Egyre több szolgáltató kínálatában jelenik meg az új, 9360-as típusjelű BlackBerry Curve - ez az a változat, ami GSM/UMTS kompatibilis rádióval rendelkezik, vagyis ez fog forgalomba kerülni a magyarországi szolgáltatóknál is. A RIM új középkategóirás telefonját már mi is bemutattuk nektek pár fénykép erejéig, az augusztus 23-án bejelentett újdonság nagy volumenű szállítása azonban csak mostanában kezdődik meg.

A készülék most éppen az amerikai T-Mobile kínálatában tűnt fel, és az üzleti ügyfelek már meg is vehetik, de az utcáról betévedő vásárlóknak sem kell sokáig várniuk rá, a fekete színű változat szeptember 28-tól lesz kapható, míg az exkluzív Merlot színű (sic!) példány valamivel később, október 12-én érkezik meg a boltokba.

A telefon kapcsán emlékezetfrissítés gyanánt elmondanánk, hogy 800 MHz-es processzora lesz, 512 MB memóriát építenek bele, a kijelzője (nem érintőkijelző) képátlója pedig 2,44 hüvelyk, felbontása 480x360 pixel. Vagyis pusztán ezek alapján kenterbe veri az előző Bold szériát, nem beszélve arról, hogy a 9700/9780 pároson soha nem fog OS7 futni, ellentétben az új Curve-val, amire már gyárilag ez a verzió kerül.

A BlackBerry 9360 hazai megjelenéséről egyelőre nincs információnk (meg lennénk lepve, ha idén nem kerülne itthon piacra), de amilyen hamar csak lehet, megpróbálunk megkaparintani egy tesztpéldányt.

Címkék: t mobile curve 9360

Az OS7-es készülékekből hét típust ígért idén a RIM, ebből eddig ötöt láthattunk, egészen mostanáig (mostantól ugyanis nyolc van). A kanadaiak minden különösebb hírverés nélkül leleplezték a 9350/60/70-es típusjelzéssel ellátott, új Curve-családot, mely ugyan elvileg a felső-középkategóriába lettek pozicionálva, mégis a régebbi Boldokat megszégyenítő tulajdonságokkal - és külsővel - rendelkeznek.

Három különböző típusról van tehát szó, bár a lényegi különbségek jóformán csak a szolgáltatókat érintik: a 9350-es típus csak CDMA-hálózatokkal működik, a 9360 GSM és UMTS normákkal kompatibilis, a 9370-es modell pedig GSM/CDMA multinormás - utóbbiban 1 GB flash háttértár található, a másik két modellben fele ennyi. A különbségek felsorolása ezzel nagyjából véget is ért.

A három típusban közös, hogy a telefonokban egyaránt 800 MHz-es processzor dolgozik, 512 megabájt memóriával megtámogatva, a kijelző képtálója 2,44 hüvelyk, felbontása 480x360 pixel. Mindegyik modellen OS7 fut, és mindhárom újdonság NFC-kompatibilis. Hogy a fizikai valóról is képet kapjatok, a telefon tömege tíz deka, vastagsága pedig 11 milliméter.

Jól látható tehát, hogy az új Curve okostelefonok tulajdonképpen kenterbe verik a ma kapható Boldokat (leszámítva persze a 9900-as szériát), gyakorlatilag minden tekintetben. A készülék volt már a kezünkben, ez alapján kijelenthetjük, hogy nagyon jól sikerült, kifejezetten minőségi darabról van szó, mely egyáltalán nem kelt olcsó látszatot (egyes régebbi típusokkal ellentétben). Szép munka volt.

Megjelenés szeptemberben.

Címkék: curve 9350 9360 9370

Korábban kénytelenek voltunk beletörődni abba, hogy kis hazánkba a tudomány és technika, konkrétabban a mobiltelefónia újdonságai olykor meglehetős késéssel jutnak csak el. A BerryBloghoz ha másra nem is, egy rövid beszámoló erejéig azonban már most bekopogtatott az összes BlackBerry, amit a RIM idén piacra kíván dobni, ezekről adunk most nektek képes, szöveges beszámolót. It's showtime!

A Bold 9900-at már június elején megmutattuk nektek, szinte a bejelentéssel egy időben, múlt héten pedig a két új Torch modellt és egy még be sem jelentett újdonságot, az új Curve-ot (vagyis az Apollót) foghattuk a kezünkbe. Nagyjából ezek lennének hát azok a mobilok, amivel a kanadaiak ki akarják bekkelni azt az időszakot, ami a QNX-alapú, sokat emlegetett "szupertelefonok" megjelenéséig hátra van. Nem lesz könnyű menet, de tény, hogy ez termékfrissítés úgy kellett már, mint zsíros kenyér az éhező napközisnek.

Nem is akarunk titeket tovább csigázni, kezdjük is gyorsan a képes beszámolót a két új, múlt héten bemutatott Torch modellel, elsőként mondjuk a BlackBerry 9810-zel.

A részletes beszámolóért és rengeteg képért kattints tovább!

Tegnap ugyan a felsőkategóriás OS7-es BlackBerryktől roskadozott a szaklapok és blogok feedje, ettől függetlenül annak sem kell csüggednie, aki az olcsóbb szegmensből akar magának új készüléket vásárolni. Jön ugyanis hamarosan az új Curve is, azaz a BlackBerry 9350/9360 (még nem teljesen tiszta, hogy ez lesz a konkrét típusszám).

A OneMobileRing újabb képeket tett közzé a kisöcsiről, ami mellékesen erősebb lesz, mint a ma kapható összes Bold típus, és hasonlóan kecses, mint a tegnap bejelentett full érintőkijelzős Torch. Az alábbi képeken egy Curve 3G és egy Bold 9900 mellett egyaránt megszemlélhetitek az egyébként őszre várt újdonságot.

A fotókért kattints tovább!

Címkék: curve 9350 9360
süti beállítások módosítása