Év Internetes Kereskedője Díj 2017

Ne ess pánikba! -- nem, nem a Galaxis Útikalauz Stopposoknak lesz a poszt témája, hanem egy másik útikalauz, vagyis inkább térképszoftver, a Mireo, mely jelenleg vitathatatlanul a legjobb alternatív, sőt úgy általában a legjobb hangos navigációt is kínáló offline térképprogram BlackBerryre. És aminek a neve egész pontosan Mireo DON'T PANIC (igen, így all caps-szel).

A BlackBerryk sosem domborítottak igazán, amikor navigációra került a sor, ezt kár is lenne tagadni, és ez a BlackBerry 10 operációs rendszerrel sem változott. Az egyébként minden porcikájában modern rendszer gyári térképprogramja a BB10 igazi szégyenfoltja, nemhogy offline navi nincs, de erre felénk még a hangos navigációt sem támogatja a BlackBerry Maps -- több mint egy évvel a BB10 megjelenése után.

mireo.jpg

Amit a BlackBerry egészen eddig nem tudott megoldani, azt megoldotta a Mireo, melyről korábban már ejtettünk itt pár szót: ez egy offline navigációs alkalmazás, amihez éppúgy le lehet tölteni fizetős térképeket, mint bármelyik más, ismertebb navigációs szoftverhez. A program pontos, viszonylag olcsók a frissítések, és a ami a legfontosabb -- egyben ennek a posztnak az apropóját is adja --, hogy most már magyarul is működik a hangos navigáció.

Aki szeretné kipróbálni a legjobb BB10-e térképalkalmazást, egy hétig ingyen megteheti, a térképekért csak ezt követően kell fizetni, attól függően, mely országokban akarunk autózni vele (a teljes Európára érvényes térképszoftver örökös frissítéssel 40 euróba kerül, a Magyarországot is tartalmazó Kelet-Európa csomagért 25 eurót kell fizetni).

A Mireo DON'T PANIC letölthető a BlackBerry Worldből az alábbi linkre kattintva.

Kösz mindenkinek, aki beküldte!

A BlackBerry 10 platform egy fontos területen mindenképpen lemaradásban van a konkurens platformokkal szemben -- ez a térképszoftverek, vagy navigációs alkalmazások választéka, melyekből jobbnál-jobbak állnak rendelkezésre iOS-re, Androidra és WIndows Phone-ra, a BB10-es megoldások viszont hagynak némi kívánnivalót maguk után. Bár ha jobban belegondolok, örüljünk, hogy nemrég lett Maps Magyarországon is.

bemaps_pro.jpg

Ezt az áldatlan állapotot próbálja kiküszöbölni a BeBuzz és BeWeather nevű remek kis appokkal méltán nagy hírnévre szert tett kedvenc fejlesztői csapatom, a német Bellshare GmbH, mely legújabb alkalmazásával, a BeMaps Próval a talán az eddigi legjobb Google Térképekre épülő térképalkalmazást csinálta meg a platformra.

A Google Térképekre alapozó appokból egyébként kis túlzással Dunát lehetne rekeszteni a BlackBerry Worldben -- van olyan is, ami csupán egy ikon a webböngészős Google Mapshez --, a Bellshare programja viszont már most kiemelkedik ezek közül, ráadásul a fejlesztőcég neve garancia a további javításokra és kozmetikázásokra, amit valljuk be, elég kevesen tesznek meg. Erre jó példa, hogy a program csak a múlt héten vált elérhetővé a BlackBerry Worldben, de máris érkezett hozzá javítás, ami ráadásul javította a magyar karakterkészlet-hibát (is).

A BeMaps Pro letölthető a BlackBerry Worldből, az alkalmazás ára 3,59 euró, vagyis nagyjából 1100 forint. 

A BlackBerry 10 platform egyik legnagyobb, minket érintő hiányossága a megjelenést követő hónapokban kétségtelenül az volt, hogy a gyári térképalkalmazás nem tartalmazott Magyarországra, illetve tágabb értelemben véve a teljes "keleti blokkra" vonatkozóan térképadatokat, vagyis egy jó nagy fehér folt voltunk a térképen.

bb10_maps.jpg

Ennek mától szerencsére vége, a BlackBerry frissítette a szervereit, így itthon (meg Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában) is tudunk tájékozódni a szoftverrel, bár a hangos navigáció és a forgalomjelzés egyelőre nem működik, majd állítólag év végén oldódik meg ez a hiányosság. 

A magyar térkép megjelenéséhez nem kell az alkalmazást (újra)telepíteni, a rendszer frissítése automatikus.

Címkék: maps térkép bb10

Tegnap a BlackBerry kiadott egy frissítést a BB10-es Maps térképalkalmazáshoz, mely elvileg néhány apróbb hiba javításán túl stabilabb és gyorsabb működést eredményez a programnál. Csak éppen az a bökkenő, hogy ezt a stabilabb és gyorsabb működést itthon egyelőre nemigen tapasztalhatjuk, lévén a térképadatbázis szerint a világnak továbbra is vége van az osztrák határtól keletre. De talán már nem sokáig.

El kell ismerni, a BlackBerry 10 egyik óriási, ha nem a legnagyobb hiányossága, hogy a gyári térképalkalmazás nem világszintű lefedettséggel jelent meg anno január végén. Nem örülök ennek, nem tudom, mi lehet az oka, és őszintén szólva nem is nagyon érdekel, pláne mivel tudom, hogy a BlackBerrynél dolgoznak az adatbázis bővítésén.

mapsbb10.jpgÚgy látszik másnak is hiányzik

A legfrissebb infók szerint ez talán június közepére le is zárul, vagyis nagyjából mire a Q10 a boltokban lesz, már működhet itthon is a szolgáltatás, már ami az alapfunkciókat illeti. A turn-by-turn (hangos) navigációra elképzelhető, hogy még egy kicsit tovább kell várni, ami az autósoknak nem túl jó hír, de legalább gyalogosan nem tévedünk el többé -- feltéve, ha tényleg összejön heteken belül a frissítés.

Egyébként éppen a minap próbáltam -- jobb híján -- a Google Maps böngészőben futó változatát használni helymeghatározásra, és bár nem azt mondom, hogy egy teljesértékű térképszolgáltatás, de azért alapfunkcióit tekintve elég jól használható, pláne mivel a BB10-es telefonoknak legendásan jó HTML5-kezelésük van, a Google webes térképe meg ezt a szabványt használja leginkább. Mondjuk úgy, átmenetileg megteszi -- vagy ti inkább az Androidról portolt Waze-re esküsztök?

Címkék: maps térkép bb10

A négy nagy platformot, illetve elsősorban a Google-t és az Apple-t nagy térképháborúra hívta Ancsa ebben a monstre adásban. Most lehull a lepel: mivel érdemes és mivel nem érdemes navigálni a fővárosban?

smarteast.hu facebook.com/smarteastancsa

A videót Polcz Péter készítette

A tegnapi nap egyik bombahíre, legalábbis számunkra, hogy a GPS platformok piacának egyik legnagyobb szereplőjének számító TeleNav bejelentette: a jövő év elején elérhetővé teszi HTML5-alapú navigációra is képes térképszoftverét. 

Mindez azt jelenti, hogy az eddigi bevett gyakorlatnak, miszerint az efféle alkalmazási területekhez mindenképpen saját szoftvert kell használni, egyszer s mindenkorra lőttek. Nem véletlenül emlegetik manapság egyre többen, hogy a HTML5 a jövő (webes) szoftverplatformja - a TeleNav navigációs platformjához sem kell semmit sem telepíteni egy HTML5-képes böngészőn kívül, az meg ott van mindegyik BlackBerryn OS6-tól felfelé, nem beszélve a PlayBookról, melynél a fejlesztői platformok közt kiemelt helyen szerepel a webes programozási nyelv.

A TeleNav térképszoftvere fejlesztői és gyártói szemmel nézve is óriási potenciállal bír, hiszen elméletileg minden GPS-képes, HTML5-kompatibilis böngészővel ellátott eszközön működik, nem kell külön optimalizálni, illetve az alkalmazás-piacterekben validáltatni a programot. 

De mindebben nem a keresztplatformos megvalósítás lesz a legjobb, hanem a tény, hogy a TeleNav térképszoftvere mind a fejlesztők, mind a végfelhasználók számára ingyenesen elérhető lesz. Ez a BlackBerry-tulajok számára úgy gondoljuk, különösen jó hír, hiszen ezzel a platformmal eddig meglehetősen mostohán bántak a térképszoftvereket fejlesztő cégek. Happy times!