A BlackBerry Motion az első IP67-es minősítéssel rendelkező okostelefon a BlackBerry kínálatában, azaz sikerült végre egy (mérsékelten) víz- és porálló modellel bővíteni a kínálatot. Ez már önmagában azt feltételezi, hogy a Motion elég jól ellenáll mindenféle behatásoknak, de a Mindent Eldöntő Végső Tesztre csak most kerülhetett sor Zack jóvoltából, a JerryRigEverything YouTube-csatornán.

Ha emlékeztek, ő volt az, aki a KEYone esetében felhívta a világ figyelmét a könnyen kipattanó kijelzőre -- majd újból letesztelte a telefont, miután a BlackBerry kijavította a hibát, és végre rendesen odaragasztották a paneleket a gyárban a készülékházhoz. Most pedig a Motionnek esik neki mindenféle szúró- és vágószerszámmal, meg persze az elmaradhatatlan öngyújtóval.

Az eredmény egy erősen megtépázott, de ezúttal egyben maradó -- és működő -- BlackBerry Motion lett, de nem lőném le a poénokat, nézzétek meg ti is, hogyan karcolódik a kijlező, vagy éppen a hátlap (ha meritek). És persze mindezt inkább ne próbáljátok ki otthon.

Hamarosan jön a szétszerelés is -- hasonlóan brutális módszerekkel.

A BBM a mobilos chatprogramok egyik őse, amit a BlackBerry a hardvergyártáshoz hasonlóan tavaly szép csendben kiszervezett egy indonéz médiavállalatnak, ami azóta próbálja vonzóbbá tenni a platformot - főként a régiós felhasználók számára. A kliens androidos és iOS-es verziójához a hétvégén érkezett meg a legújabb frissítés, mely a legutóbbi verzió legfájóbb változtatását csinálja vissza -- azaz visszatértek a klasszikus BBM Emoji-k a chatfelületre.

Na nem mintha ettől milliók kezdenék el (újra) használni a BBM-et, mindenesetre személy szerint örülök a változásnak, a régebbi ikonok szerintem sokkal menőbbek, anno a BlackBerry még egy periódusos rendszert is csinált nekik, amit most gyorsan be is szúrok nektek ide: 

periodictable_bbm.png

Az emojik mellett azért van más változás is, javult például a csoportok kezelése (már lehet hangüzeneteket és nagyobb üzeneteket küldeni csoporton belül), a képeket és videókat fájlként csatolva veszteségmentesen lehet átküldeni, illetve kisebb kozmetikázáson esett át a feed is.

Ami gyakorlatilag a kezdetek óta változatlan, az a BBM csatornák funkció, amit a kezdeti lelkesedést követően gyakorlatilag teljesen magára hagytak a fejlesztők. Mostanra a chatplatform ezen funkciója szinte teljesen használhatatlan, részben ennek köszönhető, hogy a BerryBlog és a BerryBolt BBM-csatornája sem frissül január óta. Kár érte, kiváló ügynök volt.

Az új BBM-et viszont érdemes frissítenie mindenkinek -- ha a csevegőpartnered arra panaszkodik, hogy a régi-új emojik nem jelennek meg nála, annak éppen az lehet az oka, hogy ő még nem frissített a legújabb verzióra, mely elérhető a Play Áruházból és az App Store-ból.

Címkék: emotikon bbm emoji
süti beállítások módosítása