A hazai BlackBerry-kedvelők és tulajdonosok számára többnyire fájó pont, hogy a RIM mindeddig nem nyitotta meg az App World alkalmazás-piactér magyar szekcióját. Olyannyira nem, hogy más platformokkal ellentétben itthon nemhogy fizetős alkalmazások nincsenek, de az ingyenes tartalmakhoz sem lehet hozzájutni. Remélhetőleg ez a helyzet hamarosan változni fog, de addig is jó tudni, hogy az App Worldben fellelhető szinte összes alkalmazást meg lehet vásárolni itthon a fentiektől függetlenül, ráadásul teljesen legálisan.

A BlackBerry-tulajok abban a szerencsés helyzetben vannak ugyanis, hogy a RIM nem korlátozza olyan mértékben a fejlesztők lehetőségeit és mozgásterét, mint a szigorú, zárt rendszert üzemeltető Apple. Az alkalmazásfejlesztőknek, tartalomelőállítóknak így például nem kell kizárólagosságot vállalniuk, ha akarják megtehetik, hogy a programot más terjesztőnek is átadják, aki kiterjedt viszonteladói hálózatán keresztül értékesíti azt.


Alkalmazások a CrackBerryn - bárki előtt nyitva a bolt

A két legnagyobb nemzetközi alkalmazás-disztributor a PocketGear, illetve a MobiHand - ezek saját brand alatt is üzemeltetnek webshopokat, illetve webáruházukat együttműködési szerződés keretében kiajánlják partneroldalaknak. A MobiHand üzemelteti többek közt az egyik legnagyobb amerikai BlackBerry-specifikus blognak számító CrackBerry webáruházát, míg a PocketGearhez olyan áruházak tartoznak, mint a Handango, vagy a Mobile2Day. A shopokban az alkalmazások mellett természetesen témák, háttérképek és hasonló tartalmak is fellelhetők.

Jó hír, hogy ezekből a webáruházakból - legalábbis elméletileg - minden tartalom megvásárolható hazai címmel és IP-vel, valamint hazai szolgáltatónál lévő telefonhoz, tudni kell ezzel együtt, hogy az áruházak többnyire a dombornyomott bankkártyát szokták csak elfogadni (de néhol PayPal is lehet a fizetőeszköz).

Mielőtt azonban bárki önfeledten szórni kezdené a pénzt a tartalmakra, érdemes odafigyelni arra, hogy egyes alkalmazások bizonyos funkciói nem biztos, hogy működnek Magyarországon, emellett a programok és témák nem biztos, hogy kompatibilisek azzal a BlackBerry-típussal, amelyikkel rendelkezünk. Nem árt utánaolvasni a felhasználói visszajelzéseknek sem, így megkímélhetjük magunkat a felesleges pénzkidobástól, vagy más bosszúságtól.