Emberek, frissítették a BlackBerry 10 OS-t!

2018-ban!!4!

Emlékszem pár évvel ezelőtt szinte minden héten jött valami félhivatalos vagy hivatalos frissítés a BlackBerry 10 operációs rendszerhez, melyet a viszonylag egységes hardverháttér miatt többnyire minden BB10-es készülékre fel lehetett tolni így vagy úgy. Ezek a frissítések egy ideje sajnos teljesen eltűntek, de úgy tűnik, nem végleg.

bb10_new.jpg

Tegnap kikerült ugyanis a netre a BlackBerry 10 OS 10.3.3.3216 -os verziójának néhány autoloadere (ezekkel a frissítőfájlokkal lehet PC-n keresztül upgrade-elni a mobilt), ami a következő újdonságokat, változásokat hozza:

  • a böngésző WebKit-motorját frissítették, vagyis jó eséllyel azok az oldalak mostantól jól, vagy legalábbis jobban jelennek majd meg, melyeknél eddig probléma volt
  • megkapta a rendszer a KRACK sebezhetőségre a biztonsági tapaszt (ez egy tavaly októberben felfedezett, kritikus sebezhetőség)
  • frissült a broadcom-komponensek firmware-je, vagyis jó eséllyel a Wi-Fi és Bluetooth-kapcsolattal kapcsolatos problémák egy része megoldódhat egyes készülékeknél
  • eltűnt a telepítőből az Amazon App store (mondjuk nem nagy kár érte)

Aki ki szeretné próbálni az új verziót, a CrackBerry fórumából letöltheti az autoloadereket (igen, akár a több mint ötéves Z10-re is).

ÁM EZZEL MÉG NINCS VÉGE!

A tavaly év végén komoly zúgolódások közepette nyugdíjazott PRIV is kapott egy frissítést tegnap - valljuk be, erre azért valószínűleg kevesen számítottak, lévén egy idestova két és fél éves készülékről beszélünk, amelynél deklarálták is, hogy nem fog több havi biztonsági frissítést kapni.

priv-sw-update.jpg

Az AAW068 kódszámmal jelölt upgrade szigorú értelemben nem is android security patch, a telepítést követően legalábbis marad a telefon az októberi patch szinten. Változott viszont a kernel verziószáma és a kiadási ideje, vagyis valamiféle (biztonsági) frissítés csak belekerült a rendszerbe. A BlackBerry szokás szerint nem részletezi a változásokat, de azt korábban megígérte a cég, hogy ha valamilyen kritikus sebezhetőség megjelenik, arra lesz soron kívül valami fix a PRIV esetében is - valószínűleg most is valami ilyesmiről lehet szó.

Akinek elhasalna az ellenőrzésnél a frissítés, az ezen az oldalon talál (angol nyelvű) segítséget, illetve megoldást.

A BlackBerry 10 operációs rendszer az eredeti, januárban napvilágot látott változathoz képest sokat fejlődött, javult, újabb funkciókkal és szolgáltatásokkal egészült ki, ahogy ez egy rendes újszülött operációs rendszertől elvárható. A múlt héten a BB10 legfrissebb, 10.2-es verziója eljutott abba a fázisba, hogy a BlackBerry végre-valahára úgy döntött, a hosszú tesztelést (beleértve a nem hivatalos, kiszivárgott verziókkal végzett több tízezres felhasználói teszteke) követően megérett a publikus megjelenésre.

102_frissites.jpg

A múlt héten több tucat felhasználó is arról számolt be a különböző fórumokon, hogy megkapta a telefonjára a 10.2.0.17xx-es verziók valamelyikét, ehhez most csatlakozom én is, a Magyar Telekom hálózatán működő Z30-am a hétvégén frissült a jelenleg elérhető egyik legfrissebb szoftververzióra, ami konkrétan a 10.2.0.1791-es sorszámot viseli (a szoftverkiadás verziója 10.2.0.424).

Akit a verziószámozás helyett sokkal jobban érdekel, hogy milyen újdonságokat tartogat az új főverzió, annak most gyorsan összefoglalom a lényeget, nagy vonalakban: 

  • Priority Hub, a kiemelt üzeneteknek,
  • A Hub-ban minden e-mail fiók külön színnel jelölhető,
  • Android runtime 4.2.2 támogatás, hardveres grafikus gyorsítással,
  • Üzenet előnézeti értesítők mind a kezdőképernyőn, mind az operációs rendszer felületén belül. A felbukkanó üzenetekre a Hub-ba való belépés nélkül is lehet gyors választ küldeni,
  • Cascades-alapú Beállítások panel (eddig Adobe AIR alapon működött a Settings menü),
  • Wi-Fi Direct támogatás (két eszköz router közbeiktatása nélkül is tud kommunikálni egymással Wi-Fi-n keresztül),
  • Új alkalmazáskezelő modul.

Az új rendszerfrissítés várhatóan még október során, fokozatosan érkezik meg a legtöbb telefonra a legtöbb szolgáltatóhoz. Nyomogassátok serényen a "frissítések keresése" gombot a beállításoknál, bár elvileg az elérhető letöltésről a rendszer is figyelmeztet.

A mobilos operációs rendszerek folyamatosan formálódnak, javulnak, újabb funkciókkal (és hibákkal) gazdagodnak, frissítések révén. A BlackBerry 10-et is úgy építették meg a kezdetektől fogva, hogy frissíthető legyen, és bár eredetileg arról volt szó, hogy a BlackBerry az Apple-hez hasonlóan a szolgáltatóktól gyakorlatilag teljesen függetlenül ad majd ki frissítéseket az új telefonokhoz, mégsem ez történt.

Itt is sokszor volt már téma, hogy egy új szoftver kiadását bizony mindenhol hosszadalmas jóváhagyási procedúra előzi meg, és amíg a mobilszolgáltató nem mond áment egy frissítésre, addig bizony a telefon tulajdonosa sem töltheti le a készülékére -- így fordulhatott elő, hogy míg Európában a BlackBerry 10.1 már május eleje óta elérhető volt a Z10-hez, addig a legnagyobb amerikai szolgáltatónál csak a múlt héten jelent meg.

z10_verizon.jpg

Thorsten Hein a BlackBerry legutóbbi éves részvényesi közgyűlése után a CrackBerrynek nyilatkozva közölte, csöppet sem boldog ettől a helyzettől, de most nincs mit tenni egyelőre, később a szolgáltatók majd vélhetően gyakrabban hagyják jóvá ezeket a frissítéseket. Heins szerint nem lehet csak úgy össze-vissza upgradelni egy telefont a szolgáltató beleegyezése nélkül, hiszen a készülék a szolgáltató saját tulajdonában álló hálózatot használja, ami azt jelenti, hogy egy rosszul megírt szoftver nem csak a telefon tulajdonosának okozhat kellemetlen perceket, hanem a hálózat üzemeltetőjének, vagyis a mobilszolgáltatóknak is.

Azért ehhez két dolgoz hozzátennék: egyrészt van olyan cég, amelyik ezt a rendszert évek óta páros lábbal tiporja (a nevét már említettem feljebb), másrészt meg a lehető legrosszabbkor jön ez a tökölés a BlackBerrynek, Heinséknek tehát ki kell találniuk valamit, hogy a szolgáltatók frissítési ciklusait meggyorsítsák. A dolog annál is inkább kínos, mivel a BlackBerry 10 OS-t elvileg lehet modulárisan is frissíteni, ami azt jelenti, hogy a szoftver rádiós moduljához adott esetben hozzá sem kell nyúlni -- ez pedig ha nem is az egyetlen, de a szolgáltatók hálózatához kötődő legfontosabb komponens.

Kifejezetten örömteli tény, hogy a magyar szolgáltatók egész jól állnak frissítés ügyileg, bár konkrét tapasztalatom csak a Telekommal van -- ott a bejelentést követő héten már kint volt a 10.1-es OS-frissítés a Z10-hez. Más kérdés, hogy a köztes -- de nem kevésbé fontos -- hibajavítások kiadását a magentások sem kapkodják el, bár gondolom van éppen elég tesztelendő telefon náluk is

Miközben az amerikaiak csak most jutnak hozzá a Z10-en a BlackBerry 10 operációs rendszer 10.1-es verziójához, a BlackBerrynél már javában folyik a továbbfejlesztett verzió, a várhatóan ősszel vagy télen megjelenő 10.2-es kiadás fejlesztése. Az új verzióról már írtunk korábban, most viszont egy bétatesztelő jóvoltából minden eddiginél szaftosabb részletek derültek ki a készülő OS-ről.

toast_reply.png

A kiszivárgott fotók, illetve a tesztelő(k) elmondása alapján a 10.2-es OS-kiadás a következő újdonságokkal, csemegékkel szolgál majd a Z10 és Q10, no meg a Q5 tulajoknak:

  • Headless alkalmazások, vagyis valódi, háttérben futó alkalmazások, Active Frame nélkül
  • Android runtime 4.2.2 támogatás, hardveres grafikus gyorsítással
  • Üzenet előnézeti értesítők mind a kezdőképernyőn, mind az operációs rendszer felületén belül. A felbukkanó üzenetekre a Hub-ba való belépés nélkül is lehet gyors választ küldeni
  • Cascades-alapú Beállítások panel (eddig Adobe AIR alapon működött a Settings menü)
  • Wi-Fi Direct támogatás (két eszköz router közbeiktatása nélkül is tud kommunikálni egymással Wi-Fi-n keresztül)
  • Új alkalmazáskezelő modul

Bizonyára lesznek még olyan újdonságok, melyekre eddig nem derült fény, ne feledjétek, hogy a nyilvánosságra került infók egy tesztverzió (konkrétan a 10.2.0.483-as verziószámot viseli) alapján születtek. Remélhetőleg hamarosan mindenki (legalábbis a bátrabbak) kipróbálhatják majd a telefonukon ezt a verziót, mely egy még jobb, még sokoldalúbb rendszert csinál a BlackBerry 10 OS-ből.

Nektek melyik új funkció tetszik a legjobban? Hajrá, írjátok meg a kommentekbe!

Na erre szerencsére nem kellett sokáig várni, itthon is elindult a BlackBerry első BB10-es telefonjának, a BlackBerry Z10-nek az átfogó szoftverfrissítése. A cég a héten zajló BlackBerry Live-on jelentette be, hogy a legtöbb szolgáltató pár napon belül elindítja a frissítési hullámot a soron következő, 10.1-es verziójú rendszerre, ami számos hibajavítás mellett néhány új funkciót is hoz.

os101_tmo.png

A PlayBookblog szerint a T-Mobile kiadta az általa forgalmazott készülékekre az operációs rendszer 10.1.0.273-as verzióját. A frissítési csomag mérete 305 MB, de ez függhet attól is, hogy jelenleg milyen verziót használsz. Frissítés előtt biztos ami biztos érdemes adatmentést végezni!

Via PlayBookblog.

A BlackBerry Live alig kezdődött el, máris sok fontos bejelentés hangzott el a kanadaiak részéről, nem győzzük kapkodni a fejünket egyes dolgok hallatán. A legfontosabb, tegnapelőtti bejelentéseket több kisebb horderejű, leginkább fejlesztőknek szóló bemutató követte. A BlackBerry fejlesztői kapcsolatokért felelős alelnöke, a mindig baromi laza Alec Saunders például beszélt a BlackBerry Live-val egy tető alá hozott Jam Americason a BlackBerry 10.2-ről, vagyis az új operációs rendszer soron következő új verziójáról.

1002.jpg

Tudom, még csak most kezdi el a 10.1-es frissítés terítését a BlackBerry a szolgáltatókkal karöltve, mégis mi szükség akkor máris ennyire előreszaladni? Először is látni kell, hogy egy ilyen verzióugrás azért nem játék, eléggé alaposan ki kell tesztelni mindent, ráadásul a fejlesztőket is fel kell készíteni arra, hogy használni tudják az új operációs rendszerrel megjelenő funkciókat. Ez eltart egy darabig, szerintem ne tévesszen meg senkit az a tény, hogy a 10.1-es verzió viszonylag hamar megszületett a BlackBerry 10 rajtját követően.

A 10.2-es build kiadását megelőzi tehát több tesztverzió és egy fejlesztői SDK megjelenése is -- ez utóbbi már a jövő hónapban megjelenhet. A operációs rendszer új verziója a következő, részben hiánypótló fejlesztéseket vezeti majd be:

  • Háttérben futó alkalmazások támogatása, vagy "headless app": ez azt jelenti, hogy a frissítés után nem kell majd active frame-ként futtatni egy appot ahhoz, hogy az ellássa a funkcióját, ami remek hír mindenkinek, aki például rendszerfelügyeleti alkalmazásokat futtat előszeretettel.
  • USB hoszt funkció: ez is egy hasznos tulajdonság, lényegében azt jelenti, hogy egy speciális kábel segítségével mindenféle USB-s tárolót (leginkább persze pendrive-ot) rá tudsz kötni majd a BlackBerrydre, és el tudod érni a rajta lévő fájlokat.
  • Wi-Fi Direct és Miracast támogatás: ennek segítségével egy másik Wi-Fi Direct eszközzel router nélkül is felépíthető vezeték nélküli kapcsolat.
  • Flurry Analytics támogatás: ez leginkább a fejlesztőknek lesz jó, akik így több információhoz jutnak majd az alkalmazások használóiról.
  • Smart card támogatás: Lényegében azt eredményezi, hogy a BB10-es BlackBerry NFC-kapcsolat segítségével képes úgy működni, mint például egy beléptetőkártya.
  • Magasságmérő szenzor támogatás: ez azt hiszem eléggé magáért beszél, bár ha eljön az ideje repülőgépen senki ne próbálgassa, mert úgysem fog helyes értékeket adni.
  • Geofencing: ez a funkció kicsit a Google Latitude-jára hajaz, ha jól értettem, illetve a fejlesztők ennek a funkciónak a segítségével olyan helyfüggő appokat készíthetnek, melyekre eddig nem volt lehetőség (nem egyszerű GPS-alapú lokációról beszélünk!)
  • Android Jelly Bean támogatás: ez az Android Runtime frissítésével válik elérhetővé, és lehetővé teszi, hogy a fejlesztők jobb, korszerűbb androidos appokat is átportoljanak BlackBerry 10-re.

Ezek lennének tehát a BB10 v10.2 főbb újdonságai, szerintem jól látható, hogy a BlackBerrynél gőzerővel dolgozik tovább a fejlesztőcsapat azon, hogy újabb funkciókkal egészítse ki a rendszert -- nem beszélve az esetleges hibák kijavításáról.

Te egyébként mit tennél még bele ebbe a listába, ha a helyükben lennél?