Ez a poszt most kivételesen nem (elsősorban) a BlackBerryről szól, bár a téma szorosan kapcsolódik a BlackBerry készülékrészlegének legutóbbi stratégiai irányváltásához. Vagyis ahhoz, hogy a kanadai gyártó a saját fejlesztésű mobilos operációs rendszerét hátra hagyva a PRIV-től kezdődően Androidra építi az új készülékeket. Egyre több olyan véleményt olvasni a sajtóban, miszerint a Microsoftnak is ezt kéne tennie, sőt, gyakorlatilag a színfalak mögött már el is dőlt, hogy ezt fogja tenni.

A sajtó persze mindig szereti túldramatizálni a helyzetet, így az elmúlt években magam is megszámlálhatatlan cikket láttam olyasmi címmel, hogy a "BlackBerry halott", most meg a "Windows Phone halott" cím a menő, de azt azért nem nehéz belátni, hogy a Microsoft minden igyekezete ellenére nem nagyon tudta megváltani a világot ezzel a windows a mobilon koncepcióval. Pedig TÉNYLEG mindent megtettek azért, hogy sikerre vigyék a Windows Phone-t.

Azért szerencsére vannak valamivel józanabb értékelések is. Például a ZDNeten jött szembe ma ez a cikk, ami elég kendőzetlenül kifejti, hogy ennyi feleslegesen elégetett pénz után most már ideje lenne a Microsoft számára, hogy belássák: a Windows Phone egyszer, s mindenkorra kudarc, és jöhet az egyetlen logikus és elérhető alternatíva helyette.

Vagyis az Android. 

Na jó, belátom ez így elsőre nem tűnik túl józan értékelésnek, pedig tényleg az.

Az az Android amúgy, amihez a Microsoft egyébként ezer szálon kötődik, és kis túlzással nagyobb pénzt akaszt belőle, mint az egész Windows Phone platformból tokkal-vonóval. Ahogy arra a cikk igyekszik rávilágítani, a Microsoftnak ma már gyakorlatilag minden szolgáltatása, szoftvere ott van Androidon, sőt, akad köztük olyan, ami Windows Phone-on nem érhető el, vagy ha el is érhető, rosszabbul működik, mint Androidon. Csak a teljesség igénye nélkül: Office, OneDrive, Skype, Swiftkey, sőt, bizonyos régiókban ott a Cortana is, mint Google Now alternatíva.

microsoft_android.jpg

A Microsoft emellett számos más érdekeltséggel is bír az androidos világban. Már eleve egy rakás pénzt kaszál egyes szabadalmak után az androidos gyártóktól, illetve ha ez nem lenne elég, még az alternatív firmware-ekről híres CyanogenMod-ba is pumpált némi pénzt. 

Jó, de az androidos piacon mivel tudja magát megkülönböztetni a Microsoft? - merülhet fel mostanra benned a kérdés. Valójában ez egy nagyon jó kérdés, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számtalan androidos gyártó küzd ezzel a kihívással körme szakadtáig. A BlackBerry például a biztonságra és a produktivitásra próbálja helyezni a fókuszt, a Microsoftnak pedig a cikk szerint ott vannak kitűnő alapnak a már fentebb is említett mobilos alkalmazásai, amiket már most százmilliók használnak Androidon. Ha a cég okosan alakítja át (forkolja) eme alkalmazások köré csoportosítva az Androidot, akkor máris sokkalta többre viheti, mint a Windows Phone-nal valaha vitte -- sokkal, de sokkal olcsóbban.

A ZDNet szerzője szerint a Microsoftnál a hardverrel soha nem volt probléma, így az androidos Lumiák (vagy Surface-ek) sikerrel kelhetnének versenyre akár a felsőkategóriás Samsung Galaxykkal, vagy éppen a drágább Nexus modellekkel is, ehhez azonban egy mély lélegzetvétellel kukába kéne dobni a WIndows Phone-t, és az egész mobilos bizniszt új alapokra helyezni. 

Ez egyébként ma már egyáltalán nem tűnik valamiféle képtelen utópiának. A Microsoft az elmúlt hónapokban többször is tanújelét adta annak, hogy a megújult vezetés merész húzásokra hajlandó a siker érdekében, olyan húzásokra, melyek teljesen átformálhatják a cégről alkotott képet a következő években, évtizedekben.

Persze ettől még azért szomorú látni, hogy a mobilpiacon tényleg elfogy lassan minden platform-alternatíva, de ez nem kell, hogy azt jelentse, hogy minden korábbi érték végérvényesen elvész, ahogy ez tulajdonképpen a BlackBerry esetében sem történt meg az androidos váltás során.

Csak merni kéne túllépni a múlton.

Via ZDNet.

A BlackBerry platformváltása kapcsán többször, többekben is felmerült, hogy a cég miért éppen az Android irányába mozdult, amikor elméletileg nyitva állna arra is a lehetőség, hogy a Microsoft-féle Windows Phone-ra építsenek mobilt. Most valaki konkrétan neki is szegezte a kérdést a cég egyik képviselőjének, hogy ha már úgyis ennyire multiplatform-barát lett a BlackBerry, miért ne lehetne ezt a készülékportfólión keresztül még jobban nyomatékosítani.

Narendra Nayak, a BlackBerry indiai kirendeltségének vezetője a PRIV helyi rajtja kapcsán kijelentette, hogy bár a szoftverportfólió-kompatibilitás kiterjed mind BB10-re, mind Androidra, iOS-re és Windows 10-re is (Windows Phone-ra), a BlackBerry mobilok a jövőben továbbra is két rendszerrel, BlackBerry 10-zel és Androiddal lesznek csak elérhetők. De gondolom ezzel nem különösebben lepett meg senkit Narendra.

windows_10_polkadot_wallpapers_er5.jpg

Ez az elhatározás már csak azért sem meglepő, mivel a Windows Phone tulajdonképpen ugyanazzal a betegséggel küzd, mint a BB10, vagyis fontos alkalmazások nem készültek, készülnek el a platformra, hiába fordít elképesztő erőforrásokat arra a Microsoft, hogy ezen változtasson. A legfrissebb piackutatások szerint a Microsoft egységesítésre törekvő platformstratégiájának dacára a Windows Phone eladások nemhogy nőnének, de csökkennek, vagyis végeredményben két rendszer marad talpon az ádáz küzdelemben: az iOS és az Android.

Másfelől a BlackBerry és a Microsoft bizonyos szegmensekben még konkurensei is egymásnak, hiszen mindkét cégnek célja, hogy a (nagy)vállalatokat behálózza olyan szoftvertermékekkel, melyek közt azért felfedezhető némi átfedés. Ettől még persze biztos vagyok benne, hogy többen szívesebben látnának Windowst egy BlackBerryn, mint Androidot, úgyhogy most itt is van a lehetőség, hogy anonim kifejtsd a véleményed erről:

Via The Business Line.

A hét közepétől végre nem másodrendű állampolgárok a Windows Phone telefonokkal rendelkező felhasználók a szupernóvaként táguló BBM-univerzumban, megjelent ugyanis az ablakos (vagy csempés? én már teljesen össze vagyok zavarodva!) platformhoz a BlackBerry Messenger legújabb változata, mely immár a BBM-csatornákat is kezeli.

windows-phone-channels.jpg

A funkció fejlesztésével mondhatni nem siettek a srácok, a BlackBerry saját közösségi platformjának Twitter- szerű megoldása már 2013 év végétől elérhető a BB10-felhasználók számára, Androidon és iOS-en pedig több mint egy éve böngészhetők a csatornák. Időközben azért a rendszer is sokat fejlődött persze, elsősorban az adminok dolga lett könnyebb, pontosabban nemrég végre lehetővé vált, hogy több adminisztrátora is legyen egy csatornának, pont úgy, mint a Facebook-oldalaknál, ez pedig céges környezetben úgy kellett már, mint egy falat pizza az éhező rendszergazdának.

Nemrég pedig megjelent a posztok targetálási, vagyis célzási lehetősége, amivel mindenféle demográfiai szempontok szerint lehet megjeleníteni a tartalmakat, illetve a felhasználó által használt telefon operációs rendszerére is lehet targetálni -- vagyis mostantól akár kizárólag a Windows Phone-os feliratkozóknak is meg lehet jeleníteni posztokat.

A BlackBerry Messenger Windows Phone-ra fejlesztett változata ingyenesen letölthető a Windows Piactérről. Ha pedig letöltöttékek, ne felejtsetek feliratkozni a BerryBlog BBM-csatornájára, mely több mint ezer tagjával a legnagyobb hazai BBM-es közösség! PIN: C000190A7

A BlackBerry a multiplatformos üzenetküldő platformja, a BlackBerry Messenger fejlesztése során a Windows Phone-os felhasználókat finoman szólva nem kényeztette el eddig. Miközben Androidon és iOS-en már szinte minden funkciója elérhető a programnak, addig a WP-s verzió az egészen újítónak tűnő kezelőfelület mellett tulajdonképpen nem adott semmi extrát a chatelésen kívül. Pedig a BBM jóval többet nyújt ennél, például van saját közösségi szolgáltatása, BBM csatornák néven.

bbm_wp2.jpg

A programot fejlesztő csapat most mintha kezdené utolérni magát a Microsoft rendszerével is, de legalábbis a hiányzó funkciók közül az egyik, a BBM-csatornák megjelennek a mostohán kezelt rendszerben is. A BBM csatornák kezelése cserébe olyan területekre evezhet Windows Phone-on, ami más platformoknál nem működik a rendszer alapjaiban eltérő működése miatt. Ilyen például a csempés csatornanézet.

A BBM Windows Phone-on futó új kiadása a következő hetekben válhat elérhetővé, a tesztfázis lezárását követően.

Utána pedig nincs más hátra, WP-seknek is irány a BerryBlog BBM-csatornája, a C000190A7 PIN-en!

Címkék: wp bbm windows phone

A BlackBerry saját üzenetküldő platformja (ami egyébként már jóval több egyszerű üzenetküldő platformnál) tavaly év végén vált multiplatformossá, vagyis a BlackBerry OS és BlackBerry 10-es verzió mellé megérkezett az androidos és iOS-es kiadás is. Már-már azt lehetett hinni, hogy a BlackBerry a Microsoft okostelefon-platformjára nem kívánja kiadni a BBM-et, aztán kiderült, hogy mégis, csak kis késéssel. A Windows Phone változat rövidesen végleges formát ölt.

bbm_wp.png

A natív appot fejlesztő csoport a napokban fejezte be a windowsos BBM zárt bétatesztjét, a nyílt tesztre a Magyarországon egyébként hivatalosan továbbra sem elérhető Beta Zone-on keresztül lehet jelentkezni. Az ígéretek szerint a szélesebb körű teszt eredményeit kiértékelve, akár már a következő hetekben letölthető lesz Windows Phone-ra az alkalmazás.

Amivel azért a kiadás után is lesz munka bőven, mivel az első verzióból hiányzik többek közt a BBM Voice támogatás, a csatornák kezelése, valamint matricákat sem lehet vásárolni (ebben mondjuk a Microsoft-féle Skype-nak is komoly lemaradása van), ezek a funkciók a további fejlesztéseket követően kerülnek be a programba.

A Windows Phone-os BBM megjelenésével a BlackBerry Messenger lefedettsége teljessé válik, vagyis az összes meghatározó okostelefon-platformon elérhető lesz az alkalmazás, ezzel remélhetőleg tovább gyarapítva az egyre népesebb felhasználói tábort. Aminek ugye már te is része vagy?

Via Inside BlackBerry blog.

A csempék és az okostelefonok a Microsoft-féle Windows Phone megjelenése óta többé-kevésbé jól megférnek egymással, bár a PC-ken futó Windows esetében ugyebár kénytelen volt csempeügyben visszavonulót fújni a szoftvergyártó. Most viszont itt van megint egy okostelefon, a BlackBerry Passport, melynek kapcsán egyre több felől hallani, hogy leginkább egy kijelzővel és gombokkal ellátott csempére emlékeztet. És mennyire jó ez a hasonlat!

A BerryFlow házi dizájnere, Pootermobile eljátszott a gondolattal, hogy miként is nézne ki a szeptemberben érkező BlackBestia, vagyis a BlackBerry Passport különböző színösszeállításokban, így fekete-vörösben, fekete-kékben, netán fekete-sárgában, vagy fehér-sárgában. Bár a BlackBerry részéről eddig semmiféle hivatalos infó nem érkezett azzal kapcsolatban, hogy a Passport milyen színválasztékkal lesz elérhető, nagyon remélem, hogy a telefont gyártó Foxconnál, illetve a BlackBerrynél látják, illetve látták ezeket a terveket.

Merthogy hangsúlyozom, ezek csak tervek, vagyis számítógépes rajzok, melyek nem a BlackBerrytól származnak, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy kapható lesz mondjuk vörösben a Passport. Az viszont már biztos, hogy a BlackBerry új nagyágyúja pont így fog kinézni, vagyis óriási, 4,5 hüvelykes, 1:1-es képátlójú kijelzővel rendelkezik, valamint egy háromsoros, érintésérzékeny fizikai gombsorral is felszerelik. A kialakítását tekintve a készülék teljesen egyedülálló színt visz tehát az egy kaptafára készülő okostelefonok unalmas világába.

Lehet, hogy itt az ideje másként gondolnod a csempékre...

Via BerryFlow.