A BlackBerry Passport hatalmas telefon lesz, gondolom ezt az eddig megjelent képek alapján senkinek nem kell különösebben ecsetelni. A kanadaiak újdonsága szeptemberi érkezésekor számos rekordot megdönt az okostelefon-piacon, ami tekintve, hogy teljesen egyedi külsejű készülékről van szó, tulajdonképpen nem is olyan meglepő. Például ez lesz a világ eddigi legnagyobb QWERTY-s okostelefonja (bocsánat, phabletje), mely a világ eddigi legnagyobb felbontású, legnagyobb méretű 1:1-es képarányú kijelzőjével rendelkezik. Úgy stílszerű tehát, hogy a telefonba a világ legnagyobb kapacitású akkumulátora is kerüljön. 

passport_pocket.jpg

Vagy legalábbis egyik legnagyobb kapacitású akkumulátora. Bár a BlackBerry szerint a Passportban lévő 3450 mAh-s akkunál ma nincs nagyobb a piacon, azért nem vagyok meggyőződve róla, hogy némi kutakodás után (legalább az egzotikusabb mezőnyben) ne lehetne ennél nagyobbat találni. De azért a 3450 mAh egy mobilos akkunál tényleg elég brutális érték, sokat elmond, hogy ez majdnem 2 db Z10 akku és több mint másfél Q10 akku kapacitása. Persze lesz is, ami szívja az energiát a cellákból, hiszen a 4,5 hüvelykes 1:1-es kijelző mellett egy bivalyerős négymagos processzort is etetni kell majd valamivel.

A BlackBerry az Inside BlackBerry blogon mindössze csak arról nem ír, hogy mindezzel meddig húzza ki a Passport, de így az eddig megjelent infók alapján nagyon meg lennék lepve, ha rosszabbul teljesítene, mint a Z30, amiben egyébként egy 2880 mAh-s akksi van, amivel a készülék durván másfél, de akár két napig is bírja. Vagyis azért a Passportot sem árt majd esténként töltőre rakni (bezzeg a régi szép időkben, amikor még négy-öt napig is bírta egy 9700-as egy feltöltéssel), de attól aligha kell tartani, hogy nap közben hagy cserben a telefon.

Ugyanebben a blogposztban a BlackBerry a készüléken található négy mikrofon nyújtotta kivételesen jó hangminőségre is fel kívánja hívnia a figyelmet. Ebben a BlackBerryk amúgy is legendásan jók, a Z30-ba is dupla mikrofon került, hogy hatékonyabban kiszűrje a környezeti zajokat, ezzel jobb beszédhang-minőséget biztosítva. A Passport ezt emeli majd négyzetre, vagyis a gyártó a jelenlegi csúcsmodellhez képest is jobb hangminőséget ígér, csak legyen hálózat, ami ezt átviszi, és persze fül, ami meghallja.

Via Inside BlackBerry blog.

A kánikulában az a rossz, hogy nem csak nekünk, hanem mindennek körülöttünk rohadtul melege lesz hirtelen -- beleértve az elektronikai termékeket is. Ilyenkor melegebb a számítógép, a tévé, a PlayStation és a telefon is. A modern okostelefonoknál ráadásul nem csak a kánikula okozhat hőgutát, de szerencsére ezeknél a készüléknél ez többnyire rendeltetésszerű. A BlackBerry 10-es okostelefonok azonban olykor kimondottan erősen képesek felhevülni, de ez a láz gyógyítható, illetve elmúlik magától.

A saját, és mások tapasztalatai alapján mind a Z10, mind a Q10 képes alaposan felmelegedni elsősorban nagy terhelés közben, vagyis például ha játékot futtatsz a telefonon. Ilyenkor a készülékbe épített processzor teljes gőzzel dolgozik, és ha nincs hálózatra kötve a telefon, őrült tempóban szívja az akkumulátortól az energiát, melynek egy része egyszerűen hőenergiává alakul. FIgyeld meg, ha a játékot befejezed, a készülék hamar visszahűl üzemi hőmérsékletre, vagyis nagyjából szobahőmérsékletre.

superbowl2.jpg

Szintén felmelegedhet a telefon abban az esetben, ha töltőre csatlakoztatod, ez leginkább az akkumulátort töltő áramkör melegedésére vezethető vissza, de kis mértékben maga az akkumulátor is felmelegedhet töltés közben.

Az egyik legjellemzőbb melegedési probléma az új telefonok használatba vétele után közvetlenül jelentkezik. Ezt az okozza, hogy az újonnan felvett fiókokat a telefon azonnal elkezdi szinkronizálni, a folyamat annál tovább tart, minél több fiókot használsz, minél több névjegyet tárolsz a névjegyzékedben és minél több bejegyzésed van a naptárjaidban. A telefon addig nem tud valódi készenléti állapotba kerülni, míg ez a szinkronizáció tart, ezért a folyamat közben kissé felmelegedhet.

Végül, de nem utolsósorban felmelegedhet a telefon akkor is, ha a mobilhálózat gyenge minőségű jelet biztosít, és a rádiós modul sokat "ugrál" a cellák közt azért, hogy ezt valahogy ellensúlyozza. Tipikusan olyan esetekben fordulhat ilyen elő, ha a hálózat túlterhelt, vagyis egy helyre egyszerre sok ember zsúfolódik össze (koncenrtek, sportesemények stb.).

A fent felsorolt esetek mind üzemszerű működésnek tekinthetők, ha ezek egyike sem áll fenn nálad, mégis melegszik a BlackBerryd, nézz utána, milyen alkalmazások futnak a háttérben, netán indítsd újra a telefont. Ha a készülék hátlapját leveszed, és netán bármilyen deformációt, púposodást vélsz felfedezni az akkumulátoron, azt javaslom gondolkodj el egy cserén -- bár ez jellemzően csak a régi, több éves áramforrások esetében lehet probléma.

Ja, és ha a végére lehet egy tanácsom: soha ne hagyd a telefonod az autóban, vagy tűző napon, különösen ne nyáron!

A BlackBerry Q5-tel új korszak kezdődött a BlackBerry történelmében, ez ugyanis az első olyan okosteletonja  cégnek, mely a mai trendeknek megfelelően már beépített, eltávolíthatatlan akkumulátort tartalmaz. A cserélhető akkumulátor az utóbbi időben már szinte csak a BlackBerryre volt általánosan jellemző az utóbbi időben, még a cég két BB10-es újdonsága, a Z10 és a Q10 is ilyen kiszereléssel érkezett.

z10_q5.jpg

Az eltávolítható akku mellett és ellen is vannak érveim: ne feledjük, hogy az áramforrások a felépítésükből adódóan idővel "elfáradnak", már nem bírják olyan sokáig táplálni a készüléket, mint új korukban, más kérdés, hogy mire ez megtörténik, a legtöbben úgyis új telefont vesznek. Szóval a cserelehetőség ebből a szempontból előnyös lehet.

Szintén jól jön a kicserélhető akku, ha szeretnénk egy tartalék-áramforrásat tartani magunknál, hiszen előfordulhat, hogy hosszabb ideig nem jutunk töltő közelébe. A BlackBerry ráadásul szintén mondhatni tradicionálisan külső töltő-kittel együtt is árulja a tartalék akkumulátorokat szinte az összes modellhez.

A cserélhető akkuk ellen tulajdonképpen egy ellenérvet tudok felhozni, ez a mechanikus meghibásodás veszélye -- fordítva berakott akku, rosszul felpattintott hátlap, ilyesmik --, de ez legtöbbször nem a konstrukció hibája, hanem user error.

A BerryBoltban a különféle tokok, headsetek és töltők mellett eredeti, gyári akkumulátorokat is találsz, melyek garantáltan működnek a BlackBerryddel.

Te a cserelehetőség mellett, vagy ellene vagy?

A BlackBerry 10-alapú okostelefonok, legyen szó bármelyik típusról, nagy teljesítményű, modern készülékek, a modernség minden előnyével és a legtöbb hátrányával együtt. Utóbbiak, vagyis a hátrányok közé tartozik, hogy a Z10 és a Q10, de különösen előbbi akkumulátora már nem bírja olyan sokáig táplálni a telefont, mint a régi BlackBerryknél -- a többnapos, akár egy hetes akkus üzemidő már csak szép emlék, az új típusokat bizony nem árt naponta töltőre rakni, akár többször is.

Kis odafigyeléssel és a helyes beállításokkal azért sok energia megspórolható, következzenek a BerryBlog ezzel kapcsolatos tippjei-trükkjei!

  • A kijelző helyes beállítása

A kijelző egy modern okostelefon egyik legnagyobb áramfogyasztója, így sokat lehet spórolni azzal, ha nem világít feleslegesen sokáig és feleslegesen nagy fényerővel. A BBB10-es BlackBerryk kijelzői elvileg automatikusan a háttérfényekhez igazítják a kijelző fényerejét, de a felhasználó így is meghatározhatja, hogy ezt milyen keretek közt tegye a telefon, vagy milyen szintről induljon a szabályozás.

kijelzobeallitas_bb10.jpg

A kijelző fényerejét a Rendszerbeállítások/Kijelző menüpontban tudod állítani, ugyanitt tudod meghatározni, hogy mekkora inaktív időszak után kapcsoljon ki a telefonod kijelzője. Ajánlott ezt minél kisebb értékre állítani (ami még azért kényelmesen használható).

Ugyanitt ha kikapcsolod a "Mozdulatok engedélyezése zárolás esetén" opciót, szintén megspórolhatsz valamicske energiát, ha ugyanis be van kapcsolva ez a képesség, az érintőkijelző érintésérzékeny része akkor is működik, ha a kijelző maga ki van kapcsolva (ezért tudod gesztussal "felébreszteni" a telefont).

Hasznos megoldás lehet valamilyen gyári aktív tok beszerzése, ez ugyanis a készülék fizikai védelme mellett abban pillanatban lekapcsolja a kijelzőt, ahogy belehelyezed (ezért hívják aktív toknak). Ha még nincs ilyen tokod, de szeretnél egyet a telefonodhoz, nézz szét a BerryBoltban, hátha találsz kedvedre valót.

  • Fiókok és alkalmazások szinkronizálásának beállítása

Nem biztos, hogy minden e-mail fiókodnál, naptárfiókodnál és partnerfiókodnál szükség van arra, hogy a telefon ötpercenként szinkronizáljon a szerverrel. Ugyanez igaz azokra az alkalmazásokra, melyek bizonyos időközönként frissítik magukat, illetve tartalmukat. Tekintve, hogy ez az extra energiafogyasztás mellett az adatforgalmat is megcsapolja csekély mértékben, ezért ajánlott átgondolni, mit milyen időközönként frissüljön.

  • Médiamegosztás kikapcsolása

A Médiamegosztás hasznos funkció, ha a hálózatba kötött számítógépeddel, vagy bármilyen arra alkalmas médialejátszóval le szeretnéd játszani a BlackBerryden tárolt tartalmakat. Tudnod kell azonban, hogy ez kis mértékben hatással lehet az áramfogyasztásra is, úgyhogy ha nem használod ezt a funkciót (megtalálod a Rendszerbeállítások alatt), akkor inkább kapcsold ki.

  • Ahol lehet, használj Wi-Fi-t!

A legtöbb témával foglalkozó írás általában azt tanácsolja elsőként, hogy ha nem használod, kapcsold ki az összes felesleges rádiós funkciót, azaz a Wi-Fi-t, a Bluetooth-szot és az NFC-t. A BlackBerry 10-es telefonok modern felépítéséből adódóan ezek a funkciók nem fogyasztanak áramot ha nincs rájuk szükség, még akkor sem, ha egyébként be vannak kapcsolva -- tehát csak spórolásból nem érdemes őket kikapcsolni. Annyi mindenesetre biztos, hogy a Wi-Fi-n keresztül történő adatforgalmazás sok esetben kevesebb áramfelvétellel jár, mint a mobilnetes forgalmazás, úgyhogy ahol csak teheted, csatlakozz Wi-Fi hálózatra a telefonoddal -- ezzel nem csak az adatforgalommal, hanem az akkumulátor energiájával is spórolhatsz.

Jó estét, jó szurkolást mindenkinek, ma duplán jó hírünk van azoknak, akik a Q10 szerelmesei akár látatlanban, akár kézzelfogható közelségben. Az egyikről már beszámoltunk reggel, hamarosan érkezik a Q10 a T-Mobile-hoz. A másik jó hír pedig, hogy a telefonhoz készült eredeti, gyári tartozékok mától elérhetők a BerryBolt kínálatában!

q10_tartozekok.jpg

A Q10 tartozékkínálata alapvetően ezúttal is a legkülönfélébb tokokra koncentrál, van a bolt raktárában kemény tok (amihez jár grátiszban egy kijelzővédő fólia), szilikon tok, az előlapot is védő, lehajtható bőrtok, valamint övcsipeszes bőrtok -- mindez többféle színben elérhető már most.

Ezen kívül érkeztek új generációs headsetek, csomózásmentes kábellel és bombabiztos, kényelmes illeszkedéssel (ezt mondjuk nem csak a Q10-hez lehet használni értelemszerűen), és persze az elmaradhatatlan gyári N-X1 akkumulátor. Néhány gyári tartozék még nincs raktáron, de rövidesen azok is beérkeznek és teljessé válik a kínálat.

A Q10 tartozékait megtaláljátok itt, csemegézzetek kedvetekre!

Manapság egyre kevésbé van jelentősége annak, hogy egy okostelefonnak mennyi a fogyasztása, vagyis meddig bírja az akkumulátor árammal ellátni a készüléket -- örülünk, ha egy napig kitart a kraft, minden, amit e felett kapunk, ajándék. A BlackBerryk esetében ez kicsit persze fájóbb pont, hiszen mindannyian emlékszünk még olyan Boldokra és Curve-ökre, melyek egy hétig is elmentek egy feltöltéssel. A BlackBerry 10-es termékvonalnál a Q10 kapcsán sokan reménykedtek benne, hogy visszatérnek ezek a régi szép idők, de ez persze hiú ábránd, amit a BlackBerry most kiadott részletes, hivatalos termékadatai be is igazolnak.

akku_q10_z10_3.jpg

akku_q10_z10_4.jpg

A Q10 a hivatalos specifikációk szerint nem sokkal bírja majd tovább akkumulátorról, mint a Z10, üresjáratban valamivel hosszabb üzemidőt (312 óra kontra 354 óra) ad a gyártó a telefonra, mint a korábban megjelent tesónál. Beszélgetési időben viszont furcsa mód nincs semmi különbség a két telefon közt, mindezt annak dacára, hogy a Q10-ben elvileg lényegesen nagyobb kapacitású, 2100 mAh-s akkumulátor lesz, meg a kijelzője is kisebb, ráadásul energiatakarékosabb technológiát használ (mondjuk beszélgetésnél ennek nem sok jelentősége van).

Persze azért ezeket az adatokat sosem kell készpénznek venni, meg aztán ne feledjük, hogy Z10 és Z10 közt is van különbség, hiszen a telefon kétféle processzorral került forgalomba, melyeknek eltérő a fogyasztása. A mobil üzemideje emellett egy rakás tényezőtől függ, így például nem mindegy, milyen cellához csatlakozik a telefon, milyen gyakran megyünk át egyik cellából a másikba, sőt, nyáron és télen is eltérő lehet a fogyasztás, hiszen a hidegben az akkumulátorok teljesítménye csökken.

Meg aztán most őszintén, ki hiszi el, hogy egy mai mobil készenléti üzemmódban több száz óráig bírja egy feltöltéssel?

Címkék: akkumulátor q10 z10
süti beállítások módosítása