Míg én Ausztriában igyekszem élvezni a havat és a napsütést, Waterlooban nem áll meg az élet, sőt, igazán csak mostanában indul be a boogie a BlackBerry főhadiszállásán, ahol a szoftver- és hardvermérnökök egyaránt éjt nappallá téve dolgoznak a -- ki gondolná? -- új szoftveren és hardver(ek)en.

Míg utóbbiak kapcsán egyelőre továbbra is színtiszta spekulációkból merítkezhetünk holmi Visa és Victoria kódnevű, a Passporthoz (legalábbis belsőleg) megszólalásig hasonló hardverrel rendelkező, de egyébként totálisan innovatív sliderek képében, addig a BlackBerry 10 operációs rendszer küszöbön álló átfogó frissítése annál kézzelfoghatóbb közelségbe kerül.

blackberry_10.jpg

A 10.3.1-es verzió fejlesztőknek szánt szimulátorát csak tegnap adta ki a BlackBerry, de ma máris megjelent minden BB10-es eszközre a vele egyező verziószámot (10.3.1.2072) viselő OS nem hivatalos kiadása. A BlackBerry egyébként legutóbb a jövő hónap elejére ígérte a végleges verzió megjelenését, méghozzá egységesen minden BB10-es BlackBerryre (kivéve a Classicot, mivel azon már eleve ez a főverzió fut -- vagyis annak egy régebbi kiadása).

Az operátorok is a tesztelési fázis utolsó szakaszában járnak már, ami azt jelenti, hogy az eredetileg tervezett kiadási időpont -- hacsak nem jön közbe valami komoly no-go esemény -- tartható lesz, azaz 2-3 héten belül lefrissítheti a készülékeket a BlackBerry. Remélhetőleg ezúttal a frissítés tényleg minden típusra és operátorra kiterjedően egyszerre zajlik majd le, így az új OS minden extra funkcióját és hibajavítását egyszerre kapja majd meg mindenki.

Aki nagyon türelmetlen, az addig is kipróbálhatja a nem hivatalos frissítőfájlokat, persze szokás szerint csak a saját felelősségére. Linkek a CrackBerry fórumán.

Címkék: frissítés os update bb10

Van mostanában néhány olyan gyári BB10-es alkalmazás, melyhez korábbi szokásától eltérően a BlackBerry Worldben is kiadott frissítést a BlackBerry - ilyen például az Iránytű vagy a Számológép appok, melyek többnyire a teljes, rendszerszintű frissítéssel szoktak csak lecserélődni. Már a számológép esetében is vakartgattam a kobakom, amikor a piactér frissítést jelzett hozzá (ráadásul egy hónapon belül kettőt is), most meg megjött a leghülyébb alkalmazásfrissítés, amit eddig láttam: a BlackBerry frissítette az Órát.

bb_clock.jpg

Mielőtt még valaki félreértené, igen, ez az az óra, ami az időt mutatja, meg ébreszt meg stopper is van benne. Hogy milyen hibákat javítottak ki benne, arról fogalmam nincs, nekem mindig pontosan mutatta az időt és pontosan is ébresztett, arról nem is beszélve, hogy a leírásban szereplő teljesítményjavítást végképp nem tudom értelmezni egy olyan appnál, melynek legfőbb funkciója az idő kijelzése.

Állítólag kicsit átalakult a kezelőfelület is, bár nekem nem sikerült kiszúrnom semmilyen változást, nade mindegy is, nem reklamálok, legalább látszik, hogy a programozók minden részletre (tényleg MINDEN részletre) kiterjedően dolgoznak a rendszer jobbá tételén. Ha nálatok is jött frissítés az órához és észrevettetek bármilyen különbséget, mindenképpen szóljatok, IDŐBEN.

Címkék: frissítés update blackberry world

Akinek tele van a puttonya azzal, hogy a BB10-es Facebook-kliens a legutóbbi frissítés óta kvázi használhatatlan, annak van egy örömteli hírem: a BlackBerry ma kiadta a natív app 10.4.0.14-es verzióját, ami javítja az előző frissítéssel érkezett hibát, vagyis azt, hogy az oldalakon, az ismerősöknél vagy éppen a saját hírfolyamban található bejegyzések teljesen össze-vissza jelennek meg.

fb104.jpg

Szóval ha lelkesen Facebookozol a BB10-es telefonodon, gyorsan indítsd egy frissítést az App Worldből, konkrétan erről a linkről indulva. (Ez egyébként ugyanaz a verzió, amit pár nappal ezelőtt a Beta Zone-ban is közzétett a BlackBerry):

Facebook for BlackBerry 10 letöltés

 

Címkék: facebook update bb10

A BlackBerry 10 operációs rendszer aktuális, 10.1-es verzióját is folyamatosan csiszolgatják a kanadaiak, akik a szolgáltatókon keresztül, azok jóváhagyásával juttatják el az új verziókat a felhasználókhoz. Így történt ez az első 10.1-es OS bevezetésekor, és így történik most is, az úgynevezett maintenance release, vagy szabad fordításban "karbantartási kiadás" terjesztésével.

4537_z10.jpg

Az új verzió a BlackBerry szerint a 10.1.0.4537, "vagy újabb" verziószámot viseli, és a régiónkban a hét elején kezdődött el a kiadása, már amelyik szolgáltatónál, mert ugye egyik mobilcégnek sem kötelező ezeket a frissítéseket kiadni -- de persze saját érdekében erősen ajánlott. Itt sem garantált, hogy a Telekom, a Vodafone és a Telenor kiadja a frissítést, pláne nem egyszerre a Q10-re és a Z10-re (utóbbiból ráadásul több típus is létezik az egyszerűség kedvéért), de azért ne adjuk fel a reményt. Egy szónak is száz a vége, a frissítések hivatalos listája a következő:

  • Gyorsan, egyetlen gesztussal lehet váltani az egyes üzenetek közt a Hub-ban (erről majd egy másik posztban)
  • Működik az ugrás az utolsó olvasatlan üzenetre billentyűparancs ("u" gomb, csak QWERTY-s modelleknél) -- hurrá-hurrá!
  • ActiveSync és IMAP e-mail fiókoknál be lehet állítani, hogy a rendszer örökre őrizze meg a telefonon a letöltött e-maileket
  • Az új szoftver megújult BlackBerry Worldöt is kap, melyben egyebek mellett könnyebb keresni
  • Az új szoftverkiadás új Facebook, Twitter és LinkedIn appokat is tartalmaz
  • Bár a lista nem tartalmazza, de a Z10-nél megjelent az egyszerűsített, numerikus jelszó a'la Android (erről is egy későbbi posztban lesz majd szó)
  • Új nyelveket is támogat a rendszer (koreai, kínai)
  • BlackBerry Balance fejlesztések
  • Új interaktív segédek az alapvető gesztusok bemutatásához

Az új verzió elérhetőségéről elméletileg értesítést kapsz, de ha csekkolod a telefonod beállításainál a szoftverfrissítések menüpontot, akkor esetleg hamarabb is kiszúrhatod, ha van update. Ne feledd, a telefonon keresztül elvégzett frissítések nem tépázzák meg a mobil lelki világát, vagyis minden beállításod és adatot változatlanul megmarad a frissítés után is. De azért előtte persze nem árthat egy biztonsági mentés.

Jó töltögetést!

Via Inside BlackBerry Blog.

Címkék: frissítés os update bb10

A BlackBerry 10 platform éppen most egy hónapos, ami még mindig bőven újszülött kor, amit az is jelez, hogy kezdenek szállingózni az első hibajavítások a rendszerhez. Az új BlackBerryket éppúgy két módon lehet frissíteni, mint a régieket: egyrészt Over The Air, vagyis OTA frissítéssel (ilyenkor a mobiltelefon szól, hogy van elérhető frissítés és saját maga tölti le és telepíti), másrészt a PC-s szoftverrel (jelen esetben a BlackBerry Linkkel).

osupdate_check.jpg

Sajnos úgy tűnik, a korábbi tervekkel vagy várakozásokkal ellentétben a szolgáltatók továbbra is beleszólnak abba, milyen frissítés mikor mehet ki a készülékekhez, akármelyik módozatot is választjuk, de a nagyobb frissítéseket remélhetőleg senki nem fogja visszatartani. Most éppen két kanadai szolgáltató, a Rogers és a Fido tette elérhetővé a 10.0.10.85-ös verziószámot viselő frissítőcsomagot. Ez egyebek mellett javítja a Gmail naptárfunckiókat, van benne néhány kameraoptimalizáció (jobb éjszakai felvételek készíthetők például vele), jobb a böngészés és a médiakezelés, és javul az akkuidő.

Nem ez az első frissítés egyébként a BB10-hez a megjelenés óta, egy január közepén több szolgáltatónál elérhetővé vált upgrade állítólag a böngésző sebességén javított valamicskét. Az ilyen frissítéseket egyébként mindenképpen érdemes feltenni, mert olyan nem dokumentált javítások is lehetnek benne, melyek sokat számítanak a telefon használata közben.

Ha már a frissítéseknél tartunk, a Telus a minap azt ígérte, hogy márciusban megérkezik az első nagyobb köztes update a BB10-hez, a már 10.1-es verziószámot viselő csomag újításairól szintén nem tudni semmit egyelőre. Az biztos, hogy mire a Z10 hazánkban is kapható lesz, várhatóan már ez a verzió futhat az itt frissen megvásárolt készülékeken is.

Via Inside BlackBerry Blog.

Címkék: frissítés update bb10

Ma csupa szoftverfrissítésből áll a világ, nem csak a BlackBerryk, hanem a PlayBookok számára is. A RIM utoljára csaknem két hónapja frissítette a PlayBook OS-t, most itt az operációs rendszer legújabb, 2.0.1.358-as verziója.

Az új verzió számos ponton javítja a februárban kiadott 2.0-s OS-t, amit az is jelez, hogy a letöltési csomag mérete igen tekintélyes, csaknem 360 megabájt. A kiadott információk szerint vadiúj, gyorsabb böngésző segíti a weboldalak megjelenítését, jobb az androidos appok támogatása, számos hibát javítottak a Video Chat és az összes PIM-alkalmazásban (naptár, e-mail kliens, névjegyzék) és persze van egy csomó nem dokumentált hibajavítás.

Jó töltögetést minden PlayBook-tulajnak, várjuk a tapasztalataitokat!

Címkék: frissítés os update playbook