A BlackBerry minden hányattatása ellenére ma is egy igazi love brand, bár azt azért kár lenne tagadni, hogy a márka rajongói bázisa jelentősen megcsappant az utóbbi években. Ez egyébként kicsit öngerjesztő folyamat is, hiszen egy menő cég termékei iránt könnyű rajongani -- az igazi keményvonalas hívek viszont akkor is ragaszkodnak a céghez, ha padlón van. 

fanleague.jpg

Szerencsére a BlackBerry minden jel szerint már túlvan a mélyponton, most pedig az ikonikus készülékeket gyártó BlackBerry Mobile igyekszik kihasználni a rajongói bázisban rejlő potenciált. A tulajdonos TCL Communications ma meghirdette a BlackBerry Smartphone Fan League nevű akciót, ami lényegében egy rajongói aktivitáson alapuló verseny, méghozzá a közösségi médiára támaszkodva.

A verseny lényege nagyjából abból áll, hogy a rajongók az alapján kaphatnak pontokat, hogy milyen aktívak a Facebookon és a Twitteren, milyen jól válaszolnak különféle kvízkérdésekre, mennyire vonnak be másokat ebbe az egészbe, vagyis mennyire jól terjesztik az igét. A BlackBerry Mobile révén a megszerzett pontok alapján rendszeresen részesülhetnek különféle brandelt ajándékokban, a legjobbak markát pedig BlackBerry okostelefonok is üthetik. A gyártó időről-időre felmérésekre is meginvitálja a résztvevőket, így a márka fanatikusai segíthetnek abban, hogy a jövőben készülő új termékek tökéletesebbé váljanak. 

A rajongói versenyre itt lehet jelentkezni, a dolog egyetlen szépséghibája, hogy jelenleg csak az Egyesült Államokból, Kanadából vagy Angliából fogadnak el jelentkezéseket. Ha egyszer Magyarországra is kiterjedne majd a verseny, itt mindenképpen szólunk majd.

Az okostelefonok ma már egyre több eszközt váltanak ki, kezdve az olyan egyszerű szerkezetektől, mint éppen a zseblámpa, vagy az ébresztőóra, netán a digitális kompakt kamera (oké, ez már nem annyira egyszerű). A legújabb trendek szerint nem kell már sok hozzá, és mindezek mellett a számítógépünket is kiváltják majd -- hogy mennyire jól, erre tett kísérletet az amerikai Wired magazin házi versenye, melyen négy szerkesztő indult neki a múlt heti Consumer Electronic Show-nak egy szál okostelefonnal (a bloggerek munkáját különböző szempontok szerint pontozták, ebből jött az összesített végeredmény).

A négy bloggernek mindenféle egyéb segédeszköz nélkül kellett tudósítania a kiállításról, kizárólag az okostelefonjukat használhatták, nem csak kommunikációra, hanem tartalomelőállításra. Komoly, embert, illetve technológiát egyaránt próbáló kihívás ez, jómagam is jártam már ilyen kiállításon, és tudom, hogy még akkor sem egyszerű a tudósítók élete, ha minden földi jóval el vannak látva.

wired_winner.jpg

A BerryBlog szempontjából természetesen azért érdekes a sztori, mert történetesen az egyik szerkesztő kezében egy BlackBerry Z30 volt mindvégig, ráadásul Tim Moynihan meg is nyerte a versenyt, méghozzá toronymagasan! A második helyet egy iPhone 5s-sel csípte el a kolléga, a harmadik egy Nokia Lumia 1020 lett, a negyedik pedig egy androidos Moto X, aminek a lepontozásában komoly szerepet játszott, hogy a készülék kijelzője a blogger zsebében egyszer csak nemes egyszerűséggel szétrepedt.

Úgyhogy ezúton is gratula és bajtársi üdvözlet Timnek, akit állítólag sokan cikiztek a CES-en, hogy egy BlackBerryt használ, de annyi baj legyen, szerinte (és szerintünk) ez nem számít, mivel az okostelefonok szinte mindent tudnak, amit a notebookok, sőt még többet is. Az eredményen egyébként nem csodálkozom: kitűnő klaviatúra, páratlan böngésző, jó kamera, villámgyors és stabil rendszer -- mindez alapból adott egy BlackBerry Z30 esetében.

...lehet nemsokára én is kipróbálom, milyen blogolni vele.

Via Wired.

Heheheh, most jól bedőltetek, ez a T-Mobile nem az a T-Mobile ám!

Félretéve a gyermekded tréfát, ez a post azért született, hogy érzékeltetni próbálja, milyen egy olyan mobilpiac, ahol tényleg irgalmatlan versenyt vívnak egymással a szolgáltatók. Európában maradva szeretünk Angliával példálózni, de ezúttal átutazunk a nagy vízen túlra, az Egyesült Államokba, ahol a T-Mobile nem tartozik úgy a nagy halak közé, mint felénk, viszont az anyavállalat az utóbbi években igyekezett mindent megtenni azért, hogy halljanak róla az amerikaiak, és lehetőség szerint minél többen otthagyják régi szolgáltatójukat, hogy átszerződjenek a német gyökerű telkóhoz.

süti beállítások módosítása