A BlackBerry múlt hét végén kiadott harmadik negyedéves üzleti jelentésének egyik legfontosabb alappillére, vagyis inkább információrészlete, hogy a kanadai cég ötéves együttműködési megállapodást írt alá a világ legnagyobb elektronikai bérgyártójával, a Foxconnal (ez a cég gyártja többek közt az iPhone-t is). Ez a megállapodás az újabb BlackBerryk fejlesztésére és gyártására egyaránt kiterjedt, az együttműködéstől a BlackBerry hatékonyabb logisztikát és rövidebb hardverfejlesztési időt vár. Ami alapvetően jó hír, hiszen ez azt jelenti, hogy legalább öt évig készülnek majd új BlackBerryk, a márka nem tűnik el a polcokról.

A pénteken kiadott közlemény szerint a Foxconn Mexikóban és Indonéziában gyárt majd BlackBerryket, és az első modell, mely "Jakarta" kódnéven fut, már jövő áprilisban piacon lehet, elsősorban Indonéziában és az ázsiai térség több országában. Arról egyelőre nincs semmiféle hivatalos mondás, hogy mi lesz a többi gyárral, illetve a többi bérgyártóval kötött megállapodással, de sajnos nem hallani mostanában túl jó híreket ezzel kapcsolatban.

jabil.jpg

Akik régi olvasói a BerryBlognak, tudják, hogy néha szoktunk foglalkozni a tiszaújvárosi Jabil ügyeivel -- ebben a gyárban készültek évek óta a legkülönfélébb BlackBerryk, melyek aztán innen indultak el a világ minden tájára, hogy gazdát találjanak maguknak. Nemrégiben bennfentes forrásainktól hallottunk olyan kósza híreket, hogy a Jabil és a BlackBerry nem hosszabbított szerződést, ezzel a BlackBerry-gyártás távozik, illetve már távozott is az országból.

Ez semmiképpen nem jó hír azoknak, akik a tiszaújvárosi üzemben dolgoztak a BlackBerry-gyártósorokon, bár ezeknél a cégeknél többnyire ilyen helyzetben megpróbálják átcsoportosítani a kapacitást, az átállás pedig elég gyorsan végrehajtható, feltéve ha sikerül új megrendelőt keríteni. Nem tudom, hogy mi a helyzet pontosan most a gyártónál, de drukkolunk, hogy mindenkinek jusson munka jövőre is, illetve az ünnepek alatt senkinek ne kelljen a jövőn rágódnia. 

Az idei munkát pedig minden BlackBerry-felhasználó nevében ezúton köszönjük, kellemes ünnepeket nektek és kösz a BlackBerryket!

Címkék: blackberry tiszaújváros foxconn jabil

A BerryBlog a nemzetközi BB-s blogszcénával szemben abban a helyzeti előnyben van, hogy történetesen Magyarországon gyártják a legtöbb BlackBerryt, így részben az új, BB10-es széria tagjait is -- vagyis a gyártási folyamatról elég jó képet kaphatunk, első kézből. A tiszaújvárosi Jabil üzemben dolgozó beépített emberek most éppen a Q10 gyártásáról szellőztettek meg némi részletmorzsát.

jabil.jpg

A BlackBerry első BB10-es QWERTY-s telefonja is javában készül már az üzemben, egész pontosan másfél- két hete kezdődött meg a gyártás, azaz a termék tömegpiacra kerülése előtt uszkve három héttel (ne feledjétek, a Q10 Angliában pénteken a boltokba kerül!). 

Az a hír járja, hogy a gyártósorok első körben elég rossz kihozatallal termelnek, 50 Q10-ből első körben 20-at lehet kiszállítani a megrendelőnek -- ez viszont teljesen normális kihozatali arány egy új termék esetében, a fennmaradó harminc készülék sem megy a kukába, legfeljebb fut még egy-két kört a minőségellenőrzésen.

A típus iránti valódi keresletet innen nehéz megítélni, de a legtöbb megrögzött BB-felhasználó láthatóan továbbra is elkötelezett a QWERTY iránt, szóval remélhetőleg annyi megrendelése lesz majd Tiszaújvárosnak, hogy nem győzik őket teljesíteni a srácok.

Címkék: gyártás tiszaújváros q10 jabil kihozatal

Annak, hogy a BlackBerryket részben itthon is gyártják, számos előnye van. Így például Tiszaújváros környékén (itt van a Jabil Circuits üzeme) sok-sok embernek ad munkát a gyártás, büszkék lehetünk a magyar gyártásra, én pedig időről-időre hozzájutok némi infóhoz a gyár szigorúan őrzött berkeiből (ezúton is külön köszönet érte). Legutóbb a Q10 előrendeléssel foglalkozó posztban feszegettem a témát, hogy aki bármit tud a telefon gyártásáról, szóljon. Nos, szóltak.

jabil.jpg

Nohát, a tiszaújvárosi verebek szerint a Q10-et még nem gyártják (legalábbis nagy tömegben) a magyar üzemben, ami persze önmagában még nem jelent semmit, a BlackBerry kanadai és mexikói gyáraiban már rég mehet a tömegtermelés. Az a hír járja, hogy a telefont nálunk is gyártani fogják, méghozzá áprilistól, úgy néz ki, elég nagy mennyiségben, szóval a cég azért láthatóan bízik a QWERTY-s modell sikerében is. Mindazonáltal ha még sehol nincs tömegtermelés, azért elég bajosan lesz ebből áprilisi rajt.

Ami a Z10-et illeti, a hírek szerint a termelést az első egy, másfél hónapnyi felfutás után kissé visszafogták, amiből megint csak nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, mivel egyrészt tudtommal eleve nem gyártanak itt minden típust, másrészt a termék életciklusa során az első gyártási fázist érthető okokból mindig egy kicsit meg kell tolni, hogy legyen kellő mennyiségű nyitókészlet.

Ha már a gyártásnál tartunk, az egyik legnépszerűbb internetes csavarhúzogató oldal, az iFixit szétkapott egy Z10-et, és szépen leleltározta az alkatrészeket az utolsó csavarig. A képekkel tűzdelt beszámolót Jack Potata foglalja majd össze egy következő posztban.

Címkék: gyártás tiszaújváros q10 jabil z10

Ismét megszakítjuk adásunkat egy Tiszaújvárosból érkező gyors hírecske erejéig. Tudjátok, itt található a Jabil Circuits összeszerelő üzeme, ahol sok más cég terméke mellett készülnek a RIM okostelefonjai. Sok-sok BlackBerry, melyek többek közt a magyar piacon is gazdára leltek itt született, és most nagyon arra utalnak a jelek, hogy a London kódnevű BlackBerry 10-es érintőkijelzős készülékek egy részére is a Made in Hungary felirat kerül majd.

A próbagyártás, amiről a múltkor már beszámoltunk nektek, elég jól sikerült ugyanis, úgyhogy a megrendelő (jelen esetben ugye a RIM) úgy döntött, indítja a tömegtermelést. Ez a próbagyártás egyébként kulcsfontosságú eleme egy termék gyártási ciklusának, kvázi itt dől el, hogy hogyan allokálják a gyártókapacitásokat azok a cégek, melyek nem rendelkeznek saját gyártással.

jabil.jpg

Szóval a próbagyártás eredményeként vasárnapra minden csoportvezetőt berendeltek az üzembe, aki csak él és mozog, hogy betanítsák őket a gyártási folyamat főbb fázisaira. Tiszaújvárosban ugyanis nem csak az összeszerelés zajlik, hanem itt kerül rá a szoftver is a készülékekre, valamint itt kerülnek dobozba a telefonok az összes tartozékkal egyetemben, úgyhogy elég komplex folyamatról van szó.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, ez az egész gyártás-téma nagyon izgalmasan hangzik -- egyszer megpróbálunk eljutni a Jabilhoz, hogy megnézzük közelebbről, bár persze valószínűleg csak sírig tartó hallgatás árán fogják ezt megengedni nekünk.

Címkék: london tiszaújváros rim bb10

Tiszaújváros és London elég kevés tekintetben hasonlít egymásra, az egymástól uszkve 1600 kilométerre fekvő két várost most mégis összeköti valami számunkra állati fontos kapocs. Ez a borsodi város egyik turisztikai szempontból kevésbé fontos, munkaadói és munkavállalói oldalról viszont kétségtelenül lényeges nevezetességéhez, az amerikai Jabil circuits helyi gyártóüzeméhez köthető. 

jabil.jpg

A gyár kapuján belül dolgozó kémeink a minap jelentették, hogy a két ünnep közt befejeződött a London kódnevű új generációs BlackBerry próbagyártása a tiszaújvárosi üzemben, ami két dolgot jelent egyszerre. Egyrészt a korábbi infókkal ellentétben mégis gyártanak Magyarországon BB10-es BlackBerryket, ami remek hír. Másrészt pedig napokon belül kezdődik a tömeggyártás, amit egyelőre az infók alapján 2-3 cellában végeznek majd párhuzamosan (bármit is jelentsen ez). Ez szintén remek hír.

Különösen annak fényében, hogy a legutóbbi hírek még arról számoltak be, hogy egy másik, zalaegerszegi összeszerelő-üzemben a RIM kapacitáscsökkentése miatt el kellett küldeni elég sok embert, ezzel párhuzamosan egy másik okostelefon-gyártó is felszámolta a hazai gyártást (ez a Nokia, igaz, nekik saját gyáruk volt, nem bérgyártást végeztek).

Ezzel gyakorlatilag a BlackBerry marad az egyetlen olyan okostelefon, melyet továbbra is hazánkban gyártanak, legalábbis részben, idén pedig remélhetőleg a BlackBerry 10 sikerével nem győzik majd bővíteni a gyártókapacitást a hazai üzemekben, ami nem kell ecsetelnünk, miért jó a környéken lakóknak.

Címkék: london tiszaújváros jabil bb10

Érdekes híreket kaptunk régi tiszaújvárosi informátorunkról a Monaco/Monza kódnéven futó full touch BlackBerryről, mely állítólag már nem Storm márkanév alatt fog piacra kerülni, mivel a brandet sikerült teljesen leamortizálni a korábbi, sikertelen projektekkel.

Akár Storm, akár Volt márkanéven kerül a boltokba az új érintőkijelzős BlackBerry, az biztos nem a közeli jövőben lesz - állítja beépített emberünk. Bár korábban olyan híreket is rebesgettek, hogy a próbagyártást leállították, és a projektet törölték, ezt biztosan cáfolhatjuk, a próbagyártás tapasztalatai alapján ugyanis szeptemberben indulhat a mobil sorozatgyártása a tiszaújvárosi Jabil üzemben.

Részletekért kattints tovább!

Címkék: volt tiszaújváros storm jabil