Egyre több szolgáltató kínálatában jelenik meg az új, 9360-as típusjelű BlackBerry Curve - ez az a változat, ami GSM/UMTS kompatibilis rádióval rendelkezik, vagyis ez fog forgalomba kerülni a magyarországi szolgáltatóknál is. A RIM új középkategóirás telefonját már mi is bemutattuk nektek pár fénykép erejéig, az augusztus 23-án bejelentett újdonság nagy volumenű szállítása azonban csak mostanában kezdődik meg.

A készülék most éppen az amerikai T-Mobile kínálatában tűnt fel, és az üzleti ügyfelek már meg is vehetik, de az utcáról betévedő vásárlóknak sem kell sokáig várniuk rá, a fekete színű változat szeptember 28-tól lesz kapható, míg az exkluzív Merlot színű (sic!) példány valamivel később, október 12-én érkezik meg a boltokba.

A telefon kapcsán emlékezetfrissítés gyanánt elmondanánk, hogy 800 MHz-es processzora lesz, 512 MB memóriát építenek bele, a kijelzője (nem érintőkijelző) képátlója pedig 2,44 hüvelyk, felbontása 480x360 pixel. Vagyis pusztán ezek alapján kenterbe veri az előző Bold szériát, nem beszélve arról, hogy a 9700/9780 pároson soha nem fog OS7 futni, ellentétben az új Curve-val, amire már gyárilag ez a verzió kerül.

A BlackBerry 9360 hazai megjelenéséről egyelőre nincs információnk (meg lennénk lepve, ha idén nem kerülne itthon piacra), de amilyen hamar csak lehet, megpróbálunk megkaparintani egy tesztpéldányt.

Címkék: t mobile curve 9360

Szépen fogynak az új BlackBerryk a szolgáltatóknál, konkrétabban az új csúcsmodellt, a Bold 9900-ot viszik, mint a cukrot a legtöbb boltból. Az N4BB tudósítása szerint az amerikai T-Mobile-nál egy nappal a készülék forgalomba kerülése után rövid időre ki is fogytak a készletek, ami a nagy érdeklődésen túl persze utalhat arra is, hogy kis szállítmányt kapott a magenta szolgáltató a tengerentúlon, de feltételezzük inkább az előbbit.

Ez mindenképpen jó hír a RIM-nek és az összes BlackBerry rajongónak, az új Boldra nem véletlenül mutatkozik akkora kereslet, a visszajelzések többnyire nagyon pozitívak a média tapsol a készülék láttán, öröm és boldogság vala tehát a szívekben.

Hogy ez a pénzügyi mutatókon mennyit változtat pozitív irányba, az majd kiderül szeptember 15-én, ekkor adja ki ugyanis a kanadai gyártó a második üzleti negyedévre szóló üzleti jelentését. Mindenesetre szeretnénk eljutni oda, hogy a bemutatást követően pár nappal itthon is megostromolják az üzleteket a rajongók.

Via N4BB.

Címkék: t mobile bold 9900

Az előző posztban viccelődtünk az akciókkal, erre tessék, a T-Mobile Facebook-falára kitett információk szerint a szolgáltató ismét tízezer forinttal olcsóbban adja a BlackBerry Torchot MédiaMánia L díjcsomaggal, két év hűségvállalás esetén. Mindez azt jelenti, hogy a telefonhoz 40 ezer helyett 30 ezer forintért hozzá lehet jutni - de csak online megrendelés esetén.

Mi mondtuk, hogy a mai nap a kellemes meglepetések napja lesz, és úgy látszik ezt a T-Mobile-nál is így gondolják. A magentások határozatlan ideig tízezer forinttal leárazták a Torchot, éljen!

A szolgáltató kínálatában február óta szereplő Torch most MédiaMánia L csomaggal 40 ezer forint helyett 30 ezerért elvihető, de csak online megrendelés esetén, természetesen két év hűségvállalás mellett.

Kétségtelen, hogy az akció olyan hatalmas potenciális előfizetői kört nem fog érinteni ettől függetlenül, de azért jó látni, hogy a szolgáltatók akcióiban és promócióiban az utóbbi időben egyre több BlackBerry tűnik fel.

Ha azt akarjátok, hogy a Bold 9780 is tízezer forinttal olcsóbb legyen MédiaMánia S díjcsomaggal, szavazzatok a telefonra a T-Mobile Facebook-oldalán!

A hazánkban működő mobilszolgáltatókról elmondható, hogy többé-kevésbé mostohán bánnak a BlackBerrykkel, amihez hozzátartozik a készülékkínálat összetétele, bizonyos esetekben ára, valamint a  szolgáltatáskínálat, konkrétan a BlackBerry Internet Service, azaz a BIS konstrukciója. Míg külföldön ezt a szolgáltatást beépítik a lakossági tarifákba is, addig itthon külön elő kell fizetni rájuk az egyéni ügyfeleknek és a cégeknek egyaránt, no de lássuk, hogy kinél mennyibe kerül mindez! Jelen összefoglalónk az egyéni felhasználók által elérhető konstrukciókat összegzi!*

T-Mobile

A legnagyobb hazai szolgáltató valami különös oknál fogva BlackBerry Instant E-mailnek hívja a BlackBerry szolgáltatást, amit havi 2100 forintért árul, kizárólag havi előfizetéses ügyfeleinek. A szolgáltató abban az esetben csak 1100 forintot számláz, ha a SIM-re egy másik mobilnet-csomag már aktiválva van (beleértve a netet is tartalmazó MédiaMánia díjcsomag-családot).

A szolgáltató 100 megabájtnyi BlackBerry-adatforgalmat biztosít ennyiért, ha ezt az ügyfél három egymás követő hónapon át túllépi, a T-Mobile jogosult felmondani a szerződést.

Telenor

A kék szolgáltatónál valamivel drágább, havi 2070 forintba kerül a BIS, amit - tévesen - BlackBerry Internet Solutionként bont ki a szolgáltató. Az opcióban foglalt adatforgalom 150 megabájt havonta, ha ezt az ügyfél túllépi, 10 kilobájtonként 5 forintot kell fizetnie. Az adatmennyiség kiegészíthető, de csak olyan mobilnet-tarifával, ami nem alkalmaz forgalomlassítást - ilyenből csak három van, az 50 megabájtos és 5 vagy 10 gigabájtos forgalmi keretet tartalmazó Mobil Online 50 MB /5 GB /10 GB.

Mókás addendum, hogy a Telenor vadonatúj, netet is tartalmazó Okostarifa családja mellé "technikai okokból" információink szerint nem is lehet BlackBerry szolgáltatást aktiválni.

Vodafone

Végül, de nem utolsósorban következik a Vodafone Magyarország, ahol a változatosság kedvéért BlackBerry Mobile E-mailnek hívják a szolgáltatást. Itt láthatóan nincs kecmec, a BIS brutál drága és brutál keveset adnak a pénzért cserébe. Az opció a vodásoknak havi 2900 forintba fáj, ez ráadásul csak 50 megabájt adatforgalmat tartalmaz, ezt túllépve túlforgalmazási díj van, ami 10 kilobájtonként 1,25 forint. A BIS nem lesz olcsóbb, az adatforgalom pedig nem lesz több, ha a szolgáltatás mellé extra mobilnetet is rendel az ügyfél. Bocs fiúk, ez már konkrétan tényleg fáj.

Akárcsak a Telenornál az Okostarifa esetében, úgy legjobb tudomásunk szerint a Vodafone-nál sem lehet BlackBerry-szolgáltatást igényelni a Vodafone Plus Surf tarifák mellé.


A fenti összegzésből látható, hogy nincs egyszerű dolga annak, aki a magyar szolgáltatóknál BlackBerryt szeretne használni: amellett, hogy a szolgáltatás feláras (ezt még meg tudjuk érteni, hiszen semmi sincs ingyen), nagyon látszik, hogy még akkor jöttek létre ezek az opciók, amikor a BlackBerryket legfeljebb levelezésre használták - ma már, amikor a Facebook kliens, vagy a BBM, netán az App World is BIS-t kíván, ezek a tarifaopciók fájóan drága mulatságnak tűnnek, hiszen az adatforgalmi keretet nem kizárólag maximum 10 kilobájtos e-mailek fogyasztják többé.

Ismételten csak remélni tudjuk, hogy idővel lesz változás, és akárcsak a környékbeli, nyugati országokban, úgy itt is a csomagok integrált része lesz a BIS, ami az alapfeltétel ahhoz, hogy a BlackBerryk a kommerszebb szegmensbe is utat törjenek maguknak itthon.

A külföldi használat díjai is megérnek egyébként egy külön posztot, arról is igyekszünk mihamarabb beszámolni, még mielőtt valaki meggondolatlanul bekapcsolva hagyná az adatforgalmat a határátlépés után...

*A poszt a szolgáltatók 2011. június 26-án érvényes szerződési feltételei alapján lett összeállítva! Szerződéskötés előtt minden esetben tájékozódj a szolgáltatódnál!

Vége a hosszú hétvégének, de ez remélhetőleg nem jelenti azt, hogy a hét kezdete mindenképpen mély depresszióban fog telni - különösen azoknak lesz jó napjuk ma, akik mostanában akartak BlackBerryt venni a T-Mobile-nál. A magenta szolgáltató ugyanis keddtől leárazta a kínálatában szereplő BlackBerryket, konkrétan a Curve 3G-t, a Bold 9780-at és a Torchot.

Az árcsökkentés egységesen tízezer forint, legalábbis két év hűségvállalás esetén, így a Curve 3G két év aláírásával mától 30 ezer, a Bold 9780 70 ezer, a Torch pedig 90 ezer forintért elvihető. Online rendelés esetén a T-Mobile ezekből az árakból további 5 százalék kedvezményt ad. A dominós ár csak a Curve 3G esetében csökkent 72 ezer forintról 69 ezer forintra.

Úgy látszik, a T-Mobile-nál egyre komolyabban számolnak BlackBerrykkel, reméljük a konkurencia is követni fogja őket idővel.

süti beállítások módosítása