Sokféle teóriát és konkrét indokot hallottam már annak kapcsán, miért került lejtmenetbe pár évvel ezelőtt a BlackBerry, de mind közül az egyik legfurcsább magyarázattal Stewart Baker, az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség, vagyis az NSA egykori vezető jogtanácsosa szolgált a hét elején a dublini Web Summiton: Szerinte a BlackBerry ott rontotta el, hogy túlságosan komolyan vette a biztonságot.

Baker szerint azok a titkosítási megoldások és normák, melyeket a BlackBerry mellett újabban az Apple és a Google is előszeretettel használ, igazából a nyugati kormányok szemében is szálka, emellett meg több olyan ország (rezsim?) működik a világon, ahol alapfeltétel egy telekommunikációs szolgáltatás működésénél a relatív könnyű lehallgathatóság, de legalábbis a szoros együttműködés a hatóságokkal. Márpedig a BlackBerry ez utóbbi téren csakugyan nem teljesített túl jól az elmúlt években, volt is összetűzés az indiai meg a szaúdi kormányzattal, de  nem különösebben szeretik (szertették) a BlackBerry szuperbiztonságos megoldásait például Kínában vagy Oroszországban sem.

government.png

Emellett a nyugati kormányok - azon túl, hogy azért némelyikük eléggé aktívan ráutalja magát egyebek mellett a BlackBerry megoldásaira - nem nézik jó szemmel, ha például egyes terroristacsoportok vagy bűnszervezetek olyan kommunikációs csatornákat vesznek igénybe a szervezkedéshez, melyre nincs direkt rálátása senkinek, leszámítva a platform üzemeltetőjét. Baker szerint egyébként felesleges küzdeni a titkosszolgálatokkal, mert bár kétségtelenül jól mutat a sajtóban, hogy egy cég ujjat húz az NSA-val az ügyfelek érdekében, a végén úgyis mindenkinek le kell mennie kutyába - ergo nem is olyan fontos ez az egész biztonsági hókusz-pókusz, borg kifejezéssel élve az ellenállás értelmetlen, úgyis mindenki meg lesz fingatva.

Nem túl meglepő, hogy egész máshogy látja a helyzetet Marty Beard, a BlackBerry operatív igazgatója, aki a kormányzati érdekeltségű technológiai hírekre fókuszáló FedScoop magazin FedTalks nevű rendezvényén reagált az egykori NSA-s főtanácsadó szavaira. Beard szerint a kommunikációs eszközök, így többek közt a mobilkommunikációs megoldások által nyújtott biztonsági faktor napjaink egyik legégetőbb problémája a kiberbiztonság terén. A BlackBerry illetékes vezetője hozzátette, a kormányzati szervek mindig is a BlackBerry elsődleges ügyfélköréhez tartoznak, nem véletlenül.

Mit tesz a véletlen éppen az amerikai kormányzat támasztja a legszigorúbb biztonsági elvárásokat a kommunikációs berendezések és platformok felé, többek közt BlackBerryt használ Barack Obama is, illetve idén a német kormány vásárolt több tízezer, a beszédforgalmat is lekódoló chipkártyával ellátott BlackBerryt - a német SecuSmart felvásárlásával a komplett kommunikációs és biztonsági platformot a kanadai cég nyújtja.

Via FedScoop, Guardian

A régi motoros BlackBerry-felhasználók talán még emlékeznek rá, hogy pár évvel ezelőtt gyakorlatilag sehol nem lehetett kapni a kanadai gyártó telefonjait, kizárólag a mobilszolgáltatóknál, ráadásul többnyire külön előfizetés is kellett ahhoz, hogy a készülékek minden funkcióját ki tudja használni a tulajdonosa. Ez úgymond történelmi hagyománya volt a cégnek, mely tulajdonképpen a személyhívó-bizniszből nőtte ki magát, erős szolgáltatói kötődésekkel, majd az operátorokéval teljesen összedrótozott hálózattal. Hogy azóta mennyit változott a világ, azt jól jelzi, hogy a BlackBerry a saját blogján a saját webshopjában kapható kártyafüggetlen készülékek előnyeit ecseteli.

z30_sim.JPG

Egyébként teljes joggal, hiszen a SIM-független telefonoknak számos előnyük van, leginkább persze az, hogy pofonegyszerű a szolgáltatóváltás, csak kiveszed a régi kártyát a készülékből és berakod az újat - voilá, üdv az új szolgáltatódnál! Egyes felmérések szerint ezzel egyébként tetemes összegeket spórolhatsz még akkor is, ha a kártyafüggetlen telefonok amúgy jellemzően drágábbak, hiszen a mobilszolgáltató bele tudja kalkulálni a telefon árába azt, hogy te két évig nem mész sehová, ráadásul netán arra is garanciát (hűséget) vállalsz, hogy a díjcsomagodat sem módosítod - vagyis a mobilcég 24 hónapig fix bevétellel számol tőled, ami a mai világban nem lebecsülendő dolog ám.

A SIM-független BlackBerrykkel emellett akár azt is megteheted, hogy egy külföldi út során vásárolsz egy ottani feltöltőkártyás (azaz eldobható) SIM-et és használod boldogan, helyi tarifával, azzal a kikötéssel, hogy a saját mobil hívószámodról ilyenkor le kell mondanod. 

Nyilván félig-meddig kényszerhelyzetből nyomul a BlackBerry a saját webshopjával, hiszen a márka támogatottsága a szolgáltatók körében az utóbbi időben - hogy is mondjam - viszonylag sokat romlott. Ennek is megvan a maga oka, de ez megérne egy külön posztot, sőt egész poszt sorozatot, mindenesetre elég egyelőre annyi, hogy igen komoly ára van annak, hogy egy márka bekerüljön egy mobilszolgáltatóhoz, ezt az árat pedig a BlackBerry nem minden országban hajlandó kifizetni (például hazánkban sem).

Úgyhogy marad a nyílt piaci beszerzés, összeszorított foggal, teljes áron, ám egyben a szabadság érzetével: van egy saját telefonom, aminél én dönthetem el, hogy melyik szolgáltatóhoz csatlakozom vele.

Ha már itt tartunk, a BerryBolt kizárólag gyári szolgáltatófüggetlen BlackBerryket forgalmaz, pont úgy, mint a BlackBerry saját webshopja, így a telefonokkal mindegyik magyar szolgáltató hálózatát tudjátok használni.

Via Inside BlackBerry.

Van mostanában néhány olyan gyári BB10-es alkalmazás, melyhez korábbi szokásától eltérően a BlackBerry Worldben is kiadott frissítést a BlackBerry - ilyen például az Iránytű vagy a Számológép appok, melyek többnyire a teljes, rendszerszintű frissítéssel szoktak csak lecserélődni. Már a számológép esetében is vakartgattam a kobakom, amikor a piactér frissítést jelzett hozzá (ráadásul egy hónapon belül kettőt is), most meg megjött a leghülyébb alkalmazásfrissítés, amit eddig láttam: a BlackBerry frissítette az Órát.

bb_clock.jpg

Mielőtt még valaki félreértené, igen, ez az az óra, ami az időt mutatja, meg ébreszt meg stopper is van benne. Hogy milyen hibákat javítottak ki benne, arról fogalmam nincs, nekem mindig pontosan mutatta az időt és pontosan is ébresztett, arról nem is beszélve, hogy a leírásban szereplő teljesítményjavítást végképp nem tudom értelmezni egy olyan appnál, melynek legfőbb funkciója az idő kijelzése.

Állítólag kicsit átalakult a kezelőfelület is, bár nekem nem sikerült kiszúrnom semmilyen változást, nade mindegy is, nem reklamálok, legalább látszik, hogy a programozók minden részletre (tényleg MINDEN részletre) kiterjedően dolgoznak a rendszer jobbá tételén. Ha nálatok is jött frissítés az órához és észrevettetek bármilyen különbséget, mindenképpen szóljatok, IDŐBEN.

A PC-khez és szerverekhez távoli hozzáférést biztosító mobilos appok bizonyos szempontból a leghasznosabb alkalmazások közé tartoznak, akár valaki a saját, otthoni PC-jéhez kíván hozzáférni a mobilján keresztül, kár céges gépbe akar belépni, netán rokonnak segítene például egy program telepítésében vagy konfigurálásában. A TeamViewer, az egyik legnépszerűbb távoliasztal-alkalmazás, mellyel az egész kezelőfelülethez hozzáférést ad a rendszer, most BlackBerry 10-re is elérhetővé vált.

teamviewer_bb.jpeg

A BlackBerry Worldből elérhető app igazából egy androidos verzió, mely ráadásul minimum BB10 10.3-as verziót vagy újabbat kér (tehát egyelőre hivatalosan csak a Passporttal működik, pont mint a Blend), viszont mindent tud, amit a nagyok, így például kezeli a Windows 8-gesztusokat, teljes billentyűzet-támogatást nyújt, valós idejű hang- és videoközvetítést, többmonitoros üzemmődöt valamint teljes, kétirányú fájlmozgást támogat - mindezt biztonságos, 256 bites AES kapcsolattal, 2048 bites RSA-kulcsokat használva. Az alkalmazás működéséről alant láthattok egy videót.

A TeamViewer: Remote Control bétaváltozata ingyenesen letölthető a BlackBerry Worldből, a program működéséhez a túloldali eszközre is telepíteni kell a kliensprogramot, amit az alábbi linken érhettek el (ezt a verziót még frissíteni kell a 10-es kiadásra ahhoz, hogy működjön a kapcsolat).

Barátaim és üzletfeleim a HWSW-nél idén is megrendezik az év mobilos konferenciáját, az App!mobile 2014-et, ahol többek közt olyan, nem kispályás témákról lesz szó, mint a vállalati mobilitás, mobilfizetés és interfész-tervezés.

appmobile.jpg

Ha te is komolyan veszed a témát, netán érdekeltséged is van ezeken a területeken, mindenképpen nézd meg a programot, illetve ha teheted, menj el a konferenciára jövő szerdán a MOM Kulturális Központba. Részletek az alábbi közleményben:

App!mobile 2014 konferencia: mi jön az aranyláz után?

 

November 12-én, immár negyedszer rendezi meg a HWSW a mobiltermék-fejlesztői konferenciáját, az App!mobile-t. A szervezők közel 60 előadással, köztük több külföldi előadóval várják a szakembereket.

Idén több mint másfél milliárd okostelefon és tablet talál gazdára. A két szomszédos termékkategória piaca mindössze néhány rövid év alatt beérett, a növekedés lelassul, a piaci viszonyok megszilárdulnak, várhatóan hosszú időre stabilizálódnak és konszolidálódnak. A kísérleti piac átadja a helyét a termékeny kiszámíthatóságnak. A mobilipar alapjaiban különbözik attól, ami akár csak két évvel ezelőtt volt, az okoseszközök ma már a társadalom legalsó rétegeit is el tudják érni, valódi tömegtermékek.

Az App!mobile 2014 konferencián a mobiltermék-fejlesztés legújabb trendjei, problémái és azok megoldásai kapják a főszerepet. November 12-én, a MOM Kulturális Központban közel 60 előadást hallgathatnak meg a látogatók, és több külföldi vendégelőadóval is találkozhatnak. Az idei program jónéhány kitörési pontot is tartalmaz, igyekszik teljes piaci kitekintést nyújtani a hagyományos fejlesztői és UX témáktól kezdve a mobilfizetésen és az m-kereskedelmen át, egészen a vállalati mobilitásig, a médiatermék-fejlesztésig és a mobilhirdetésekig.

Az App!mobile 2014 leköveti a mobilplatformokra készült termékek teljes fejlesztési útját, az ötlet megszületésétől a partnerek megválasztásáig, a tulajdonképpeni programozásig, üzleti modellektől a piaci bevezetésig és természetesen a hosszú távú támogatásig-karbantartásig. Ennek megfelelően a konferencia nem csak a fejlesztőnek, hanem a folyamat minden résztvevőjének, a megrendelőnek, az ügynökségnek, a nagyvállalati felhasználónak és a mobiloperátornak is nyújt tartalmat.

Az előadói gárda jelentősen felfrissült, az előadók fele olyan cégektől érkezik, melyek képviselői még soha nem adtak elő a konferencián. Az App!mobile 2014-en előad a LogMeIn, az OTP, a Prezi, a Microsoft, a Ustream, a Magyar Telekom és a Tresorit is többek között, a külföldi előadók az Apple és a Pandora sorait is erősítették már, egyikük pedig a BWIN-től jön. A konferencia keynote előadását Chris Chabot, a Google és a Twitter egykori fejlesztési kapcsolatokért felelős izgatója tartja, és arról mesél majd, hogy az okostelefonok (és az internet) tömegessé válása hogyan rajzolja át alapjaiban a világot.

Az App!mobile 2014 részletes programja a rendezvény weboldalán olvasható, ugyanitt lehet regisztrálni is rá. Az App! konferencia- és képzéssorozatot a HWSW 2011-ben hívta életre, a rendezvénysorozat eseményein az elmúlt egy évben több mint 2000 szakember vett részt.

Szerintem a BlackBerry abból a szempontból mindenképpen rendkívül kivételes helyzetben lévő cég, hogy kis túlzással nincs is szüksége tervezőmérnökökre, hiszen a rajongók olykor egészen kiváló telefon-koncepciókat készítenek, azaz kívül-belül megálmodják, milyen lenne álmaik (meg feltételezhetően sok ezer többi rajongó álmainak) BlackBerryje. Az egyik legfrissebb ilyen koncepciót, a Z15-öt egy magyar srác, Bóta Robi készítette, meg is mutatom nektek, íme:

BlackBerry_Z15_concept_BotaRobiJr.jpg

A BlackBerry Z15 stílszerűen 2015-ben jelenne meg, és ahogy az a képen is látható, elsősorban a 2013-as Z10 utódjának lehet tekinteni, némi fém díszítéssel (fém keret, illetve fém csíkok a kijelzőkeret alján és tetején) kiegészítve. A Z15 megkapná a Passport belső alkatrészeit, vagyis a négymagos processzort, a 32 GB memóriát és a 13 magapixeles kamerát, de a kijelző képátlója és felbontása maradna a régi. Nőne viszont - méghozzá elég jelentősen, 2800 mAh-ra - az akkumulátor kapacitása, ami az egyik legfájóbb gyenge pontja volt a Z10-nek.

Szerintem Robi jól gondolkodik, a BlackBerryre a Passport és a Classic mellett nem kizárt, hogy ráférne egy felsőkategóriás, netán felső-középkategóriás teljes érintős modell, bár a Z30-ből sem lett túl nagy sikersztori, ezért lehet, hogy a BlackBerry már óvatosabb megközelítést választ legközelebb ebben a szegmensben.

Nektek hogy tetszik a Z15, megvennétek?

süti beállítások módosítása