Ha ez így megy tovább, lassan nem marad semmi meglepetés holnapra, és én is inkább elmegyek gyereket sétáltatni délután live stream nézés helyett: a tegnapi, kiszivárgott renderek után most itt van a KEY2 kiszivárgott, hangsúlyosan nem hivatalos, de NAGYON hivatalosnak látszó adatlapja. 

key2_specs.jpg

Igyekeztem összegyűjteni azokat a tulajdonságokat, melyek a KEYone-nal összehasonlíthatók, így dióhéjban a következőkre lehet számítani, már ha tényleg ezek a végleges adatok:

  • A KEY2 minimálisan nagyobb, de egyben vékonyabb a KEYone-hoz képest
  • A két hátlapi kamera egyaránt 12 megapixeles szenzorral rendelkezik, de különbözik a látószög és a fényerő meg a fókuszálási képesség is
  • A készüléknek 6 GB rendszermemóriája és 64 GB háttértára lesz, illetve lesz 128 GB-os változat is. Azt nem tudni, hogy az ezüst és fekete színvariációk közt lesz-e hardverben eltérés, mint a KEYone esetében
  • A kijelző lényegében változatlan maradt az előző generációhoz képest, legalábbis ami a felbontást és méretet illeti.
  • Beigazolódni látszik, hogy a KEY2 továbbfejlesztett lapkakészletet kap, ami számítási teljesítményét tekintve lényegesen erősebb, a grafikus feldolgozást tekintve pedig valamelyest erősebb mint a KEYone-ban dolgozó Snapdragon chip.
  • Bluetooth 5.0-kompatibilitás Bluetooth 4.2 helyett
  • Android 8.1 Android 7.1 helyett (a KEYone valószínűleg a KEY2 megjelenését követően kap Android 8.1 frissítést)
  • Külön említik az adatlapon a HD hangminőséget, ami azt sejteti, hogy a KEY2-ba valószínűleg egy elég fasza DAC kerülhetett.
  • Némi csalódás (már ha tényleg így lesz), hogy marad a QuickCharge 3.0-kompatibilitás, holott a lapka tudná a még gyorsabb, még jobb QC 4.0-t is.

Továbbra is rejtély övezi, hogy a 35 gombos fizikai gombsornál a jobb oldali space helyét milyen gomb veszi át, az viszont biztos, hogy a klaviatúra éppúgy gesztusvezérelt lesz, mint a KEYone esetében, valamint a szóköz billentyűbe beleraknak egy ujjlenyomat-szkennert is.

Minden további részlet kiderül holnap, gyertek azért el BerryBlogra négykor, hátha lesz azért még így is meglepi.

Via Twitter.

süti beállítások módosítása