Az angolok különös szerzetei Európának és a világnak, aki töltött már náluk hosszabb-rövidebb időt, ezzel többnyire hajlamos maximálisan egyetérteni. Nem elég, hogy nem ismerik a keverőcsapot, de fordítva kapcsolják a villanyt, és az út másik oldalán vezetnek - még mondja valaki, hogy nincsenek fordítva bekötve! Mégis szeretjük őket, többek közt azért, mert a britek a GfK legfrissebb kutatása szerint odavannak a BlackBerrykért.

A piackutató szerint Nagy-Britanniában 2010-ben a BlackBerry volt a vezető okostelefon-platform, a RIM készülékei a teljes forgalom 28,2 százalékát adták, ezzel a kanadaiak letaszították a trónról az egyébként szintén nagyon népszerű iPhone-t. A BlackBerryk ezzel együtt elképesztő karácsonyi forgalmat bonyolítottak - a cég csak decemberben félmillió készüléken tudott túladni az operátorokon keresztül, ami 36 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest.

Érdekesség, hogy a kutatás szerint a mobilok nagyjából felét pre-paid, vagyis feltöltőkártyás konstrukcióban vásárolták (ami ilyenkor decemberben logikusnak is tűnik), pláne, mivel nálunk például ez a BlackBerryk esetében egyáltalán nem divat, már csak azért sem, mert Domino, VitaMAX vagy Praktikum tarifa mellé érthetetlen okból nem kérhető BIS a hazai szolgáltatóknál.

A RIM receptje kiválóan működött tehát a ködös Albionban, ahol a fiatalok jó része most valamelyik BlackBerry Curve-val a kezében chatel az utcán vagy az iskolában (apropó, az megvan, hogy a BlackBerry Messengernek világszerte 33 millió felhasználója van?), az apukáknak és anyukáknak pedig leginkább egy Torchra fájt a foguk.

Via TechRadar.

süti beállítások módosítása