A napokban valaki azt bírta írni az egyik poszt kommentjében, hogy a kutyát nem érdekli a BlackBerry (vagy a kutyának sem kell? - végülis tökmindegy) manapság -szíve joga, nincs harag, viszont kétségtelen, hogy ezt a mostani posztot ez a komment inspirálta, úgyhogy ezúton is kösz érte.

Szóval a véleményen felbuzdulva kicsit beleástam a statisztikákba, csináltam már ilyesmit tavaly is, a BlackBerry 10 bejelentését követően, úgyhogy még kapóra is jött, hogy össze tudom hasonlítani a két időszakot. Mit mondjak, elég nagy kutyafalkával van dolgunk.

berryblog_passportstats.jpg

A Google Analytics tanúsága szerint a BerryBlogot a Passport bejelentésének napján és másnapján több mint 22 ezren keresték fel, az oldalmegtekintések száma pedig csaknem elérte a 38 ezret. A két napon egyébként összesen négy poszt került ki a blogra a Passportról, ezek közül a legtöbben a bejelentést összefoglaló írásra (A BlackBerry ma a képébe röhögött a Halálnak) voltak kíváncsiak. A legforgalmasabb időszak furcsa mód a csütörtök reggel volt, akkor volt olyan óra, amikor egyszerre 2280-szor kattintottak a blogra. A posztok a közösségi felületeken is nagyon kedveltek voltak, a Facebookra felrakott linkek és képek több száz lájkot kaptak.

Összehasonlítva a BB10 bejelentéssel, tavaly januárban összesen öt nap alatt kilenc poszt hozott nagyságrendileg ezzel egyező forgalmat, vagyis már most kijelenthető, hogy a Passport iránt rekord nagyságú érdeklődés volt.

Egyrészt természetesen köszönjük nektek, hogy itt vagytok, illetve itt voltatok, másrészt meg ne menjetek sehová, hiszen a Passportról (illetve úgy általában a BlackBerrykről) lesz még itt jó néhány poszt.

Címkék: statisztika passport berryblog

Lehet, hogy a RIM legutóbbi üzleti negyedéve nem sikerült túl fényesre, de láthatóan ez nem nagyon zavarja a fejlesztőket, akik egyre több alkalmazást gyártanak a PlayBookra és a BlackBerrykre. A kanadaiak a legutóbbi negyedévben irgalmatlanul begyújtották a rakétákat, a DevCon Europe is láthatóan megtette a hatását, mindez számokban pedig végeredményben így fest (mindig az előző negyedévhez hasonlítunk).

Alkalmazásokkal kapcsolatos változások:

  • A BlackBerry appok száma 21 százalékkal nőtt,
  • A BBM connected appok száma 89 százalékkal nőtt,
  • A PlayBook appok száma 240 százalékkal nőtt.

Fejlesztőkhöz köthető változások:

  • A regisztrált fejlesztők száma 69 százalékkal nőtt,
  • A fejlesztők által az App Worldbe továbbított appok száma 42 százalékkal nőtt,
  • A jóváhagyott fizetős PlayBook appok száma 137 százalékkal nőtt.

Akinek már elege van a százalékokból, annak még néhány, immár százalékok nélküli száraz számadat: Az App World jelenleg több mint 70 ezer alkalmazást tartalmaz, ebből 15 ezer PlayBook app, a felhasználók havonta átlagosan 177 milliószor töltenek le valamit az App Worldből. Az új PlayBook OS megjelenése előtt több mint tízezer új fejlesztő jelentkezett be a RIM-nél, köszönhetően annak, hogy a cég március elejéig minden új csatlakozónak egy PlayBookot adott grátiszban.

Alec Saunders, a RIM fejlesztői kapcsolatokért felelős alelnöke szerintünk a cég teljesítményétől függően elég zsíros prémiumra számíthat.

Címkék: statisztika world app

Vagy legalábbis ezt állítja egy számomra nem túl ismerősen csengő nevű kutatócég, a Chitika. A cég által tegnap megjelentetett sajtóközlemény szerint a PlayBook OS 2.0-s verziója a megjelenést követő egy héten belül a felhasználóknál lévő tabletek több mint 43 százaléka a február 21-én megjelent OS 2.0-t futtatja.

A cég előrejelzése szerint két héten belül meglesz a többség, a harmadik héten pedig a 75 százalékos arány, ha az eddigi terjedési ütemet, valamint a lecsengést is figyelembe vesszük. Hogy mindezt honnét veszik? Az aktuális statisztikák elkészítése viszonylag egyszerű, a PlayBook OS webböngészője ugyanis elárulja magáról a verziószámát, így az egyes weboldalakra elhelyezett azonosítókódokon keresztül szolgáltatott információk beszédesek lehetnek.

Ne feledjük, hogy a netezésre jelenleg is használt PlayBookokra vonatkozik csak a statisztika, bár nem hisszük, hogy tíznél több olyan felhasználó lenne a világon, akik internet nélkül használják a PlayBookot.

Címkék: statisztika os playbook

A minap csináltunk egy elég sikeres felmérést a Facebookon, ami arról szólt, hogy kinek milyen operációs rendszer fut a BlackBerryjén. Egyszerűen kíváncsiak voltunk, hogy az olvasóközönség mennyire up-to-date eszközökkel rendelkezik, hogy ez alapján is jobban az igényeitek alapján tudjuk szabni a tartalmat. Meg aztán látni szerettük volna azt is, hogy hány early adopter van köztetek, akik mindig a legújabb cuccokra vágynak.

A felmérés eredménye tulajdonképpen nem hozott túl meglepő eredményt: a 46 válaszadó pontosan 46 százaléka OS 6.0-t futtat a BlackBerryjén, a második legnépszerűbb oprendszer-verzió az 5.0-s. A 7.0-s rendszert futtatók aránya 17 százalék, míg legnagyobb meglepetésünkre az európai szolgáltatóknál hivatalosan még el sem érhető 7.1-es buildet a válaszadók 13 százaléka használja.

Maradt még összesen 4 százalék, ha jól számoljuk, ez fele-fele arányban oszlik meg azok közt, akik az 5.0-s verziónál régebbi rendszert futtatnak, illetve azok közt, akiknek fogalmuk sincs, valójában mi van a telefonjukon. Persze mindegy is, csak működjön, nem igaz?

Te miről látnál szívesen statisztikákat a BerryBlogon?

Címkék: statisztika os berryblog

A születésnapok és évfordulók alkalmával divatos manapság mindenféle összesítést meg statisztikát készíteni az eltelt időszakról. Mi is ezt tettük, most, hogy egyéves lett a BerryBlog, úgyhogy könnyű kis ujjgyakorlat gyanánt következzen gyorsan a lista, avagy milyen lenyomatot hagyott a weben a BerryBlog 2010. december 1. és 2011. december 1. között!

  • A BerryBlogon az első évben összesen 596 poszt jelent meg, vagyis naponta (a hétvégéket is beleértve) 1,63 posztot kaptatok átlagosan. A legerősebb hónap az augusztus volt, ekkor 62 bejegyzés ment ki, a leggyengébb pedig a július, 39 poszttal - bocs, nyaralni mindenkinek kell.

  • A BerryBlog Facebook-csoportjához az első évben 740-en csatlakoztak, jelentős részük (30 százalék) 25-34 év közti férfi, a nemek aránya körülbelül 34-66 százalék a fiúk javára, vagyis vannak azért lányok is szép számmal - ezt csak azért írjuk le, mert feltételezhetően az olvasói összetétel is hasonló arányokat képvisel.

  • A BerryBlogon a legtöbbet használt címke a BlackBerry (ki gondolta volna), ezt az eddigi posztjaink közül 189 alkalommal használtuk fel. A telefonok közül a legtöbbet a Bold termékcsaládról posztoltunk (összesen 53 alkalommal), a PlayBookról pedig 93 (!) bejegyzést írtunk. Ideje volt hát októberben venni egyet, nem?

  • A BerryBlog két állandó rovata az Alkalmazásajánló és a Heti BB-celeb, előbbibe 29, utóbbiba 39 cikket írtunk eddig. Barack Obama nagy visszatérője a celebes rovatnak.

  • A BerryBlog első évének legnépszerűbb posztja március 30-án született, A nagy mérkőzés: BlackBerry 9780 vs. 9800 című bejegyzésre eddig összesen 3866-an kattintottatok. Köszi!

  • Ha kinyomtatnánk a BerryBlog összes posztját, és egymás mellé raknánk az A4-es lapokat, majdnem körbeérné Magyarország határait. Na jó, ez nem igaz, de jól hangzik, és minden statisztikában kell lennie egy ilyen adatnak.

Biztos össze lehetne még szedni egy csomó statisztikát, de nem akarunk titeket tovább terhelni a száraz számokkal, mostantól legfeljebb a BerryBlog őrületes születésnapi játékának statisztikáit fogjátok itt látni a napokban!

Tényleg, már indultatok a díjakért?

Címkék: statisztika születésnap berryblog

Jó hírem van, gazdagok vagyunk! Legalábbis erre utal a Prosper Mobile Insights legújabb felmérése, melynek egy 25 ezres reprezentatív felhasználói bázis adott alapot nemrégiben Amerikában. A statisztikák márpedig mint tudjuk nem hazudnak, legfeljebb a számokat lehet tág keretek közt értelmezni.

A kutatócég felmérése szerint a az évi 150 ezer dollárt kereső háztartásokban élő felhasználók 11,3 százaléka használ BlackBerryt, míg második az iPhone alig lemaradva, 10,9 százalékkal. Bár költhetnének, androidos készülékre láthatóan kisebb hajlandósággal költenek a pénzes emberek, így a felső jövedelemkategóriában csupán 7,2 százalék a platform részesedése.

A BlackBerryk még a következő, 100 ezer és 150 ezer dollár közti jövedelemkategóriában is vezetnek, és a sorrend is változatlan (21,2, 19 és 15,8 százalék), az iPhone és az Android csak a két alsóbb jövedelemszinten előz. Mondjuk nem kell statisztikai gurunak lenni ahhoz, hogy az ember hasonló következtetésre jusson pusztán a felhasználói bázis jellegéből kiindulva: a BlackBerryk felhasználói közt találhatók meg a legnagyobb számban az üzleti ügyfelek, és vajon kiknek van a legtöbb pénzük? Bingó, az üzletembereknek!

Egyébként nemrég írtunk róla, hogy a fejlesztők is jó pénzt tudnak csinálni a BlackBerry platformon, vagyis ez a legjobban fizető alkalmazás-platform, igaz, a BlackBerry-tulajoknál a letöltési hajlandóság jóval alacsonyabb (60%), mint az iPhone (85%) és Android (84%) készülékekkel rendelkező felhasználóknál.

Via MSNBC.

Címkék: statisztika felmérés blackberry