Valójában már nem is szimpla nyomógombos mobil lesz a BlackBerry szeptemberben érkező újdonsága, a Passport, hanem jóval több annál, ez lesz ugyanis a világ első olyan mobilja, amin a nyomógombok egyszerre virtuális gombokként is működnek majd. Vagy legalábbis részben.

Azt eddig is tudtuk, hogy a Passport háromsoros QWERTY-gombsora érintésérzékeny lesz, és a három sorból adódóan egy csomó szimbólumgomb hiányzik majd róla. Illetve azt is lehetett tudni, hogy a prediktív szövegbevitelnél hasonló gesztusokat lehet majd használni az érintésre is reagáló gombok révén, mint amit a virtuális klaviatúrákon is megszokhattunk. Magyarul az egész miskulancia egy eddig soha nem látott hibrid nyomógombos-virtuális-érintőkijelzős egyveleget alkot majd, és most már azt is láthatjuk a Phone Arenanak köszönhetően, hogy pontosan hogyan is fog működni élesben.

A fenti videót egy még bétaállapotú szoftverrel ellátott Passportról forgatták, és ha már szóba került a szoftver, vagyis az operációs rendszer, ezúttal is hadd' éljek azzal a gyanúmmal, hogy a telefon gyakorlatilag kész, a sorozatgyártás pedig valószínűleg már meg is kezdődött, vagy legkésőbb egy-két héten belül megkezdődik. A BlackBerry valószínűleg már csak a szoftvert reszelgeti, többek közt azért, hogy a videóban is szereplő hibrid billentyűzet, vagy éppen a BB10 10.3-as verziójával érkező újdonságok, funkciók (BlackBerry Asszisztens, új Android futtatókörnyezet, új Active Frame-ek, Amazon AppStore, átalakított kezelőfelület stb.) minél kevesebb hibát tartalmazzanak a megjelenéskor.

Via Phone Arena.

Ha olyan BB10-es okostelefonnal rendelkezel, melyen virtuális gombsor segíti a gépelést (BlackBerry Z10 és Z30), akkor bizonyára már megbarátkoztál a SwiftKey-alapú prediktív, gondolatolvasó billentyűzettel, mely idővel hozzád csiszolódik, megtanulja a szóhasználatodat, hogy a végén tényleg azt hiszed, olvas a gondolataidban. A virtuális klaviatúrát ugyanakkor még tovább tudod finomhangolni gépelési szokásaidnak megfelelően.

virtual_keyboard.png

Például be lehet állítani, hogy a virtuális gomb lenyomásakor milyen hangerővel jelezzen vissza a készülék, a szavak automatikus javításánál kérhetsz rezgést, valamint beállíthatod, hogy egy gomb megnyomásakor a hozzá tartozó betű a gomb felett felnagyítva is megjelenjen, nagyjából úgy, ahogy a fenti ábrán is látható.

Mindehhez lépj be a "Beállítások" menüpontba, ahol a "Nyelv és bevitel" opciót választva a "Visszajelzés"-t keresd.  A gépelés hangerejét a fenti csúszka állításával tudod szabályozni, ha azt szeretnéd, hogy szavak javításánál rezegjen a készülék, az alatt lévő opciót kell bekapcsolni, végül a legalsó opció szolgál arra, hogy a virtuális gomb megnyomásakor mindig megjelenjen az adott betű.

Via Inside BlackBerry Help Blog.

Először is szeretném leszögezni, hogy virtuális billentyűzeten is lehet gyorsan és viszonylag pontosan gépelni, én is ismerem a SwiftKeyt és társait, meg persze házon belül a Z10 gondolatolvasós virtuális gombsorát (ami egyébként szintén a Swiftkeyre épül). A prediktív szövegbevitel óriásit fejlődött az utóbbi években, emlékszem, még a kezdeti időszakban a nyomógombos mobiljaimon mit szívtam vele, de most már jó és hasznos, pláne ha tanulja is a szokásaimat.

Éppen ezért sokáig komoly dilemmában voltam, hogy elsődlegesen melyik új BB10-es készüléket használjam: Z10, vagy Q10, ez volt a kérdés -- ami nem csak engem gyötört. A mai napig rengeteg megkeresést kapok akár a Facebookon, akár a blog e-mail címén, hogy segítsek dönteni ebben a kérdésben. Most már egyre határozottabban ki merem jelenteni: ha gépelni akarsz, és sokat szeretnél gépelni (az már csak hab a tortán, hogy lehetőség szerint minél pontosabban), akkor a Q10-et (vagy a Q5-öt) érdemes választani. A dolognak egyébként roppant egyszerű pszichológiai-fiziológiai oka van.

"Míg a Z10-zel nagyjából azt írtam, amit szerettem volna, addig a Q10-zel mindig azt írom..."

Amikor a Z10-et használtam, a szövegbevitel során folyton iszonyú frusztráció gyötört, sokkal jobban kellett koncentrálnom a szavak megfelelő írására, hiába volt ott a prediktív szójavaslat meg a korrektúra, mely néha inkább átok -- de legalábbis a gyors gépelést gátló tényező -- volt, mint áldás. A legjobban talán úgy tudom leírni a helyzetet, hogy míg a Z10-zel nagyjából azt írtam, amit szerettem volna, addig a Q10-zel mindig azt írom.

z10_q10_2.jpg

Az automatikus kiegészítéssel dolgozó virtuális billentyűzetek, illetve úgy általában véve a virtuális billentyűzetek gépelés közben megosztják az ember figyelmét: egyrészt folyamatosan nézni kell a billentyűzetet gépelés közben, mivel a fizikai visszacsatolásra nem tud az ember támaszkodni, másrészt meg a bevitt szövegre is figyelni kell, vagyis a szem fókusza a gépelés ütemétől függően, kinél gyorsan, kinél lassabban folyamatosan vándorol a klaviatúráról a szövegmezőre. Ami vérmérséklettől függően egy idő után rohadtul idegesítő tud lenni.

Az érintőkijelzős Z10-esetében a helyzeten valamelyest javít, hogy a prediktív szójavaslatok mindig az adott betűk fölött, nem pedig a billentyűzet feletti felső sávban jelennek meg, de ettől az alapprobléma még megmarad -- a tekintet vándorol, a gépelés egy idő után fárasztó, macerás.

Ezzel szemben a fizikai QWERTY gombsor már azok számára is könnyedtség lehet, akik nem tudnak vakon gépelni, a melléütések száma ugyanis ez esetben már önmagában drasztikusan csökken, még akkor is, ha valakinek virsli vastagságú ujjai vannak.

"Gondolj bele, úgy sétálhatsz az utcán, hogy szinte le sem kell nézned a telefonodra egy pár mondatos üzenet megírásához..."

A fizikai gombsor egy mobiltelefonon ettől függetlenül akkor tudja csak igazán hatékonyan szolgálni az írásos kommunikációt, ha az ember megtanul vakon gépelni vele -- ez egy olyan felemelő és magasztos érzés, amit a virtuális billentyűzeten gépelők soha nem fognak megtapasztalni. Gondolj bele, úgy sétálhatsz az utcán, hogy szinte le sem kell nézned a telefonodra egy pár mondatos üzenet megírásához, vagy úgy válaszolhatsz gyorsan egy üzenetre, hogy közben folyamatosan a veled szemben ülő emberre figyelsz.

q10_billentyuzet.jpg

Ez az egész már régen nem a gyors gépelésről szól -- ahogy írtam, virtuális billentyűvel is lehet gyorsan írni, csak egyszerűen rohadt kényelmetlen és fárasztó, ezért szép lassan mindenki le is szokik róla. 

Na és akkor a végére ott a slusszpoén, a diktálás. Egyre többektől hallom, hogy minek egyáltalán bárhogyan gépelgetni, amikor lehet diktálni is a telefonnak. Oké, a hangfelismerés tényleg a virágkorát éli és többnyire jól is működik, de a diktálásnak azért szintén van néhány fontos megkötése. Bizonyos élethelyzetekben például nem veszi túl jól ki magát, ha harsányan beszélünk a mobilunkhoz, pláne akkor, ha egyáltalán nem tartozik másra az, amit be akarunk diktálni a készüléknek. Vagy te kipróbálnád a diktálást mondjuk a 7-es buszon?

Nem állítom, hogy a fizikai gomboknak nincs hátránya -- hogyne lenne --, de ha te is azok közé a manapság már egyre ritkább csodabogarak közé tartozol, akik sok szöveget gépelnek a telefonjukon, akkor érdemes egy jó QWERTY-s gépet választanod.

Az új BlackBerry operációs rendszer, a BlackBerry 10 a cég tradícióihoz igazodva továbbra is nagyon erős szövegbevitel-támogatást nyújt, még azokon a telefonokon is, amelyeken a hangerőszabályzón kívül egyáltalán nincs semmiféle gomb. A Z10 a BlackBerry új zászlóshaja kapcsán sokan rettegnek attól, hogy a QWERT-gombsor elhagyása csorbítja a bevitel hatékonyságát, a gyártó frappáns módszerrel megy ennek elébe.

Ez a részben a más platformokon is elérhető SwiftKey-re épülő virtuális billentyűzet, ami mindennél pontosabb és gyorsabb gépelést ígér, legalábbis a virtuális klaviatúrák mezőnyében. A megoldás több szempontból is kitűnik a mezőnyből, így például a gombkiosztás, a gombok mérete és elhelyezése, valamint tagoltsága pont ideális, a gombok nem túl nagyok, nem túl kicsit, jól megkülönböztethetők egymástól.

A hagyományos, öntanuló prediktív bevitelt a Z10 úgy egészíti ki, hogy az ajánlatok nem a billentyűzet feletti felső sorban jelennek meg, hanem közvetlenül a gombok felett, így egy ujjmozdulattal "fel lehet őket küldeni" a beviteli mezőbe. Leírni elég nehéz ezt a folyamatot, de a beágyazott videóban jól látszik, hogy működik ez az egész. A szójavaslatokat ráadásul nem csak az eddig begépelt szövegekből állítja össze a rendszer, hanem az általunk küldött összes üzenetet elemezve képes megtanulni a szóhasználatunkat is!

A BlackBerry 10 virtuális billentyűzete a gépelés pontosságát is javítja azzal, hogy kvázi hőtérképet készít a gombnyomásokról, vagyis hiába ütünk mellé, mégsem ütünk mellé. 

Azért bármennyire is jónak tűnik ez a klaviatúra, majd nyugtával dicsérjük csak a napot, én például a 9900-on vakon gépelek, ez pedig bármennyire is jó és pontos, aligha lesz alkalmas erre. Másfelől meg meglátjuk, hogy a prediktív bevitel mennyire tud kiigazodni a világ egyik legbonyolultabb ragozási rendszerét használó magyar nyelven. Apropó, a rendszer egyszerre három nyelvet tud kezelni párhuzamosan, és elvileg minden további nélkül felismeri, ha másik nyelven kezdünk el gépelni. Capisci?

Szóval minek ide QWERTY, ha a BlackBerry 10-zel gépelés nélkül is lehet gépelni?

A virtuális billentyűzet a legtöbb hardcore BlackBerry-felhasználó számára egyet jelent az ördög egyik földi megtestesülésével, a RIM valamiért mégis egy virtuális gombsorral ellátott BlackBerryt dob majd piacra elsőként az új generációs termékcsaládban. A miérteket most ne firtassuk, a hogyant viszont annál inkább: itt az első részletesebb videó a Swiftkey-alapú virtuális gombsorról.

Sok újdonság mondjuk ebből sem derül ki, azt eddig is tudtuk, hogy a prediktív klaviatúrát mindenféle cool gesztusokal is vezérelhetjük, a rendszer által javasolt szavakat "felsöpörhetjük" a beviteli mezőbe. Egy dologról eddig nem volt képünk, az ékezetes karakterek beírásáról, de ebben a videóban erre is fény derül, az mindenesetre biztos, hogy nem lesz könnyebb ékes magyarsággal írni a BB10-telefonok virtuális billentyűzetén.

Egy funkció kimaradt a videóból, ez pedig a Jam Americas-on is demózott szimultán többnyelvű bevitel, vagyis a BB10 esetében nem kell majd állítgatni, éppen milyen nyelven akarunk írni, a rendszer prediktív szövegfelismerése automatikusan nyelvet vált, ha érzékeli, hogy nem német, hanem francia szót készülünk leírni. Na erre kíváncsiak leszünk, különösen a funkció magyar nyelvi támogatására.

Ne feledjétek, hogy ez a demó egy Dev Alphán futott, ráadásul a BB10 OS sincs még kész, szóval a funkciók távolról sem véglegesek, meg az egész felület sokkal gördülékenyebb lehet majd a piacra kerülő termékek esetében. De kezdetnek azért ez is bőven megteszi.

Via N4BB.

A következő generációs BlackBerry OS-sel egy egészen újfajta virtuális billentyűzettel szembesülhetnek majd a felhasználók, mely a korábbról jól ismert prediktív szövegbevitel szintlépéséből jön majd létre. A virtuális klaviatúra ugyanis már gépelés közben kitalálja majd, mit akarunk mondani, a felajánlott szavakat pedig gesztusokkal lehet majd gépelés közben a szövegbe illeszteni, vagy éppen elvetni, ha totál hülyeséget akar leíratni velünk a rendszer.

A BB10 OS prediktív szövegbeviteli technológiáját a napokban sikerült szabadalmaztatnia a RIM-nek, ami önmagában nem egy nagy hír, két fontos vonzata, illetve előzménye is van azonban a dolognak. Egyrészt mostantól nem használhatja bárki csak úgy ezt a szövegbeviteli eljárást az okostelefonjainál vagy tabletjeinél, a RIM jogászai ugyanis ettől a pillanattól kezdve ugranak a jogosulatlan felhasználásra, és ez az inkriminált cégeknek elég súlyos dollár (száz)millióikba fájhat. 

Másrészt meg az ötlet egy ideje létezik, sőt bizonyos részleteiben használja is néhány cég, így többek közt a Microsoft, csakhogy a RIM mind közül elsőként, már tavaly májusban beadva a szabadalmi kérvényt az illetékes szerveknek, szóval a cégnél már akkor tudták, hogy egy egészen innovatív szövegbeviteli rendszer fog megjelenni az újabb okostelefonokon. 

A rendszer egyébként úgy működik majd, hogy a felhasználó szóhasználatából és különböző, a szótárban szereplő kifejezésekből próbálja majd kitalálni, mit akarunk írni, a javaslatokat pedig vagy elfogadjuk, vagy nem. Kíváncsi leszek, a szabadalmi bejegyzés után a RIM nekimegy-e a Microsoftnak, mely a Windows (Phone) 8-nál egészen hasonló szövegbeviteli rendszert használ majd, lásd az erről szóló, tegnap született HWSW-cikket.

Via Engadget.