Nostehát, a KEY2 LE múlt hét csütörtökön végre bemutatkozott hivatalosan is, így már a száraz műszaki tényeken túl azt is tudjuk, hogy a BlackBerry Mobile új nyomógombos mobilja három színben kerül majd a boltokba. Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen, talán a Classic esetében fordult elő legutóbb, hogy a két alapszín (fekete/fehér) mellett jött egy másik (a kék) és belebegtettek egy negyediket is (bronz), pedig a BlackBerry a régmúltban elég a szivárvány szinte minden színében kínált mobilokat. Elég csak a szép emlékű Curve szériára gondolni.

key2_le_colors.png

Szóval itt van most a KEY2 LE, ami a hivatalos magyar elnevezés szerint világűrkék (slate), pezsgőarany (champagne) és lángvörös (atomic) színekben kerül majd a boltokba. Ebből kettő korántsem megszokott, pláne nem a lángvörös, amihez hasonlót utoljára a limitált kiadású Passporton lehetett látni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a három színvariáció közül melyik mekkora sikert ér el, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót, adjátok le ti is a szavazatotokat a kedvencre!