Ma úgy látszik ilyen nap van, reggel az érintőkijelzős Boldról raktunk ki kiszivárgott képeket, most a Torch 2-t láthatjátok kémfotókon, ismét a BGR-nek köszönhetően. Sajnos a fotók túl sokat nem árulnak el az újdonságról, annál is inkább, mivel itt inkább a burkolat alatt lesznek a lényeges változások (jobb kijelző, erősebb hardver, új OS).

Ismét képeket mutogatunk, ismét a BGR jóvoltából, és ismét a Montana/Dakota kódnéven ismert hibrid BlackBerryről, mely vélhetően Bold márkanéven kerül forgalomba, bár a fotókon a márkajelzés helyett egyelőre csak a nem túl sokatmondó "Brand" szócska szerepel.

A mobil egyébként valószínűleg BlackBerry 9900, vagy 9930-as típusszám alatt láthat majd napvilágot, és ahogy arról korábban beszámoltunk, a mindössze 10,5 milliméter vastag, full touch és érintőkijelzős hibrid 1,2 GHz-es processzort, és 2,8 hüvelykes, VGA (640x480) pixeles felbontású kijelzőt kap majd, valamint természetesen már az új OS fut rajta. Új képek tömkelege a "tovább" gomb után.

Ezen a héten egy olyan alkalmazást ajánlunk nektek, mely a netes közvéleményt rendkívüli módon képes megosztani: az egyik fél szerint abszolúte hiánypótló, hasznos appról van szó, a szkeptikusok pedig éppen ellenkezőleg, teljesen feleslegesnek tartják a programot. Ez a program nem más, mint a SmartWiFi.

A hongkongi S4BB fejlesztésében készülő, nagyjából egy éve megjelent SmartWiFi lényege az energiahatékonyság növelése lenne. A fejlesztők abból az alapproblémából indultak ki, hogy a BlackBerryk Wi-Fi kapcsolata ugyan rendkívül hasznos tud lenni bizonyos helyzetekben, de értelemszerűen csak ott, ahol rendszeresen tudunk hotspothoz csatlakozni (otthon, munkahelyen, iskolában stb.).

Bár a PlayBook premierjéig már kevesebb, mint két hét van hátra, a reklámkampányoknak még mindig nyoma nincs, viszont a sajtó már megkapta a meghívót a launch partira, ami jövő héten lesz - hol máshol, mint New Yorkban.

A meghívó közös ünneplésre invitál, más kérdés, hogy egyelőre korántsem biztos, hogy a premiert követően lesz oka ünnepelnie a RIM-nek. Az európai launchról szokás szerint továbbra is semmi információ, talán a 14-i partin mondanak valamiféle dátumot, de sok reményt továbbra sem fűzünk hozzá, hogy a PlayBook belátható időn belül eljut hazánkba, leszámítva a magánimportból származó néhány példányt.

Ahogy az előre látható volt, a BlackBerry 9780 megjelenése után néhány héttel a T-Mobile szépen kiárusította a megmaradt 9700-as készleteket, és beszüntette a telefon értékesítését. Mondjuk lássuk be, a két modellt sokáig egymás mellett szerepeltetni jó nagy melléfogás lett volna a sales részéről, ráadásul a T-Mobile BlackBerry-választéka így is a legbőségesebb a hazai szolgáltatók közül.

Ha már itt tartunk, a Vodafone továbbra is meglehetősen hektikusan működő készülékkeresője jelenleg egyetlen BlackBerryt talál meg, mégpedig a Curve 3G-t, sem a korábban kapható 9000-es, sem a 9700-as Boldok, sem pedig a szép emlékű Storm nem szerepelnek a listán. Nem tudjuk, pontosan mi történt, nem kizárt, hogy csak valami webes adminisztrációs hiba áll a dolog hátterében, mindenesetre érdekes fejlemény lenne, ha a Vodafone leszámolna gyakorlatilag a teljes BlackBerry-kínálattal.

A készülékváltáson gondolkodó Telenor-ügyfeleknek örömmel jelentjük be, hogy a kék szolgáltató választéka változatlan maradt (változatlanul régi), továbbra is a 8520-as Curve és a 9700-as Bold szerepel árlistán.

Szeretjük az indiai reklámokat, valahogy sugárzik belőlük a pozitivizmus, és többnyire még egy alapvetően komoly márkát is el tudnak viccesen, szórakoztatóan adni. Akárcsak Észak-Amerika, úgy India is elképesztően sok BlackBerry Messenger felhasználót ad, róluk szól ez az alant látható négy spot. Na és persze arról, hogy az indiai lányok továbbra is gyönyörűek. Enjoy!

süti beállítások módosítása