Tegnap a Mobilarénás srácok második alkalommal csinálták meg a Veletech kiállítást, ami az ország egyik legnagyobb kütyükiállítása, elsősorban mobilos fókusszal. A Millenárison rendezett eseményre én is kinéztem, egyrészt mert alapvetően érdekel a téma, másrészt egy ilyen helyen mindig jó a társaság, végül, de nem utolsósorban azért, mert ott volt a BlackBerry is.

veletech1.jpg

A cég egész komoly kitelepüléssel volt ott a kiállításon, immár kizárólag a BB10-es kínálattal, vagyis volt Z10 és Q10 is kiállítva. A készülékek (különösen az egy kaptafára készülő telefonok közt teljesen unikumnak számító Q10) elég sok látogató figyelmét felkeltették, mi sem bizonyítja jobban, hogy a BlackBerrynek is van mit keresnie a nagy gyártók körében.

veletech2.jpg

Jól sikerült tehát a vasárnap a Millenárison, remélhetőleg jövőre még több érdekes készülékkel jöhet a BlackBerry a Veletech 2014-re.

Ez is megvolt, elrajtolt a BlackBerry Q10. De micsoda rajt volt! Múlt pénteken a boltokba került a QWERTY-s BB10-es készüléke a BlackBerrynek, elsőként pont úgy, mint a Z10 esetében, Nagy-Britanniában. A kanadaiak itt még annyit csavartak a témán, hogy április 26-án csupán egyetlen üzlet kezdte árulni a telefont, a többiek majd most, a hét elején csatlakoznak. Az az egy üzlet viszont rövid idő alatt olyan elképesztő forgalmat bonyolított, amit eddig az ottaniak saját bevallásuk szerint ritkán láttak.

lilycole_q10.jpgLily Cole angol szupermodell is ott volt az első vásárlók közt

Az angol Selfridges néhány ezer Q10-re tette rá idő előtt a kezét, ők voltak azok, akik a sorban elsőként állva szolgálhatták ki a sorban elsőként állókat múlt pénteken. A sor márpedig a helyszínről küldött képek alapján nem is volt kicsi, a QWERTY-fanatikus angol vásárlóközönség valósággal megrohanta az áruházat. A kétezer darabos készlet ennek megfelelően mintegy másfél óra alatt teljesen kimerült, vagyis a derék eladók percenként körülbelül 22 telefonon adtak túl, ami azért lássuk be, szép teljesítmény.

Az egyik alkalmazott a helyszínen lévők beszámolója alapján csak annyit mondott, életében nem látott még ekkora tömeget, mely egyetlen termékért szállta meg így az áruházat. Azt a nem mellékes szempontot se feledjük azért, hogy a Q10-et a Selfridges potom 580 angol fontért árulja, szóval az üzlet átszámítva alsó hangon csinált kábé 416 millió forintos forgalmat 90 perc alatt.

Nem is rossz teljesítmény ez egy halott gyártótól.

Címkék: q10 selfridges
süti beállítások módosítása