Év Internetes Kereskedője Díj 2017

Picivel több, mint két héttel az eredeti kiadás elteltével sikerült kijavítania a BlackBerrynek a BB10 androidos futtatókörnyezetének egyik legfontosabb hibáját, nevezetesen azt, hogy a programot gyakorlatilag lehetetlen volt letölteni a BlackBerry Worldból. Az eredeti probléma ugyebár az volt, hogy a legfrissebb rendszerfrissítést telepítve androidos appokat nem lehetett többé leszedni a telefonról, a megoldás pedig az Android runtime frissítésében érkezett meg február felső felében. Vagyis megérkezett, csak éppen telepíteni nem lehetett a BlackBerry Worldből, mert a kliens folyton elszállt hálózati hibára hivatkozva.

art-update-2016.jpg

Ezt a hibát mostanra szerencsére kijavította a BlackBerry - hogy mi tartott ennyi ideig, nem teljesen világos, bár valószínűleg a hardcore BB10-használó ügyfeleknek ez kevéssé volt fájó probléma, mint egy-két magánfelhasználónak, akik az elmúlt két hétben -- érthető módon -- hallatták is a hangjukat. 

Ha te is közéjük tartoztál, vagy tartozol, akkor most érdemes újra lekattintanod az alábbi linket, hogy önfeledten törölgethess androidos appokat a BB10-es telefonodról:

Android runtime frissítés a BlackBerry Worldben

Fotó: CrackBerry.

Néha nem tudom eldönteni, hogy a BlackBerry 10 operációs rendszer androidos futtatókörnyezete a kelleténél kevesebb, vagy éppen ellenkezőleg, indokolatlanul sok figyelmet kap. Merthiszen ne feledjük, hogy a BB10 az egyetlen olyan mobilos OS az Androidon kívül, mely a droidos rendszer appjait futtatni tudja (méghozzá anélkül, hogy ezzel párhuzamosan átvenné a Google rendszerének rendszerének khm, "biztonsági paramétereit"). De aztán meg közben úgy érzem, hogy ez az egész androidos se velem, se nélküled nem teljesen helyénvaló dolog és a végeredmény leginkább valamiféle Frankenstein-fércműre hajaz, de legalábbis elég félelmetes a Holo felületet BB10-en viszontlátni.

android_jelly_bb.jpg

Pedig nagyon úgy néz ki, hogy az Android-integráció egyre erősebb lesz az újabb BB10-es verziókkal, a legújabb, még csak most készülő 10.3-as OS-be így már Android 4.3 Jelly Bean támogatás is lesz, nevezetesen a következők:

  • Android 4.3 Jelly Bean támogatás. Ja, ezt már fentebb írtam,
  • Fióktámogatás. Na ez nem egyenlő a Google-fiókok támogatásával, mielőtt még valaki önfeledt ujjongásba kezdene. Mindössze arról van szó, hogy azok az androidos appok, melyeknél valamiféle bejelentkezés (autentikáció) van, azoknál a BB10 fiókkezelőjéből is be lehet majd lépni -- már ha az app fejlesztője integrálja ezt a funkciót,
  • Bluetooth LE-támogatás: Az új rendszer már olyan alkalmazásokat is kezel, melyek a Bluetooth LE API-t kezelik, vagyis Bluetooth-szon kommunikálnak más eszközökkel,
  • NFC-támogatás: Ez most a sztár, a BlackBerrydben lévő NFC-modult és antennát a frissítést követően az androidos appok is tudják majd kezelni,
  • Share Framework v2 integráció: a frissítést követően az androidos alkalmazások képesek lesznek a BB10-es appoknak megosztani tartalmakat a megosztás menün keresztül.

Egyelőre ennyi, gondolom lesz még valamennyi teljesítményoptimalizálgatás, legalábbis akik eddig feltették a kiszivárgott verziót, állítják, hogy az androidos appok sokkal gyorsabban futna és gyorsabban töltődnek be, mint eddig. 

Via Inside BlackBerry.

A BlackBerry 10 operációs rendszer fejlesztése töretlen sebességgel halad tovább, az új készülékeken futó OS kis túlzással már most ég és föld az elsőként megjelent verzióhoz képest. A kanadai fejlesztők már javában dolgoznak a 10.3-as verzión, melyről egyelőre kevés biztos infót tudni, még akkor is, ha egy korai változat már kiszivárgott az internetre ebből a kiadásból. A BlackBerry azonban tegnap közzétette a 10.3-as fejlesztői környezet (SDK) menetrendjét, amiből sok pontos és kevésbé meghatározható következtetés levonható az új rendszerfrissítés jelentette funkciókról.

103roadmap.png

Először is érdemes már az elején leszögezni, hogy a fejlesztői környezet és az operációs rendszer két eléggé különálló entitás, még akkor is, ha egyébként bizonyos szálon szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Másfelől meg a fejlesztői környezet rendszerint megelőzi az OS verzióugrását, pont azért, hogy az alkalmazásfejlesztők felkészíthessék az appjaikat az új verzióban megjelenő változásokra, újdonságokra.

A most kiadott ütemterv szerint a fejlesztői környezet megjelenése májusban várható, és az egyik legfontosabb változás, hogy a futtatókörnyezetből kikerül az Adobe AIR, ami eleinte az egyik fő sarokpillére volt a BlackBerry 10 OS-nek a Native SDK, a WebWorks és az Android runtime mellett. Ez azt jelenti, hogy azok az appok, melyek Adobe AIR-ben készültek, a rendszerfrissítést követően vélhetően nem fognak futni - hogy hány ilyen alkalmazás van, fogalmam sincs, de gyanítom a legnépszerűbb appok úgyis natív kódban készültek, ezért ez kevéssé fog problémát okozni.

Az új SDK-ból tehát kikerül az Adobe AIR, bekerül viszont az OpenMax-támogatás és egy sor új, hangvezérlésért felelős API kerül a rendszerbe Pro Voice néven, amivel végre-valahára talán a gyári médialejátszó meglehetősen fapados hangparaméter-beállítási lehetőségei is kibővülnek majd. Accent colors néven üdvözölhetjük azt a funkciót, amivel az alkalmazásfejlesztők a gyári fekete/kék/fehér színösszeállítástól könnyűszerrel eltérhetnek majd, de az is lehet, hogy ez a funkció csak egy olyan API, mely lehetővé teszi, hogy a felhasználó által választott színsémát az alkalmazások is átvegyék.

A 64-bites támogatással kapcsolatban fontos leszögezni, hogy nem a BlackBerry 10 OS lesz 64-bites, hanem a fejlesztőkörnyezet (Momentics) a 10.3-as verziótól kezdődően már teljes, 64-bites támogatást kínál majd. Néhány apróbb, kevésbé jelentős változást követően az egyik legfontosabb momentum, hogy számos új elemmel frissül az Android runtime, mely a 10.3-as OS-től Android 4.3 kompatibilis lesz, és egyebek mellett az androidos appok hozzáférnek majd az NFC-modulhoz vagy a Bluetooth-hoz.

Lesz Account-integráció is az új SDK-ban, illetve az új rendszerben, ám az egyelőre nem világos, hogy a BlackBerry a Google Accountot fogja valahogy bedrótozni, ami néhány alap alkalmazás működéséhez elengedhetetlen, vagy a BlackBerry ID-t köti össze valahogy az androidos appokkal -- utóbbi kisebbfajta bravúr lenne.

Zanzásítva nagyjából ezek azok a sarokpontok, melyek egy fejlesztő számára fontosak lehetnek az új BlackBerry 10 OS-ben, illetve amelyek vélhetően valamilyen formában újdonságként fognak megtestesülni a 10.3-as verzióban. Aztán a többit majd gondolom idő előtt meglátjuk a folyamatosan érkező leaked verzióknak köszönhetően.

Via CrackBerry.

A BlackBerry 10 operációs rendszer 10.3-as verziójának tegnapi kiszivárogtatását követően a legkisebb mértékben is geekebb beállítottságú BlackBerrys közösség azonnal felbolydult méhkassá változott, ráadásul ha ez nem lenne elég, van egy nagy hírem azoknak, akik még mindig használják a BlackBerry tabletjét, a PlayBookot.

A lenti képek tanulsága szerint a legújabb 10.3-as kiszivárgott szoftverben van egy kis utalás arra, hogy talán - hangsúlyozom talán - a PlayBook is kaphat valamiféle frissítést, mely az új BB10-es rendszerszoftverhez szegről-végről kapcsolódik.

Screen Shot 2014-03-24 at 3.42.31 AM.JPG

Screen Shot 2014-03-24 at 3.40.23 AM.JPG

Aki nem fejlesztő annak a két kiemelt sort röviden elmagyaráznám:

Könnyen lehet, hogy 4.2.2-es verziószámú droidos rendszerrel kompatibilis android-futtatókörnyezet megérkezhet a PlayBookhoz is, magyarán a BB10-hez hasonlóan a PlayBook is tudná futtatni az újabb androidos alkalmazásokat mindenféle trükközés nélkül (a tablet most is képes ezt-azt futtatni, de nem igazán felhasználóbarát mutatvány az alkalmazások PlayBookra varázsolása).

Azt azért gyorsan megjegyezném, hogy ezek itt mind csak spekulációk és mint sok mindenben BlackBerry fronton, ebben is csak akkor szabad hinni, ha már kézzelfogható(bb) bizonyítékok vannak rá, hogy a cég csakugyan újabb löketet ad a rendszernek.

Na jó, belátom ez a cím kicsit hatásvadász, de azért csak félig, de legalábbis nem áll olyan messze a valóságtól. Azzal gondolom nem árulok el túl nagy titkot, hogy a BlackBerry 10-es telefonok képesek bizonyos korlátok közepette androidos appokat futtatni, ha azt a fejlesztő úgy akarja. Az egyik ilyen korlát, hogy a rendszer jelenleg csak az Android 2.3-as környezetet tudja emulálni, vagyis néhány program egyáltalán nem kompatibilis vele, mások meg szimplán csak úgy néznek ki, mint egy béna, két évvel ezelőtti kezelőfelülettel rendelkező app.

jellybean.jpg

Erre lesz megoldás a BlackBerry 10 operációs rendszer fejlesztés alatt álló, 10.2-es verziója, melynek a fejlesztői környezetét éppen a múlt héten adta ki a kanadai gyártó. Az új rendszerbe ágyazott Android futtatókörnyezet (rutime) már a Google operációs rendszerének legfrissebb, 4.2.2-es verzióját (Jelly Bean) is támogatja majd, amiben az a szép, hogy vannak olyan nem is olyan régen megjelent androidos mobilok, melyek vélhetően soha az életben nem fogják megkapni azt a rendszerfrissítést, mely tartalmazza ezt az új Android-verziót.

További jó hír, hogy az új runtime már hardveres grafikus gyorsítást is tartalmaz majd, azaz nagy vonalakban az androidról portolt BB10-es appok jóval gyorsabban futnak majd, mint a mostani verziók, melyek teljesítményével olykor hát hmm finoman szólva is akadnak problémák.

Vagyis összefoglalva szebb és jobb androidos appokat lehet behúzni a jövőben a BlackBerry Worldbe, akár majd 3D-s játékokat is -- ehhez persze előbb a telefonra is telepíteni kell az új operációs rendszert, mely talán valamikor a nyár második felében érkezhet meg a különböző BB10-es BlackBerrykre.

Innen már csak egy lépés saját Android-szekciót nyitni a BlackBerry Worldben, vagy éppen fordítva: mit szólnátok egy BlackBerry-szekcióhoz a Google Play Store-ban?

Múlt héten beszámoltunk róla, hogy immár százezernél is több alkalmazás van a BlackBerry Worldben, a BlackBerry online piacterén, ahová napról-napra kerülnek fel újabb és újabb, érdekes címek, bár az is igaz, hogy van még mit behozni a nagymenőkhöz, elsősorban az iOS-hez és az Androidhoz képest. Ez utóbbinak egyébként sokat is köszönhet a BlackBerry, hiszen számos olyan alkalmazás található most is a BlackBerry Worldben, melyek eredetileg androidos appnak születtek.

Az androidról átportolt alkalmazások száma nagyjából 20-30 ezer közé tehető becslések szerint, vagyis a teljes alkalmazásállomány uszkve 20-30 százaléka eredetileg androidra készült, és pár hét, nap vagy akár órányi tesztelés és kódolás után fordították át úgy, hogy BB10-en is fusson. Sokan úgy vannak vele, hogy ezeknek az appoknak a nagy része semmire sem jó szemét, amit részben osztok is, bár pocsék alkalmazást natív kódban is lehet írni, erre számos példát lehet találni a BlackBerry World mellett más platformok alkalmazás-piacterein.

androidruntime.jpg

Az Androidos port, illetve az Android Runtime beépítése a rendszerbe mégis kifizetődővé vált a BlackBerry számára, ugyanis számos fejlesztőnek a figyelmét irányította az új platformra, egyben lehetőséget adva nekik, hogy minimális erőforrásokat bevetve megfuttassák alkalmazásukat a vadonatúj platformon. És ezen a ponton szerintem eléggé egyesélyessé válik az okostelefon-platfomrok versenyében jelenleg a harmadik helyért folyó küzdelem, melyet a BlackBerry és a Microsoft vív egymással, előbbi a BlackBerry 10-zel, utóbbi a Windows Phone-nal ringbe szállva.

A kanadaiak amennyire eleinte félvállról vették az egész alkalmazás-ökoszisztéma jelentőségét, ma annyira kiemelten kezelik a kérdést, a fejlesztők mindenkinél nagyobb támogatást kapnak, a rendszer nyitott és transzparens. fejlesztői eszközök egész tömkelegét kínálva. Az androidos átportolás pedig a maga nemében páratlan lehetőség mindenkinek, aki már jelen van a Google Play-ben arra, hogy elsőként jelenjen meg egy születőfélben lévő platformon.

Ez a törekvés olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy aktívan közrejátszott végül abban, hogy mindössze néhány hónappal a megjelenés után már 100 ezer app érhető el BB10-re. És bár az androidos portok minősége máig megosztja a felhasználókat, azért szeretném jelezni, hogy nem csak szeméttel lehet köztük találkozni. Csak a legutóbbi, múlt heti felhozatalból emelnék ki két fontos appot, az egyik az eBay, a másik az Amazon Kindle -- mindkettő android-port, emellett úgy hírlik, hogy a Skype első BB10-es kiadása is ilyen lesz (bár elnézve a fejlesztés elhúzódását, az sem kizárt, hogy mindjárt natív kódú klienssel rukkolnak elő a fejlesztők).

Erről jut eszembe, jómagam is láttam már rá példát, amikor egy alkalmazás androidos változata egy csodálatos metamorfózison keresztül natív appá változott. Az egyik legnépszerűbb valutaváltó alkalmazás, az XE Currency például portolt appként kezdte a BB10-es pályafutását, ma pedig már natív kódú változat érhető el belőle a piactéren.

A BB10-es Android Runtime másfelől a kisebb, lokális fejlesztők, fejlesztőcsapatok számára is kitűnő lehetőség, hogy megjelenjenek a platformon, így például számos magyar fejlesztésű portolt alkalmazás van már fent a BlackBerry Worldben, igaz a nagy nevek (például az Index, vagy a Sanoma saját fejlesztésű mobilalkalmazásai) egyelőre teljesen hiányoznak. 

A BlackBerry számára tehát az Android a legnagyobb szövetséges a (platform)háborúban, a cég vezetői részéről pedig zseniális húzás volt ennek a szövetségnek a tető alá hozása. Úgyhogy éljen soká a zöld robot, éljen soká a BlackBerry!

Ha fejlesztő vagy, és kedved támadt a meglévő androidos alkalmazásodat átportolni BB10-re, itt megtalálsz hozzá minden segítséget.