eddigi fejlesztési lépcsőfokai közül a mostani frissítés a legfontosabb mérföldkő, mely számos ponton megújítja, felfrissíti az immár több mint két éve piacon lévő rendszert. A grafikus kezelőfelület vérfrissítésén túl a 10.3.1-es verzió a következő új funkciókat vezeti be, ezek egy részét egyébként a Passport-tulajok már kipróbálhatták a 10.3-as kiadással, illetve a Classic már eleve ezzel a verzióval érkezett:

  • BlackBerry Blend. A BlackBerry Blend összeköti a számítógépedet és a BlackBerrydet, használatával a BlackBerry Hub, a naptár és a háttértár teljes tartalmát elérheted a PC-den keresztül, USB-s, Bluetooth- vagy Wi-Fi hálózati kapcsolaton keresztül. 
  • Egy telefon, két alkalmazás-piactér. A BlackBerry 10 új verziójával a megszokott BlackBerry World mellett települ a készülékre az Amazon App Store androidos piactér, melyben több százezer fizetős és ingyenes androidos alkalmazás közül csemegézhetsz.
  • BlackBerry Asszisztens. Az új rendszer a más platformokon már meglévő megoldásokhoz hasonlóan egy szóban és írásban egyaránt utasítható asszisztens-szolgáltatást is bevezet. A BlackBerry Asszisztens egyelőre a főbb világnyelveken ért, tehát magyarul ne is nagyon próbálj vele társalogni.
  • Még jobb BlackBerry Hub instant funkciókkal. Az új Instant Action funkciókkal könnyebben végezhetsz egyszerű műveleteket (pl. levél vagy üzenet törlése, megjelölése stb.) a Hub-ban.
  • Hatékony billentyűparancsok. A BlackBerry 10 új verziójával visszatért a régi operációs rendszerek egyik legkényelmesebb funkciója, az egyénre szabható és fixen beállított billentyűparancsok. A QWERTY-s BlackBerryvel rendelkező (Q5/Q10/Passport/Classic) készüléktulajok mostantól egy gombnyomással tudják némítani vagy éppen feloldani a telefont, illetve billentyűparanccsal indíthatnak el számos beépített alkalmazást.
  • Több energia. Az új rendszerbe bekerült energiatakarékossági funkcióknak köszönhetően a BlackBerry 10-es készülék akár 15%-kal hosszabb ideig is üzemelhet akkumulátorról, mint korábban. A rendszer képes az akkumulátor töltöttségétől függően bizonyos funkciókat leszabályozni, hogy a BlackBerryd biztosan bírja a nap végéig.
  • Új, még jobb kamera. A BlackBerry 10 v10.3.1 új funkciókkal egészíti ki a kameramodult, így például a telefon a fény- és képi viszonyoktól függően ajánl üzemmódot, megjelent a panoráma mód, illetve akár videózás közben is lehet fotókat készíteni a mobillal. 
  • Még jobb szórakozás. A megújult rendszer zenelejátszóját a kedvenc stílusodhoz igazíthatod a 17 előre beállított hangszínparaméternek köszönhetően, valamint mostantól kijelölheted a kedvenc zenéidet, fotóidat és videóidat, melyeket ezt követően könnyebben elérsz majd. 
  • A Naptár, ami érted él, nem fordítva. A frissítéssel megjelenő "tárgyalási mód" profil automatikusan némítja a telefonodat a meeting idején, plusz elérhető a heti és havi agenda mód is, amivel könnyen áttekintheted, milyen teendők, feladatok várnak rád a héten vagy a hónapban.
  • Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma profil. A BlackBerryden mostantól egyedi értesítési profilokat is létrehozhatsz, így akár otthon vagy, akár a munkahelyeden, akár út közben, a kocsiban, a készülék mindig a helyzetnek megfelelően jelez majd neked. 

A BlackBerry 10 új kiadásával mindezeken túl számos további újdonság is napvilágot látott, a funkciókkal a későbbiekben természetesen részletesen is foglalkozik majd a BerryBlog. Addig is jó töltögetést, és ismerkedjetek az új rendszerrel!

A BlackBerry Passport megjelenésével frissült a BlackBerry 10 operációs rendszer is, mely a kezdeti, 10.0-s verziótól nagyjából másfél év alatt jutott el a 10.3-as kiadásig. Nem mondom, hogy az új rendszerre rá sem lehet már ismerni, mindazonáltal elég sok ponton változott javára a BlackBerry vadonatúj platformja, nem beszélve arról, hogy a megjelenés óta temérdek hibát is kijavítottak rajta a fejlesztők.

A mindenféle kiszivárgott verziók alapján sokan sokáig azt hitték (illetve máig azt hiszik), hogy a régebbi BB10-es BlackBerryk is megkapják ezt a frissítést, de ez mostanra elég nyilvánvalóvá vált, hogy nem így lesz, a Q10, a Z10, a Q5 és a Z30 a soron következő, 10.3.1-es OS-re lesznek frissíthetők majd valamikor november-december tájékán, a Classic érkezését követően - bár ez az időpont még azért nincs kőbe vésve.

Sokat gondolkodtam rajta a Passportot használva, hogy miért nem lehetett ezt a frissítést kiadni már most a korábbi készülékekre, hiszen annyi jó fejlesztést tartalmaz ez a rendszer, hogy igazán ott lenne a helye minden kurrens BlackBerryn. A BB10 10.3.1-es verziója kapcsán mindig az ötlött a fejembe, hogy a toolbelt miatt kellett módosítani a kódot, de ennél azért ez esetben kicsit többről van szó, hiszen ebben a verzióban is lesz jó néhány újítás ezek egy részéről egy korábbi blogposztban olvashattatok már.

mem_103.jpgJól belakja a Passport memóriáját a rendszer

A BlackBerry fent vázolt frissítési stratégiájának üzletpolitikai és műszaki okai egyaránt lehetnek, bár én inkább az utóbbira tippelnék. A fejlesztések során a 10.3-as verziót már az elejétől kezdve a Passportra szabták a programozók, ami nem csak abban nyilvánul meg, hogy a felületnek jól kell mutatnia a gigantikus kijelzőn. Hanem helyette inkább abban, hogy a Passport másfélszer annyi rendszermemóriával és másfélszer gyorsabb (ráadásul négymagos) processzorral érkezik, mint a korábbi BB10-es BlackBerryk, ennek pedig azért a kódoptimalizálás során lehet jelentősége, még akkor is, ha a kiszivárgott 10.3-as verziók egész jól elfutnak a régebbi típusokon (illetve a szeptemberben bemutatott új PorscheBerryn is). És akkor még nem beszéltünk az androidos futtatókörnyezetről, melynek általában azért másfajta hardverigényei vannak, mint az alaprendszernek.

Bár a BlackBerry 10 operációs rendszer nagyon jól skálázódik, vagyis remekül érzi magát gyakorlatilag bármilyen hardveren, a BlackBerry alighanem kénytelen volt ezt a szempontot is figyelembe venni a különböző verziók frissítésének ütemezésekor, így születhetett az a döntés, hogy ezt a sok újdonságot először a Passport kapja meg - legalábbis nem hiszem, hogy túl sok üzleti előnye származott volna a kanadaiaknak abból, hogy egy új rendszernél pár hónapig exkluzivitást ad egy csúcskészüléknek.

A BlackBerry 10 operációs rendszer alig pár nappal ezelőtt, a Passport megjelenésével (na jó, igazából már a szeptember közepén bemutatott PorscheBerryvel) ért el a legújabb evolúciós lépcsőfokára, hiszen a BlackBestiára rákerült a rendszer 10.3-as verziószámot viselő változata. Sok ellenkező híreszteléssel szemben ez a verzió sosem fog megjelenni a korábbi BB10-es BlackBerrykre, tehát a Z10-re, Q10-re és társaikra, ezek a modellek (nyilván a Passporttal együtt) a következő, még idén várható 10.3.1-es rendszerfrissítést kapják majd meg.

Hétfőn a BlackBerry kiadta ennek az OS-verziónak a szoftverfejlesztői kit-jét (SDK), amiből ahogy az ilyenkor lenni szokott, gyakorlatilag az összes új funkciót azonnal kimazsolázták és csokorba gyűjtötték ügyes kezek (és szemek). A fontosabb változásokat elnézve elöljáróban annyit, nem véletlen, hogy a Classic lesz az első mobil, ami megkapja ezt a frissítést.

1. Egyedi, személyre szabható profilok

Az ős-BlackBerry OS-ek egyik hasznos funkciója volt, hogy a gyári hang- és rezgésprofilok mellé tetszőleges profilokat hozhatott létre a felhasználó, aminek tetszőleges, saját nevet is adhatott.

Custom_Profiles.jpg

Ez a funkció egy az egyben visszatér majd a 10.3.1-es OS-verzióval, szóval mindenki készítheti az "Otthoni", meg "Edzés" profilokat.

2. Személyre szabott LED-értesítések

Ez szintén egy olyan hiánypótló funkció, ami a korábbi BB OS-ben benne volt, vagy legalábbis az utolsó verziókban, BB10-en azonban csak valamilyen alkalmazással lehetett eddig megoldani, hogy különböző színű LED-jelzést küldjön a telefon a különböző értesítésekhez.

BBOS_Led.jpg

Ha te is szereted, hogy a BlackBerryd úgy villog, mint egy karácsonyfa, ezt az újítást biztosan imádni fogod!

3. Legutóbbi kapcsolatok kezelése

Recent_Contacts_Management.jpg

Ez már egy vadiúj funkció, ami a Hub-ot egészíti ki.Ebben a menüpontban azokat találod majd meg, akikkel a legutóbb felvetted a kapcsolatot valamilyen formában, innen lehet nekik direktben bármilyen üzenetet küldeni, vagy akár fel is hívhatod majd őket.

4. Egyedi billentyűzetparancsok

Keyboard_Shortcuts.jpg

Nyilván nem véletlen, hogy egy ilyen opciót egy QWERTY-s mobilnál dob be először a BlackBerry: a 10.3.1-es OS egy újításának köszönhetően bármilyen billentyűzethez hozzárendelheted bármelyik alkalmazás indítását, gyorsüzenetek írását, gyorstárcsázást és a többi.

5. USB-s töltés mód (csak töltés)

Az USB töltés móddal kiválaszthatod, hogy PC-re csatlakoztatva a telefont csak a töltésfunkció, vagy a töltés és adatátviteli funkció is működjön.

Charge_Mode.jpg

Nem nagyon tudom, mire jó ez, de el tudom képzelni, hogy ha például idegen PC-re csatlakoztatod a BlackBerrydet, nem nagyon szeretnéd, ha a tartalmához hozzáférjenek mások is. Bár erre a célra meg ott a készülékjelszó.

6. Maradj ébren! mód

A BB10 10.3-as verziójával már érkezett néhány érdekes, elsősorban energiatakarékosabb működést szolgáló, a készülék helyzetére alapozó funkció (pl. lefelé fordítva kikapcsol a telefon kijelzője), ehhez jön majd egy újabb, ami éppen az energiatakarékos funkciókból eredő bosszúságokat (túl hamar kikapcsol a kijelző) hivatott kiküszöbölni.

Advanced_Interaction_Awake.jpg

A Stay awake (magyarul Maradj ébren!) mód bekapcsolása után a telefon addig nem vesz figyelembe semmilyen energiatakarékos időzítőt (kijelző automatikus kikapcsolása), amíg a felhasználó a kezében fogja a készüléket. Remélem azért zseb-kompatibilis lesz ez a képesség, különben igencsak hamar merülnek majd azok a BlackBerryk, melyeknél aktiválták ezt az üzemmódot.

A fentiekből láthatjátok, hogy a BlackBerry 10 az idő előrehaladtával egyre kézre állóbb rendszer lesz, a 10.3-as OS újdonságaival együtt pedig elég komoly vérfrissítésre számíthatnak a korábbi készülékek tulajdonosai is -- várhatóan valamikor majd az év végén. A lista mindazonáltal korántsem teljes, a későbbiekben még megismerhettek majd egy-két érdekességet a BlackBerry készülő rendszerfrissítéséről.

Via CrackBerry.

A BlackBerry 10 operációs rendszer az eredeti, januárban napvilágot látott változathoz képest sokat fejlődött, javult, újabb funkciókkal és szolgáltatásokkal egészült ki, ahogy ez egy rendes újszülött operációs rendszertől elvárható. A múlt héten a BB10 legfrissebb, 10.2-es verziója eljutott abba a fázisba, hogy a BlackBerry végre-valahára úgy döntött, a hosszú tesztelést (beleértve a nem hivatalos, kiszivárgott verziókkal végzett több tízezres felhasználói teszteke) követően megérett a publikus megjelenésre.

102_frissites.jpg

A múlt héten több tucat felhasználó is arról számolt be a különböző fórumokon, hogy megkapta a telefonjára a 10.2.0.17xx-es verziók valamelyikét, ehhez most csatlakozom én is, a Magyar Telekom hálózatán működő Z30-am a hétvégén frissült a jelenleg elérhető egyik legfrissebb szoftververzióra, ami konkrétan a 10.2.0.1791-es sorszámot viseli (a szoftverkiadás verziója 10.2.0.424).

Akit a verziószámozás helyett sokkal jobban érdekel, hogy milyen újdonságokat tartogat az új főverzió, annak most gyorsan összefoglalom a lényeget, nagy vonalakban: 

  • Priority Hub, a kiemelt üzeneteknek,
  • A Hub-ban minden e-mail fiók külön színnel jelölhető,
  • Android runtime 4.2.2 támogatás, hardveres grafikus gyorsítással,
  • Üzenet előnézeti értesítők mind a kezdőképernyőn, mind az operációs rendszer felületén belül. A felbukkanó üzenetekre a Hub-ba való belépés nélkül is lehet gyors választ küldeni,
  • Cascades-alapú Beállítások panel (eddig Adobe AIR alapon működött a Settings menü),
  • Wi-Fi Direct támogatás (két eszköz router közbeiktatása nélkül is tud kommunikálni egymással Wi-Fi-n keresztül),
  • Új alkalmazáskezelő modul.

Az új rendszerfrissítés várhatóan még október során, fokozatosan érkezik meg a legtöbb telefonra a legtöbb szolgáltatóhoz. Nyomogassátok serényen a "frissítések keresése" gombot a beállításoknál, bár elvileg az elérhető letöltésről a rendszer is figyelmeztet.

A BlackBerry 10 operációs rendszer mint minden újszülött rendszer, gyakorta szorul frissítésre, hogy a felfedezett hibákat kijavítsák a fejlesztők, illetve új funkciókat tegyenek a rendszerbe. Meg olykor új hibákat is. Egy korábbi posztban megmutattam, hogyan lehet nem hivatalos, nem támogatott módon rendszert frissíteni bátraké a szerencse alapon, most pedig megmutatom, hogyan lehet frissíteni hivatalos úton.

A frissítésre tulajdonképpen három módozat létezik, ebből kettőhöz PC szükséges. Az első módszer a telefon csatlakoztatása a BlackBerry Link szoftverhez, ami ha van új frissítés a készülékhez, egyszerűen felajánlja a telepítést a "Beállítások" menübe lépve. A következő módszer abból áll, hogy elmész erre a weboldalra, és miközben a telefon csatlakoztatva van a PC-hez, ráböksz a "Check for updates" gombra. Ha van a jelenleginél újabb szoftver a telefonodra, felajánlja a rendszer a telepítést.

os_frissites_bb10.jpg

A legjobb, legkényelmesebb és legegyszerűbb leglegleg módszer azonban a telefonon keresztüli frissítés, vagy szakszóval OTA (Over-The-Air) frissítés. Ezt a Rendszerbeállítások/Szoftverfrissítések menüpontban éred el. Itt elég a "Frissítések keresése" gombra bökni, és máris elindul a folyamat -- ha elérhető a telepítettnél frissebb rendszerszoftver, a telefon jelzi, és le is tölti. A letöltést bármikor szüneteltetheted, vagy akár le is állítod, ha meggondoltad magad.

Mégegy érdekesség van a frissítésekkel kapcsolatban, amiről már talán volt itt szó korábban: a rendszerfrissítések mindig az operátorhoz, vagyis a mobilszolgáltatóhoz kötődnek, ami két dolgot jelent. Egyrészt egy kártyafüggetlen telefon lehet, hogy felajánl egy frissítést X operátor SIM-jével, de Z operátor kártyájával már nem. Ez azért lehetséges, mert Z operátornál még nem tesztelték, nem hagyták jóvá egy-egy újabb frissítést. Fontos, hogy a szolgáltató csak ahhoz a típushoz hagy jóvá frissítést, amit forgalmaz is, szóval egy külföldön vett Z10-hez lehet, hogy soha nem fog neked felajánlani rendszerfrissítést a telefon magyar SIM-mel. 

Mint mindenre, erre is van megoldás, a részleteket megtalálod egy korábbi posztunkban.