Pár évvel ezelőtt, amikor az Apple előrukkolt saját, tévére köthető médiaboxával, az Apple TV-vel, teljesen lázba jött a piac, és ahogy az lenni szokott, mindenki elkezdett valami hasonlóban gondolkodni, még akkor is, ha nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a holmik egyelőre legfeljebb rétegigényeket szolgálnak ki. A terméket állítólag egyébként Steve Jobs sem akarta, sőt, egyenesen üzleti katasztrófának nevezte, ettől függetlenül még a BlackBerrynek is motoszkált a fejében egy saját tévés streaming box piacra dobása.

cyclone_1.jpg

A Cyclone fantázianevű kütyüt nagyjából három évvel ezelőtt tervezte útjára bocsátani a BlackBerry, és a cucc nagyjából ugyanazt tudta volna, mint az Apple TV, végül a terméket ismeretlen okból elkaszálták még a megjelenés előtt, így nem lett belőle semmi. Ettől függetlenül a héten napvilágot láttak fotók egy (még) működő állítólagos prototípusról, amin YouTube-kliens, Tunein netrádió és Slacker-kliens is fut, illetve meg tud jeleníteni fotókat és egyéb, a telefonon tárolt médiát.

cyclone_2.jpg

Az eszközhöz egy keskeny, elegáns távirányító is tartozik, vagyis tartozott, kevés vezérlőelemmel, ami egy az egyben az Apple TV koncepciójára, vagyis az egyszerű kezelhetőségre hajaz.

cyclone_3.jpg

Végülis aztán a jóég tudja, miért nem lett ebből termék, mindenesetre talán már annyira nem is hiányzik, hiszen mostanában már számos módszer létezik arra, hogy a telefonunkból csináljunk hasonló médiacentert: A BB10-es BlackBerryk jó részén ott van a DLNA-streaming lehetősége, van rajtuk HDMI-kimenet (a Q5-öt leszámítva), illetve vezeték nélküli jeltovábbítás (Miracast) is (a Z10-et leszámítva). Vezeték nélküli zenetovábbításra pedig ott a kitűnő átjátszórendszer, a BlackBerry Music Gateway, ami ráadásul nem csak BlackBerrykkel működik együtt.

Szóval a lehetőségeknek így is se szeri-, se száma. Vagy szerinted jobban tette volna a BlackBerry, ha az Apple nyomdokaiba lépve piacra dobja a saját tévés kütyüjét?

Via BlackBerries.ru

Nemrég bemutattam nektek egy egyszerű kis appot, az EasyTune-t -- az alkalmazást online zenehallgatásra használhatjátok a BlackBerry 10-es készüléketeken, pont mint a nálunk a Telenor révén eléggé ismertté vált Deezert. Most itt egy az EasyTune-hoz kísértetiesen hasonló, de még jobb kezelőfelülettel rendelkező, ugyanarra a célra használható natív app, a Skooday.

skooday.jpg

A Skooday-jel szintén hatalmas zenekatalógusból, több millió zeneszám csemegézhetsz, ráadásul ezért egy fillért sem kell fizetned, cserébe viszont csak az interneten keresztül hallgathatod meg a zenéket, letölteni nem tudod őket a BlackBerrydre. Úgyhogy azt javaslom, inkább csak Wi-Fi lefedettség esetén használd a szolgáltatást, ha nem akarod a havi adatforgalmi keretedet két Rhiannára vagy Muse-ra beváltani (kinek mi jön be, ugye).

A Skoodayt megtalálod a BlackBerry Worldben az alábbi linken keresztül -- mondtam már, hogy az alkalmazás letöltése és használata teljesen ingyenes?

A BlackBerry 10 platform nem mondhatni, hogy különösebben bővelkedne zenestreaming alkalmazásokban, ami meg elérhető, az többnyire a helyi "körülmények" miatt Magyarországon nem működik. Tegnap több nemzetközi blogon is megjelent egy pofás kis streaming app, az EasyTune új verziójáról szóló hír, úgyhogy gondoltam én is megnézem magamnak -- a próba minden várakozásomat felülmúlt, nem elég ugyanis, hogy a szolgáltatás ingyenes, de még itthon is működik, ráadásul magyar tartalom is van a katalógusban (lásd a lenti screenshotot)!

quimby_easytune.jpg

Az egyelőre csak BB10-es készülékekre és PlayBookra elérhető, natív kódú alkalmazás kicsit hasonló a Telenor által felkarolt vagy agyonsztárolt (kinek mi tetszik) Deezerhez, csak annál lényegesen kevesebb funkcióval, de hasonló méretű zenei katalógussal. Szintén fontos különbség, hogy míg a Deezer havidíjas, addig az EasyTune-ért egy fillért sem kell fizetned, cserébe viszont le kell mondani a zeneszámok lokális tárolásáról, vagyis jobban jársz, ha Wi-Fi közelben vagy zenehallgatás közben (vagy nem árt, ha egy nagyon combos mobilnet-előfizetésed van).

Az egyszerű de nagyszerű EasyTune megtalálható a BlackBerry Worldben ezen a linken.

Szóljon hangosan az ének!

Az utóbbi években nem volt túl jó sora a mobilos média- és alkalmazásfogyasztóknak idehaza, App World is csak tavaly óta van Magyarországon, és olyan, alapvető alkalmazások még mindig hiányoznak a platformról, mint a BBM Music. Most viszont itt van egy vadonatúj (egész pontosan nálunk vadonatúj) zenestreaming szolgáltatás, a Deezer, mellyel zeneszámok milliói érhetők el havi előfizetési díjért cserébe.

Ez az előfizetési díj egyébként 7 euró, feltéve, hogy valaki mobilon is szeretné használni a szolgáltatást, vagyis durván egy olcsóbb CD ára havonta. Cserébe van offline zenehallgatási lehetőség is, azaz a telefon letölti a kedvelt zenéket a memóriakártyára, így ha nincs a közelben hálózat, akkor is mehet a muzsika.

A Deezerhez készült egy BlackBerry-portolt alkalmazás is, ami elég régóta megtalálható az App Worldben, de csak ma vették le róla a régiókorlátot, így már minden országban, köztük Magyarországon is elérhető. Maga az app egyébként iskolapéldája annak, hogyan ne készítsen valaki platformspecifikus alkalmazást, a szoftver mérete eleve 4,5 MB, ami BB-s viszonylatban igazi mammut, emellett mindenhol androidos felhasználói felületek köszönnek vissza.

Pff, namindegy, legalább használható, és ingyenes, aki ki szeretné próbálni a szolgáltatást, elérheti hozzá az alkalmazást az App World storefronton, vagy az alábbi QR-kód beszkennelésével:

süti beállítások módosítása