Ma mintegy varázsütésre új BlackBerryvel bővült a T-Mobile árlistája, megjelent a 9800-as Torch utódja, a 9810. A készülék az új OS7-es termékvonalból talán a legkonzervatívabb külsőt képviseli, belül azonban a 9900-as Boldhoz és a 9860-as Torchoz hasonlóan megújult. De erről már írtunk, lássuk inkább az árakat!

A mobil két év hűségvállalással, díjcsomag-hűség nélkül 120 ezer forintba kerül, egy év hűséggel pedig 130 ezret kell kicsengetni érte. Dominóban 135 ezerért lehet hozzájutni, és van 40 ezres indulóval részletfizetés, havi 6670 forintos törlesztéssel. A telefon MédiaMánia XL csomag mellé, két év hűséggel 30 ezertől indul, MédiaMánia S-sel pedig pont egy százasba kerül. Hát ez nem sokkal olcsóbb, mint a 9900-as, az biztos.

Címkék: t mobile torch 9810

Az új BlackBerryk árlistába kerüléséről többnyire nem szoktak külön beszámolni a szolgáltatók, egy-két kivételtől eltekintve. Ehhez képest a Vodafone ma külön sajtóközleményt adott ki a BlackBerry 9900 és a 9810 megjelenéséről, amiben egyelőre csak a Smart Store-t említik, mint forgalmazó üzletet, de ez nyilván gyorsan bővülni fog. Vannak árak is, emellett sokat mondó, hogy a szolgáltató a Mátrix tarifacsomagokat emlegeti a közleményben, aminek a teljes szövegét alant olvashatjátok:

A BlackBerry legújabb csúcsmodelljei megérkeztek a Vodafone-hoz

A Vodafone legújabb okostelefon üzletében, a Vodafone Smart Store-ban már elérhetők a a BlackBerry legújabb csúcsmodelljei, a Bold 9900 és a Torch 9810. A teljes QWERTZ billentyűzetet és érintőképernyőt kombináló készülékek közül a 9900-as elegáns fekete, míg a 9810-es acélszürke színben kapható.

BlackBerry 9900 – a világ legjobb QWERTZ billentyűzete új köntösben

A BlackBerry Bold sorozat új tagja, a 9900-as az első olyan készülék a termékcsaládban, amelyben a gyártó a teljes QWERTZ billentyűzetet érintőképernyővel kombinálta. A borotvaéles kijelző mérete 2,8 hüvelyk, felbontása pedig 640x480 képpont, a teljesítményt a Qualcomm 1,2 GHz-es processzora biztosítja, amelynek köszönhetően a készülék az eddigi leggyorsabb családtag. Mindemellett a BlackBerry 7 operációs rendszer „Liquid Graphics” grafikájának köszönhetően a készülék használata igazi élmény. Az 5 megapixeles kamerával a felhasználók kiváló képeket és HD minőségű (720p) videókat is készíthetnek.

A készülék rendkívül igényes, elegáns megjelenésével még a divatra érzékeny okostelefon-vásárlók is elégedettek lesznek, 10,5 mm-es vastagságával pedig ez az eddigi legvékonyabb BlackBerry modell.

A 8 GB-os beépített flashmemóriával rendelkező BlackBerry 9900 Matrix 7 tarifával csupán 20990 Ft kezdőbefizetéssel és 12 havi, 5750 Ft-os törlesztőrészlettel is megvásárolható a Vodafone Magyarországnál.

BlackBerry 9810 – még nagyobb érintőkijelző

A legújabb Torch szintén a BlackBerry 7 operációs rendszert használja, amely a készülék kicsúsztatható kialakításának köszönhetően egy 3,2 hüvelykes, 640x480-es felbontású érintőképernyővel párosul. Akár a 9900-as modellben, ebben is 1,2 GHz-es processzor biztosítja a megfelelő teljesítményt.  A telefon legtöbb alkalmazása kicsúsztatott állapotban is működik, a BlackBerry gomb hosszú megnyomásával pedig láthatóvá válik a nemrég megnyitott alkalmazások sora. A készülék mindenféle üzenet kezelésére képes, legyen szó akár Lotus, vagy Exchange e-mailről, POP-ról, vagy IMAP-ról, ráadásul egy kombinált listában az összes bejövő üzenet látható. Szétcsúsztatott állapotban válik láthatóvá a teljes QWERTZ billentyűzet, amely a BlackBerry Bold telefonokhoz hasonlóan van kialakítva.

A BlackBerry 9810 Mátrix 7 tarifával, részletfizetéssel már 18990 kezdőrészlettel elvihető, mely után mindössze 4250 Ft-os törlesztőrészlettel kell számolni 12 hónapon át.

A hamarosan érkező okostelefonokról további tájékoztatás található a www.vodafone.hu/hamarosan weboldalon.

Az eredetileg tervezett, vagy inkább várt időponthoz képest ugyan kissé később, de most már minden jel szerint rövidesen bekerülnek a magyarországi szolgáltatók kínálatába az új, OS7-es BlackBerryk. Hurrá!

A Vodafone weboldalán szereplő infók alapján látható, hogy a piros logós szolgáltató a Bold 9900-at, és a Torch 9810-es fogja árulni - információink szerint előbbi jelenik meg hamarabb, valamikor november közepén, utóbbi pedig pár héttel később érkezhet.

A T-Mobile weboldala éppen ma frissült, és a hamarosan kapható készülékek listájában végre feltűnt a Bold 9900 és a Curve 9360. Itt megjelenési időpontot egyelőre nem tudunk, de tippünk szerint egy-két héten belül a magentánál is bővülni fog a kínálat. 

Az árakra nagyon kíváncsiak vagyunk, erről majd később, az árlista bővítése során értekezünk.

Aki néha utazgat repülővel, bizonyosan szenvedett már olyan elvonási tünetekkel, ami azért jelentkezik, mert a felszállás során nem lehet semmilyen elektromos kütyüt nyomogatni. Pláne nem BlackBerryt. Ilyenkor rendszerint vagy előkerül egy könyv, újság, vagy a fedélzeti magazin, amiben mindenféle ajánlatokkal bombázzák a légitársaságok az utasokat.

Németországból hazafelé jövet a felszállás után jobb híján én is belelapoztam a Lufthansa legújabb, karácsonyi katalógusába, ami a német nemzeti légitársasághoz méltón nagyon menő cuccokat árul. Például BlackBerryket. 

Hogy miért pont a Lufthansától venne valaki telefont? Pofonegyszerű: a repülések során begyűjtött pontokkal is kiváltható a vásárlás, szóval hajrá, csak potom 107 ezer kilométer, és mindenkinek összejöhet egy új Torch vagy Curve!

Az okostelefonok őrült iramban fejlődnek, gondolom ezzel senkinek nem árulunk el különösebben nagy titkot, ámde a gyártók ezzel együtt is kevés figyelmet fordítanak arra, hogy bemutassák, honnan hová fejlődtek az évek során.

A RIM most az alább is látható videókkal mégis kivételt tesz, és megmutatja nektek, hogy mennyiben más a Storm 2 és a Torch 9850, a Bold 9900 és 9700, vagy éppen miben különbözik egymástól három generációnyi Curve. 

Őrület, hová fejlődik a technika, nem igaz?

A Vodafone itthon már ugyan ellőtte ezt a poént, de azért ettől függetlenül érdemes egy posztot szánni annak a hírnek, hogy mától a T-Mobile-nál is kaphatók a fehér színű BlackBerryk, konkrétan a Torch (9800) a Bold (9780) és a Curve 3G (9300) is.

Lesz durvább színkavalkád is, a T-Mobile az információink szerint odáig merészkedik, hogy a rózsaszín Curve 3G-t (lásd fenti fotó) is piacra dobja itthon. Nem lennénk meglepve, ha T-Mobile erre az egy típusra valamilyen kampányt, vagy akciót is rászervezne, a csajos telefont egyébként máshogy nem lesz könnyű eladni.

Izgalmas lesz az év vége, mondtuk már?