Év Internetes Kereskedője Díj 2017

Hahahaha, most jól bedőltetek, halott a RIM, hahaha!

Pedig a címrészlet (a RIM halott) nem kamu, más kérdés, hogy a BlackBerry 10 rajtját megelőzően elég sok helyen lehetett hasonló című cikkeket látni a sajtóban, persze a legtöbben minden alapot nélkülözve írogattak ilyeneket, vagy legjobb (?) esetben is a wishful thinking szólalt meg belőlük. És bakker végül igazuk lett, a RIM tényleg meghalt.

Ha jobban belegondolok, Thorsten Heinsnek és csapatának a legnagyobb fricskája az volt a BlackBerry 10 rajtjánál a sajtó felé, hogy a cég bejelentette, megszűnik tovább Research in Motion lenni, a cégnév és a márkanév mostantól egyöntetűen BlackBerry (azért a cég totális átkereszteléséhez a részvényesi közgyűlés jóváhagyó szavazata is szükséges, szóval a jogi névváltási procedúra még kicsit odébb van). 

blackberry_brand.jpg

Persze erre is jöttek olyan reakciók, hogy magára valamit is adó (tőzsdei) cég ilyent nem csinál. Amúgy nem tudom, hallottatok-e a Blue Ribbon Sportsról, a Stag Partyról, a Marafukuról vagy az Altriáról. Nem? És ha azt mondom, Nike, Playboy, Nintendo vagy Philip Morris? Ezeknek valahogy nem fájt a névváltás.

Mint ahogy nem fáj a BlackBerrynek sem, a NASDAQ-on immár BBRY jelzéssel illetett papírok árfolyama tegnap 15 százalékos pluszban zárt a napi kereskedésben.

Lehet, hogy a RIM meghalt, de ahhoz képest a BlackBerry elég jól tartja magát.

Címkék: tőzsde rimm bbry

Ma, azaz 2013. január 11-én nagyjából 9:20 és 13:20 közt megszűnt a kapcsolat a Vodafone csoporthoz tartozó mobilszolgáltatók és a BlackBerry NOC-ok közt. Ez több millió BlackBerry-felhasználót érintett.

Ma, azaz 2013. január 11-én nagyjából 21:30-kor, tehát 12 órával később a RIM részvényeinek árfolyama +13,3 százalékon áll a tegnapi záróárhoz képest, és ismét közel jár ahhoz, hogy átlépje a 14 dolláros határt.

Egyrészt a fene sem igazodik ki ezen a hülye tőzsdén. Másrészt ebből következően három nap alatt 13 százalékkal nőtt anyám befektetésének az értéke...

Anyám idén 66 éves lesz, nem mondhatni rá tehát, hogy mai csirke, még okostelefonja sincs, szóval a technológia világa sem érinti olyan mélyen. Megvan az unokájával meg a kutyával, ezek momentán az élet legfontosabb aspektusai a számára -- neki van igaza, nem stresszel már igazán semmin, maximum apámra morog időnként, de rá én is morognék.

Mint említettem bár okostelefonja nincs, most mégis szemrebbenés nélkül résztulajdonosa lett egy okostelefon-gyártónak, ami történetesen éppen a Research in Motion. Na nem akarok vele felvágni, ő sem gazdagabb vagy szegényebb az átlagnál, csak míg más nyugdíjasok a párnahuzatba varrva tartják a pénzüket, addig anyám inkább befekteti, abban bízva, hogy bejön a számítása. Szerintem jól taktikázik.

anyu.jpg

Ami azt illeti, volt némi közbenjárásom abban, hogy éppen a RIM-et válassza befektetési célpontnak, mert én például szentül hiszek benne, hogy a kanadaiak a BlackBerry 10-zel nagyot gurítanak, és az a most 12 dollárba kerülő papír nemsokára lényegesen többet fog ennél érni. Bár most, hogy végiggondolom, amikor felhívott azzal, hogy ő szeretne olyan részvényeket venni, mint én, nem sok választott el attól, hogy elejtsem a telefonomat.

Szóval az anyámnak csak egy régi Nokiája van, ettől függetlenül bölcs előrelátással lát fantáziát az okostelefonokban, különösen a BlackBerrykben. Lehet, hogy neki van igaza azzal, hogy azt a pénzt, amit kiadna egy készülékért, inkább a részvényekbe fekteti.

Ha ez 2002-ben jutott volna eszébe, és Apple-t vett volna, most az anyám lenne az egyik leggazdagabb nyugdíjas Magyarországon.

Címkék: részvény rimm

Aki figyelemmel követi a Research in Motion tőzsdei szereplését, illetve üzleti eredményeinek alakulását, az bizonyára tisztában van vele, hogy a társaság számára december 21 alighanem fekete péntekként vonulhat be a történelemkönyvekbe. Szerencsére a befektetőknek jó karácsonyuk lehetett, mert a tegnapi tőzsdenyitást követően ha nem is kezdett szárnyalásba, de legalábbis magához tért a papír a New York-i kereskedésben.

rimm_1226.jpg

Mint említettem volt, nem vagyok tőzsdei szakember, nem úgy, mint Somi András, aki a KBC Equitas vezető elemzőjeként értékeli a helyzetet kissé negatív felütésű, "Meddig bénázhat még a Research in Motion?" című posztjában. András véleménye szerint a RIM kommunikációs bakit követett el a csütörtöki gyorsjelentést követő befektetői tájékoztatón, amit a tőzsde a több mint 20 százalékos részvényár-eséssel "jutalmazott" -- némileg túlreagálva a bejelentés horderejét.

A cég a csütörtöki gyorsjelentés után közölte, hogy az egyik legfontosabb létfenntartó bevételi forrása, a szolgáltatási bevétel jelentős átalakulás, és leginkább komoly visszaesés elé néz, miután januártól megváltozik a díjstruktúra, és csak a "prémium" szolgáltatásokért fizetnek majd az ezt igénylő partnerek. Az elemzők hiába kérdezgették, hogy akkor ez mit is jelent pontosan, annyi választ kaptak, hogy nyugi, majd kiderül, amikor jönnek az új termékek.

A poszt amúgy jól szemlélteti azt is, hogy a RIM árbevételének alakulásában mennyire, milyen arányban játszott közre a hardver értékesítésből és a szolgáltatásokból származó bevétel, és hát valóban, jól látszik, hogy a szolgáltatás növekvő tendenciában képviseli magát a grafikonokon. Egy ilyen helyzetben nem csoda, hogy idegesen reagálnak a befektetők bármiféle olyan jellegű kommunikációra, mely alapján veszélyben látják a szolgáltatásokból származó bevételt.

Temetni persze kár lenne még mindig a RIM-et, mert általában akkor jön a nagy feltámadás, amikor elkezdik rálapátolni egy cégre a földet. A zavarbaejtő viszont az, hogy 9 hónappal ezelőtt is úgy tűnt, már annyira negatív a környezet, annyi minden rossz történt, hogy jöhet a fordulat, hamarosan itt az új oprendszer, új termékek. Pont mint most.

András véleményét részben osztom, valóban botorság lenne temetni a RIM-et, már csak azért is, mert a cég továbbra is egy jó nagy hegynyi pénzen (konkrétan 2,9 milliárd dolláron) ül, az előfizetői bázis pedig bár tetőzni látszik, a fejlődő piacokban még mindig van tartalék. A kilenc hónappal ezelőtti állapothoz képest pedig annyit mindenképpen változott a helyzet, hogy a Q1/13-as rajt továbbra is sziklaszilárdnak látszik, a készülékek már a csőben vannak (igaz egyelőre nem tudni, mi lesz annak a pálfordulásnak a hatása, ami azt eredményezi, hogy a RIM is a full touch eszközökre helyez majd nagyobb hangsúlyt a QWERTY-s telefonok kárára).

A szoftveres fejlesztői környezetek készen állnak, a szolgáltatók pedig javában tesztelik a telefonokat és az operációs rendszert -- nem mellékesen próbálják a RIM-mel közösen kisakkozni, hogyan is lehetne a szolgáltatást úgy beárazni, hogy mindenki jól járjon a végén.

Ha tőzsdei tanácsadó, vagy elemző lennék, most mindenképpen nyomnék egy "hold"-ot (szaknyelven tartás) a RIM papírjaira, aztán január 30-tól meg kezdődhet megint a rali.

Címkék: tőzsde rim rimm

rimm_aapl.png

Pirosban az Apple, kékben a RIM papírjai 1 éves távon. Némi késleltetéssel a RIMM gyakorlatilag ellenkező irányban mozognak az AAPL kereskedéssel. Az AAPL sokkal nagyobb tömege révén ez arra utal, hogy a RIMM papírjait nagyban meghatározza az AAPL részvények teljesítménye, és hogy az elmúlt hónapokat jellemző negatív hangulatból nagyban profitált a RIM, mivel a BB10 rajtja kapcsán a spekulatív pénzek egy jelentős része a cég részvényeibe áramlott.

Ez a mintázat persze semmire sem garancia a jövőre nézve, de mindenesetre azt sugallja, hogy ha az Apple kicsit botladozna a következő néhány negyedévben az iPhone eladásokkal (vagyis várakozások alatt teljesítene), miközben a BB10 jó rajtot venne, akkor az ellentétes irányú mozgás felerősödhet és hatalmas árazási potenciál jelenne meg a RIMM-ben. Egy duplázódás könnyedén benne van a pakliban.

Címkék: apple rim rimm aaple

Akkor eljött hát ez a pillanat is. Sajtóközlemény, azonnali kiadásra.

BUDAPEST, 2012. június 11. -- Hosszú hetek, sőt hónapok előkészítő, egyeztető munkálatait követően a BerryBlog ma hivatalosan is bejelenti, hogy tulajdonrészt vásárolt a Research in Motionben (NASDAQ:RIMM), a BlackBerry okostelefonok gyártójában. A felek a tranzakció részleteit nem hozták nyilvánosságra. A blog ezzel bizonyítja hosszútávú elkötelezettségét a kanadai okostelefon-gyártó iránt, cserébe a RIM vállalta, hogy a jövőben mindent megtesz annak érdekében, hogy új technológiai vívmányaival megtartsa meghatározó szerepét az okostelefon-szegmensben.

"Örülünk, hogy mostantól nem kizárólag a RIM technológiai vívmányai jutnak el hozzánk, hanem a cég pénzügyi sikereiből is részesedhetünk. Hisszük, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszerrel a RIM fordulatot érhet el az okostelefon-szegmensben és egyre több felhasználó és fejlesztő fedezi majd fel a platformban rejlő egyedülálló lehetőségeket" -- nyilatkozta Tom & Berry, a BerryBlog tulajdonosa.

"A BerryBlog közel másfél éve meghatározó partnere a RIM-nek Magyarországon, a blog olvasótábora, közössége pedig nagyban hozzájárult a BlackBerry márka magyarországi jelenlétének erősítéséhez. A mai tranzakció ennek a gyümölcsöző kapcsolatnak a továbbépítése" -- mondta el Thorsten Heins, a RIM elnök-vezérigazgatója.

A BerryBlog a megállapodással egyidőben új szolgáltatást illeszt a portfóliójába, ez a részvényárfolyam-figyelés, mely a jobb hasábban található NASDAQ:RIMM feliratú dobozban tünteti fel a gyártó részvényeinek aktuális árfolyamát. A blog tartalmi összetételét a jelen megállapodás semmilyen más formában nem befolyásolja.

Oké, most már elég a komolytalanságból! Itt állandóan csak ilyen hülyeségeket lehet olvasni mostanában! Az a vicc, hogy ez komoly (na jó, legalábbis részben), és bizonyítékunk is van rá. Íme:

kbc.jpg

Címkék: részvény rim rimm