Na srácok, így teljesüljön minden kívánságunk, tegnap éppen hogy szóba került, hogy lassan ideje lenne már kiadni a Skype BB10-es verzióját, erre tessék, még tegnap kiderült, hogy a program ott van a szerencsés (amerikai) tesztelőknek kiosztott Q10-es teszttelefonokon. Érdekes egyébként a Skype BB10-es érkezése abból a szempontból, hogy a program kezdetben csak a Q10-re lesz elérhető, ki tudja miért (talán a 10.1-es operációs rendszer miatt), és egyelőre még nem tekinthető véglegesnek, de a fejlesztők ettől függetlenül már kitolták a BlackBerry Worldbe is.

skype_bb10.jpg

Ebben a verzióban egyébként a Skype összes funkciója (chat, videóhívás, hanghívás) elérhető az alkalmazáson keresztül, ami egyébként egy androidos port, de láthatóan abból is jobb minőségű darabok közé tartozik -- mondjuk ennyi fejlesztés után nem is csodálom. A programnak amúgy HUB integrációja is van, amivel egyedülálló a portolt appok közt, szóval bár mindegyik androidos port ilyenre sikerülne!

Egyébként szépen sorban jönnek a legfontosabb appok Q10-re optimalizált verziói is, ami ugyebár azért lényeges, mert a Q10-nek egészen más felbontású és képarányú kijelzője van, mint a Z10-nek, tehát sok minden tök máshol és máshogyan jelenik meg a két telefonon. A Q10 jövő heti megjelenésére mindenesetre elkészül többek közt az Angry Birds, a Box, a Nobex Radio, a Dropbox, a Facebook, a Twitter, a Foursquare és a WhatsApp 1:1-es kijelzőre optimalizált változata, de a BlackBerry Worldben gyakorlatilag ma már mindennaposak az olyan programfrissítések, melyek Q10-kompatibilitást hoznak egy adott szoftvernek.

A fentiek mellett a BlackBerry hivatalosan is bejelentette, hogy jön a Viber, az ATP Tour és a Cut the Rope is Q10-re, amiből különösen utóbbi kifejezetten örömteli hír, hiszen egy teljes mértékben függőleges elrendezésű játékról van szó, ami a jelek szerint mégis jól működhet a kocka kijelzőn.

A Skype androidos portja BlackBerry Z10-re később, valószínűleg az OS 10.1 megjelenése után válik elérhetővé.

Címkék: skype q10 bb10

A Skype az intertettelefon-alkalmazások koronázatlan királya -- ezt a titulust azt hiszem kevesen vitatnák el az immár a Microsoft kezében lévő szolgáltatástól, programtól. A rendszert ma már nem csak a turbékoló szerelmesek, netán a távolra szakadt unokákkal csevegő nagymamák és nagypapák használják kapcsolattartásra, hanem komoly vállalatok is integrálják a kommunikációs folyamataikba, így például több olyan cég is van, mely Skype-on keresztül bonyolítja a konferenciahívásait, több résztvevős videokonferenciáit. Szóval nem vitás, a Skype-nak ott kell lennie BlackBerry 10-en is, most már csak az a kérdés, hogy mikorra.

Aki emlékszik, a BlackBerry 10 és a Z10/Q10 január végi bemutatóján Martyn Mallick, a kanadaiak nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke több népszerű cím mellett a Skype-ot is felsorolta azon alkalmazások közt, melyek készítője "elkötelezett" a BlackBerry 10 mellett. Ez már önmagában egy nagyon diplomatikus megfogalmazás, ha jobban belegondolok, a tag egy szóval nem mondta, hogy az app meg is jelenik záros időn belül, csak azt, hogy a készítők elkötelezettek. Szép tőlük.

skype.jpg

Ehhez képest január 30-a óta eltelt idestova három hónap, és a Skype BB10-es verziójának még mindig se híre, se hamva (bár állítólag nagy erőkkel dolgoznak rajta). Persze jó munkához idő kell, lehet, hogy elhúzódott a tesztelés, vagy az is lehet, hogy a fejlesztők meg akarták várni a Q10 megjelenését, nem tudom. Mindenesetre most már jön a Q10, nem véletlen, hogy elkezdtek terjengeni olyan pletykák, hogy a BB10-es Skype kliens megjelenése rögvest esedékes lehet.

A számomra kevéssé ismert kanadai blog, a TekTok Canada még április első felében írta meg, hogy jön a Skype még ebben a hónapban, igaz az idő közben alaposan megcáfolta őket, hiszen a blog először április 15-öt írt megjelenési dátumnak, majd ezt később április 30-ra módosította. Ennek alapján tessék némi fenntartással kezelni ezt a pletykát, ami jelen pillanatban inkább tartozik a wishful thinking kategóriába, de legyen nekik igazuk!

Ha már az internetes hívásoknál tartunk, javában készül a Viber BB10-es verziója, ezen azonban legalább biztosan dolgoznak a fejlesztők, akik szerint a program lassan elnyeri a végső, kiadható formáját, és az sem kizárt, hogy még áprilisban megjelenik a BlackBerry Worldben. Várjuk.

Kösz a tippet California Ave-nek!

Címkék: voip skype viber bb10

A BlackBerry új operációs rendszerének, a BlackBerry 10-nek az egyik legnagyobb fegyverténye az alkalmazások oldalán, hogy a rendszer képes minimális átalakításokat követően androidos alkalmazásokat is futtatni. Az ilyen átportolt appokkal már tele van a BlackBerry World, és aki azt gondolja, hogy csak a kisebb, hobbifejlesztők választják az egyszerű(bb) portolást, az nagyon téved.

skype.jpg

A BlackBerry 10 bemutatóján múlt héten elhangzott, hogy rövidesen érkezik a Skype VoIP-kliens BlackBerry 10-re, no hát úgy alakult, hogy a legfrissebb hírek szerint ez is egy androidos port lesz, vagyis valójában egy androidos Skype-ot fogunk futtatni a Z10-en vagy a Q10-en, illetve minden más, később megjelenő BB10-es telefonon. 

Hogy ez jó vagy rossz hír, azt egyelőre nehéz így megítélni, egyfelől persze örülni kell neki, hogy egyáltalán lesz Skype, másfelől viszont minden platformon a natív alkalmazások nyújtják a legjobb élményt, ehhez semmi kétség nem fér. A Skype, illetve a Microsoft itt valószínűleg várakozó állásponton van, ha az appot kellően sokan letöltik, elképzelhető, hogy elkészül a natív kódban írt változat is belőle.

Persze előbb jussunk el oda, hogy az android-port megjelenjen a BlackBerry Worldben, erre azonban már állítólag nem kell sokáig várni a Skype szerint.

Címkék: skype android bb10

Múlt héten lehullt a lepel a Microsoft terveiről a Skype üzenetküldő kliens és VoIP-alkalmazás jövőjét illetően, szerdán immár hivatalossá vált, hogy a 2011-ben a cég tulajdonába került programba lényegében beépül a Windows Live Messenger. Tekintve, hogy utóbbi a legtöbb BlackBerryn megtalálható, előbbi meg gyakorlatilag egyiken sem, ismételten felvetődik a kérdés, hogy a világ egyik legnépszerűbb VoIP-alkalmazása megérkezik-e végre-valahára BB-re.

Szerencsére a BlackBerry 10 megjelenésével elég sok korábbi tradícióval szakít a RIM, melynek korábbi üzletpolitikája minden bizonnyal tevékenyen járult hozzá ahhoz, hogy a Skype valójában soha nem kerülhetett az átlag BlackBerry-felhasználók telefonjára. A Verizon-féle Skype-verzió óta tudjuk, hogy ennek nem technikai akadálya volt, komoly sansz van rá, hogy a kanadaiak nem akarták a szolgáltatókkal való alapvetően jó viszonyukat kockáztatni azzal, hogy beengedik a platformra a Skype-ot.

skype_verizon.jpg

Emlékezzünk rá, hogy milyen sok időnek kellett eltelnie ahhoz is, hogy a szintén ingyenes hívásra használható Viber megjelenjen BlackBerryn, de a mai napig csak chatelni lehet vele, ráadásul a program továbbra is egy bughalmaz, szóval igazából amúgy is csak a kötélidegzetűeknek való a használata.

Azt is tudjuk, illetve sejtjük, hogy a BBM hamarosan nem csak írásbeli, hanem szóbeli csevegésre is alkalmas lesz, szóval nagyon adja magát, hogy a Skype-pal is összeboruljon végre a RIM, és megértesse a szolgáltatókkal, hogy széllel szemben lehet ugyan, de ki akar térdig pisában tocsogni?

Arról már ne is beszéljünk, hogy aki eddig használta a BlackBerryjén a Windows Live Messengert, az vajon meddig fogja tudni még használni a múlt heti bejelentés alapján, illetve ha egyszer csak néhány millió usert ledob a Microsoft hálózata, abból mekkora balhé lesz.

Én mindenesetre ma letöröltem a WLM-et a telefonomról és epekedve várom, hogy felrakhassam a helyére a Skype-ot. Még akkor is, ha addigra már nem ezt a BlackBerryt fogom használni.

Címkék: windows voip live messenger skype

Viszonylag ritkán fordul velem elő olyasmi, hogy egy egyébként hasznosnak induló alkalmazással kapcsolatban teljesen elvesztem a lelkesedésem, de ha van ilyen app, akkor az ingyenes telefonálásra (sic!) és üzenetküldésre alkalmas Viber biztosan ilyen.

Eleve óriási várakozás előzte meg a BlackBerryre fejlesztett Viber kliens megjelenését, mindenki előre dörzsölgette a tenyerét, hogy milyen jó lesz majd órákon át ingyen beszélgetni a barátnővel, baráttal, anyával, gyerekkel, kinek mi jutott éppen. A program májusi megjelenése óta azonban pont ez a legfontosabb funkció, vagyis az ingyenes hívás hiányzik. A Viber ugyan ígéri a hangtovábbítás funkciót a BlackBerry felhasználóknak, de erős a gyanúnk, hogy ez most már örökre ígéret marad.

viber_logo.jpg

Akik szeretnek összeesküvés-elméleteket gyártani (én bevallom ebbe a táborba tartozom), azok morfondírozhatnak azon, hogy vajon miért a BlackBerry szinte az egyetlen olyan platform, ahol szinte semmilyen módon nem oldható meg a VoIP-telefonálás. Hiszen nem lenne muszáj a BIS szervereken keresztül kommunikálni, ráadásul ott, ahol a mobilszolgáltatók engedékenyebbek, hogy, hogy nem működik a BlackBerryre fejlesztett Skype is (az amerikai Verizon szolgáltató ügyfeleinek saját Skype-juk van).

Sajnálom, hogy ez az egész VoIP mizéria ennyire elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan a BlackBerryre (is) fejlesztő cégek számára, hiszen biztos vagyok benne, hogy ahogy a RIM újabb felhasználó körökre fókuszál, azzal együtt lenne igény -- főként a fiatalok részéről -- ezekre az appokra.

Szerintetek mi az igazi oka annak, hogy a Viber és társai ilyen mostohán bánnak a BlackBerry platformmal?

Címkék: voip skype app viber

Tegye fel a kezét, aki már hallott a Viberről! Oké, letehetitek, most azt tegye fel a kezét, aki hallott már a Skype-ról! Na ez legalább tízes szorzó az utóbbi javára, pedig a Skype-ból egy darabig biztos nem kap a BlackBerry-tábor (talán OS 10-re, vagy PlayBookra kiadják, de sok reményt ne fűzzünk hozzá), a teljesen hasonló célt szolgáló Viber viszont hamarosan megérkezik a platformra - már ha lehet hinni a fejlesztők ígéretének.

Szóval a Viber egy ingyenes internetes hívásokra használható VoIP-rendszer, mely saját telefonszámon keresztül teszi elérhetővé a felhasználót, ráadásul a Skype-pal ellentétben beépül a meglévő névjegyzékbe, pontosabban a névjegyzékben található kontaktjainkat is hívhatjuk vele. A program ráadásul keresztplatformos, az Android és iOS-verzió már elérhető, szóval elég sok ismerősünket elérhetjük rajta keresztül - olcsóbban a mobilszolgáltatók percdíjainál.

A Viber támogatási oldalán február 16-án frissült információk szerint a program BlakcBerrykre optimalizált változata a tesztelés "végső fázisában" van, bármit is jelentsen ez. Reméljük nem tart már sokáig a tesztelés.

Kösz a tippért Slashnek!

Címkék: voip skype viber