Tényleg a kiszivárgott szoftverek napja lehet a mai: reggel az új Twitter- és BBM-kliensekről számoltunk be, de azóta ráleltünk két további érdekességre, konkrétan a RIM Facebook-kliensének új változatára, valamint a Docs2Go nem hivatalos új kiadására.

A két program újdonságairól egyelőre keveset tudni, ráadásul ha a visszajelzéseknek hinni lehet, mindkettő Beta Zone kulcsot kér a működéshez, vagyis a "hivatalos" tesztelőkön kívül senki nem tudja őket használni. Egyébként a hírek szerint mindkét program az új Curve, vagyis a Sedona rendszerkörnyezetéből lett kiemelve, ami azt jelenti, hogy egyik sem működik OS6-nál régebbi oprendszer verzióval.

A Facebook 1.9.1.5-ös verziója letölthető innen, a Docs2Go 3.0.0.21 pedig elérhető itt.

Via PocketBerry.

A tegnapi nap a telefonokkal kapcsolatos kiszivárgott infókról szólt, ma két közösségi alkalmazás új, nem hivatalos verziójának megjelenéséről szeretnénk beszámolni nektek. Az egyik a több tízmillió (itthon vélhetően legfeljebb néhány ezer) BlackBerry-tulaj által gyakran használt BlackBerry Messenger vadonatúj, 6.0-s verziója, a másik a RIM saját Twitter-kliensének új kiadása.

A BBM 6 főbb újdonságai közé tartozik a jobb fájlmegosztási képesség, a játékok közbeni chat lehetősége, valamint az integráció a közösségi hálózatokkal (pl. Twitter). Fontos, hogy a most kiszivárgott build csak az OS6-tal ellátott készülékekre telepíthető, és a telepítés előtt a meglévő 5-ös BBM-et el kell távolítani!

A RIM saját Twitter-kliense jelenleg az 1.0.1.12-es verziónál tart, múlt hétvégén azonban napvilágra került az 1.1.0.13-as változat, mely leginkább a felhasználói interfészt tekintve újult meg, így - wow! - változott a program indítóikonja is többek közt. Aki sokat használja a Twittert, és nem ragaszkodik valamelyik alternatív klienshez, kipróbálhatja ezt a változatot, feltéve, ha OS6 fut a BlackBerryjén.

Az új BBM letölthető innen, a Twitter-kliens pedig az alábbi linkről. Mivel nem hivatalos kiadásokról van szó, ezért használatuk csak saját felelősségre javasolt!

Itthon is lézengenek azért celebek BlackBerrykkel a kezükben, vagy a zsebükben, bár tény, hogy errefelé inkább az iPhone számít divatos celebtelefonnak, Amerikával ellentétben, ahol tudvalevően minden híresség a RIM valamelyik okostelefonját használja.

Itt van a hazai celebek közül mindjárt Éder Krisztián, alias SP, aki Twitter-üzenőfalának tanúsága szerint aligha elégedett szerzeményével. Nem tudjuk, pontosan milyen telefonról lehet szó, azt sem, hogy pontosan mi a gond, mindenesetre mi szívből sajnáljuk a dolgot, és reméljük, hogy rövidesen hibátlan BlackBerryt használhat majd a Művész Úr.

Kárpótlásul levetítjük a "Szólj rám!" című zeneszám klipjét, küldjük mindenkinek, aki szereti.

Címkék: celeb blackberry sp

Múlt héten, illetve a hét elején ismét kiszivárgott egy csomó újdonság (leginkább kép és videó) az újonnan érkező RIM okostelefonokról - úgy látszik, ha elmegyünk szabadságra, most már mindig ez a sors vár ránk.

Az első érdekesség egy videó a várhatóan Storm 3 néven (és Monaco kódnéven) futó full touch BlackBerryről, mely erősebb processzort, több memóriát és nagyobb felbontású kijelzőt kap majd elődeinél. A videón szereplő készülékről a kissé remegő kezű és homályos felvétel miatt kevéssé látszik, hogy tényleg vékonyabb lesz, mint a korábbi típusok - az előzetesen kiszivárgott infók szerint vastagsága 11,5 milliméter lesz csupán.

Ez gyorsan ment.

A hétvégén hírt adtunk arról, hogy a Twitter letiltotta az ÜberMedia népszerű kliensének, az ÜberTwitternek a használatát, így számtalan BlackBerry-felhasználó kénytelen volt valami más program után nézni, ha korábban rabjává vált annak, hogy bizonyos időközönként 140 karakterben adja a világ tudtára, mi történik éppen vele.

Az ÜberTwitter készítői pénteken sajtóközleményt adtak ki arról, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Twitterrel, és az egész mögött bizonyos, pontosan meg nem határozott felhasználási feltételek megsértése áll. Alighanem a vita központi elemét a névhasználat jelentette, a fejlesztők ugyanis egyik napról a másikra megváltoztatták a kliens nevét ÜberSocial-re, így a most letölthető alkalmazást már be is engedi a Twitter a rendszerbe.

Az ÜberTwitter-rajongók elérhetik az ÜberSocialt az ÜberMedia weboldaláról.

süti beállítások módosítása