Gyakorlatilag azóta formálódnak az ebben a posztban lévő gondolatok a fejemben, mióta először hírt adott a BlackBerry arról, hogy androidos mobilt dob piacra. Ezen az egyébként stratégiai fontosságú döntésen én a magam részéről addigra különösebben már nem lepődtem meg, a rajongói tábor egy része azonban élesen kikelt a John Chen vezette cég ellen, a helyzet pedig mostanára egyenesen odáig fajult, hogy a márka legnagyobb rajongói közül többen minden lehetséges plénumon a vesztét kívánják a cégnek. Miközben ők maguk is BlackBerryt használnak, jelenleg is. Amikor ez a blog indult 2010-ben, egy összetartó, frankó kis közösség állt a márka mögött, mi romolhatott el hát vajon, és van-e remény a gyógyulásra?

Optimista ember vagyok, úgyhogy állítom, van.

Sosem vitattam, hogy a BlackBerry elkövetett bizonyos baklövéseket a múltban, melyet amúgy természetesen mindenkinek jogában áll sérelmeznie. A BlackBerry döntési mechanizmusa, a cég túléléséért folytatott erőfeszítések azonban a menedzsment munkáját és célkitűzéseit a legjobb esetben is csak a hivatalos nyilatkozatok alapján ismerő átlag rajongó számára bonyolultak és átláthatatlanok - még számomra is, aki valamelyest jobban rálát az üzletmenetre az átlagnál.

Szokták mondani, hogy a vérbeli BlackBerry-rajongó már akkor okostelefont használt, amikor a mai Viber-generáció még olvasni sem tudott. Ha ezt a kétségtelenül kissé sznob alapvetést nézzük, az igazi rajongók már a BBOS időkben (vagyis a csúcsponton) a céggel voltak, és bizakodva vásároltak nem kevés pénzért BB10-es telefont az új operációs rendszer 2013-as megjelenését követően. A bizakodásra egyébként minden okuk/okunk megvolt, hiszen a BB10 máig a legjobb, legintuitívabb, legbiztonságosabb mobilos operációs rendszer, vita nincs.

layered_dtek50.jpg 

Bizonyára vannak sokan, akik nem értenek egyet ezzel, de szerintem 2013-ban a BlackBerry minden tőle telhetőt megtett, hogy az újszülött platformnak valamennyi teret biztosítson a már akkor erősen duopol piacon. A cég jól felismerte, hogy egyetlen platform sem arathat globális sikert, csakis akkor, ha alkalmazásplatformként is sikeres. Pénzt fizettek fejlesztőknek androidos appok portolására, ontották magukból a fejlesztői dokumentációkat, képzéseket, fejlesztői konferenciákat tartottak és a többi. A piac végül különböző okok miatt nem fogadta jól a rendszert, ugyanezen okok miatt került egyébként zuhanórepülésbe a Windows Phone is, amely mögött a Microsoft és az ő kimeríthetetlen pénzeszsákja állt.

És akkor jött John Chen.

Az a John Chen, aki már akkor arról volt híres, hogy veszett ügyek mellé állva valahogy mégis értéket teremt, és képes megmenteni egy fél lábbal a sírban lévő céget a teljes pusztulástól. Azóta eltelt három év, a BlackBerry vezetése pedig kénytelen volt meghozni néhány fájdalmas döntést, azért, hogy 2016 végén is legyen még BlackBerry.

Ilyen fájdalmas döntés a legutóbbi is, a hardverekhez köthető tevékenységek szinte teljes kiszervezése, vagy éppen az Android "felkarolása". Az egyedi készülékeikbe kapaszkodó hardcore fanatikusoknak ez már végképp betette a kaput, hiszen olybá tűnhet, hogy a cég mindent hátra hagyott, ami egykor fontos volt a számára. Csakhogy nem egészen ez történt.

A BlackBerry számára a készülék már nem fontos, egy eszköz csupán, amivel/amire a szoftvert el lehet adni.

Ezzel az erővel tervezheti, gyárthatja más is.

Termelje csak ki más az ezzel járó költségeket. Ezzel a dilemmával egyébként a piac összes szereplője kénytelen szembe nézni, leszámítva talán az Apple-t és a Samsungot. Más kérdés, hogy a legtöbb gyártó vajmi kevés értéket tud hozzátenni az Androidhoz, vagyis meglehetősen gyászos jövőkép elé néz.

Mégis, a BlackBerry logóval ellátott okostelefonok - tervezze és gyártsa őket bárki - sosem fognak teljesen beleszürkülni a tömegbe, a BlackBerry által módosított Android és a cég saját fejlesztésű produktív/biztonsági appjai ugyanis minden egyes frissítéssel, minden rendszer főverzió lépéssel közelebb kerülnek ahhoz az élményhez, amit a BB10 kínált (még ha az architekturális eltérések miatt soha nem is fog teljesen hasonlítani egymásra a két rendszer). És ha tisztán végiggondolod, tudod, hogy ez az egyetlen lehetőség a "BlackBerry-élmény" megmentésére - tudja ezt számos olyan barátom, ismerősöm is, akik BB10-ről váltottak át valamilyen androidos BlackBerryre, és ma már egyikük sem bánja.

Tudom, hogy ezek a gondolatok jottányit sem kárpótolnak azért, mert a BB10 frissítése hónapok óta késik, mert a Facebook és a WhatsApp kihátrált a platform mögül (ami megjegyzem nem a BlackBerry döntése volt), és különben is, kemény pénzeket perkáltál a Passportért/Z10-ért/Classicért, és a BlackBerry hozzátartozik az identitástudatodhoz, mégis mások kigúnyolnak miatta. Ez azonban nem a BlackBerry hibája (a tiéd meg aztán végképp nem).

Amikor BlackBerryt vettél a cég egy biztonságos és produktív eszközt ígért neked, mely megvédi az adataidat és a privát szférádat. 

Ellenség ilyent viszonylag ritkán csinál.

Tegnap jó nagy balhé lett belőle, hogy a Boy Genius Report egy állítólagos jól informált forrást idézve mindenféle érdekességeket írt a RIM jövő évi terveiről, meg úgy általában a csőben lévő termékekről, szolgáltatásokról. Ezek közt szerepelt egyebek mellett, hogy a BlackBerry 10 OS totál csőd, a fejlesztése pedig sehol nem tart, emellett a RIM képtelen megoldani a BIS/BES integrációt az új platformmal. A BGR által megszólaltatott állítólagos felsővezető szerint emellett Mike Lazaridis egyszerűen hazudott, amikor azt állította, hogy az LTE-kompatibilis lapkakészletre vár a RIM, és ezért késnek az új generációs BlackBerryk.

Súlyos állítások, a súlyosságukat pedig csak az jelzi jobban, hogy a RIM először Twitteren, majd hivatalos nyilatkozatban is megszólalt az ügyben. Utóbbi nagyjából így szól magyarul:

A RIM stratégiai döntése, hogy a BlackBerry 10-alapú okostelefonjait LTE-kompatibilis lapkakészletekre építse. Ahogy arról a befektetői tájékoztatónkon is szó volt, a döntéssel kapcsolatos mérnöki, tervezési feladatok, valamint egyéb tényezők jelentős mértékben befolyásolják a BlackBerry 10 okostelefonok megjelenési idejét. Azok a névtelen állítások, melyek mást sugallnak pontatlanok és tévesek. Ahogy azt a RIM korábban kijelentette, illetve Mike Lazaridis is kifejtette a tájékoztató során, a cég addig nem dobja piacra a BlackBerry 10-alapú telefonokat, míg nem készülnek el teljesen, emellett meggyőződésünk, hogy az új architektúra feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a felhasználóinknak az általuk várt élményt nyújtsuk. Minden ezzel ellentétes feltételezés hamis.

Örülünk az új platformunk iránti felélénkült érdeklődésnek, és ígérjük, hogy keményen dolgozunk a következőkben azért, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elkészüljünk vele. Ezzel együtt továbbra is tapasztaljuk a nemrég piacra dobott BlackBerry 7-alapú telefonjaink sikerét, és hisszük, hogy ezek a termékek mind az új vásárlók, mind a csaknem 75 millió meglévő ügyfelünk számára nagyon meggyőző ajánlatnak számítanak.

Szóval valaki itt hazudik. Nem szép dolog, különösen így karácsony tájékán. Hogy ezúttal ki a hunyó, azt nem szeretnénk itt és most eldönteni, mindenesetre azt azért nem árt látni, hogy ha a RIM vezetése valóban kamuzik, azzal Lazaridis és Balsillie nem csak a cégük jövőjét kockáztatják, hanem könnyen a rács mögött köthetnek ki. Nem hinném, hogy ez megérné nekik.

Címkék: stratégia rim bgr
süti beállítások módosítása