Nem árt a fokozott óvatosság, ha valaki gyanúsan olcsón lát az interneten, vagy valamelyik használt(?) mobilokat árusító üzletben a megjelenést követően BlackBerry PRIV-et, a jelek szerint ugyanis ebből a készülékből is több változat készül majd a különböző régiók számára. Bár az alapvető tulajdonságok, úgy mint a processzor órajele, a memória mennyisége, vagy éppen a kijelző mérete és felbontása mindegyik típusnál megegyezik majd, nem árt tudni, hogy a BlackBerry nem ugyanazt a típust szánja mondjuk Észak-Amerikába, mint amit Európába, vagy éppen egyes ázsiai országokba.

chen_priv.png

Az eddig nyilvánosságra került információk szerint a kanadaiak a PRIV-nél is maradnak a jól bevált modellszámozásnál, azaz a típusszám jelen esetben is a következő séma szerint épül fel:

Sxy100-z

Ahol az x vagy T vagy Q, attól függően, hogy teljes érintőkijelzős (Touch), vagy QWERTY-s modellről van szó, az y a kódnév (városnév) első betűje, a z pedig az altípust jelöli. Az eredetileg Venice kódnéven futó PRIV-nek a Bluetooth SIG hitelesítési dokumentációi alapján a következő altípusai jelennek majd meg a forgalomban:

  • STV100-1 (Európa?)
  • STV100-3 (Észak-Amerika GSM, Ázsia?)
  • STV100-4 (Észak-Amerika, CDMA?)

Hogy hová lett az SQV100-2, ne kérdezzétek. Az viszont szinte bizonyos, hogy a három típus közül egy az amerikai és ázsiai (W)CDMA szolgáltatók, azaz elsősorban a Verizon és a Sprint számára készül majd, egy pedig szintén az amerikai UMTS/LTE hálózatok frekvenciájára lesz hangolva. Végül pedig minden bizonnyal lesz egy olyan változat is, melyet elsősorban Európába szán a BlackBerry, ez lesz kapható hivatalos forgalomban nálunk is, illetve ez az, amelyiknek garantáltan működnie kell minden hazai mobilszolgáltató teljes hálózati spektrumán, beleértve a 2G-t, 3G-t és 4G-t.

Nem teljesen kizárt az sem, hogy a három típus nem egy időben kerül majd forgalomba, erős a gyanúm, hogy ennek is köszönhető, hogy a PRIV várható megjelenése kapcsán van aki az idén novembert, és van aki a jövő év elejét emlegeti. 

Via CrackBerry.

Címkék: típusok priv
süti beállítások módosítása